Magyar Napló, 2005 (17. évfolyam, 1-12. szám)

2005-11-01 / 11. szám

NOVEMBER NYITOTT MŰHELY kapitánnyá, így a család nem nagy­­volt, amikor „előléptette”. Egy Po­zsony megyei faluban született. En­gem egyszer meghívtak Duna­­szerdahelyre, hogy Vámbéry Annia emléktábláját avassam fel mint orien­talista. Zalán Tibor barátom, a költő, aki tanítványom volt itt Szegeden, vitt el kocsival, és másnap reggel mondja, hogy neki nagyon kell sietnie haza, mert iskolai ünnepélye volt délután valamelyik gyerekének. Tehát ne úgy menjünk, ahogy jöttünk, Komáromon keresztül, hanem mindjárt Győrnél a hídon. Viszont közben nézzünk meg egy falut, mert ott nyugszik az a hon­véd ezredes, aki szerepel A kőszívű ember fiaiban, Baradlay Richárdot róla mintázta Jókai. (Sebő Alajosnak hívták egyébként az ezredest.) Ez egy pici falu, a mai magyar határtól olyan 7-8 kilométerre, a Duna túlsó partján. Megtaláltuk, kb. 700 lakosú. A fele református, a másik fele katolikus. A katolikus felén, a temetőben megta­láltuk Sebő Alajos síremlékét, de ta­láltam ott Vidákat is óriás mennyiség­ben. Hirtelen beugrott nekem, hogy a lexikon szerint Vida Alajos pontosan ebből a faluból, Csilizradványból származik, így bementem a falu egyetlen információs központjába, a kocsmába, és megkérdeztem a csaposnőt, teljesen magyar falu, hogy „Kezét csókolom, itt csak halott Vidák vannak, vagy élő Vidák is?” - „Ó, hát maga még nem ismeri a mi fa­lunkat? Hát maga a polgármester úr is Vida.” — „Ez nagyszerű. Hol lakik?” Mondja, hogy három utcával arrébb, ott be kell menni egy kis közbe. Na zutty, bementünk. Ott kétségtelenül láttunk egy embert, aki éppen egy fán a hernyókat szedte le. Kék munkásru­hában. Felordítottam neki: „Gyere le a fáról, én vagyok a te ősöd!” Sze­gény leesett, azt hitte őrültekkel van dolga. Később, amikor már a harma­dik üveg pálinka után voltunk, kitisz­tult a kép. Mindkettőnké. Vagyis ők tudtak róla, hogy volt egy Vida, aki -neki is és nekem is az egyik, nem tu­dom hányadik ősöm - elment Arad megyébe. De ők aztán nem hallottak róla semmit, és azt hitték, ez az ág ki­halt. Mondtam: „Nem halt ki, itt va­gyok.” Úgyhogy nagyon boldog vol­tam. Ama, hogy örmény ősöm volt, három bizonyítékom van. Az első egy teljesen ismeretlen örmény pap, Ve­lencében. Roston sült halat ettem Szent Péter módjára. Egy egyetemi menzán, ami olcsó volt, 1970-ben. Az étterem előtt, egy kerthelység-féle­­ségben ücsörögtem. Jön egy örmény pap, nagyon tiszteletre méltó, szakál­las egyén, reverendában, és megáld. Kérdeztem, hogy „Atyám, mivel szolgáltam én rá erre az áldásra?” - „Te örmény vagy.” Mondom, én nem, de állítólag az ükapám. Azt mondja: „Én most jöttem Ecsmiadzinból és a katholikosz felhatalmazott, hogy minden örményt, akit valaha is látok a világon, azt áldjam meg az ő nevé­ben”. Majd továbbment. Na jó - mondom -, kezd a dolog komolyra fordulni. Aztán találkoztam egy gyö­nyörű nevel -­ő grúz volt­­, a TIT-ben dolgozott, egy magyar matematikus a férje. Azt mondja (életemben először lát!): „Te örmény vagy.” - „Honnan tudod?” - „Csak rád kell nézni.” A harmadik, és ez talán a legfontosabb: Gyergyószentmiklós. Az erdélyi ör­mények egyik központja, a legrégeb­bi örmény templom ott van. A Hungária Litteratát forgattuk. Me­gyek be oda Fogolyon Miklóshoz - azóta szegény már meghalt -, aki Ve­lencéből jött haza hosszú-hosszú küz­delem után, hogy vezesse az erdélyi örményeket. Ő éppen nem volt ott, csak a sekrestyés. Megkérdezte tő­lem: „Maga melyik ősét keresi?” Ezek után megtörtem. Mondom, a Vidákat. Majd így szól: „Magának van egy unokatestvére a román szená­tusban.” - „Kicsoda?” - „Vida Géza nevű szobrász.” De mert megkérdez­ted: magyar vagyok, és vannak még svábok is a családban. Schieber va­gyok, Schieber Lászlónak keresztel­tek, két hónapig még így szerepeltem az anyakönyvben. Az apai őseim 1727-ben - ezt a dátumot tudom - jöttek a mai Hessen tartomány terüle­téről. A legrégebbi sváb ősöm, akiről tudok, halász volt. Cservenkán tele­pedtek le, a Bácskában. Az egész csa­lád bácskai, kivéve az anyai nagyapá­mat, aki erdélyi, mégpedig görgény­­szentimrei. Őt Madarász Mihálynak hívták. Tehát édesanyámnak az apja erdélyi, az ő felesége, az én nagy­anyám bajaszentistváni, Horváth Ka­talin. Az apai pedig Schieber Ferenc. Munkatársakkal: Balázs Mihály, Szentmártoni Szabó Géza, Kovács Zsuzsa, Szőnyi Etelka, Barta Gábor

Next