Magyar Múzeumok, 2006. 3. szám (Vol. 12.)

VISSZATEKINTÉS - Éri István: A Bessenyei Kör megalakulása a Magyar Nemzeti Múzeumban

VISSZATEKINTÉS A Bessenyei Kör megalakulása a Magyar Nemzeti Múzeumban Éri István „...Petőfi kör néven vonult be történelmünk­be ez a mozgalom, és most már marad­jon így,­­ de jegyezzük meg, előzménye a Bessenyei kör volt.(Lakatos István felszó­lalása a Petőfi kör emlékülésén, 19­81).) Az 1956-os forradalom ötvenedik évfor­dulóján irdatlan mennyiségű történeti fel­dolgozás, személyes visszaemlékezés, fo­tóalbum látott és lát majd még napvilágot. Amikor a MAGYAR MÚZEUMOK szerkesz­tősége - illő időben, több hónappal ezelőtt - megkérdezte tőlem, hogy van-e valami mondanivalóm az évforduló kapcsán, nem­mel feleltem. Úgy tudtam, gondoltam, hogy mások már mindent megírtak, dokumen­táltak arról, amihez így vagy úgy nekem is közöm lehetett. Nemrég azonban, amikor a Petőfi-kör, mint „szellemi előkészítő” értékelése kap­csán két érdemdús és illetékes tudós inter­júit olvastam­, furcsa dolgot észleltem. Azt, hogy ennek a sajátos, az 56-os értelmisé­gi társadalmat mozgósító formációnak az eredetéről - mint ahogy az egyik nyilatko­zó, Litván György is megjegyezte - lassan­ként mítoszok keletkeznek. Ő maga is egy­fajta­­ mára közfelfogássá lett hiedelmet közölt. Szerinte ugyanis a DISZ (Dolgozó Ifjúsági Szövetség) keretében született meg a Bessenyei Kör, amelyet a költő-mű­­fordító Lakatos István „és néhány íróbarát­­ja neve fémjelzett”. Azonban „ezek az apo­­litikus, polgári beállítottságú irodalmárok" nem voltak alkalmasak „az értelmiségi tö­megelégedetlenség levezetésére”. Ezért vált szükségessé a Petőfi-kör létrehozása, szintén a „DISZ égisze alatt”. Ez az állítás nem felel meg teljes mér­tékben a valóságnak. 1989 márciusában - amennyire lehetett - az előzményekkel is foglalkozott a Petőfi-körről rendezett em­lékülés. Őszre már a jegyzőkönyve is meg­jelent­. Majd néhány év múlva, 1992-ben napvilágot látott egy terjedelmes és alapos tanulmány, amely a Belügyminisztérium „vizsgálati fogságban lévő személyek vallo­mását” és az ügyükben kihallgatott tanúkét, illetve a Politikatörténeti Intézet levéltárá­nak anyagát dolgozta fel „A Bessenyei körtől a Petőfi körig" címmel­. Szerzője szorosan ragaszkodott az írott szöveghez, bár maga is érezte azok befolyásoltságát, elfogultsá­gát. Mellőzte a szereplők szembesítését ko­rábbi nyilatkozataikkal. Nagy kár...hányan nem élnek már azóta közülünk! Számos érintőleges megjegyzést, minő­sítést nem is említek, azonban fel kell hív­nom a figyelmet Lakatos István barátom 1993-ban megjelent életmű összegző köte­tének Függelékére.­ Egyedülálló eset, hogy az akkor még szórványosan kiadott effaj­ta iratközléshez az érintett maga fűzhetett őszinte, irodalmi színvonalú kommentárt. Az 1989-es emlékülést magam is végig­ültem. Az ott elhangzottakkal kapcsolatos megjegyzéseimet, észrevételeimet a jegy­zőkönyv megjelenését követően megírtam és megküldtem Hegedűs B. Andrásnak. Ő megköszönte, és arról biztosított, hogy majd a nagy Petőfi-körös monográfiában figyelembe fogja venni. Levelem és a hoz­zá mellékelt dokumentumok sorsáról nem tudok semmit. Őszintén szólva, nem kí­vántam az üggyel tovább foglalkozni, leg­feljebb csendesen figyeltem a „mítosz” to­vábbi alakulását. Egy tavaly megjelent, velem készített interjúkötetben azért két­­három oldalon igyekeztem a múzeumi vo­natkozásokról a témában közölni annyit, amennyit szükségesnek láttam.­ Mégis csak akadt valami, amiért a mi szakmai folyóiratunkban írásomnak helyet kértem. Legalább itt szeretném azt a tényt rögzíteni, hogy a Bessenyei kör - úgyis, mint a Petőfi kör „jogelődje” - az 1954. no­vember 9-i első alakuló ülését a Magyar Nemzeti Múzeum akkori tanácstermében tartotta meg! Teszem ezt azért, mert ép­pen ebben az épületben „Az 1956-os for­radalom emlékei” címet viselő kiállítás, a maga meglehetős zsúfoltságában nagyot markolni akarva, a Petőfi kör nevezetesebb rendezvényeire invitáló 3-4 meghívó kiál­lításával tett eleget a „szellemi előkészítő” szerep bemutatásának. Ennyire tellett vol­na a gyűjteményből? Az 1989-es emlékülé­sen a Budai Vigadó előcsarnokában a Horn Emil által rendezett alkalmi kiállításon is többet láttam. Logikus-e, hogy a rendező­ség a Bessenyei-kör lokális kapcsolatát a Nemzeti Múzeum épületével meg sem em­líti? Esetleg nem is tudott róla? Hadd idézzek Nádas Péter évfordulós cik­kéből: „A lazán összetartozó, azonos politi­kai körből származó, hasonló szakmai kép­zettségű értelmiségi csoportok spontánul szerveződtek egy vitakör köré, amit előbb Bessenyeiről, később Petőfiről neveztek el. Akarták, vagy nem akarták, természetes módon kapcsolódtak a felvilágosodás nagy reformnemzedékéhez, amely előkészítette az 1848-as magyar forradalmat. Szellemi párhuzam, emocionális és történeti tradí­ció világos volt előttük”. Mit írhatott volna még Nádas, ha tud a topografikus párhu­zamról is? Természetesen a november 9-i összejö­vetelnek személyi vonatkozásai is voltak. Kénytelen vagyok most már, mint az egy­re fogyó számú túlélő egyike a saját em­lékeim alapján előadni, kik voltunk, miért és hogyan indítottuk útjára az akkor még „Fiatal magyar értelmiségiek” klubjának nevezett szervezkedést. Az előzmények­hez tartozik, hogy 1952-ben „apróhirde­tésen vett régészként” belecsöppentem a Nemzeti Múzeum közegébe. Káderként el­könyvelve, hiszen gyári munkásként he­lyeztek át - mint végzős esti tagozatos bölcsészt - gyakornoknak. Az éppen meg­változott vezetés alkalmasnak talált ar­ra - noha pártonkívüli voltam hogy a hozzám hasonló korú kb. 20-25 fős mú­zeumi fiatalságból hozzam létre a múze­umi DISZ szervezetet. Tekintet nélkül ar­ra, hogy én is csak ekkor lettem DISZ-tag. Szervezetünk kezdetben jól szerepelt: a szakmában a nagysikerű dísztermi far­sangok tettek bennünket ismertté. Akkor gondoltam arra, hogy egy ilyen tekintélyes intézmény ifjúsági szervezete valamilyen kohéziós szerepre is alkalmas lehetne. Ehhez a magam társadalmi kapcsola­tai adottak voltak. Ugyanis mint nappali, majd a kollégiumból értelmiségi szárma­zásúként eltávolított esti tagozatos egye­temista, meglehetősen változatos és szé­les körű ismeretséggel rendelkeztem. Igaz - furcsa módon - több, egymástól elkü­lönült szakmai csoport tagjaival kerültem össze, így magam lehettem kapcsolódá­suk megteremtője. Néprajzosokat, népi táncosokat, történészeket, írókat, költő­ket, képzőművészeket, jogászokat, zene­­akadémistákat és - lassacskán - régésze­ket, könyvtárosokat sorolhatnék ide. Nem az egyedüli voltam, aki a fiatal ér­telmiségiek - az akkori politikának igen kedvező, de a személyiségekre károsan ha­tó - szétforgácsoltságát észleltem. Ezért, amikor Sztálin halála után nálunk is sok minden változott, lehetőségek nyíltak szá­munkra is. A DISZ szervezetéhez való tar­tozás alkalmasnak tűnt némi álcázásra, a Hazafias Népfront újraéledése ugyancsak. Barátaim közé sorolhattam a Népművelési Intézet, illetve az Állami Népi Együttes DISZ titkárait is. Derzsi Ottó, illetve Pálfi Csaba személyében. Jó viszonyba kerültem az Országos Széchényi Könyvtár DISZ veze­tőjével, aki raktárosként működött, és sze­retett volna valamit javítani halódó szerve­zetében. 1954 szeptemberében mi négyen az „összebarátkoztatás” jeligéjével álla­podtunk meg a klubalapítás gondolatában. Az I. és a VIII. kerületi DISZ Bizottságoknál 31

Next