Magyar Nap, 1937. december (2. évfolyam, 277-300. szám)
1937-12-05 / 281. szám
4__ Magyar || ||p» Yasszaajj» 1937 december 5. I es lm tan in AlibiPRVODBV Lucenec A REJTÉLYESEN ELTŰNT PETŐFI NYOMÁBAN Még mindig akadnak, akik Petőfit hazavárják * A magyarság kínzó öröksége Félszázadon át nem mert a magyarság síremléket emelni a segesvári csata színhelyén Petőfi Sándornak, nem akarták sehogysem elhinni, hogy a költő meghalt volna. Végül is hosszú országos vita után 1897 július 31-én leleplezték a segesvári Petőfi szobrot és a fejéregyházi nagy honvédsírona honvédemléket, amelyek ma az erdélyi magyarság igazi nagy bucsújáróhelyei lettek. Szimbolikusan állt már Petőfi sírja, mégis a következő években újra felrepült egy legenda, amely szerint a nagy költőt a boszniai okkupációs háborúban látták volna a Vebro- Burdo-hegyen egy kunyhóban, ahol egy őszes, magas, sovány férfiben vélték felismerni... A balázsfalvi koponya 1902 januárjában országszerte feltűnést és általános érdeklődést keltett az a hir, hogy Petőfi koponyája ott volna a balázsfalvi főgimnázium gyűjteményében, ahová Reichenberger Bernát volt osztrák katonai sebész ajándékozásából került, ki az elveszett költő fejét a csatatérről hozta volna magával. Ebből a hitből országra szóló szenvedélyes vita keletkezett. A Petőfi-Társaság erélyes nyomozást indított meg ebben az ügyben és sikerült is a szakértőkkel megállapítatni, hogy ez a hír is nem egyéb üres mendemondánál. Maga Jókai is élesen tiltakozott, hogy ezt a koponyát Petőfinek tulajdonítanák: „Látva ezt a koponyát, azt hiszem, hogy ez valami cimetérium csontházából került egykori tulajdonosához, amilyenhez hasonlókat eleget láttam a kuriózumokat kedvelő ismerőseimnél, így Kazinczy Gábornál is egy hatalmas asztaldíszítő koponyát, amiről el kellett hinnünk, hogy ez Ratu kháné volt. Ez a koponya is Batu kháné lesz“. Az özvegy már nem várta A hatvanas években egy alkalommal, mikor országszerte terjedt el a vakhír, hogy Petőfi nem halt meg, hogy Petőfi él. — Szendrey Júliát, a költő özvegyét megkérdezte egyik barátnője: — Ugyan mondd Juliskám, mi volt az ok, hogy te azt a nagy és dicső nevet levetve, másodszor is férjhez mentél? Hiszen, lám, még az se bizonyos, hogy ő meghalt. Hátha váratlanul hazajön?... Szendrey Julia, aki a segesvári csata után hetekig keresgélte eltűnt férjét, a következőket válaszolta a kérdésre:• Egy kimondhatatlan kínzó sejtelem bizonyossá tesz abban, hogy Sándor meghalt, Sándor nem jön többé vissza. De ha csoda történnék és mégis visszajönne, akkor tudom és érzem, hogy ő, egyedül ő értené meg azt, miért mentem férjhez másodszor... Nem beszéltem el keserves kálváriámat, melyet végigszenvedtem, nem vádolok senkit, csupán azt az egy dolgot említem meg, hogy mikor férjem halála után atyám házához visszatértem, a pokol kínjait kellett elszenvednem. Atyám keserű szemrehányásokkal illetett, aztán elém dobott egy százas bankót: — Itt van a pénz, eredj világgá és keresd vele az uradat... — És én mentem és kerestem és kutattam az uramat, de sehol és soha többé nem találtam meg... Hidd el, — végezte beszédét Julia — én meghaltam már egyszer... Ki látta elesni? Tudomásomra hárman írták le a helyet és körülményeket, ahol és mikben Petőfit legutolszor látta ismerős magyar, mindhárom elbeszélés azon végződött, hogy az üldöző orosz lovasoknak utol kellett érniök Petőfit. A szemtanú maga megmenekült. Itt aztán csak két esély maradt fenn: vagy megölte őt az üldöző csapat vagy elfogta. Ha megölték, akkor kétségtelen, hogy ő is azon közös sírban nyugszik melybe azon balvégzetes csata hősi áldozatait egymásra halmozták. De hátha elfogták? Ez a gondolat sokszor képes elrabolni álmaimat”. Ezután leir olyan eseményeket, hogy régen megholtaknak hitt alakok orosz vagy osztrák börtönökből csak újabban szabadultak ki, nem lehet-e Petőfi is hasonló helyzetben, elfeledve valamely mély börtönben? „Nem érdemli e meg Petőfi, — kérdi Jókai —, hogy legalább egyszer kérdést emeljünk iránta, ha egyébért nem, hogy saját lelkünket nyugtassuk meg felőle? Hiszen az angolok Franklin északsarki expedíciója felkutatására milliókat adtak ki. Ilyest kell tennünk nekünk is. Kérdezősködnünk kell először is idehaza, hiszen ha elesett is, valami nyom, emlék, jegyzet tőle csak megmaradt valahol, amelyről rá lehetne ismerni. Oroszországban kellene kutatni érte s általában magyar foglyokért. Ennyit legalább meg kellene tennünk egy emberért, akit szerettünk nemzetünk büszkeségének vallani, és amit megtenni nem is volna lehetetlen. Vagy talán bevárjuk, míg majd Reményi egyszer körutat tesz Oroszországban s nyirettyűjével megnyitja a diplomaták ajtait, hogy Petőfi felől kérdezősködjék a magyar nemzet nevében?“ A kutatásból nem lett semmi, az alig sejtett szibériai nyomokat az orosz-török háború viharszele végkép eltakarta hófuvataival... Kínzó örökség... Amíg a Petőfi-legendák éltek és terjedtek a magyar nép körében, külön tábornak, „Petőfi-keresőknek“ nevezték azokat, akik hittek abban, hogy egyszer Petőfi mégis hazatér... „Ne várjátok őt vissza: csillag az már régen, — mondotta élete végén már maga Jókai is, aki végkép letett arról, hogy legkedvesebb barátja meg az élők sorában volna, — hanem támasszátok fel őt önmagatokban s tépjétek a koszorúkat a babérjáról, mit ő ültetett s rátok hagyott drága örökségül“. Még néhány évvel ezelőtt is, mikor a szlovenszkói magyar főiskolások Sarlós csoportja Kárpátalját, a “Szegények országát” járta, sokhelyütt találkoztunk istenháta mögötti falucskákban (Visk, Gyula, Nevetlenfalu, Akss) olyan öregemberekkel, akik szentül meg voltak győződve arról, hogy Petőfi még ma is él és ott bujdokol a beregi szőlőhegyek borpincéiben... Mit jelent ez? A nép nem tud beletörődni abba, hogy legnagyobb költője, a „Szegények Vezére“ örökre eltűnt volna ott a segesvári csatasikon. A legenda ma is él minden kunyhóban verseivel együtt, mint örök Szent Biblia, melynek igéit, prófétikus jóslatait máig is beteljesülni várja a magyar nép. Illyés Gyula nem hiába idézte őt nemrégiben egy egész könyvben. Álmai a szabadságról s a nép jövőjéről ma is változatlanul időszerűek. Petőfi a magyarság kínzó öröksége... Jókai is kételkedik Mikor a legendák újra élni kezdenek, Jókai maga is már kételkedni kezd Petőfi halálában és a következőket írja: „De hát igazán meghalt-e Petőfi? Valóban szobrot és síremléket kér-e porainak? csakugyan ott hallgatja-e a négy hars alatt a bucsujárók zsolozsmáit? » yaiamk&l iml minovenszkóy Pékáknak is... »Kié lett a kertünk alatt elterülő grófi birtok?« Hogyan jusson földhöz az itteni magyar kisgazda és a nincstelen? * Kisgazdalevelek a „Magyar Nap“-hoz Pozsony, dec. 4. — Mai szerkesztőségi postánkban két érdekes levelet találtunk az olvasótól. „Ha szabad az olvasók köréből is hozzászólni a magyar nép életkérdéseihez, amelyekről nagyszerű cikkeket olvasunk lapjuk hasábjain, közöljék le soraimat Magyar Napunkban.“ — írja egy sokszelecei kisgazda. Természetesen örömmel adunk helyet őszinte írásának, amely eddigi magatartásunknak és elveinknek igazát bizonyítja és arról a nagy visszhangról tanúskodik, amelyet a Magyar Nap bátor és nyílt állásfoglalása kelt a falvak magyar népénél. Íme a levél: Miért nem kapják bérbe a hívők az egyházi birtokot! A kisgazda helyzetének enyhítését elsősorban a földikérdés igazságos megoldása hozhatná. A Magyar Nap a múlt héten megemlékezett róla, hogyan jártak az itteni kisgazdák, amikor a földművelésügyi miniszterhez fordultak és azt kérték, hogy a maradék birtokokat osszák fel a helybeli magyar kisgazdák és nincstelenek között. De más eseteket is lehetne felhozni helyből és a környékről. Megtörténik például, hogy valaki 100 holdat bérbead. Az árverésen megjelenik az illető aratója is, egy holdat szeretne bérelni, de részére nincs föld, mert — azt mondják — nincs garancia, hogy a földet fizetni fogja. A földosztás a mi vidékünkön úgy nézett ki, hogy 50—100—150 holdas parcellákat hasítottak, amit nem itteniek, hanem telepesek kaptak és még több földet a maradékbirtokosok. Az itteni szegényebbeknek is jutott egy-egy hold, de méregdrága áron 3000— 4000 koronáért. Jellemző, hogy még egyházi birtokokból sem tud a magyar katolikus kisgazda bérletbe földet kapni. Sók és Tardoskedd között például a primaciális birtok 2170 katastrális hold terjedelemben egy SZ ezák nevű bérlő kezén van már 15 éve, ami további 2200 katasztrális holdat jövedelmezett neki. Tardoskedd és Sókszelecze hívei számtalan levélben és küldöttséggel keresték fel az esztergomi érsekséget, de hiába. A birtokot mindig Slezák bérlő kapta és az ott dolgozó magyar földmunkások helyzetére leginkább jellemző az a haszon, amellyel a bérlő birtokait ki tudta terjeszteni. Az Egyesült Magyar Párt földbirtokos vezetőit is sokat halljuk szónokolni a magyar tesvériségről. De mi itt az életben látjuk, hogyan törődnek velünk. Ha egy kisgazda magyar birtokostól nehezen bérbevesz földet — a bérösszeg mondjuk négy méter mázsa búza holdanként — mitsem törődnek vele, hogy honnan szedi a bérleti összeget és megfizettetik a drága bérletet, akár terem a föld, akár nem. Egyedüli föld, amelyhez könnyebben hozzájuthatnánk a községek tulajdonában lévő föld. Ennek az ára azonban nagyon felment, amióta sok rá az igénylő és sok község kénytelen erre építeni a költségvetését. Ha ezeken a viszonyokon javítani akarnának, akkor az úrbéres községek ügyeit is meg kellene vizsgálni. Nagyon sokban ugyanis — tudomásom szerint **- az a helyzet, hogy a vezetőség élvezi az úrbéres birtokot, nem pedig a tagok. Bizony volt miről írni Féja Gézának és van miről írni a szlovenszkói Féjáknak is, akiknek munkáját elismerés illeti, nem pedig büntetés. A falu magyar fiatalsága biztosítani akarja jövőjét A másik levelet, amiből érdemes idézni, egy hogy a fiatal kisgazdától kaptuk. „Ideje lenne — írja — a falusi magyar fiatalság helyzetén segíteni. Egy részünket a szülő használ, mint felesleges kisegítő munkaerőt, mis részünk a falvakat járja, hogy munkát kaphasson. A mi falunkban nincs nagybirtok. A gróf Kálnoky féle uradalmat, amelynek egy része a mi határunkban fekszik felparcellázták a telepeseknek. Bogya és Tany szegény parasztsága mintegy 300 hold földet kapott, 3000 holdat pedig a nem idevaló telepesek. Azelőtt a grófi birtokon garasokkal fizettek, de most ez a nyomorúságos kereset is megszűnt. Egyedül az Ármentesítő Társulat alkalmaz az év néhány napján 8—10 munkást. Pedig az Ármentesítő Társaság az intenzív gazdálkodás lehetővé tételére a község határában elhúzódó láposokon csatornázási munkálatokat végeztethetne. Tavaly is körülbelül 40 százalékos vízkárunk volt. A határban elterülő ingatlanok után azoknak tulajdonosait évente 20.000 korona külön járulékkal terhelik meg, de az Ármentesítő Társulat ebből mindössze 203000 koronát fordít a csatornák karbantartására. A mi falunk magyar fiataljai maguk is törődnek vele, hogy megkönnyítsék a munkaalkalmak teremtését. Eljártunk a jegyzőnél, elmondottuk, hogy az utcák és dűlőutak járhatatlanok és ha megkezdenék megjavításukat, ezáltal munkához juttatnának bennünket. A válasz olyan durva volt, hogy szégyeljük ideírni. A demokráciát mi a legnagyobb áldozatokkal védeni fogjuk a barbár életformával szemben. A köztársaság védelmét otthonaink védelmének tekintjük. De nem helyeselhetjük, hogy — talán mert magyarok vagyunk — a kertünk alatt lévő grófi birtok felosztásával nem a mi jövőnket biztosították. . Férfi,s női szövetek és selymek nagy választékban BURGER LÁSZLÓ cégnél Kassa, Stefanik ucca 59. Szolid áraki Figyelmes kiszolgálás!