Magyar Múzeumok, 2006. 3. szám (Vol. 12.)
VISSZATEKINTÉS - Csorba Csaba: Európai szenzáció 550 éve: Nándorfehérvár megvédése
Európai szenzáció 550 éve: Nándorfehérvár megvédése Csorba Csaba Amikor felkérést kaptam, hogy történelmünk e jeles évfordulójáról írjak, többféle utat választhattam. Nyilvánvaló, hogy a legegyszerűbb lenne rutinosan összeollózni az eddigi szakirodalomból és kiadott forrásokból egy szokványos évfordulós megemlékezést, amely emelkedett hangnemben, hősi pátosszal méltatná eleinket, akik életük árán is megvédték hazánkat a rátörő ellenségtől. Egy effajta cikk elvileg bárhol (heti- vagy havi lapokban, képes magazinokban) megjelenhetne. Nyilvánvaló, hogy valamilyen formában azért célszerű kifejezni azt, hogy éppen egy múzeumi orgánum számára íródott, tehát jó, ha legalább egyszer előfordul benne a múzeum szó. Mindezeket végiggondolva úgy döntöttem, hogy más utat választok, túllépve az évfordulós cikkek rutinján, mert az ügy ennél sokkalta többet, mást érdemel. Induljunk ki abból, hogy egész Európa ránk figyelt 550 esztendeje: III. Galixtus pápa, III. Frigyes német-római császár, a királyok és fejedelmek (ha a gyakorlatban nem is igen tettek semmit), azért szorongva gondoltak arra, hogy a prédára éhes Oszmán Birodalom veszélyesen közel kerülhet Nyugathoz, ha Nándorfehérvár elesik. Márpedig erre joggal számíthattak, hiszen három évvel korábban a bevehetetlennek vélt Konstantinápoly falain belül is diadalmenetben vonulhatott föl a sikerekre áhítozó II. Mehmed szultán, aki ekkor vette föl a padisah (nagy király) címet. Azért is fontos volt számára éppen Nándorfehérvár elfoglalása, hogy ezzel is bizonyítsa: ami elődeinek nem sikerült, annak véghezvitelére ő képes. Apja, II. Murád ugyanis 1440- ben két hónapon keresztül ostromolta sikertelenül Nándorfehérvárat. Az 1426-ban Zsigmond magyar királynak Lazarevics István szerb fejedelemmel kötött megállapodása értelmében magyar kézre került vár védői magukra hagyatva küzdöttek, mert 1440 tavaszán-nyarán a magyar politikai erőket (és katonaságukat) az foglalkoztatta, ki legyen az ország tényleges ura, a csecsemő utószülött László, vagy egy tizenéves fiúcska, a lengyel Ulászló. 1456. nyarán sokkal rövidebb ideig tartott az ostrom, mindössze két és fél hétig. Július 22-én aztán II. Mehmed szultán (a padisah) megszégyenülten, menekülésszerűen vonult el a falak alól. A vár védőinek vezetője, Szilágyi Mihály, a felmentő had vezetője, Hunyadi János, a keresztes seregek toborzója és vezetője, az Itáliából érkezett ferences szerzetes, Kapisztrán János diadaláról akkor egész Európa beszélt. Zúgtak a harangok, a Te Deum hangjai töltötték be a kontinens templomait. A résztvevők és a távolból aggodalmaskodók egyaránt úgy érezték, hogy valamiféle isteni csoda részesei. Az ostrom egyik legendás hőse, akinek tettét a késői utókor festményen örökítette meg, a horvát származású Dugovics Titusz, aki hősiesen helytállt már a várnai csatában (1444) is. A július 21-ről 22-re virradó éjjelen a kaputorony magasából, elkeseredett párviadalban magával rántotta a győzelmi zászlót kitűző janicsárt a mélybe. Mindketten szörnyethaltak, de az önfeláldozás példája erőt adott a védőknek, hogy fölülkerekedjenek, s kiverjék a törököket a falak közül. A nagy törökverő hadvezérnek, Hunyadi Jánosnak a magyar trónra lépett ha, Mátyás király uralkodásának második A fellegvár 1456-ban. Makett a helyszínen - The citadel in 1456. Model on the spot 25