Magyar Nap, 1948. május (2. évfolyam, 101-123. szám)
1948-05-01 / 101. szám
MaayarNo............................................................................................................................. MEGVALÓSUL A MUNKÁSEGYSÉG LENGYELORSZÁGBAN A lengyel munkáspárt ót a lengyel szocialista párt Sejmben ülést tartott, melyen leszögezték a két munkáspárt egyesülésének főbb elveit. Képünkön a két munkáspárt vezetői az egyesülésről döntő értekezleten. Balról az első Gomulka miniszterelnökhelyettes „NEKÜNK TILOS ÁLLÁST FOGLALNI“ A kongregáciy vezetője nem írhatta alá a nyilatkozatot de résztvesz minden építő munkában . Miért ne írtuk volna alá a nyiatkozatot? Hiszen mi mindnyájan egyetértünk abban, hogy az 'egyhanak és a demokráciának együtt kell dolgoznia az orság építésén! Nagy Judit mondja ezt, a Szilágyi Erzsébet fénygimnázium tanulója, egyike ámták a 600 katolikus lánynak, siklik ebben az iskolában csatlakoztak a szegedi kongreganisták felhívásához, sürgetve a demokratiikus állam és az egyház viszonyának mielőbbi rendezését. — Nálunk és már rég nem probléma — teszi hozzá meggyőződéssel Szentkláray Olga. — Jól meggondoltak — mondja a nyolcadikon Pósa Ilona — és kiki a lelkiismerete szerint cselekedett. . . , ... j A hittanórán — Csak a VT—VIII. osztály vett részt ebben ,az akcióban — kapcsolódik bele a beszélgetésbe Verebély Ferenc, az iskola igazgatója. — Ilyen, nagy lányok már tudják mit csinálnak. Mondhatom, nagyon komolyan, fegyelmezetten viselkedtek. Folynak az órák a modern budai gimnáziumban. Ahogy végigmegyünk a virágos, napsütötte folyosón, az ajtók mögül mindenünnen felelős, előadás hangja szűrődik ki. Az egyik osztályban Balogh András katolikus hitoktató tart órát éppen. A kis általános iskolások, miközben buzgón figyelnek a magyarázatra, kezükkel serényen motoznak, dolgoztak a padjaikon felhalmozott színes papiros és szalagok között. — Szívesen megengedtem, hogy a kislányok az órámon is készíthessék a május elsejei felvonulás díszeit — világosít fel mosolyogva a hittanár úr. — Elvégre így is figyelnek és egyikünknek sem mindegy, hogy a március 15-iki sikerű ANYÁK NAPJÁT ez évben május 9-én tartjuk. Virágkereske csek 10—3-ig nyitva, (X) után elsők leszünk-e a felvonuló iskolák között május 1-én is. „Hivatalosan nem szabad4. Csakhamar megtaláljuk az iskola másik hittanárát, Huber Frigyest. Ő a kongregáció vezetőt. Kérdésünkre így válaszol: — Sajnos, ném volt módunkban hivatalosan is a leányok megmozdulása melé állni, akármilyen szívesen is fogadtuk azt. Nekünk már régebben tilos mirháén hasonló állásfoglalás. — Mindenesetre — folytatja — legalább megnyugtthattuk tanítványainkat, különösen pedig a kongreganistákat, hogy nem vétenek az egyházi fegyelem ellen, ha aláírják a kérdéses nyilatkozatot. Ezenkívül a kongregáción keresztül is részt veszünk mindn munkába, ami a demokráciát szolgálja, a tanulmányi versenyben, a diákönkormányzat fejlesztésében egyaránt. — A magunk feje után megyünk — nevet rám Pósa Anna. — De tudjuk jól, hogy nekünk van igazunk és mások is egyre többen fogják majd követni a mi példánkat. Lányi Kamilla Az ijesztően emelkedő közlekedési balesetekre már a közlekedésügyi miniszter is felfigyelt és utasítására a Beszkárt által életrehívott Közlekedés -Baleset Elhárító intézet munkaterületét a legteljesebb mértékben kiszélesítik. (X) C és K vitamin a tavaszi betegségek orvossága A tavasz nemcsak rügyfarkia”,dásul jelentkezik. Más jellegzetesen »tavaszi tünetek« is jelzik megérkezését. Ezek kevésbbé poétikusak, mint a virágba borulló, vagy zölden virító fásft de legalább olyan közelről érintik az embereket. Ilyen tavaszi tünet az észrevehető, általános hízás. Hasonlóképpen együtt jött a tavasszal a csaknem általános panasz, a bágyadtságra, foghús vérzékenységére. Vájjon van-e kapcsolatuk ezeknek a jelenségeiknek a tavasszal! Sós Józsefi dr. egyetmi tanárhoz, az Országos Közegészségügyi Intézet népélelmezési osztályának vezetőjéhez fordultunk : adjon, választ e kérdésre. „Fogyasszunk minél több gyümölcsöt és főzeléket. — A hízást, amelyről napjainkban annyit beszélünk ,amely tényleg általános jelenség, — adta meg a felvilágosítást dr. Sós Józsit, — máskép ítéli meg a laikus közönség és az orvos. A laikus vélemény szerint a hízás káros, ez a megállapítás azonban nem helyes, mert nem veszi tüntetbe a súlygyarapodás időpontját és egyéb körülményeit. Az embereiket a hízás megítélésében általában la divat és esztétikai szempontok irányítják. Mint orvos, azonban az utolsó hónapok általános súlygyarapodását három évvel a háború után is a szervezet folyamatos és természetes regenerálódásának tulajdonítom. Kétségtelen, hogy a fogyasztási fejadag napról-napre növekszik, ezt bizonyítja a statisztika is, másrészt táplálkozásunkban egyre több értékes anyagot viszünk magunkhoz. Változatlanul tart a sokakban még mindig kielégítetlen étaégérzet és a lelki beállítottság is előidézi a hízást. Soha olyan jóízűen nem ettek az emberek, mint ma. 1 ! — Az elmúlt nyár óta átlagosan kettő-három isollót hízott Budapest lakossága. De hét, nyolc és tízkilós súlygyarapodás sem ritkaság, anélkül, hogy ezt abnormisnak nevezhetnénk. A nyári táplálkozás által előidézett súlygyarapodás egy részét őszre leadjuk, nagyobb fele azonban megmarad. ■— A tavaszi bágyadtság, a fejfájás, a végtagok gyors elfáradása, a fogíny vérzékenysége szintén jellegzetes tavaszi tünet. Jelentőségét azonban eltúlozzuk. Ennek az ok®, hogy a vitamintudomány tíz évvel ezelőtt vált népszerűvé és egyre nagyobb rétegek ismerkednek meg vele. Ugyanezek a tavaszi jelenségek tíz évvel ezelőtt is léteztek, csak akkor a közönség még nem tudatosította. Orvossága: a C és K viamin fokozottabb fogyasztása. Mindkét vitamin megtalálható a színes növényi ételekben, a főzelékekben, a salátákban. A C-vitamin azonban a főzésnél kioldódik, ezért fontos, hogy a tavaszi hónapokban minél több nyers, zöldfélét t együnk. A K- vitaminos ételek fogyasztása különösen a vérzékenységben szenvedők részére fontos, mert ennek a vitaminnak igen erős a vérzékenységet csillapító hatása-Tanácsom változatlanul a régi: fogyasszunk minél több gyümölcsöt és főzeléket. " Keresünk minden községbe és városba FORINTOS REGÉNYEINK árusításához megbízottakat Állandó és biztos keresetet nyújtunk Tájékoztatót válaszbélyeg ellenében.küld Tarna Jenő SZIKRA, Budapest, VIII., József krt. A Az amerikaiak paradicsomi életet akartak biztosítani a spandaui börtön hét nácivezérének Doenitx selyem fehérneműt hord, Hess ismét — őrült Berlin, április 30. (Europa, Report) Spandau kilenc kilométer, nyíre van a volt birodalmi fővárostól, Potsdam közelében, a Spree és a Havel öszszefolyásánál. A németek egykori híres lőszergyárai és hírhedt kaszárnyái maradványaik között épségben van a nagy börtönépület. Itt őrzik az első nürnbergi per tárgyalás® során életfogytiglani börtönre, illetőleg hosszabb szabadságvesztésre ítélt vádlottait. Aközelmúltban amerikai újságírók jártak a spandálui börtönben. Szívhezszóló riportokat írtam a volt nácivezérek szomorú helyzetéről Persze, könnyű kitalálni azt az okot, hogy az USA lapjaiban miért jelentek meg éppen most és így ezek a cikkek. Az amerikaiak paradicsomi életet szerettek volna biztosítani a hét »előkelő« fogolynak. Törekvésük azonban hajótörést szenvedett a szovjet hatóságok ellenőrzésén és tiltakozásán. Az ellenőrzést gyakorló szovjet kiküldöttek hangsúlyozták, hogy mindenkor elítélték azokat a barbár módszereket, amelyeket a nácik követtek foglyaikkal szemben, mégsem tartják megengedhetőnek, hogy a háború legfőbb bűnösei kivételes bánásmódban részesüljenek. Követelték, hogy pontosan úgy kezeljék a hat volt náci hatalmasságot, mint bármely más foglyot. Mindenki „beteg” keményen koppannak az őrök léptei. Tízpercenként letekintenek az ellenőrző ' 'rdson át a cellákba. A volt nácivezéreket elkülönítették egymástól, de — úgylátszik — a börtön titkos hírszolgálatán át mindent tudnak egymásról. Ez lehet az oka annak, hogy mindannyian őszinte egyszerre beteget jelentettek. Raeder egykori admirális állandó orvosi felügyelet alatt van. Doenitz ellentengernagy szívbajról, reumáról és cukorbetegségről panaszkodik. Rudolf Hess az utóbbi hetekben ismét az elmebeteg szerepét alakítja. Albert Speer és Baldur von Schirach csak múló rosszullétről tett jelentést, viszont gyakran. Konstantin von Neurath, az egykori náci külügyminiszter, azt szeretné, ha »valahova máshová helyeznék át«.Walter Funk ugyancsak úgy érzi, hogy kórházban lenne a helye. Az orvosi vizsgálatok során megállapították, hogy egyikük sem szorul kórházi kezelésre. „Egyhangú az élet Az egykori hét náci hatalmasság ugyanazt az ellátást kapja, mint a többi németek. Amikor egy évvel ezelőtt Spandauba szállították őket, azt kérték, hogy a munkatermekben dolgozhassanak. Ott néha alkalmuk volt egymással beszélgetni. A börtönszabályok értelmében két hónaponként fogadhatnak látogatót. Ugyancsak kéthónaponként kaphatnak csomagot. A háborús főbűnösök eleinte tiltakoztak az ellen, hogy időnként ők is mossák fogolytársaik fehérneműit Doenitz volt csak a kivétel aki most is selyem fehérneműt vit és szívesen mossa azokat A volt náci vezérek emititissan viselkednek. Panaszkodnak, hogy a börtön falai között egyhangú az élet. * Hazai , Gépkereskedelmi N T Ha I* ! Xlli., Váci út 47. szám (■ Telefon: 200-264. 203-034 A NEHÉZIPARI KÖZPONT eladási szerve 1 Lapos, gömbölyű és idomvasak minden méretben Lemezek, vasgerendák,gömbvas karikában Használt szerszámgépek, csavar- és szegecsáru Villamossági anyagok Csövek és fürdőkádak nagy választékban • • ‘«fíf' 1948 május 1, szombat Kik kapnak Élmunkás Jelvényt? A kitüntetéssel járó kedvezményekről később döntenek tén dolgozó építőipari munkások közül ötvenen részesülnek kitüntetésben. Ezenkívül 37kereskeedelmialkalmazott és ugyancsak 37 vállalati alkalmazott kapja a Szakszervezeti Tanács Élmunkás Jelvényét. Jóváhagyta » Szaktanács 2 8 poktol», 30 húsipari, 25 faipari és 25 nyomdaipari munkás kitüntetését is. Egyéb szakmáik élmunkásai számszerűit .» következőik: 16 ruházati, 12 malomipari, 16 grafikai, 262 gépjárművezető, 11 dohánygyári, 10 szállító. Az (..munkások jutalmazására az aetilek éskultúrintézmények számos értékes ajándékot ajánlottak fel. Az Élmunkás Jelvényhez tartozó igazolvány különböző kedvezményre jogosítja fel az élmunkásokat. Ezfa felől későbbi időpontban dönt a Szakszervezeti Tanács, és többi épülő hidak újjáépítőA Szak-zszveti Tanács a centenáris év május elsejére 1560 kiváló fizikai munkást a Magyar Élmunkás Jelvénnyel tüntet ki. A kitüntetett élmunkások zömét a textilipari és vasipari dolgozók adják. A textiliparban 240 munkás és naunlkásnő kapja meg,a Magyar Élmunkás Jelvényt, a vasipari dolgozók közül pedig 239-en részesülnekkitüntetésben. A vegyiparimunkások közül 190-en kapják a Magyar Etaniciás Jelvényt és a bányászmunkavizseny 127 élmunkásának kitüntetését rendelte el a Szakszerveti Tanács. A vasutas szakszervezet 81, a közlekedési szakszervezet 80 tagja kapja meg a kitüntetést. De nemmaradnak el az élelmezési munkások sem, akik közül 80-an kapják meg az Élmunkás Jelvényt. A Margithíd A SZAJNA PARTJÁN a Point Neuf-öt.v Paris világszerte ismert hídját örösíti meg a vásznon egy festőművésznő . Tavaszi m M ruhagondjait »C 4"l\# 1 4Pl tisztít megoldja rV W B mos Gyír és fönziet: Szövetség-víva 37. Fiókok és képviseletek az egész országim