Magyar Múzeumok, 2006. 1. szám (Vol. 12.)

SZÁMVETÉS - Holló Szilvia Andrea: A gyűjteményalapítóból lett konzul: interjú a Zászlómúzeum megalapítójával

Számvetés A gyűjteményalapítóból lett konzul Interjú a Zászlómúzeum megalapítójával Holló Szilvia Andrea Ködös, mogorva téli napon igyekeztem a Józsefvárosban, nem sejtve, hogy aznap még a Karib-tengeri Aruba magyarországi tiszte­letbeli konzuljával fogok interjút készíteni. A titok nyitja, hogy e távoli, csodaszép ország hazai képviselője valójában nem más, mint a Zászlómúzeum megalapítója, Balogh László. - Hogyan lett Aruba tiszteletbeli konzulja? - Természetesen ezt is a zászlók iránti szenvedélyemnek köszönhetem. Évekig leve­leztem Aruba miniszterelnökével, tikit an­nyira meghatott, hogy egy távoli országból egy ismeretlen kitartóan ostromolja egy ilyen szokatlan ügyben, hogy maga ajánlotta fel nekem ezt a lehetőséget. - Mindez nagyon szép, de gondolom, a gyűj­temény megalapításakor nem ez a gondolat vezette. - Erre húsz évvel ezelőtt álmomban sem gondoltam volna! Általános iskolás korom­ban szerettem meg a földrajzot, köszönve ezt a tanáromnak, aki játékosan, ötletesen tanította ezt a sokak által „nemszeretem" tantárgyat. Aztán a nagymamámtól kaptam egy Világatlaszt, amit szívesen böngésztem. És annyira megszerettem ezt a képzeletbeli világjárást, hogy csak úgy, a magam szóra­koztatására elkezdtem kitalált országoknak zászlókat tervezni. Sajnos, egy költözés során ezek a gyerekkori rajzok elkallódtak. A jelen­legi múzeum alapját megteremtő gyűjtést pedig konkrétan egy vitának köszönhetem: egy ismert hazai kiadóval folytattam polé­miát jelképekről, akkor határoztam el, hogy az igazamat tárgyakkal bizonyítani fogom. - Gyerekkori hobbink sokunknak volt, na de nem alapítottunk múzeumot! Honnan az ötlet? - 1983 szeptemberétől datálom a gyűjte­ményem megalapítását, akkor kezdtem leve­lezni külföldi kormányokkal, hivatalokkal. Kezdetben sokszor adódtak nehézségeim, nem volt egyszerű kapcsolatot létesítenem a távoli országokkal, de a kitartás meghoz­ta gyümölcsét. Olyan szépen gyarapodott az anyag, hogy 1994-ben megrendezhettem első kiállításom a Józsefvárosi Galériában, majd 1995. október 21-én megnyitotta kapu­it a múzeum, így­ hát tavaly ősszel ünnepeltük a tizedik születésnapot. - Hogyan jellemezné a ma látható gyűjte­ményt? - A Zászlómúzeumban (vagy más néven Balogh-gyűjteményben) rövid áttekintést kaphat a látogató a ma használatos zászlók­ból, címerekből, és érdekességképpen olyan jelképeket is bemutatok, melyek a politikai változásokat tükrözik. Az állandó kiállításon a földrészek szerinti csoportosítást követem. Célom az ismeretterjesztés mellett a legfris­sebb információk átadása. - Melyik ország zászlaját szerezte meg elő­ször? - Pontosabb, ha úgy­ fogalmazunk, a leg­első, ami megérkezett, Belize zászlaja volt. De, mivel csak 1983 óta gyűjtöm az anya­got, igazából arra vagyok büszke, amikor már nem hivatalos zászlókat szereztem meg a gyűjtemény számára, így elbüszkélkedhe­tek Rhodesia zászlajával, megvan az iráni sah 1979 előtti zászlója, az etióp császári zászló, sőt, mind a három Vietnam zászlaja. De bár­mennyire is ezek az én büszkeségeim (és nem kedvenceim, olyan nincs, mindegyik zászlót egyformán szeretem), a fiatal látogatók még a régi NDK-s zászlóra is rácsodálkoznak. - A távoli földrészekről biztos nehezebb megszerezni a zászlót, hiszen sokszor azt sem tudják, hová is küldik, hol van az a Magyar­­ország.­­ Ugyan, dehogy! A legkalandosabban Gib­raltár zászlaja érkezett meg hozzám. A fel­adó elrontotta a címzést, azt írta rá: Budaörs (ott lakom), Poland. Ez a csomag a világ 17 országában járt, mire megérkezett rendelte­tési helyére. Ezt tanúsítja a postabélyegzők sora, a küldemény valósággal körbeutazta a Földet, Japánban, Ausztráliában, Kolumbi­ában is megfordult, míg végre Törökország­ban rájöttek, hogy­ eredetileg Magyarországra szánták. Egyébként az utolsó zászló, amit kaptam, Bhutánból érkezett.­­ Nehéz lehet a változásokat figyelemmel kísérni. Gondolom, ideje nagy részét a politi­kai fordulatok figyelemmel kísérése teszi ki. - Nem egészen. Mára már sok ország automatikusan megküldi nekem, a gyűjte­ményemnek az új zászlót, bár amilyen gyor­sasággal Afganisztán vagy Líbia zászlaja változik, nehéz követni. - Mi ennek az ismertségnek, népszerűség­nek az oka? - Talán az, hogy az egész világon mindössze három hasonló típusú nemzetközi zászlógyűj­temény létezik: egy az USA-ban, egy Belgium­ban, de csak egyetlen Zászlómúzeum - itt, Magyarországon, a Józsefvárosban. - Az irodába jövet bekukkantottam a rak­tárba: nemcsak zászlókat láttam, hanem hihe­tetlen mennyiségű iratot is. Ez is a múzeum anyaga? - Igen, hiszen nemcsak az országok zászló­it gyűjtöm, hanem minden, az adott országról szóló információt, a szokásokat, hagyomá­nyokat, a címereket. És persze a raktárakban (mert több is van) fellelhetők a korábbi zász­lók, jelképek is, mivel a kilencvenes években sok zászló megváltozott. A Szovjetunió fel­bomlása, Csehszlovákia megszűnése, a bal­káni változások alaposan próbára tettek. Ki gondolná, hogy amikor felbomlott a Szovjet­unió, sok korábbi szimpatizáns ország, pl. Angola vagy Benin is megváltoztatta zászla­ját, elhagyva belőle a vörös csillagot? De elég csak arra gondolni, hogy az egykori gyarma­tok a függetlenség elnyerése után hajlanak a hagyományok tiszteletére, és előbb-utóbb saját motívumaikat teszik zászlajukra. - Mekkora valójában ez a gyűjtemény? - Jelenleg 6000 tételnél tart, de ide termé­szetesen nemcsak a zászlókat számítom bele, hanem a címereket, az országokat bemutató könyveket is. A zászlógyűjtemény nagyságát talán jól illusztrálhatjuk a méreteivel, egyben még soha nem volt kiállítva, ahhoz legalább 2000 négyzetméter kellene. - Igaz, a Zászlómúzeum alapterülete elég csekély. Hogyan fér el itt a Föld összes orszá­gának zászlója, hogy­ az egyéb jelképekről ne is beszéljek? - Sehogy! Az első kiállítóhely a Szigony utcában még csak 60 négyzetméteres volt, aztán azt olyan hamar megtöltöttem anyag­gal, hogy a helyszűkére tekintettel a kerü­leti önkormányzat lépett egyet, és 1998-ban megkaptam ezt a 220 négyzetméteres szu­­terént, a Képcsarnok Vállalat egykori asz­talosműhelyét. A nagyteremben látható az „állandó” kiállítás, bár kényszerből rendsze­resen átrendezem, az aktuális, érdekes dol­gokat rakom ki. Na persze, ahogy­ változtatok rajta, megjelenik egy­ éles szemű látogató, és a helyhiány miatt levett zászlókat keresi. Részlet a kiállításból Detail of the exhibition 29

Next