Magyar Napló, 2005 (17. évfolyam, 1-12. szám)
2005-11-01 / 11. szám
NOVEMBER NYITOTT MŰHELY jöttek és egész nap járták a várost. A latin nyelvű előadással hagyományt teremtettem. Minden évben van egykét derék ember, aki követi. És egyre több finn! Érdekes módon a finnek - protestáns országként - nagyon sokáig ki voltak kapcsolva a latin kultúrából, kivéve természetesen az egyetemet. Most viszont pl. a Kalevala legjobb népszerűsítési módját úgy találták meg, hogy lefordították latinra. Háromszor jelent meg, egyre nagyobb példányszámban. Latinul olvassák a Kalevalát olyanok is, akik, mondjuk, tudják olvasni az Aeneist, és élvezik ezt a gyönyörűséges eposzt is, amelynek kongeniális fordítását az a professzor készítette el, aki egyébként Jyväskyläben latin nyelvű rádióadót is működtet. Tehát kétségtelenül van benne posztmodern, de van ebben vallás is, az, hogy válasszunk dacosan egy közös nyelvet Európának, miközben az angol le akarja tarolni az egész világot. Mutassuk meg, hogy minket sem a gólya költött. Mikor az angolok még csak dadogtak, a latin már folyékonyan énekelt, mint a pacsirtamadár vagy mint a strucc, ahogy akarjuk, a legkülönbözőbb módon és hangnemekben. Amikor a nemzeti nyelvek még csak botladoztak és éppen keresték a kifejezési módot. Ez az egyik ok. A másik nyilvánvalóan tudományos. Ha lehet azt mondani egyáltalán, hogy az ilyen választásokban a tudományos szempontok is szerepet játszanak. Attól kezdve, hogy elkezd működni, már igen, de amikor valaki dönt egy ilyen mozgalom, vagy revival, egy ilyen újraélesztés mellett, akkor nyilvánvalóan politikailag, esztétikailag és érzületileg határoz. Én a legnagyobb mértékben helyeslem a latinnak a revitalizációját, amely erősödik, hála Istennek. Vannak barmok, nyilván, a mai magyar kultúr- és oktatáspolitikában is, akik a latint el akarják törölni és eltávolítani a középiskolából. Sőt, mint hallom, legutóbb a debreceni egyetem latin tanszékét szüntették meg, ami óriási, nemzetellenes merénylet, és a művészettörténeti tanszékbe olvasztották bele, ami hihetetlen baromság. Ők persze valamifajta posztbolsevik állásponton vannak, mely szerint a latin a klerikalizmus, a feudalizmus és egyéb ilyen meghaladott dolgoknak a nyelve, ,Jezitcsókolom”, nem! Éppen a protestáns és teljességgel felvilágosodott Finnország példája mutatja, amely élére állt ennek a mozgalomnak, hogy itt nem a Vatikán cselszövényeiről van szó. Vagy azoknak az amerikai internetező matematikusoknak a mozgalma, akik latinul írnak japán haikukat, és döbbenetes korpuszt lehet már műveikből összegyűjteni. Én ugyan az internetet magam nem tudom használni, de szerencsére vannak derék barátaim, munkatársaim a tanszéken, akik kigyűjtik ezeket a verseket nekem. Ugyanis a számítógép ontja magából a jobbnál jobb költeményeket latinul. Ezeket Amerikában, Japánban, Litvániában, Lengyelországban és a világon mindenütt írják. A központ Amerikában van, abban az országban, amely a maga mindent uraló mivoltában kezd elégedetlen lenni a saját angoljával, és még ők is visszahajolnak szeretettel, nosztalgiával és bizonyos irigységgel a latinhoz. 1986-ban voltam először Amerikában, és beszélgettem egy professzorral a Columbia Egyetemen, aki Vergilius-szakértő volt. Mondja nekem, hogy boldog, mert egy élő magyarral találkozik. Ez voltam én. „Boldog, mert egész karrierjét egy magyarnak köszönheti” - mondja. „Ki az a magyar?” - kérdeztem. - „Lénárd Sándor, aki a Micimackót lefordította latinra.” - „Már hogy köszönhetné maga, drága professzor úr, a karrierjét neki?” Úgy, hogy a szülei beíratták egy gimnáziumba, ahol pont eltörölték a latint. Akkor éppen megjelent a Micimackó második kiadása, kétszázötvenezer példányban, latinul. Teljesen letarolta a könyvpiacot, és minden szülő és gyerek elkezdett ordítani, hogy ő is akarja olvasni a Micimackót latinul. Úgyhogy visszavezették a latint a gimnáziumba. Tehát New York államban az összes latintanár neki köszönheti a kirúgástól való megmenekülését a Micimackónak. „Ezért az önök derék honfitársának, akit nem ismerek, köszönhetem a karrieremet.” Mondtam, hogy már meghalt. „Isten nyugosztalja, nagyon hálás vagyok neki” - fejezte be. Most gondoljuk el, hogy Lénárd Sándor Micimackó-fordítása mentette meg a latin oktatást New York államban! - Persze Balatonkenese (1974 nyara) 25