Magyar Múzeumok, 2006. 1. szám (Vol. 12.)

KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Éri István: Egy régészeti detektívregényről [Könyvismertetés]

KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE Egy régészeti detektívregényről Éri István Lapunk 2005/3. számában Trogmayer Ottó régészeti olvasókönyvét ajánlottam az olva­sók figyelmébe. Ezúttal Hatházi Gábor nyo­mozástörténetnek álcázott, a Kiskunhalas környéki kunok középkori hagyatékát feldol­gozó kötetéről ejtenék szót. Hazai muzeológiai értelmező szótárunk­ban (ha lenne ilyen), már szerepelhetne a látogatóbarát múzeum kifejezés. Nem mintha eddig nem tevékenykedtek volna ennek érdekében minden múzeumban, de manapság különös hangsúlyt kapott a köz­­érthetőségre, a közönségre hatni kívánó munkastílus. Mindez a társadalom újbóli rokonszenvének megnyerése, gyakorlati támogatása, értsd mecenatúrája érdekében. Ezt szolgálja az alább ismertetendő, tudo­mányos igénnyel megírt olvasmányos kötet. Hatházi Gábor: Sírok, kincsek, rejtélyek című munkája. Mielőtt a tárgyra térnék, egy fontos körül­ményre hívom fel a figyelmet. Ez az impo­záns kötet nem hivatásos kiadónál jelent meg! A kiskunhalasi múzeum­­ 1998-ban Az év múzeuma - „Halasi Albumok” című soro­zatának ez a 7. kötete. A sorozatot Szakál Aurél múzeumigazgató indította útjára. 1994-től szerkeszti és adja ki - egyre igénye­sebb minőségben - gazdagon illusztrált szá­mait, egy-kétezres példányszámban. Egyes kötetek már kifogytak, de akad 3. kiadása is. Ami a legfontosabb: megjelentetésüket kizárólag pályázatokon nyert összegek, elő­fizetések révén, illetve szponzoroktól kapott­ámogatások tették lehetővé. Hatházi köte­lének 17 helybeli támogatója volt. Ez egy gazán közönségbarát kezdeményezés évti­zedes múltja. A 2005 augusztusában napvilágot látott sötétünk stílusa, tárgyalásmódja a szerző szándéka volt. Bevezetőjében írja: „...a régész munkája sok tekintetben hasonlít a bűnügyi nyomozati munkához. ” Majd fel is sorolja az eljárások azonosságait. Csupán sötétét nem nevezi régészeti detektívre­­génynek, ezt a minősítést ráhagyta a mű imertetőjére. A „szerepjátszás” azonban nem jelenti a szakszerűség mellőzését, hát­érbe szorulását. A kötet eleve két részre oszlik. A 220 oldal­­nyi terjedelem kétharmada az érdeklődő, ím laikus olvasót is magával ragadó izgal­­mas rész. Ezt követik a szárazabb, szakszerű fejezetek: a precíz katalógus - szintén pre­­cíz­ táblákba csoportosított tárgyrajzokkal - egy kis ötvöslexikon, bibliográfia, jegyzet­­apparátus, végül német és angol rezümék. Ezek után ideje már elárulni, miért említ rejtélyeket ez a könyv? Mert nem foglalkoz­hatna másként azzal a hat jelentős lelettel, amelyek bizonyíthatóan a Halas környéki kunok XIII-XIV-XV. századi régészeti hagya­tékából valók. A három XIII. századi sírle­let csakúgy, mint a másik három, XIV-XV. századi elrejtett kincslelet, véletlenül került napvilágra. Avatatlanok kezéből kalandos úton-módon, hiányosan jutottak darabjaik a múzeumba. Csak a kelebiai leletnél végez­hettek hitelesítő ásatást a szakemberek. Ki kellett tehát deríteni az összefüggése­ket, kikövetkeztetni az eredetet, megfejteni a rejtélyeket. Vagyis szakszerű nyomozásra volt szükség. Hatházi Gábor köztudottan a kun régésze­ti anyag avatott kutatója. Erről publikációi­nak sora tanúskodik. Esetünkben a mások által jól-rosszul közzétett leletek új feldol­gozására vállalkozott. A kötet páratlan - esetenként már-már túlzó - alapossággal tekinti át, gyarapítja és értékeli újra az infor­mációkat. Hasonló módon gazdag az illuszt­rációk mennyisége és minősége. A kb. 200 illusztráció fele színes, új felvétel. A táblák­ba rendezett tárgyrajzokról már esett szó. A térképvázlatok hitelessé, az analógia­ként közölt fotók és ábrázolások igazolttá teszik a szerző állításait. A leletek sokrétű megszólaltatása (viselet, életmód, gazdasá­gi értékszámítás, stb.) mellett a nyomoza­ti anyag­ban lépten-nyomon találkozhatunk téves következtetések cáfolatával is. Pl. az egyes vereteken olvasható szövegek másod­lagos, csupán díszítőelemként történő fel­­használásának bizonyításakor. A szerző eljárása a nyomozó szerep­ében leginkább Colombo hadnagy körmön­font módszereihez hasonlítható. Játszik is olvasóival, de végeredményben híven tájé­koztatni, ismeretekkel gazdagítani akarja őket. Ezért foglalkozik a kunok történeté­vel a VII. századtól itteni megtelepedésü­kig. Megtudjuk, hogy a földet is művelő kun köznép már a XIII. század közepétől folya­matosan krisztianizálódott. Előszeretettel telepedtek a tatárjáráskor elpusztított magyarlakta falvak helyére. Ezzel ellen­tétben előkelőik - egyébként fokozatosan elszegényedő kunkapitányok családjai - még a XIII. század végén is pogány módra éltek­­haltak. Sírjaik mellékletei, ruházatuk veret­­díszei ezt bizonyítják. Ékszereik java bizánci hatásra, eredetre utal. Ezeket 1246 után hozták magukkal a Balkánról. Az itteni vise­lettől eltértek. Meggyőződhetünk arról, hogy mind a sír­­leletek, mind az elrejtett kincsek a XIII. még inkább a XIV-XV. századi árak ismeretében nem képviseltek túl nagy értéket. Az elrej­­tők vagyoni helyzetét jelezheti, hogy a XIV­­XV. században elásott ötvösművek között az őseiktől örökölt, divatjamúlt, töredékes ékszereket csupán az ezüst értékük miatt őrizték meg. Megismerhetjük a viselethez tartozó veretek helyét a ruházaton, a kora­beli analógiák bemutatása révén. Még ennél is fontosabb Hatházi felismerése arról, hogy az egyes kincsleletekben egymással meg­egyező, tehát azonos veretőn készült veretek találhatók. „Ugyanazon szalonból öltözköd­tek” - állapítja meg. A bodoglári kincslelet múzeumba kerülé­sével kapcsolatos irattári kutatása eredmé­nyeit a szerző a katalógusban részletesen közli. Számunkra már furcsa és érthetetlen az 1941-ben még gyakorolt „kiválasztási” eljárás és a leletegyüttes darabjainak tárak közötti sajátos szétosztása, így tűnhettek el fontos, korhatározó tárgyak nyomtalanul korábban is, múzeumi raktárakban. (Lásd a kigyóspusztai lelethez tartozó érmek, illetve páncéling töredékek „elsüllyedését.” Ezzel - annak idején - e sorok írójának volt szeren­cséje találkozni.) Hatházi Gábor a kötete címében jelzett rej­télyek jórészét megoldotta. Nyomozásának számos megállapítását természetesen nem­csak a laikusok, a szakemberek is új tudo­mányos eredményként fogadhatják. A Halasi Albumok 7. számú kötete okvetlenül beso­rolandó a hazai régészeti kézikönyveket őrző könyvtárak polcaira. Helye lenne a kül­földi múzeumokban is. (Hatházi Gábor: Sírok, kincsek, rejté­lyek. Híres középkori régészeti leletek Kiskunhalas környékén. Halasi Albumok 7. Thorma János Múzeum - Halasi Múzeumi Alapítvány, Kiskunhalas, 2005. 224 p.) 61

Next