Magyar Nap, 1937. március (2. évfolyam, 51-75. szám)
1937-03-02 / 51. szám
II. évfolyam 51. szám Főszerkesztő: Kálmán Miklós Kedd, 191? március 2 Felelős szerkesztő: Fr. Ferenci Kissis A felkelők kiürítik Teledót A kormányrepülők sikeres működése a garama fronton Madrid, március 1. — A kormánycsapatok Toledo elleni offenzívája egyre erősebb nyomást gyakorol a Toledot védő felkelők avilai összekötő vonalaira. A milícia vezérkarának megbízható információi szerint a felkelők netusokéig bírnak ellenállni ennek a nyomásnak és már elkezdték Toledo kiürítését. A kormánycsapatok már átkeltek a Tájon s egyre közelebb hatolnak a városhoz. Ugyancsak szorongatott a felkelők helyzete Talavera de la Reinánál is, ahol a milícia teljesen elvágta a fasiszták állásait a többi frontszakasztól és a hinterlandtól. Valencia, március 0 — Hétfőn reggel a kormány székhelyére minden frontról kedvező helyzetjelentések érkeztek. Oviedóban tovább dúl a harc s a milícia újabb sikereket ért el: elfoglalta a vágóhidat és jelenleg a San Lazzaro kolostorban magukat elsáncoló fasiszta csapatok kiemelésére törekszik. Az aragon fronton a felkelők heves támadást kíséreltek meg az aragon—katalán határon fekvő Portal Rubio ellen. Noha a támadást erős ágyutűz támogatta, az sikertelenül végződött. Madrid, március 1. — A felkelők nehéz tüzérsége újból pergőtűz alá vette Madrid középső részét. Az ágyúzás, melynek kizárólag a polgári lakosság demoralizálása volt a célja, nagy anyagi károkat okozott és számos halálos áldozatot követelt. A nehéz gránátok több házat, templomot és középépületet romboltak össze. A FELKELŐK 20.000 EMBERT VESZTETTEK A YARAMA VÖLGYÉBEN Madrid, március 1. — A felkelők offenzívája a Yarama völgyében a támadó csapatok nagy vérveszteségei folytán ellenkadt. Franco ezen a keskeny frontszakaszon mintegy 20.000 embert vetett harcba s oly irtózatos veszteségeket szenvedett, hogy a 20 ezer emberből igen kevés maradhatott életben. Ennek ellenére a támadás semilyen eredménnyel nem járt: a csapatok ma is ugyanazokban a kiindulási állásokban vannak, mint egy héttel ezelőtt. Az utóbbi napok harcaiban a kormány légi hadereje nagyon jól bevált. Különösen nagy eredménynek számít, hogy a milíciát minden esetben sikerült megvédeniük a felkelő gépek „mélytámadásai“-tól, ami a kormánycsapatok biztonságérzetét és morálját lényegesen emelte. Ennek ellenére is a felkelők technikai fölénye is jelentős, különösen a tüzérségük erősebb. Hírek szerint Franco az utóbbi napokban újabb száz ágyút kapott, melyeket azonnal beosztottak a különböző frontokra. „Holtteste négyfelé vágassák..." Graziani közszemlére tétette ki Ras Desta holttestét. Dzsibuti, március 1. — Graziani tábornagy elrendelte, hogy Ras Destának, a négus vejének holttestét, akit pár nappal ezelőtt a fővárostól délre lezajlott csatájon elfogtak és „lázadás“ címén agyonlőttek, vigyék Addis Abebába és ott tegyék ki közszemlére. Az olasz alkirály azzal indokolja ezt a barbár, a középkori felnégyelésekre emlékeztető intézkedést, hogy meg kell győzni az abesszin lakosságot arról, hogy Ras Desta valóban halott és hiába várják, hogy felszabadítsa az országot. Az indokolás nem túlságosan alkalmas arra, hogy lemossa az olasz tábornagy katonai becsületéről a szégyenfoltot, aki hadifoglyokat azonnal főbelövet és holttestüket megcsúfolja, de ahoz elegendő, hogy megtudjuk: az abesszin nép, mely az olasz sajtó szerint „rajong felszabadítói iránt“ — Ras Desta visszatérésében reménykedik! MUNKÁSELLENZÉK A HENLEIN-PÁRTBAN Brünn, március 1. — Brünnben gyűlést tartott a szudétanémet párt ellenzéke, melyen több, mint ezer ember vett részt. A gyűlésen elfogadták azt a határozatot, hogy tiltakoznak minden olyan kísérlet ellen, mely a szudétanémet pártnak reakciós vállalkozó jelleget ad. Továbbá azt követelik, hogy a párt vezetősége vonja vissza az ellenzék egynéhány emberének kizárását és hogy a párt községi, országos és parlamenti képviselői közül távolítsa el a munkásellenes elemeket. Ha ezeket a követeléseket a párt vezetősége nem teljesíti, az ellenzék azzal fenyegetőzik, hogy kilép és új radikális szudétanémet pártot alapít. Nem blokád, csak ellenőrzés London, március 1. — A spanyol partok ellenőrzése e hét szombatján éjfélkor életbe lép. A mellékelt térkép bemutatja azokat, a szakaszokat, amelyeket az ellenőrzést végrehajtó négy nagyhatalom hajóhada fog kontroll alá venni. A térképen jelzett beosztás az utóbbi napok tanácskozásai után csak annyiból változott meg, hogy úgy a Szovjetszövetség, mint Portugália lemondtak arról a jogukról hogy a partok ellenőrzésében részt vegyenek, így a La Coronatól a Cap Penasig terjedő partszakaszt nem a szovjet Hotta, hanem Franciaország fogja ellenőrizni, a gijoni—bendayei partszakasz ellenőrzését Portugália teljesen átengedi az angol flottának és a francia, illetve a portugál határokra kirendelt ellenőrök száma megközelítőleg egyenlő lesz. A spanyol partok kontrollrendszerének megítéléséhez tudnunk kell, hogy itt tulajdonképen nem a szokásos értelemben vett blokádról, hanem csupán ellenőrzésről van szó, azaz az ellenőrző hajóknak joguk van ugyan átvizsgálni a spanyol partok felé haladó nem spnyol nemzetiségű hajókat, azonban feltartóztatni, illetve elkobozni még abban az esetben sincs joguk, ha a hajót tömve találnak „önkéntesekkel“ és hadianyaggal. Az ellenőrző hajó ily esetben jelentést tesz a londoni be nem avatkozási bizottságnak, mely aztán felhívja a semlegességet megszegő államot az egyezmény respektálására. Ily körülmények között a fasiszta államoknak bő alkalmuk lesz az egyezmény megszegésére. Hiszen a római és berhard kormányoknak csak egyszerűen ki kell jelenteniük, hogy a fegyver és emberszállítmányról nem volt tudomásuk, le kell tagadniok, hogy a szállítmányt német, vagy olasz kikötőben hajózták be s ezzel az ügy ad acta van téve, vagy pedig legjobb esetben végeláthatatlan, akár évekig is elhúzódó eljárás indul meg annak kiderítésére, hogy ki is indította útnak az „önkéntesekkel“ megrakott hajót. Nincs eldöntve az a kérdés sem, hogy kinél tiltakozik majd a bizottság akkor, ha például a német önkénteseket mondjuk japán, vagy belga hajó szállítja Franconak. Mint már jelentettük ,a francia tengerészetügyi minisztérium úgy döntött, hogy az ellenőrzést kis halászhajókra bízza. Ez a határozat nemcsak azért kelthet jogos aggodalmat, mivel az iyen kis hajók nehezen tudnak beérni egy nagyobb, gyorsjáratú gőzöst, hanem azért is, mert a kis hajók még ha akarnák sem tudnák feltartóztatni a nagyobbakat s igy ezeken a partrészleteken valóban csak az ellenőrzést, de nem a szállítások megakadályozását várhatjuk. Ezzel szemben az olasz és német csatahajók most már bizonyos „felhatalmazás“ alapján erőszakoskodhatnak a kormánykikötőkbe igyekvő hajókkal, még ha azok nem is hadiszert, hanem élelmet vagy orvosi szereket szállítanának is. Biztosra vehetjük, hogy a kormány kikötői előtt „ellenőrzést“ teljesítő olasz-német flotta, mint a múltban, úgy a jövőben is élénken együtt fog működni a felkelők hadihajóival. Ha valami élelemmel megrakott hajó igyekszik a barcelonai kikötő felé, hogy ennivalót vigyen a spanyol asszonyok és gyermekek számára, az „ellenőrző“ olasz hadihajó nem Londont, hanem a felkelők valamelyik hadihajóját fogja értesíteni a jó zsákmányról. S ha a múltban is megtörtént, hogy olasz torpedók zúztak rést a spanyol hajók oldalába, a jövőben több hasonló titokzatos robbanásra lehetünk elkészülve. Ha Malaga ostromát a Graf Spee német cirkáló fedélzetéről irányították, a jövőben könnyen megeshetik, hogy Valencia bombázásánál ismét az „ellenőrző” német hajók fognak falazni a felkelők cirkálóinak.^.......... SOWJETRUSSLAND^! ENGLAND«. PORTNG KUNI FRANK Ki ICH Them# t,Médcid ITALfEN VilSNCid NIEN FRANKREICH » DEUTSCHLAND íoittyi Almi fa#Óéi ENGLAND Magyar sirató Irta: Vass László Nemzetgyalázok volnánk, ha most az időszerű események kapcsán keserű fájdalmunkban azt mondanék, hogy a pécsvidéki sortűz magasabb irányítói jelentik az igazi, az örök Magyarországot. Egész szellemi örökségünkhöz lennénk hűtlenek, magyarságunkat csorbítanák meg, ha azt vágnánk oda jogos felháborodásunkban, hogy az egyetemi diáktüntetések felbujtói azonosak a kultúrmagyarsággal. Ilyeneket csak azok terjeszthetnek kárörvendező arccal, akik ezzel más országok hasonló antiszociális bűneit szeretnék eltussolni, önző, elvakult nacionalisták s a fizetett lakájok szokása ilyenkor tapsolni, ujjongani a szomszédország meggyűlt bajain. Mi tudjuk jól, hogy a sztrájkra kényszerítő bányabárók és a nyilas-, kaszás-, kampós- és kékkeresztes mozgalmak irányitói, a Festeticsek, a Pálfy Fidélek elsősorban saját hazájuk ellen és az egyetemes magyarság érdekei ellen követnek el súlyos merényletet — idegen hatalmak szolgálatában. Az igazi magyarságot, a testvérnépet mi ott látjuk szenvedve, tengetve nyomorult életét a mammutbirtokok árnyékában. Mi a magyarság legtisztább, leghűségesebb képviselőit a puszták népei, a gyárak, bányák dolgozói, az irodák és a főiskolák józan értelmisége között találjuk meg. Így volt ez a múltban, így van ez a jelenben is. „A politikai élet tünteti fel legjobban, —- írja egyik friss tanulmányában Kovács Imre, a kitűnő fiatal szociológus, a hogy Magyarországon két nemzet él. A magukat magyar nemzetnek tartó felső rétegek az ország vezetését kisajátították maguknak. A törvényekre, a társadalmi rendre és ehhez hasonló és szajkó módra betanult szavakra hivatkoznak és mindenkit bolsevikinek, baloldalinak bélyegeznek, aki hirdetni meri — a másik nemzet jogait az élethez és jussát az országhoz ... Az a réteg, amelyik magát kinevezte a magyar nemzetnek, gondoskodom róla, hogy megfelelő törvényekkel, intézményekkel, ideológiával a maga számára tartsa meg a vezetést, azt a kezéből ki ne adja és mindig önmagát értse vagy értesse alatta, ha a nemzetről van szó. A másik réteg, a többség, alázatos hallgatásra volt kényszerítve“.... Ez a megállapítás egyben ítélet is, amelynek értéke mindjárt megnő, ha tekintetbe vesszük, hogy szerzője ma egyike annak a kiváló nemzedéknek, amely tudományos felkészültségével, tervekkel, adatokkal harcol a kis ország beteg társadalmi és politikai rendszere ellen.Az alsóbb néposztályok védték, hordozták vállukon a magyar kultúra örökségét megvédve a kül-, és gyakran a belső ellenséggel szemben is. Amikor a felsőbb társadalmi osztályok része megfeledkezett legfőbb nemzeti feladatáról, az anyanyelv megőrzéséről,— a puszták örök népe, az ugar izzadó robotosa voltak azok, akik hívek maradtak a magyar nyelvhez. És a szegény kisnemesség legjobbjai, írók, tudósok, az első könyvnyomdászok és a bibliafordítók vivtek élet-halálharcot a Habsburgok németesítő törekvéseivel szemben. Felejthetetlen Kosztolányi Dezsőnk ezért a legdemokratikusabb nyelvnek nevezte a magyar nyelvet, amelyben szenvedő népünk mintegy megdicsőült. Ahogy a múltban Szenes Molnár Albert, Abádi Benedek, Misztótfalusi Miklós kisded csapatában látjuk a magyar nyelv mírtírságot szenvedő bajnokait, úgy ma az Illyés Gyulák, a Veres Péterek, Kós Károlyok között találjuk meg a magyarság leghűségesebb értelmiségét. És nem kell túlságosan keresni az ellenpólus hasonlatát sem. A mai napok labancait a Milotayak, Rajnisok, Festeticsek képviselik, akikről nemrégiben egy tehetséges fiatal közíró, Katona Jenő oly találó portrékat rajzolt a „Magyar Hitleristák“ című könyvében. Ugyanabban az időben, mikor a pécsvidéki bányászfalvak a maguk halottak temették, a külföldi rádióban Kodály Zoltán mélységes szimbólumokat rejtő daljátéka, a Székelyfonó panaszos népi sirámai jajdultak fel. Pár nappal ezelőtt London stúdiója, tegnap este az egyik prágai színház mutatta be a legsajátosabb kodályi muzsika legfrissebb termését. A balladák fokozódó, ijesztő tragédiája játszódik le benne, főszereplői a nép fiai és a zsandárok. Akik hallgatták a kiterített holttest körül felzokogó sirámokat, önkéntelenül is a szenvedő népre gondoltak, a csendőrsortűz golyóitól halálra sebzett bányászokra, és társaik egyre növekvő táborbra, országhatáron innen és országhatáron túl, mindenütt, ahol a hatalom önkénye újra és újra vérét ontja a szegény magyar népnek. A szociális kór a szekták őrületébe hajtja a kenyerétől s reményeitől megfosztott népet. Féja Géza borzongó éjféli hangulatban Áchim Andrást, a csabai „parasztkirályt“ idézi, a Dózsák és a Budai Nagy Antalok hagyományait folytató népvezér szellemét. Nem késő-e már?