Magyar Múzeumok, 2006. 1. szám (Vol. 12.)
KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Éri István: Egy régészeti detektívregényről [Könyvismertetés]
KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE Egy régészeti detektívregényről Éri István Lapunk 2005/3. számában Trogmayer Ottó régészeti olvasókönyvét ajánlottam az olvasók figyelmébe. Ezúttal Hatházi Gábor nyomozástörténetnek álcázott, a Kiskunhalas környéki kunok középkori hagyatékát feldolgozó kötetéről ejtenék szót. Hazai muzeológiai értelmező szótárunkban (ha lenne ilyen), már szerepelhetne a látogatóbarát múzeum kifejezés. Nem mintha eddig nem tevékenykedtek volna ennek érdekében minden múzeumban, de manapság különös hangsúlyt kapott a közérthetőségre, a közönségre hatni kívánó munkastílus. Mindez a társadalom újbóli rokonszenvének megnyerése, gyakorlati támogatása, értsd mecenatúrája érdekében. Ezt szolgálja az alább ismertetendő, tudományos igénnyel megírt olvasmányos kötet. Hatházi Gábor: Sírok, kincsek, rejtélyek című munkája. Mielőtt a tárgyra térnék, egy fontos körülményre hívom fel a figyelmet. Ez az impozáns kötet nem hivatásos kiadónál jelent meg! A kiskunhalasi múzeum 1998-ban Az év múzeuma - „Halasi Albumok” című sorozatának ez a 7. kötete. A sorozatot Szakál Aurél múzeumigazgató indította útjára. 1994-től szerkeszti és adja ki - egyre igényesebb minőségben - gazdagon illusztrált számait, egy-kétezres példányszámban. Egyes kötetek már kifogytak, de akad 3. kiadása is. Ami a legfontosabb: megjelentetésüket kizárólag pályázatokon nyert összegek, előfizetések révén, illetve szponzoroktól kapottámogatások tették lehetővé. Hatházi kötelének 17 helybeli támogatója volt. Ez egy gazán közönségbarát kezdeményezés évtizedes múltja. A 2005 augusztusában napvilágot látott sötétünk stílusa, tárgyalásmódja a szerző szándéka volt. Bevezetőjében írja: „...a régész munkája sok tekintetben hasonlít a bűnügyi nyomozati munkához. ” Majd fel is sorolja az eljárások azonosságait. Csupán sötétét nem nevezi régészeti detektívregénynek, ezt a minősítést ráhagyta a mű imertetőjére. A „szerepjátszás” azonban nem jelenti a szakszerűség mellőzését, hátérbe szorulását. A kötet eleve két részre oszlik. A 220 oldalnyi terjedelem kétharmada az érdeklődő, ím laikus olvasót is magával ragadó izgalmas rész. Ezt követik a szárazabb, szakszerű fejezetek: a precíz katalógus - szintén precíz táblákba csoportosított tárgyrajzokkal - egy kis ötvöslexikon, bibliográfia, jegyzetapparátus, végül német és angol rezümék. Ezek után ideje már elárulni, miért említ rejtélyeket ez a könyv? Mert nem foglalkozhatna másként azzal a hat jelentős lelettel, amelyek bizonyíthatóan a Halas környéki kunok XIII-XIV-XV. századi régészeti hagyatékából valók. A három XIII. századi sírlelet csakúgy, mint a másik három, XIV-XV. századi elrejtett kincslelet, véletlenül került napvilágra. Avatatlanok kezéből kalandos úton-módon, hiányosan jutottak darabjaik a múzeumba. Csak a kelebiai leletnél végezhettek hitelesítő ásatást a szakemberek. Ki kellett tehát deríteni az összefüggéseket, kikövetkeztetni az eredetet, megfejteni a rejtélyeket. Vagyis szakszerű nyomozásra volt szükség. Hatházi Gábor köztudottan a kun régészeti anyag avatott kutatója. Erről publikációinak sora tanúskodik. Esetünkben a mások által jól-rosszul közzétett leletek új feldolgozására vállalkozott. A kötet páratlan - esetenként már-már túlzó - alapossággal tekinti át, gyarapítja és értékeli újra az információkat. Hasonló módon gazdag az illusztrációk mennyisége és minősége. A kb. 200 illusztráció fele színes, új felvétel. A táblákba rendezett tárgyrajzokról már esett szó. A térképvázlatok hitelessé, az analógiaként közölt fotók és ábrázolások igazolttá teszik a szerző állításait. A leletek sokrétű megszólaltatása (viselet, életmód, gazdasági értékszámítás, stb.) mellett a nyomozati anyagban lépten-nyomon találkozhatunk téves következtetések cáfolatával is. Pl. az egyes vereteken olvasható szövegek másodlagos, csupán díszítőelemként történő felhasználásának bizonyításakor. A szerző eljárása a nyomozó szerepében leginkább Colombo hadnagy körmönfont módszereihez hasonlítható. Játszik is olvasóival, de végeredményben híven tájékoztatni, ismeretekkel gazdagítani akarja őket. Ezért foglalkozik a kunok történetével a VII. századtól itteni megtelepedésükig. Megtudjuk, hogy a földet is művelő kun köznép már a XIII. század közepétől folyamatosan krisztianizálódott. Előszeretettel telepedtek a tatárjáráskor elpusztított magyarlakta falvak helyére. Ezzel ellentétben előkelőik - egyébként fokozatosan elszegényedő kunkapitányok családjai - még a XIII. század végén is pogány módra éltekhaltak. Sírjaik mellékletei, ruházatuk veretdíszei ezt bizonyítják. Ékszereik java bizánci hatásra, eredetre utal. Ezeket 1246 után hozták magukkal a Balkánról. Az itteni viselettől eltértek. Meggyőződhetünk arról, hogy mind a sírleletek, mind az elrejtett kincsek a XIII. még inkább a XIV-XV. századi árak ismeretében nem képviseltek túl nagy értéket. Az elrejtők vagyoni helyzetét jelezheti, hogy a XIVXV. században elásott ötvösművek között az őseiktől örökölt, divatjamúlt, töredékes ékszereket csupán az ezüst értékük miatt őrizték meg. Megismerhetjük a viselethez tartozó veretek helyét a ruházaton, a korabeli analógiák bemutatása révén. Még ennél is fontosabb Hatházi felismerése arról, hogy az egyes kincsleletekben egymással megegyező, tehát azonos veretőn készült veretek találhatók. „Ugyanazon szalonból öltözködtek” - állapítja meg. A bodoglári kincslelet múzeumba kerülésével kapcsolatos irattári kutatása eredményeit a szerző a katalógusban részletesen közli. Számunkra már furcsa és érthetetlen az 1941-ben még gyakorolt „kiválasztási” eljárás és a leletegyüttes darabjainak tárak közötti sajátos szétosztása, így tűnhettek el fontos, korhatározó tárgyak nyomtalanul korábban is, múzeumi raktárakban. (Lásd a kigyóspusztai lelethez tartozó érmek, illetve páncéling töredékek „elsüllyedését.” Ezzel - annak idején - e sorok írójának volt szerencséje találkozni.) Hatházi Gábor a kötete címében jelzett rejtélyek jórészét megoldotta. Nyomozásának számos megállapítását természetesen nemcsak a laikusok, a szakemberek is új tudományos eredményként fogadhatják. A Halasi Albumok 7. számú kötete okvetlenül besorolandó a hazai régészeti kézikönyveket őrző könyvtárak polcaira. Helye lenne a külföldi múzeumokban is. (Hatházi Gábor: Sírok, kincsek, rejtélyek. Híres középkori régészeti leletek Kiskunhalas környékén. Halasi Albumok 7. Thorma János Múzeum - Halasi Múzeumi Alapítvány, Kiskunhalas, 2005. 224 p.) 61