Magyar Napló, 2002 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2002-08-01 / 8. szám
AUGUSZTUS PÁRBESZÉD szerítve, hogy állandóan kiállításokkal legyek jelen. Itt szerepeltettem az Eszter-képeket, amelyek megfestésére a szerelem inspirált, s az, hogy fölfedeztem a pointillizmust a magam számára. A XX. században óriási változások történtek a művészetben, s közben lassan feledésbe mentek olyan megoldások, amelyek száz évvel korábban a legtermészetesebben jelen voltak. Felfedeztem magamnak Seurat-t, a reinkarnálódott Ingres-t, akinek a technikája talán a legkifejezőbben tudta megmutatni mindazt a szépséget, amely a szembejövő fényben rejlik. - A pointillisták kedvenc témája a vízpart, a fürdőzők. Ez vezetett téged is a nagy, fürdőzőket ábrázoló sorozat létrehozásához? - Van ennek személyes oka is. Egy barátommal, aki azóta sajnos már nem él, hosszú időn keresztül rendszeresen üldögéltünk a Velencei tó partján, ő többnyire a víznek háttal, én azzal szemben. És nézve a szüntelen változó színeket, fényeket, sorban megjelentek előttem a műfaj kiváló alkotásai, az örök téma új és új változatai, mintegy kihívásként, inspirálóként. Három évig foglalkoztatott a téma, ennyi idő kellett hozzá, hogy elmondhassam, mindazzal, amit csinálok, valójában a festészet stilisztikájához van közöm. Alig van a képek között két egyformán megfestett, e sorozat darabjai végtelen lehetőséget jelentenek a festészet számára. Vannak olyan gyerekek, akik egyszer kezükbe vesznek egy hangszert, és később soha nem teszik le, mindig találnak új hangokat, dallamokat, amelyeket előhívhatnak belőle. így vagyok én a festészettel. Azért csinálom, mert a gyakorlását, annak minden pillanatát élvezem. Nagyképűen hangzik, tudom, de legalább olyan jó képeket szeretnék festeni, mint Utrillo, Derain vagy más nagyságok, s ehhez nem kellenek új témák, mert a téma örök. Miről is írt Karinthy? Hogy üres a zsebe. Ady hulló faleveleket emlegetett. Micsoda banalitás - vagy az lenne, ha nem úgy írt volna róluk, ahogyan tette. - A festő König Frigyest szinte elhomályosította az utóbbi időben a rajzoló, hiszen igen nagy sikert aratott az a kötet, amely magyar várakat ábrázoló rajzaidat tartalmazza. Hogyan született meg ez a hatalmas alkotás? - Gyermekkorom óta foglalkoztat a várak világa, a neolitikumtól a XIX. századig terjed az a kor, amelyet a rajzok megidéznek. Építészet, hadtörténet, művészet, társadalomszociológia egyszerre, meg persze földrajz is, növény- és állattan. Múlt, amely nem épül tovább, van benne romantika, amely iránt minden fiú érzékeny. Saját használatra készültek a várrajzok is, amelyek segítségével térben, időben hosszú utazásokra indulhattam. Vannak a kötetben erdélyi szász vártemplomok és földvárak, ahol valamikor a tokaji kovaköveket osztották szét az akkori „logisztikusok". A régi ábrázolásokat rajzoltam át a magam számára, közben megtanultam, hogyan rajzoltak bokrot a XVIIII. században, hogyan árnyékolt a rajzoló, ha jobb, s hogyan, ha balkezes volt. Büszkén mondom, hogy minden rajzhoz van leírás is, úgyhogy a kötet adatszerűen, tudományos szempontból is hiteles. - Több füzetet töltenek meg a rajzok, amelyeket a Helikon Kiadó hasonmásként, egyetlen kötetbe összevonva jelentetett meg. Hogyan érlelődött a rajzok kiadásának gondolata? - Négy évvel ezelőtt Csermányi Vajk, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum régésze biztatott a kiadásra, majd Melocco Miklós, Marosi Ernő, Nemeskürthy István támogatta az elképzelést. A Helikon pedig valóban nagyon szép munkát végzett, nem kis részben ennek köszönhető a Szép Magyar Könyv versenyen elnyert alkotói díj. A kiadás előtt a Nemzeti Múzeum könyvtárában még egy kis pótkutatás végeztem, így jött össze végül 980 oldalon 4000 rajz, amely összesen 1582 objektumot ábrázol. A rajzok sora azzal a várral kezdődik, amelyet gyermekkoromban Velencefürdőn építettem magunknak, s azzal a várral fejeződik be, amelyet nagyobbik lányom képzelt el. P. Szabó Ernő König Frigyes: Kohn és Kazinczy, 1990 37