Magyar Nap, 1948. július (2. évfolyam, 149-175. szám)
1948-07-04 / 152. szám
1948 július 4. vasárnap Jams JÓZSEF A Szabadsághegy ostroma Frissen, derűsen kél a lárma a tündöklő reggelben. Zakatolva indul az első fogaskerekű a hegy tetejéről, a kocsiban zsibonganak a munkába sietők, a kékruhás tanorcok, hetykén félrecsapott sapkában, a gyáriak kis ételhordókkal, a mesteremberek szerszámaikkal, postás, rendőr, kalauz és nevető fiatal lányok. Az új honfoglalók : — A Szabadsághegy már nem csak a kiváltságosaké. Ezt onnan is megtudjuk, hogy egy nyafka hang ezt mondja az úton: — Kétségbeejtő, hogy elprolisodott a Svábhegy! Nem is tudom, ne menjünk-e inkább a Balatonra nyaralni. Ébrednek a gyerekek Asszony szájából hangzik a panasz. Lakást keres a gyéren lakott üdülőkben, penziókban. Hétfőn 1z forint havi bérért már kapna szobát, vagy napi nyolcvan forintért penziót,nem is ezt sokallja. A nyüzsgő gyereksereg, az új élet hangjai viszolyogtattak. A harisnyagyáros is ezt panaszolja. Szomszédságában már reggel hétkor felhangzik a zenék ébresztő, ébresztenek " úttörő vezető "képzők otthonában, ébrednek a NIK- gyermeküdülő apróságai is, a Nemzeti Segély otthonaiban, az állami gyermekmenhely nyaralójában, mindenütt gyerekkacagás veri fel a hegy csendjét A NIK-üdülőben leír hallatlan sürgés-forgás fogadja a látogatót Kicsi lányok apró batyukat bontogatnak, csomagolnak ki s be, ma vám a váltás napja, négyheti boldog nyaralás után negyven gyerek távozni készül s negyven másik most érkezett. A mérlegen topognak, jegyzik a gondozónők, ki mennyit hízott, mennyit nyom az új gyerek. Egy szőrke pöttöm Hányta keserve* sen bír. Az én papom élmunkás — Mi baj Stefiké? Miért sirsz! — Én nem akarok hazamenni Győrbe. Itt akarok maradni! — zokogja Csizmadia Stefiké. — Te honnan gyüttél? — kezdik a barátkozást -- Solymárról. Én Ózdról. Mink Csepelen lakunk, jé, én is, én is. De nekem élmunkás a papám, az enyém is, nahát, az enyém is, de az enyém biciklit csinál, ojjé, az én papám a véemben dolgozik, az enyém a ganyógyárban élmunkász, éjjé, az és mamám is kapott kitüntetést, mert ő a mávag vasöntödében dolgozik, igen, bizony... A versengő nyelvecskék hirtelen a boldogság sikolyait hallatják, egy tál cukor jelenik meg a színen. Mind odarohan. Az Úttörő vezetőképző tanfolyam hallgatói, vidéki pedagógusok, tanítók és tanárok a Chorin-villa árnyas kertjében készülődnek hazautazásra. — Két hétig tartott a tanfolyam. — mondja egy fiatal tanítónő — Ezen a gyönyörű hegyen, ebben a csodálatos villában ! Hogy mi, tanyasi tanítók ide eljuthattunk ... — Úgye megyünk el innen mindnyájan, — veszi át a szót az egyik tanító — lélekben kicserélve, tele ambícióval. lövetkezve minden maradiságot- Csupa kicserélt ember utazik innen haza, szerte az országba, a haladás iránti vágy lázával... Új tábla a kapu alatt Az ápolt, széles, árnyas úton végig új táblák hirdetik a házak homlokzatán, a rácsos kerítések kapuin. Iparos üdülő. Mabi szanatórium. Hadifoglyok gyógyüdülője. Ide betérünk. Ez a híres Miramare voltgazdag emberek pihenőhelye. Most 74 volt hadifogoly tanyázik benne. Két ifjú nő krumplit hámoz. A konyhában ötvenliteres hatalmas lábasokban rotyogva fő az ebéd, krumplileves és borjúpörkölt, meg tökfőzelék. A kertben üldögélnek, sakkoznak, olvasnak az üdülő férfiak. Van köztük mindenféle foglalkozású, péksegéd, cukrász, lakatos, kárpitos. Beszélgetünk. Terveikről kérdezgetem őket. — Ha majd megerősödök, bányában szeretnék dolgozni — mondja ez Sándor. — Bányász? — kérdezem tőle. — Nem, pincér a mesterségem — hangzik a meglepő válasz. A Szovjetunióban nagyon megszerettem ezt a szakmát Ez tetszik. Tettinger Lajos lakatosból szinte kiszakadnak a szavak: — Tudja, amit itthon leltünk, az minden képzeletet felülmúl, bőrlabdát. Kezdődik a játék, fociznak. — Az volt csuda dolog, a honfoglalás Amikor ide begyűttünk — harsogja nevetve a kis Vropika Ferenc műszerésztanonc. — Hát néztek bennünket az őslakók, de mé£ hogy! Vasárnap reggel, amikor kirándulásra fújtuk az ébresztőt ki is rontották mind pizsamában. Hogy jaj, az ő nyugalmuk. Cselez, ravaszul elrúgja a labdát. De mondja tovább közben, szaporán. — Kitűztük a TIOS- zászlót a Gyopárra, bizony. Elfoglaltuk. A »napos malac«, Hauer Pista nevetve folytatja. Aztán meghódítottuk az embereket is, kezdenek szeretni bennünket Csak a »békebeli« német nevelőnő érzékenységét sérti a látásunk. Szoktunk a Fodor sporttelepen is futballozni, hát ott először a kapitalista srácok mind csak hajtogatták: miénk a pálya, nektek itt semmi keresnivalótok. De csatát nyertünk ott is. Villog a kék ruhájuk, ahogy ugrándoznak, mint a fiatal csikók. Micsoda nyomorúságos gyermekkoruk volt. És most itt lélekzenek táguló tüdővel, szabadon. Penziósnők, nyaralók/ inasok Az úton énekszóval vonulnak a Nemzeti Segély gyerekei, egyforma kék szoknyácskiákba öltözött kislányok. Az egyik rácsos kérintés mögül csodálkozva s vágyódva nézik a kis csapatot a napi ötven forintért nyaraló úrigyerekek. A bejcsarnok előtt sortálló, szatyros asszonyokat látok. — Miért kell sorba állni a tejért! — kérdezem tőlük. — Mert a penziósnőké az elsőbbség, őktöbbetvisznek — pattog az egyik. — A munkás felesége csak hadd várjon. Ő csak egy litert vásárol. Hirtelen vidám képet ölt az asszony s odabök az ujjával: — Nyaralók! — Haha! — kacagjad magát egy zsíros kalapú apólka. — Ilyen pipaezárlábat én nem igen mutogatnék. A »nyaralók«, két nő, nyitott pongyolában, amely elől tárva libeg és láttatni engedi a melltartót meg az arasznyi nadrégecskét. —• Képzeld,a Gyopárban inasok laknak. _ Ahol tavaly laktunk ! Nem igaz! De igaz, esküszöm. Jesszuk, és miből fizetik a drága lakást? Miből drágám, képzelheted!... A Gyopár ostroma A Gyopár tíz fürdőszobás lakosztályában most emeletes ágyak sorakoznak, szépen rendbe rakva. Három taponc buzgón fényesíti a parkettát. Takarítanak. Azaz csak ketten, mert Kovács Peti karja fel van kötve, eltörött a csuklója. Hatvan fiú lelt itt tanyát, az egész Sárvári Endre TIOSz tanoncotthon. Az álmárvánnyal ékeskedő hallában, üvegszekrényben sorakozik a tanoncok könyvtára, A portáspult fölött faliújság. Jönnek le a lépcsőn, mind a hárman, hozzák a hatalmas Roham a cukrostál ellen A Miramaréban hadifoglyok nyaralnak Kicsomagolják a matyót a NIK-gyermeküdülő apró vendégei KISRÓKA AZ ESPRESSÓBAN — Ez rókát — kérdezte egy hölgy édes kíváncsisággal az eszpresszó terrasza előtt, a pesti Broadwayn, ahol már összecsődültek a járókelők. — Nem, tengeri nyúl — feledte halálos komolysággal a róka pórázontartója, egy rendkívül komolytalan fiatalember. A hölgy megelégedetten, bólintott, mint akit tökéletesen, kielégített a válasz. A kisróka sunyi pofával lesett utána majd rákacsintott komolytalan gazdájára és belefúrta finom orrát a szimpla fekete mellé felszolgált kristálycukorba. Nem ízlett neki, torz pofával prüszkölt egyet, majd undorral hárította el a felkínált fél Orsiit is, és a Támadás a nylon ellen — Nem elég büdös szegénykének — állapította meg fájdalmas tárgyilagossággal gazdája és segítségkérően tekintett körül. Közel s távolban azonban semmi kilátás sem nyílt megfelelő beszerzési forrásra. A vendéglőben már az összes húsételek kifogytak, így a kisróka reménytelenül tovább éhezett — Tegnap óta is tíz dekát fogyott — aggódott a róka gazdája. Mit csináljak vele? Elátkozta a pillanatot, amikor ötven forintért megvette a kisrókát egy budakeszi svábtól. Azóta se éjjele, se nappala, öszszes idei ismerősei szakítottak vele. — Mit csináljast ! — ismételgette komoran-Helyette a kisróka műveit valamit, amitől a terrasz nylon - harisnyás hölgyek egyrészt lábszáraikat kapdosták az égnek, másrészt hisztérikus visitozásnem törtek ki. Janó, furcsa oldalgással hurcolta maga után gazdáját. Türelmetlenül szimatolgatta a Körút csüggedt fáit,]gs semmi bíztató jelet nem lelt rajtuk, — lompos farkát behúzva firamodott tovább. Mi legyen vele? Semmi kétség, nem volt képes beleilleszkedni a pesti életrendbe. — Ez a róka búskomor —mondotta rá a másik terraszon egy állatszakértő. — Fel kell ajánlani az Állatkertnek! — dehogy — tanácsolta egy színpadi ügynök — jó lesz a Művész Színháznak propagandára. — Szabadon kell ereszteni az erdőben — tanácsolta a 6-os villamos peronjáról a kalauz. Egy jószívű hölgy tejet rendelt a kisrókának. Vérvörös nyelvével belefetyelte, de kiköpdöste. Nem ízlett neki a szódabikarbóna és formaline sajátos pesti egyvelege. I ■ : — Éhen fog dögleni szegény — jósolta valaki. Katl a papírkosárban Párbaj a Broadwayn A botrány láttára a kisróka megvetően vonta fel apró orrét. Figyelmét most egy gyanútlanul közeledő picsikutya kötötte le. A kisróka ügyesen a járdára huppant és játékosan pofomjegyen tette a pincsit. Az szűtkölve iszkolt hátrafelé. »Mi az ~~ erdőben vagyunk!« — méltatlankodott magában. A kisróka csügedten bújt vissza a cekkerbe, melyben komolytalan gazdája naphosszat cipelte. — Tóni álmos már — állapította meg. A kisróka azonban felriadt, kiszökkent a cekkerből és sár Valószínűleg ezüstróka komolytalan gazdája kezdett kétségbeesni. Rengeteget költött eddig is a rókára, szakított miatta eredeti foglalkozásával, a kacsavadászattal, egy csomó irigyet szerzett és majdnem felmondták állását, mert a róka egy óvatlan pillanatban leadta névjegyét főnöke íróasztalára. Most azonban elhatározta a végleges siaktMSt. Csak a módját nem tudta, hogy szabaduljon meg tőle. Kapóra jött, hogy egy luxusautóba épp most szállt be egy párocska és a nő ezt duruzsolta a férfi fülébe: , — Aranyom, igazán piegvehetnéd nekem azt a rókát, amit a Váci utcában mutattam! — és párjához simult. A következő pillanatban a komolytalan fiatalember vakmerően belecsempészte a rókát a hátsó ülésre és megnyugodva mormolta magában: Nesze neked róka! , mint aki végre szakított nyűgös szerelmével, fütyörészve tért haza feldúlt otthonába. (-via) A hulladékpapírosgyűjtés nemcsak kötelesség, hanem jövedelmező is!