Magyar Múzeumok, 2008. 1. szám (Vol. 14.)

KÖZÉPPONTBAN. A RENESZÁNSZ ÉV - A reneszánsz év a magyar múzeumokban

eddig 66 múzeum és kiállítóhely vesz részt, s a Reneszánsz Prog­ramiroda jelenleg 20 intézménnyel, 25 egyesülettel és szervezettel áll kapcsolatban. A reneszánsz év a magyar múzeumokban A Reneszánsz Év­­ 2008 programsorozatának öt­letadó eseménye Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulója. Az évad ünnepélyes körülmények között megnyílt, elkészült az úgynevezett imázsfilm is, és szerte a fővárosban molinók, óriásplakátok hir­detik­­ egyelőre csak magát az évet, illetve az első ki­állítást, a Szépművészeti Múzeum „A Mediciek fény­kora - Élet és művészet a reneszánsz Firenzében” című tárlatát. Hiller István nyitóbeszédében elmondta, a Rene­szánsz Év - 2008 nemcsak programsorozat, amely­hez hasonló átfogó kulturális évadot eddig még nem szervezett a minisztérium, hanem számos nagy fej­lesztés is elindul országszerte a reneszánsz gondolat jegyében. Ezek egyike Vitéz János egykori esztergomi dolgozószobájának, studiolo-jának felújítása. Nem mellékesen születésének 600. évfordulója is ebben az évben van. Befejeződnek a kolozsvári Mátyás szo­borcsoport rekonstrukciós munkálatai. Fadrusz Já­nos alkotását román-magyar együttműködés ke­retében újítják fel. A Reneszánsz Év­­ 2008 programsorában eddig 66 múzeum és kiállítóhely vesz részt, s a Reneszánsz Programiroda jelenleg 20 intézménnyel, 25 egyesü­lettel és szervezettel áll kapcsolatban; 33 budapesti, tíz vidéki és tíz határon túli szervezet, egyesület je­lezte részvételi szándékát az évad eseményeiben. Rajtuk kívül öt társminisztérium is bekapcsolódik az eseménysorba. Készül ismét tablókiállítás, amelyet a külföldi magyar intézetek és követségek kapnak meg az év folyamán. A pályázatok módot adnak vidéki rendezvények meg­szervezésére, kortárs képzőművészek alkotásainak támogatására, azok hazai és külföldi bemutatására, könyv- és levéltárak, irodalmi emlékházak, tájházak fejlesztésére, megújítására, a népi kultúra bemuta­tására, értékeinek digitalizálására. A Reneszánsz Év­­ 2008 programsorozatára 1,4 mil­liárd, míg a pályázatokra, fejlesztésekre 2,6 milliárd forint jut. A külföldi rendezvények közül még a tavalyi évben, 2007. december 4-én rendezett konferenciát a Ró­mai Magyar Akadémia „Magyarország és a Mediciek a 15. században” címmel a magyarországi Rene­Országos Széchényi Könyvtár szánsz Év - 2008 eseménysorozatának olaszországi nyitányaként. Az egész napos program a 15. század történelmi, irodalomelméleti és -történeti, valamint művészettörténeti kérdéseivel foglalkozott. A Szépművészeti Múzeum évadnyitó tárlata után „4x a reneszánszról” összefoglaló címmel négy nagy or­szágos intézmény (a kiállítások megnyitásának idő­rendjében), az Országos Széchényi Könyvtár, a Buda­pesti Történeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria kiállításai mutatják be Mátyás korát, a magyarországi reneszánszot. E számunkban egyelőre csak ismertetni kívánjuk az év eseményeit, a kiállításokat. S mivel ezek ma még legnagyobbrészt csak tervek - a pályázatokat még ki sem írták - ígérjük, hogy az év végén visszatérünk a témához, s az addig megvalósult kiállításokról kritiká­kat közlünk, valamint összegezzük az eredményeket. Paulus Jovius: Elegia virorum bellica virtute illustrium. Basel, 1575. Tobias Stimmer: Mátyás portré. Fametszet. a szerk. Mátyás király címere Thuróczy János krónikájából. Országos Széchényi Könyvtár a bal oldalon. Petrus Ransanus: Epitome rerum Hungaricarum. Nápoly, 1490-92. Országos Széchényi Könyvtár 5­ ­.,M­úzeumok

Next