Magyar Napló, 2001 (13. évfolyam, 1-12. szám)

2001-10-01 / 10-12. szám

e ^­t^ \ * Kabdebó Tamás folyamregényéről A folyó vize pillanatról pillanatra más és mégis ugyanaz. Kabdebó Tamás „folyamregénye” is, mely a folyam regé­nye és egyben a regény folyama A Duna, Közép-Európa univerzu­mának tengelye, eleven, lelkes istenasz­­szonnyá manifesztálódik a szerző által. E folyam maga sors és sorsok hordozó­ja, alakítója, események tanúja, befolyá­­solója, vagy elsodrója. A regény trilógia, szerkezete a folyamok szerkezetéhez al­kalmazkodik, taglalásában pedig az al­só, a középső, és a felső szakasz megne­vezés a bevett. A sorrend általában for­dított, de Kabdebó a torkolattól, tehát alulról halad fölfelé. A jelenből hajózik a forrás, a múlt felé, mert jelenre a múlt­ban találhatók a magyarázatok. A trilógia könyveinek címei: Ár­apály, pezsdülés, forrás. E hármasság nem csupán szerkezet, hanem számta­lan síkon, pályán, „folyón és folyama­ton” hömpölygő sodrás. Ezért is nevezi Kabdebó folyamregénynek ezt a mo­dern irodalmi eszközökkel alkotott mű­vet. Kisregények, elbeszélések, tárcák, emlékiratok, esszék csermelyeiből, erei­ből áll össze a „folyam”. A regény folya­ma. Számtalan egyes fejezete önmagá­ban kerek irodalmi alkotás, mégis szer­ves részévé válik egy nagy irodalmi, s azon túlmenően, irodalomba burkolt fi­lozófiai alkotásnak. A többrétűséget, amit beleszorítha­tunk hármasságokba, ha skatulyázni akarunk, Kabdebó az időre is kiterjeszti. Sorsok, események csordogálnak vagy hömpölyögnek párhuzamosan más-más korokból, mert a múlt, az ok-okozat ikerségében végigkísért az egész trilógi­án mint magyarázat és intelem. A szerző intelmei, sok-sok példázattal az ember­nek szólnak, és igen nagy nyomatékkal a nemzetnek, a magyarságnak. A Forradalom, mint a lázbeteg láto­másaiban az egymást kergető képek, kísért a Folyamregényben is. A Duna és sorsok ennek kapcsán is érintkeznek. A sok megkapó történet egyike, egy if­jú szerelmespár története is 56-ban ját­szódik és a Duna itt is belefolyik az eseményekbe. Mindkettőjük apja az ÁVH áldozata. Szerelmük a Duna part­ján éri el az intimitás felsőfokát. A leány teherbe esik. Novemberre tervezik a la­kodalmat, de ezt meghiúsítja a forrada­lom. A fiú bölcsészhallgató, mint vele egyidejűleg a szerző is. Október 23. - a terhes lány beteg. A fiú a forrongó böl­csészkaron tartózkodik, majd menekül, kétszer is fogságba esik, de megmene­kül. A leány házasságba kényszerül egy ávéhással... Kabdebó meséiben a költött való­szerű, a valóság meseszerű a szürrealitás szintjén. Ebben a történetben a valóság dominál. Kéry professzor tényleg tanár volt akkor a bölcsészkaron. Kékes elv­társ is igazi figura. Még ma is, ha nyo­masztó álmom van, Kékes elvtárs álma­im fő krampusza. Egyébként nagyon nehéz eldönteni, hogy a történelmi eseményekhez fűző­dő elbeszéléseiben mi a költött és mi a valóság irodalmi feldolgozása. Például, hogy Görgei futárával koccintott és tár­­salgott-e Petőfi Sándor Debrecenben; vagy másik példaként, hogy a külföldi uszályra szökött budapesti fiú­­ Rákosi korából a hajón álmodja-e betegsége lá­zában a diktatúra nyomorúságát, vagy a hajóra szökést álmodja-e, végighajózván a Dunán, a Fekete Tengeren, egészen Isztambulig. Rákosi kora, majd a Forradalom a szerző által megélt élményekből táplál­kozik, de Kossuth, a 48/49-es szabad­ságharc korát nem kisebb élményhite­lességgel adja elő. Kabdebó nem a próféta dörgedel­mes hangján dorgál, nem a tudós pro­fesszor ténymegállapító magabiztossá­gával oktat, noha megtehetné. Ő me­sékbe szövi a tanulságokat, sorsok törté­neteibe, hogy az olvasó vonja le a kö­vetkeztetést. Hol hibáztunk emberi és nemzeti szinten, mert a folyam a belé ömlő vizek összessége. Ha szenny kerül belé, szennyes az ár. A folyam integrál és halad. Miképpen a Dunában a Vág vi­ze nem veszik össze a Rábáéval, a Duna menti népek békés együttélése sem vol­na lehetetlen - ha! Ha e népek okulná­nak a történelemből! Kabdebó „folyam­rendszeréből” egyenként kiragadva, az önmagunkban kerek részművek soka­sága valójában ezt a célt szolgálja. Kabdebó elnéző, megbocsátó. Figu­rái nem extrémek, hiszen a jóban is van rossz és fordítva. Az ávéhás, akihez az elüldözött forradalmár terhes szeretője férjhez megy, szereti a gyereket, jó hoz­zá­­ belé is szorult lélek. Mert a szélső­ség, az intolerancia nagy veszély, ezt a regény sors­sodrásai is bizonyítják. A „folyamregény” az expresszionis­ta próza remekműve, szürrealizmusba átcsapó poétikai magaslatokkal. A Duna, a hömpölygő istenasszony kék szoknyája szélén már támadt egy nagy író, Jókai Mór. Kabdebó életre csó­kolta a folyam álmodó lelkét. Kabdebó a dunai halászok sarja és tengereket járt száműzött, szinte mindent tud a Dunáról és a tengerekről. Szomjhalál ellen tenge­ren halat fogni, és belőle italt facsarni, egy a sok ismeretterjesztő apróságból. A folyam szakaszain ismétlődik a történelem. Jó, mondhatnék, hiszen ta­nultuk, hogy a „történelem ismétli ön­magát. A folyamregény tanulsága azon­ban nem ez. A történelem nem visszaté­rő körforgás, hanem a szellemi egy hely­ben toporgás, a butaság, az intolerancia kontinuitása újra meg újra tragédiákat idéz elő. A Danubius Danubia súlyos mon­danivalói dacára olvasmányos, ábrán­dokba ringató olvasmányos, ábrándok­ba ringató regény-elbeszélés-tárca-esszé rózsafüzér. Páratlan élmény, Határ Győ­ző, e nagy műveltségű polihisztor, a vi­lágirodalom távlataiból ítéli meg a fo­lyamregényt. Én is. Páratlan voltát jelzi az is, hogy ebben az évben a remekíró szerzőt József Attila-díjjal tüntették ki. A nagy művészeket nem dézsából öntik. Azok ritkán csillannak meg az örök nagy folyam hullámain.­ ­ Máté Imre Német Magyar Baráti Társaság München ЖЖ REMEMBER OCTOBER 23. AMERICAN HUNGARIAN FEDERATION M.KIYAH NAPLÓ 112 Bélyeg, 1956 (New York) 2001.

Next