Magyar Múzeumok, 2007. 3. szám (Vol. 13.)
SZÁMVETÉS - Kutas Eszter: A Nagyatádi Városi Múzeum késő reneszánsz ládájának helyreállítása
Számvetés 45 A Nagyatádi Városi Múzeum késő reneszánsz ládájának helyreállítása Kutas Eszter 2006 januárjában kapott megbízást a Szép Mesterségek Restaurátor Kft a nagyatádi múzeum tulajdonában lévő XVII. századi kelengyeláda restaurálására. A konkrét munkák megkezdését alapos felmérés, állapotleírás, és költségbecslés előzte meg. A láda története után kutatva kiderült, hogy az korábban a Hochenlohe család kaszópusztai vadászházát díszítette. Feltételezhetjük, hogy eredetileg a család valamelyik kastélyának bútorai között szerepelt, és csak a ládák divatjának elmúltával került a vadászházba. 1945 után a láda egy környékbeli erdész tulajdonába került, és ő ajándékozta a múzeumnak. A láda helye a magyar bútorművességben A nagyatádi láda jól illeszkedik a XVII. századi kelengyeládák sorába. A korabeli szóhasználat megkülönbözteti a festett „hímes” és „iratos" díszítésű darabokat, valamint a „rakott művű” vagy „rakottas” ládákat, melyek intarziával borítottak. Ládánk előlapjának ábrázolásai a kelengyeláda szerepét erősítik meg. A két boltív alatt álló szent ligurája részben arra utal, hogy első tulajdonosaik katolikus vallásúak voltak. Csak feltételezhetjük, hogy a boltíves mezők figurái a tulajdonosok névadó szentjei lehetnek: evangélista Szent János és Mária Magdolna. Ugyanakkor összekötheti a két szent alakját a közös attribútum. A legenda szerint Szent János hitének bizonyságaképpen méreggel teli kehelyből ivott, melyre előtte a kereszt jelét vetette, és semmi sérelmet nem szenvedett. A szokásos ábrázolásnak megfelelően János jobb kezét áldásra emeli, s ettől a baljában tartott kehelyből „kibújik” a kígyó, ládánkon sárkány formájúra stilizálva. A legendának köszönhetően a középkorban a kehely és a kígyó a patikák cégérébe is bekerült, mint ahogyan a közkedvelt Fekete sas vagy Arany sas patika elnevezések is János evangélistára utalnak. Gyógyító vagy kenetes edény vált Mária Magdolna megkülönböztető jelképévé, melyet Krisztus sírjához vitt a holttest balzsamozásához. A szentek egymás felé fordulásával, és jelképeik hasonlatosságával talán a házasságra lépő pár kapcsolatát nemesítik meg. A láda belsejében megmaradt német felirat arról tanúskodik, hogy a XIX. században a ládát még eredeti funkciója szerint használták. A tető belső oldalán ugyanis felsorolják a tárolt textíliákat: 15 Stück Forháng 14p. Fenster Hangers 8 Stück Tür Forháng 3 Kurze 9 Leiner Decke gestickt 13 gestickte unbeschlichlichef?) Decke. 3 A láda szerkezete és formái az Észak-Magyarországon az 1600-as években készült ládákkal mutat rokonságot. A bútor készítői egy reneszánsz épület formájából indultak ki, melynek homlokzatát oszlopok és boltívek tagolják. Hasonló ládákkal találkozunk a XVII. századi szepességi bútorasztalosok munkái között. A mintaként szolgáló előképek az antik római építészet formakincsében lelhetőek föl. A közkedvelt „Colosseum motívum” csaknem minden korabeli ládán és szekrényen megfigyelhető. Ennek lényege, a támaszgerendás és az íves rendszer eggyé komponálása boltívvel és a falszakaszokat tagoló áloszloprendekkel. így jelenik meg ládánk homlokzatán a négy nagyobb pilaszter mellett négy keskenyebb kísérő pillér. Ezeken nyugszik a boltíveket tartó vállpárkány. A nagy pillérek fejezete a triglifes-metopés dór párkányzatra emlékeztet. A láda díszítőmotívumai is a XVII. század bútorművességének megfelelőek. Az ún. „beschlagwerk” motívumok borítják a díszített felületeket, amelyek a fémveretek formáiból képeznek díszítőmotívumokat. Olyannyira vereteket imitálnak ezek az intarziadíszek, hogy a szegecseket, amelyekkel az eredeti vereteket rögzítették, szintén falemezecskékből kivágva, beleapplikálták a díszekbe. A négy nagyobb pilaszter betétmezői közvetlen rokonságot mutatnak egy Észak-Magyarországról való kisláda tetődíszével. Ez a motívum, melybe rejtetten állatfigurák és groteszkek simulnak a levélindák közé, tipikusan reneszánsz ábrázolás. Mind a két láda készítője valószínűleg mintakönyv alapján alkotta meg a díszítményeket. A többször átalakított láda jelenlegi méretei: szélessége 78 cm, magassága 60 cm, hossza 170 cm. A tetőt a ládatesthez két ónozott vaspánt rögzíti. Belül baloldalt ládafia található, és alatta egy, későbbiekben beépített osztott polc. Az egész bútort fenyőfából készítették, a külsejét keményfával és nemes faanyaggal borították. A legtöbb információt a homlokzata hordozza. Nemcsak azért, mert a ládának ez a része a legdíszesebb, hanem itt történt az évszázadok elteltével a legkevesebb változtatás. A három fő részre osztható láda előlapjának középső részét a kulcslyuk és az azt körülvevő pajzs foglalja el. Két oldalán felül íves mezőkben a női és a férfi szent figuráját találjuk. Itt meg kell említeni a különlegesen szép motívumot, amely a boltívek két-két oldalának ívháromszögeit díszíti: középen kettős tulipánnal megrajzolt szimmetrikus indadísz, amely magyar motívum, és a „beschlagwerkek” mellett hatásosan egészíti ki a díszítményeket. A mezőket két oldalról pilaszterek határolják, melyeket szintén veretmotívumok ékesítenek. A láda oldalai ugyancsak keményfával borítottak, s két kovácsoltvas fogót helyeztek rá, melylyel mozgatták a ládát. A láda fenyőfából készített vázát fecskefarok fogazással kötötték egymáshoz, melyeket minden oldalról (kivéve a hátoldalt) eltakar a nemes faborítás. A tetőn csupán két négyzet alakú kazetta maradt meg, melyeket sötétbarna színű fa keretez. Ezeket a fenyő alapba süllyesztették be, és csak töredékesen kerültek elő. Aáda állapota a múzeumba kerülésekor The stole of the bhest wohen taken into the museum