Magyar Napló, 2005 (17. évfolyam, 1-12. szám)
2005-11-01 / 11. szám
NOVEMBER NYITOTT MŰHELY kapitánnyá, így a család nem nagyvolt, amikor „előléptette”. Egy Pozsony megyei faluban született. Engem egyszer meghívtak Dunaszerdahelyre, hogy Vámbéry Annia emléktábláját avassam fel mint orientalista. Zalán Tibor barátom, a költő, aki tanítványom volt itt Szegeden, vitt el kocsival, és másnap reggel mondja, hogy neki nagyon kell sietnie haza, mert iskolai ünnepélye volt délután valamelyik gyerekének. Tehát ne úgy menjünk, ahogy jöttünk, Komáromon keresztül, hanem mindjárt Győrnél a hídon. Viszont közben nézzünk meg egy falut, mert ott nyugszik az a honvéd ezredes, aki szerepel A kőszívű ember fiaiban, Baradlay Richárdot róla mintázta Jókai. (Sebő Alajosnak hívták egyébként az ezredest.) Ez egy pici falu, a mai magyar határtól olyan 7-8 kilométerre, a Duna túlsó partján. Megtaláltuk, kb. 700 lakosú. A fele református, a másik fele katolikus. A katolikus felén, a temetőben megtaláltuk Sebő Alajos síremlékét, de találtam ott Vidákat is óriás mennyiségben. Hirtelen beugrott nekem, hogy a lexikon szerint Vida Alajos pontosan ebből a faluból, Csilizradványból származik, így bementem a falu egyetlen információs központjába, a kocsmába, és megkérdeztem a csaposnőt, teljesen magyar falu, hogy „Kezét csókolom, itt csak halott Vidák vannak, vagy élő Vidák is?” - „Ó, hát maga még nem ismeri a mi falunkat? Hát maga a polgármester úr is Vida.” — „Ez nagyszerű. Hol lakik?” Mondja, hogy három utcával arrébb, ott be kell menni egy kis közbe. Na zutty, bementünk. Ott kétségtelenül láttunk egy embert, aki éppen egy fán a hernyókat szedte le. Kék munkásruhában. Felordítottam neki: „Gyere le a fáról, én vagyok a te ősöd!” Szegény leesett, azt hitte őrültekkel van dolga. Később, amikor már a harmadik üveg pálinka után voltunk, kitisztult a kép. Mindkettőnké. Vagyis ők tudtak róla, hogy volt egy Vida, aki -neki is és nekem is az egyik, nem tudom hányadik ősöm - elment Arad megyébe. De ők aztán nem hallottak róla semmit, és azt hitték, ez az ág kihalt. Mondtam: „Nem halt ki, itt vagyok.” Úgyhogy nagyon boldog voltam. Ama, hogy örmény ősöm volt, három bizonyítékom van. Az első egy teljesen ismeretlen örmény pap, Velencében. Roston sült halat ettem Szent Péter módjára. Egy egyetemi menzán, ami olcsó volt, 1970-ben. Az étterem előtt, egy kerthelység-féleségben ücsörögtem. Jön egy örmény pap, nagyon tiszteletre méltó, szakállas egyén, reverendában, és megáld. Kérdeztem, hogy „Atyám, mivel szolgáltam én rá erre az áldásra?” - „Te örmény vagy.” Mondom, én nem, de állítólag az ükapám. Azt mondja: „Én most jöttem Ecsmiadzinból és a katholikosz felhatalmazott, hogy minden örményt, akit valaha is látok a világon, azt áldjam meg az ő nevében”. Majd továbbment. Na jó - mondom -, kezd a dolog komolyra fordulni. Aztán találkoztam egy gyönyörű nevel -ő grúz volt, a TIT-ben dolgozott, egy magyar matematikus a férje. Azt mondja (életemben először lát!): „Te örmény vagy.” - „Honnan tudod?” - „Csak rád kell nézni.” A harmadik, és ez talán a legfontosabb: Gyergyószentmiklós. Az erdélyi örmények egyik központja, a legrégebbi örmény templom ott van. A Hungária Litteratát forgattuk. Megyek be oda Fogolyon Miklóshoz - azóta szegény már meghalt -, aki Velencéből jött haza hosszú-hosszú küzdelem után, hogy vezesse az erdélyi örményeket. Ő éppen nem volt ott, csak a sekrestyés. Megkérdezte tőlem: „Maga melyik ősét keresi?” Ezek után megtörtem. Mondom, a Vidákat. Majd így szól: „Magának van egy unokatestvére a román szenátusban.” - „Kicsoda?” - „Vida Géza nevű szobrász.” De mert megkérdezted: magyar vagyok, és vannak még svábok is a családban. Schieber vagyok, Schieber Lászlónak kereszteltek, két hónapig még így szerepeltem az anyakönyvben. Az apai őseim 1727-ben - ezt a dátumot tudom - jöttek a mai Hessen tartomány területéről. A legrégebbi sváb ősöm, akiről tudok, halász volt. Cservenkán telepedtek le, a Bácskában. Az egész család bácskai, kivéve az anyai nagyapámat, aki erdélyi, mégpedig görgényszentimrei. Őt Madarász Mihálynak hívták. Tehát édesanyámnak az apja erdélyi, az ő felesége, az én nagyanyám bajaszentistváni, Horváth Katalin. Az apai pedig Schieber Ferenc. Munkatársakkal: Balázs Mihály, Szentmártoni Szabó Géza, Kovács Zsuzsa, Szőnyi Etelka, Barta Gábor