Magyar Nap, 1937. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1937-03-02 / 51. szám

II. évfolyam 51. szám Főszerkesztő: Kálmán Miklós Kedd, 191? március 2 Felelős szerkesztő: Fr. Ferenci Kissis A felkelők kiürítik Teledót A kormányrepü­lők sikeres működése a garama fronton Madrid, március 1. — A kormánycsapatok Toledo elleni offenzívája egyre erősebb nyo­mást gyakorol a Toledot védő felkelők avi­­lai összekötő vonalaira. A milícia vezérka­rának megbízható információi szerint a fel­kelők ne­tusokéig bírnak ellenállni ennek a nyomásnak és már elkezdték Toledo kiürí­tését. A kormánycsapatok már átkeltek a Tájon s egyre közelebb hatolnak a városhoz. Ugyancsak szorongatott a felkelők helyzete Talavera de la Reinánál is, ahol a milícia teljesen elvágta a fasiszták állásait a többi frontszakasztól és a hinterlandtól. Valencia, március 0 — Hétfőn reggel a kormány székhelyére minden frontról ked­vező helyzetjelentések érkeztek. Oviedóban tovább dúl a harc s a milícia újabb sikereket ért el: elfoglalta a vágóhidat és jelenleg a San Lazzaro kolostorban magukat elsáncoló fa­siszta csapatok kiemelésére törekszik. Az aragon fronton a felkelők heves táma­dást kíséreltek meg az aragon—katalán ha­táron fekvő Portal Rubio ellen. Noha a tá­madást erős ágyutű­z támogatta, az sikerte­lenül végződött. Madrid, március 1. — A felkelők nehéz tü­zérsége újból pergőtűz alá vette Madrid kö­zépső részét. Az ágyúzás, melynek kizáró­lag a polgári lakosság demoralizálása volt a célja, nagy anyagi károkat okozott és szá­mos halálos áldozatot követelt. A nehéz gránátok több házat, templomot és közép­­épületet romboltak össze. A FELKELŐK 20.000 EMBERT VESZTET­TEK A YARAMA VÖLGYÉBEN Madrid, március 1. — A felkelők offen­zívája a Yarama völgyében a támadó csapa­tok nagy vérveszteségei folytán ellenkadt. Franco ezen a keskeny frontszakaszon mint­egy 20.000 embert vetett harcba s oly irtó­zatos veszteségeket szenvedett, hogy a 20 ezer emberből igen kevés maradhatott élet­ben. Ennek ellenére a támadás semilyen eredménnyel nem járt: a csapatok ma is ugyanazokban­­ a kiindulási állásokban van­nak, mint egy héttel ezelőtt. Az utóbbi na­pok harcaiban a kormány légi hadereje na­gyon jól bevált. Különösen nagy eredmény­nek számít, hogy a milíciát minden esetben sikerült megvédeniük a felkelő gépek „mély­támadásai“-tól, ami a kormánycsapatok biz­tonságérzetét és morálját lényegesen emelte. Ennek ellenére is a felkelők technikai fö­lénye is jelentős, különösen a tüzérségük erősebb. Hírek szerint Franco az utóbbi na­pokban újabb száz ágyút kapott, melyeket azonnal beosztottak a különböző frontokra. „Holtteste négyfelé vágassák..." Graziani közszemlére tétette ki Ras Desta holttestét. Dzsibuti, március 1. — Graziani tábor­nagy elrendelte, hogy Ras Destának, a né­­gus vejének holttestét, akit pár nappal ez­előtt a fővárostól délre lezajlott csatájon elfogtak és „lázadás“ címén agyonlőttek, vi­gyék Addis Abebába és ott tegyék ki köz­szemlére. Az olasz alkirály azzal indokolja ezt a barbár, a középkori felnégyelésekre emlé­keztető intézkedést, hogy meg kell győzni az abesszin lakosságot arról, hogy Ras Desta valóban halott és hiába várják, hogy felszabadítsa az országot. Az indokolás nem túlságosan alkalmas ar­ra, hogy lemossa az olasz tábornagy kato­nai becsületéről a szégyenfoltot, aki hadi­foglyokat azonnal főbelövet és holttestüket megcsúfolja, de ahoz elegendő, hogy meg­tudjuk: az abesszin nép, mely az olasz sajtó szerint „rajong felszabadítói iránt“ — Ras Desta visszatérésében reménykedik! MUNKÁSELLENZÉK A HENLEIN-PÁRTBAN Brünn, március 1. — Brünnben gyűlést tartott a szudétanémet párt ellenzéke, me­lyen több, mint ezer ember vett részt. A gyűlésen elfogadták azt a határozatot, hogy tiltakoznak minden olyan kísérlet ellen, mely a szudétanémet pártnak reakciós vál­lalkozó jelleget ad. Továbbá azt követelik, hogy a párt vezetősége vonja vissza az el­lenzék egynéhány emberének kizárását és hogy a párt községi, országos és parlamenti képviselői közül távolítsa el a m­unkáselle­­nes elemeket. Ha ezeket a követeléseket a párt vezetősége nem teljesíti, az ellenzék az­zal fenyegetőzik, hogy kilép és új radikális szudétanémet pártot alapít. Nem blokád, csak ellenőrzés London, március 1. — A spanyol partok ellenőrzése e hét szombatján éjfélkor élet­­be lép. A mellékelt térkép bemutatja azokat, a szakaszokat, amelyeket az ellenőrzést vég­rehajtó négy nagyhatalom hajóhada fog kontroll alá venni. A térképen jelzett be­osztás az utóbbi napok tanácskozásai után csak­ annyiból változott meg, hogy úgy a Szovjetszövetség, mint Portugália lemond­tak arról a jogukról hogy a partok ellen­őrzésében részt vegyenek, így a La Coronatól a Cap Penasig terjedő partszakaszt nem a szovjet Hotta, ha­nem Franciaország fogja ellenőrizni, a gijoni—bendayei partszakasz ellenőrzé­sét Portugália teljesen átengedi az an­gol flottának és a francia, illetve a por­tugál határokra kirendelt ellenőrök szá­ma megközelítőleg egyenlő lesz. A spanyol partok kontrollrendszerének megítéléséhez tudnunk kell, hogy itt tulaj­donképen nem a szokásos értelemben vett blokádról, hanem csupán ellenőrzésről van szó, azaz az ellenőrző hajóknak joguk van ugyan átvizsgálni a spanyol partok felé haladó nem spnyol nemzetiségű hajókat, azonban feltartóztatni, illetve elkobozni még ab­ban az esetben sincs joguk, ha a hajót tömve találnak „önkéntesekkel“ és hadi­anyaggal. Az ellenőrző hajó ily esetben jelentést tesz a londoni be nem avatkozási bizottságnak, mely aztán felhívja a semlegességet megsze­gő államot az egyezmény respektálására. Ily körülmények között a fasiszta álla­moknak bő alkalmuk lesz az egyezmény megszegésére. Hiszen a római és berhard kormányoknak csak egyszerűen ki kell­ je­lenteniük, hogy a fegyver és emberszállít­­mányról nem volt tudomásuk, le kell tagad­­niok, hogy a szállítmányt német, vagy olasz kikötőben hajózták be s ezzel az ügy ad acta van téve, vagy pedig legjobb esetben vége­láthatatlan, akár évekig is elhúzódó eljárás indul meg annak kiderítésére, hogy ki is in­dította útnak az „önkéntesekkel“ megrakott hajót. Nincs eldöntve az a kérdés sem, hogy kinél tiltakozik majd a bizottság akkor, ha például a német önkénteseket mondjuk ja­pán, vagy belga hajó szállítja Franconak. Mint már jelentettük ,a francia tengeré­­szetügyi minisztérium úgy döntött, hogy az ellenőrzést kis halászhajókra bízza. Ez a ha­tározat nemcsak azért kelthet jogos aggo­dalmat, mivel az iyen kis hajók nehezen tudnak be­érni egy nagyobb, gyorsjáratú gőzöst, hanem azért is, mert a kis hajók még ha akarnák sem tudnák feltartóztatni a na­gyobbakat s igy ezeken a partrészleteken valóban csak az ellenőrzést, de nem a szál­lítások megakadályozását várhatjuk. Ezzel szemben az olasz és német csatahajók most már bizonyos „felhatalmazás“ alapján erő­szakoskodhatnak a kormánykikötőkbe igyekvő hajókkal, még ha azok nem is hadiszert, hanem élel­met vagy orvosi szereket szállítanának is. Biztosra vehetjük, hogy a kormány kikö­tői előtt „ellenőrzést“ teljesítő olasz-német flotta, mint a múltban, úgy a jövőben is élénken együtt fog működni a felkelők hadihajóival. Ha valami élelemmel megrakott hajó igyek­szik a barcelonai kikötő felé, hogy ennivalót vigyen a spanyol asszonyok és gyermekek számára, az „ellenőrző“ olasz hadihajó nem Londont, hanem a felkelők valamelyik hadi­hajóját fogja értesíteni a jó zsákmányról. S ha a múltban is megtörtént, hogy olasz tor­pedók zúztak rést a spanyol hajók olda­lába, a jövőben több hasonló titokzatos rob­banásra lehetünk elkészülve. Ha Malaga ostromát a Graf Spee német cirkáló fedél­zetéről irányították, a jövőben könnyen meg­­eshetik, hogy Valencia bombázásánál ismét az „ellenőrző” német hajók fognak falazni a felkelők cirkálóinak.^.......... SOWJETRUSSLAND^! ENGLAND«. PORTN­G KUNI FRANK Ki ICH Them# t,Médcid ITALfEN VilSNCid NIEN FRANKREICH » DEUTSCHLAND íoittyi Almi fa#Óéi ENGLAND Magyar sirató Irta: Vass László Nemzetgy­alázok volnánk, ha most az idő­szerű események kapcsán keserű fájdalmunk­ban azt mondanék, hogy a pécsvidéki sortűz magasabb irányítói jelentik az igazi, az örök Magyarországot. Egész szellemi örökségünk­höz lennénk hűtlenek, magyarságunkat csor­­bítanák meg, ha azt vágnánk oda jogos fel­­háborodásunkban, hogy az egyetemi diák­tüntetések felbujtói azonosak a kultúrmagyar­­sággal. Ilyeneket csak azok terjeszthetnek kárörvendező arccal, akik ezzel más orszá­gok hasonló antiszociális bűneit szeretnék el­tussolni, önző, elvakult nacionalisták s a fi­zetett lakájok szokása ilyenkor tapsolni, uj­jongani a szomszédország meggyűlt bajain. Mi tudjuk jól, hogy a sztrájkra kénysze­rítő bányabárók és a nyilas-, kaszás-, kam­­pós- és ké­kkeresztes mozgalmak irányitói, a Festeticsek, a Pálfy Fidélek elsősorban saját hazájuk ellen és az egyetemes magyarság ér­dekei ellen követnek el súlyos merényletet — idegen hatalmak szolgálatában. Az igazi ma­gyarságot, a testvérnépet mi ott látjuk szen­vedve, tengetve nyomorult életét a mammut­­birtokok árnyékában. Mi a magyarság leg­tisztább, leghűségesebb képviselőit a puszták népei, a gyárak, bányák dolgozói, az irodák és a főiskolák józan értelmisége között talál­juk meg. Így volt ez a múltban, így van ez a jelen­ben is. „A politikai élet tünteti fel legjobban, —- írja egyik friss tanulmányában Kovács Imre, a kitűnő fiatal szociológus, a hogy Magyarországon két nemzet él. A magukat magyar nemzetnek tartó felső rétegek az or­szág vezetését kisajátították maguknak. A tör­vényekre, a társadalmi rendre és ehhez ha­sonló és szajkó módra betanult szavakra hi­vatkoznak és mindenkit bolsevikinek, balol­dalinak bélyegeznek, aki hirdetni meri — a másik nemzet jogait az élethez és jussát az or­szághoz ... Az a réteg, amelyik magát kine­vezte a magyar nemzetnek, gondoskodom róla, hogy megfelelő törvényekkel, intézmé­nyekkel, ideológiával a maga számára tartsa meg a vezetést, azt a kezéből ki ne adja és mindig önmagát értse vagy értesse alatta, ha a nemzetről van szó. A másik réteg, a több­ség, alázatos hallgatásra volt kényszerítve“.... Ez a megállapítás egyben ítélet is, amelynek értéke mindjárt­ megnő, ha tekintetbe vesszük, hogy szerzője ma egyike annak a kiváló nem­zedéknek, amely tudományos felkészültségé­vel, tervekkel, adatokkal harcol a kis ország beteg társadalmi és politikai rendszere ellen.Az alsóbb néposztályok védték, hordozták vállukon a magyar kultúra örökségét meg­védve a kül-, és gyakran a belső ellenséggel szemben is. Amikor a felsőbb társadalmi osz­tályok része megfeledkezett le­gfőbb nemzeti feladatáról, az anyanyelv megőrzéséről,­­— a puszták örök népe, az ugar izzadó robotosa voltak azok, akik hívek maradtak­ a magyar nyelvhez. És a szegény kisnemesség legjobb­jai, írók, tudósok, az első könyvnyomdászok és a bibliafordítók vivtek élet-halálharcot a Habsburgok németesítő törekvéseivel szem­ben. Felejthetetlen Kosztolányi Dezsőnk ez­ért a legdemokratikusabb nyelvnek nevezte a magyar nyelvet, amelyben szenvedő népünk mintegy megdicsőült. Ahogy a múltban Szenes Molnár Albert, Abádi Benedek, Misztótfalusi Miklós kisded csapatában lát­juk a magyar nyelv mírtírságot szenvedő baj­nokait, úgy ma az Illyés Gyulák, a Veres Pé­terek, Kós Károlyok között találjuk meg a magyarság leghűségesebb értelmiségét. És nem kell túlságosan keresni az ellenpólus hasonla­tát sem. A mai napok labancait a Milotay­ak, Rajnisok, Festeticsek képviselik, akikről nem­régiben egy tehetséges fiatal közíró, Katona Jenő oly találó portrékat rajzolt a „Magyar Hitleristák“ című könyvében. Ugyanabban az időben, mikor a pécsvidéki bányászfalvak a maguk halottak temették, a külföldi rádióban Kodály Zoltán mélységes szimbólumokat rejtő daljátéka, a Székely­fonó panaszos népi sirámai jajdultak fel. Pár nappal ezelőtt London stúdiója, tegnap este az egyik prágai színház mutatta be a legsajá­tosabb kodályi muzsika legfrissebb termését. A balladák fokozódó, ijesztő tragédiája ját­szódik le benne, főszereplői a nép fiai és a zsandárok. Akik hallgatták a kiterített holt­test körül felzokogó sirámokat, önkéntelenül is a szenvedő népre gondoltak, a csendőrsor­­tűz golyóitól halálra sebzett bányászokra, és társaik egyre növekvő táborbra, országhatá­ron innen és országhatáron túl, mindenütt, ahol a hatalom önkénye újra és újra vérét ontja a szegény magyar népnek. A szociális kór a szekták őrületébe hajtja a kenyerétől s reményeitől megfosztott népet. Féja Géza borzongó éjféli hangulatban Áchim Andrást, a csabai „parasztkirályt“ idézi, a Dózsák és a Budai Nagy Antalok hagyományait foly­tató népvezér szellemét. Nem késő-e már?

Next