Magyar Múzeumok, 2007. 1. szám (Vol. 13.)

Sztrádarégészet Az eddigiekben is tájékoztattuk olvasóinkat je­lentős régészeti felfedezésekről, de úgy ítéltük, hogy érdemes önálló számot szentelni annak a másfél évtizedes folyamatnak a bemutatására, mely számos megyei múzeumban és a főváros múzeumában a régészeti anyag megduplázó­dását eredményezte. A jelenleg hatályos örök­ségvédelmi törvény 2001 őszén lépett életbe, mely alapján - az európai normáknak is megfe­lelően - minden földmunkával, építkezéssel já­ró beruházás előtt a beruházó költségén el kell végezni az érintett régészeti lelőhelyek előzetes feltárását . A fejlesztések közül kiemelkednek az országos közúthálózat bővítésével kapcsolatos régészeti feladatok, hiszen ezek olyan kihívást jelentettek a magyar régészet számára, mellyel korábban nem szembesült. Lapszámunk terjedelme nem teszi lehetővé, hogy minden jelentős feltárást bemutassunk. Az M3 autópálya négy megyét érintő régésze­ti kutatásait, melyekről kiállítás-sorozat és az 1997-ben megjelent Utak a múltba címet vise­lő tanulmánykötet készült, továbbá az M5 au­tópálya építését megelőző feltárásokat is csak egy-egy cikk reprezentálja. A felkérések az újabb kutatásokra vonatkoztak. A nyolc „au­tópályás” írás mellett olvashatunk a Vásárhe­lyi-tervet továbbfejlesztő program keretében végzett, valamint egy hulladéklerakó terüle­tén folytatott nagyfelületű feltárásokról. Az írásoknak különös aktualitást ad a 2007 február-márciusában lezajlott folyamat, mely a nagyberuházásoknál gyökeresen megváltoz­tatja a kialakult rendszert, és a feltárási felada­tok ellátására egy új központi állami szervet/ részleget (Régészeti Szakszolgálat) hoz létre. A szakmai szereplők megalapozott aggályokat fo­galmaztak meg, hogy az új szervezet mennyin­ lesz képes a feladatokat az elvárásoknak meg­felelően, szakmailag hitelesen és jó színvonalon ellátni - ezt az idő majd megmutatja. Maga a terepi kutatás az információszer­zés meghatározó eleme, azonban a történeti rekonstrukcióhoz nélkülözhetetlen a feltárá­sok eredményeinek közérthető és tudomá­nyos megalapozottságú publikálása (mint pl. a Budapesti Történeti Múzeum Kincsek a város alatt, a Pest Megyei Múzeumok Igaz­gatósága Régészeti kutatások másfélmillió négyzetméteren, vagy a Somogy megyei ku­tatásokat bemutató Gördülő idő című kiadvá­nyok). A társadalmi hasznosulás szempont­jából nélkülözhetetlenek az előkerült emlékek megértését szolgáló múzeumi kiállítások, helyszíni bemutatóhelyek, régészeti parkok. A kiállítások közül háromról rövid ismerte­tést olvashatunk. A folyóiratszám előkészítése idején a médiá­ban számos támadás érte a régészeti szakmát. Úgy véljük, hogy az itt közreadott tanulmányok bepillantást engednek a feltáró munkák és az előkerült leletanyag volumenébe és értékeibe. Az eredmények önmagukért beszélnek. Wollák Katalin MAGYAR MÚZEUMOK 2007/1. TAVASZ MŰHELY Tari Edit: Egymillió négyzetméter régészeti feltárása az MO-s körgyűrű területén........3 Zsidi Paula - Reményi László: A Budapesti Történeti Múzeum kutatásai az M0-ás autópálya keleti szektorán ....................................................................................................5 Anders Alexandra: Megelőző régészeti feltárások az M3-as és M35-ös autópályák nyomvonalán (2003-2006)....................................................................................................9 Somogyvári Ágnes: Nagyberuházások és régészet Bács-Kiskun megyében (M5)...........14 Ódor János Gábor: Beszámoló az M6 autópálya Tolna megyei szakaszán végzett megelőző feltárásokról.........................................................................................................1. Nagy Erzsébet: Az M6 - M60 gyorsforgalmi út Baranya megyei szakasza (2005-2006) ......................................................................................................................... 21 Honti Szilvia: Régészeti kutatások az M7-es autópálya nyomvonalán Somogy megyében.................................................................................................................25 Vándor László: Régészeti feltárások az M7-M70-es autópálya zalai szakaszán............30 Csányi Marietta - Tárnoki Judit - Polgár Zoltán: A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése I. üteméhez kapcsolódó feltárások Jász-Nagykun-Szolnok megyében.........................34 Szörényi Gábor András: Régészeti kutatások a cigándi árvízi tározó területén (Pácin-Alharaszt)...................................................................................................................36 Kocsis László: A tiszaroffi víztározó gátjának nyomvonalában végzett megelőző régészeti feltárásról............................................................................................................39 Mészáros Patrícia - Paluch Tibor - Sóskúti Kornél - Sz. Wilhelm Gábor: Régészeti kutatások Felgyő határában................................................................................................41 Ringer István: I. Rákóczi György pataki ágyúöntő műhelye................................................43 SZÁMVETÉS Tóth János Attila: A magyar víz alatti régészet helyzete és lehetséges jövője...............45 Grajlik Zoltán: Régészeti lelőhelyek kutatása légifényképes módszerekkel....................47 KIÁLLÍTÁSOK Szőcs Péter Levente - Marta Liviu: Autópálya vakondnézetből. A megelőző régészeti feltárások eredményeiről egy kiállítás kapcsán...............................................................49 M. Aradi Csilla: „Gördülő Idő”. Időszaki régészeti kiállítás Kaposváron..........................50 Bertók Gábor - Hajdú Ádám: Légirégészeti kutatások Baranya megyében ...................51 Sinkó Katalin: József nádor termei a Múzeum körúton.......................................................53 Sallay Gergely Pál - Závodi Szilvia: „Hadiszerből emlék a békének”. Gondolatébresztő időszaki kiállítás a Hadtörténeti Múzeumban .................................56 IN MEMÓRIÁM Gergely Katalin: Dr. Koós Judit (1923-2006)........................................................................59 Katona András: Dr. Czére Béla (1915-2006)........................................................................59 H. Bathó Edit: Búcsú Tóth Jánostól (1934-2007).................................................................60 KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE Matuz Edit: Múzeumok mindenkinek - gondolatok a múzeumpedagógiai kiadványokról ........................................................................................................................61 E számunk szerzői...................................................................................................................64

Next