Magyar Múzeumok, 2005. 2. szám (Vol. 11.)
MŰHELY - Kispálné Lucza Ilona: Kultuszápolás Petőfi Sándor szülővárosában
MŰHELY Kultuszápolás Petőfi Sándor szülővárosában Kispálné Lucza Ilona A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum Kiskőrös legféltettebb értéke, és az országos kulturális turizmus kedvelt úticélja. Évente több tízezer látogató keresi fel a ma már múzeumi komplexummá nőtt zarándokhelyet, és már több éve jellemző, hogy folyamatosan nő a látogatók száma. A mai állapotig hosszú utat tett meg az Intézmény, de az soha sem változott, hogy a településen élők folyamatosan szem előtt tartották a kultusz tartalmasságát és bővítését. A látható értékek létrejötte kronologikus áttekintetésben megerősíti a fentieket. Petőfi halála után szinte azonnal megindult a nemzeti jelentőségű költőt idéző és őt életben tartó emlékek összegyűjtése, az elfogadható mélységű életrajz(ok) és életmű(vek) megjelentetése. Kiskőrös ebben a munkában nagyon hamar céltelepüléssé vált, hiszen itt őrizték az evangélikus templomban a keresztelési anyakönyvet, és állt a ház is, amelyben a világhírű költő született. A XIX. században fontos volt az emlékőrzés, a kortársak éppúgy szervezkedtek Petőfi tárgyi hagyatékának felkutatására, megszerzésére, feldolgozására, most a különböző társaságok. Ennek köszönhető, hogy a költő születésének 50. évfordulójára az írók és Művészek Társasága meg szerette volna vásárolni az 1861-ben emléktáblával megjelölt szülőházat, megteremtve ezzel egy olyan nemzeti emlékhelyet, ahová minden magyarnak el kellene látogatnia. Az elképzelés 1880-ban vált valóra, ugyanis a nagy nyilvánosságot kapott vásárlási szándék kapcsán újra bizonyítékokat és biztosítékokat kért a közvélekedés Petőfi , kiskőrösi születéséről. A zarándokhely tehát létrejött, Jókai Mór emlékezetes beszédével át is adta az emlékezőknek. Sokat és sokan idéztek ebből a beszédből, és valószínű, hogy az írónak is tetszett, hiszen a budapesti Petőfiszobor avatóján újra előszedte az alábbi gondolatot, és beépítette mondandójába: „Tudni fogunk így egy helyet, ahol vele holta után találkozunk. Sírját úgysem találjuk fel. Hamvait szétszórták a szelek. Annál jobb, így mindenikünknek, minden magyarnak jut belőle egy porszem." A költőnek a szülőház megnyitása idején már szobra állt Kiskőrösön. A város elöljárósága Kiss Lajos tímármester házavatóján tett fogadalma alapján közadakozásból előteremtette az összeget, amiből a pesti Gerenday cég elkészítette az ország (így a világ is) első köztéri homokkő Petőfi-szobrát (1861). Ezzel megteremtették az alapjait egy kultikus helynek, és létrehozták a települési „kényszert" is a Petőfi-kultusz átgondolt ápolására. A nagyobb eredményeket persze mindig az évfordulók jelentették. A költő halálának 50. évfordulójára nagyszabású rendezvénynyel emlékeztek, erre a gyűjteményben őrzött rendezői karszalag a közvetett bizonyíték. A legnagyobb fellendülés akkor következett be, amikor a település vezetése és a társadalmi szerveződések összehangolt akarattal tevékenykedtek, így a húszas évek, a centenáriumi (1948/49) és az 1973-as rendezvények emelkednek ki a már évszázados kultusz- és múzeumi tevékenységből. Sokszor összefonódik a két terület, hiszen egymásból következő, egymásra épülő eredményeket hoz, mert az emlékhelynek leginkább a közösségmegtartó ereje érvényesül, leggyakrabban azok a formák fordulnak elő, amelyekben az adott település egyszerre épít és épül, így a költő szellemének életben tartása egy kicsit önmagunk életben tartása is, úgy, hogy közben folyamatosan közvetítjük a választott példakép életművét, követendőnek állítjuk személyiségét, tetteit. A húszas években épült talán a legteljesebben egymásra az emlékeket állító, a tudatos szakmai igényű kutatómunka és a magas színvonalú rendezvényeket igénylő és publikációs kultuszápolás. Ezekben az években jelölték meg emléktáblával a mészárszékhelyét, Petőfi dajkájának sírját, közadakozásból megszervezték Szentgyörgyi István bronzból készített egészalakos Petőfi-szobrát, kiadták a Petőfi-könyvet, amely részletesen és egzaktan tartalmazza a korábbi Petőfi-kultusz minden említésre méltó mozzanatát. Reményik Sándortól verset kértek a szoboravatóra (A sírtól a bölcsőig. Pécs, 1927), megalapozták a múzeum gyűjteményét egy ezüstbalikommal és a rá vonatkozó díszes okirattal. A serlegnek ma is kiemelkedő és egyedi jelentősége van a kultuszban. A centenáriumi évek szervezői a kultusz és az emlékhely fejlődésében inkább az eseményekre és a közösségformálásra fókuszáltak, ez 1948/49-ben érthető is, de tagadhatatlan eredménye az akkori országos rendezvényeknek, hogy létrejöhetett a Petőfirelikviákkal berendezett teljes kiállítóhely, és megfogalmazták az irodalmi kiállítás igényét, ami 1953-tól meg is valósult, és elindította a múzeum folyamatos fejlődését. 1963-ban a szülőház a település kezelésébe került, az összes hasznosítható termében kiállítással fogadta a látogatókat. 1969-ben újabb épülettel bővült az emlékhely, a szülőház közvetlen szomszédságában álló óvodaépületet alakították át úgy, hogy alkalmas legyen az átfogó irodalmi kiállítás fogadására. A költő születésének 150. évfordulóján, 1973-ban szintén országos méretű és léptékű emlékév vette kezdetét Kiskőrösön. Magához a költőhöz, a kulturális értékek gyarapításához a 160. születésnap járult eredményesen. Elindult egy - ma már erős hagyományként működő ötlet alapján - más művészeti ágat érintő, kulturális szempontból is értékteremtő, ihlető és inspiráló felhívás Petőfi életének és életművének képzőművészeti megfogalmazására. Ez a kezdeményezés a kortárs művészeket szólította meg, tőlük várt pályázati munkát/munkákat. Ennek a tartósan életképes kezdeményezésnek köszönhetően lett képzőművészeti Részlet az emlékmúzeum kiállításából Detail of the exhibition of the museum 15