Magyar Napló, 2008 (20. évfolyam, 1-12. szám)

2008-04-01 / 4. szám

LÁTHATÁR NAGY­AR NAPLÓ 6. Újévkor egy ungvári középiskolai tanuló egy levelé­ben Budapestre azt írta, hogy az ukránok Ungvárt és Munkácsot meg akarják támadni és ezért - miután Ung­­váron nincs elegendő katonaság-ők a középiskolai tanu­lók szervezkednek, hogy majd visszaverjék a támadást. Január 4-én Munkácson a civilek figyelmeztették Ne­mes ezredes úr'4­6méltóságát, hogy a zsidók közötti szó­beszéd szerint a csehek Munkácsot meg fogják támadni. Január 5-én Munkácsról és Ungvárról több zsidó el­menekült a másnapra várt cseh támadás elől.15 A magyarországi újságok nyíltan írtak arról, hogy Ungvárott és Munkácson ukrán terroristák járkálnak s Fenczik képviselőtt6 is megfenyegették. Ez a valóságnak meg is felel, mint később kiderült. Minden lenézett civil tudja, hogy egy olyan állammal szemben, amelyben az államhatalom nem tudja teljes mértékben a maga kezében tartani a hadsereget, amely­­lyel elintézetlen ügyeink vannak, a határainkat meg kell védeni. A csehek az ideiglenes határvonalra való visz­­szavonulás után azonnal beásták magukat és megszáll­ták az egész ideiglenes határvonalat. A mi részünkről azonban minden csapatot visszavontak a határról és semmiféle védelmi intézkedést nem adtak ki. Werth Henrik Ónagyméltósága a Vezérkar Főnöke mégsem tudta, hogy a csehek ellenünk támadni készül­tek és hogy a csehekkel szemben a határt nem lehet véd­telenül hagyni. Vagy talán mégis tudta őnagyméltósá­­ga, hogy ukrán terroristák sétálgatnak a magyar váro­sokban és hogy a csehek támadni készülnek? Akkor pe­dig miért hagyta védtelenül a határt? 7. A felszabadított terület minden lakossága tudta, le­vélben megírta, a katonai és civil hatóságoknak bejelen­tette, hogy a csehek a felszabadított területen a legva­dabb magyarellenes propagandát űzik, sőt, hogy a hun­garista párt nevében hamisított röpcédulákkal a hadse­reg fegyelmét meg akarják lazítani. Werth Henrik Ónagy­­méltósága kedvence Homlok Sándor ezredes úr őméltó­sága, mégsem tartotta szükségesnek, hogy bármit is te­gyen ellenpropaganda útján. Az ügy előadója a „Pro domo”-ban a következőket fogalmazta meg a röpirattal kapcsolatban: „Az idezárt Werth Henrik című röpiratot - amelyet jelen irat részé­re másolatba vettünk - az 1. hdt. plág. nv. osztálya it évi április hó 18-án r.u. küldte meg az Elnökség A-nak. Az Elnökség vezetője26 érdeklődésére az 5. vkf oszt. vezetője /: Homlok vkszt. ezr. :/ r.u. közölte, hogy ezt a röpiratot kb. 3-4 hét előtt, tehát kb. márc­ió végén a vkf. итак már bemutatta. Az Elnökség A. részéről való újabb bemutatás tehát szükségtelen. Vagy talán a vezérkar főnöke Ónagyméltósága is minden energiáját a politikai célokból inaugurált állító­lagos német propaganda és a „ nyilas ”-ok elleni kémke­dés szolgálatába állította? 8. Werth Henrik Ónagyméltósága a csehekkel tár­gyaló katonai bizottság elnökévé a másik kedvencét, vi­téz Andorka Fleischakker Rudolf­ vezérkari ezredes úr őméltóságát nevezte ki. Ez a megbízatását a komáromi tárgyalások kezdetétől 18 egészen a munkácsi incidens elintézéséig a csehek legnagyobb megelégedésére látta el. Aki ezt nem hiszi el, kérdezze meg a belügyminiszté­riumban Boér Öméltóságától,19 ő is bizonyítani tudja. Fleischakker ezredes úr Öméltósága költekezését már szabadkőműves apósa20 is sokallani kezdte, amit bizal­mas társaságban beszélgetés alkalmával el is árult. 9. Werth Henrik Ónagyméltósága Magyarország méreg­­keverőjével a budapesti utcanők kedvencével, a vezérkari főnöksége alatt korlátoltságával a külföldön is közismertté vált katonai irodai főnökkel, Keresztes-Fischer altábornagy úr.­ Ónagyméltóságával igen meleg baráti viszonyban van. 10. Werth Henrik ónagyméltósága a közelmúlt munkácsi események alkalmával napvilágra került páratlan szaktu­dását azon feltétel alatt bocsátotta a „ vezetésre nem alkal­mas ” magyarok rendelkezésére, hogy a nyugdíjba helyezé­se óta eltelt időre nyugdíja és fizetése közötti különbözetét készpénzben visszamenőleg megkapja, valamint, hogy a nyugalmazott altábornagy Ónagyméltóságából tényleges gyalogsági tábornok Ónagyméltóságává az akkori honvé­delmi miniszter22 elé rangban soron kívül előlép.23 11. Werth Henrik Ónagyméltósága több ízben kije­lentette, hogy neki teljesen mindegy, milyen kormányt szolgál. Ezt el is hisszük neki, mert a kommunizmus alatt már bebizonyította.24 12. Werth Henrik Ónagyméltóságát a magyar vezér­kar nem tudja nélkülözni, mert még egy ilyen okos tá­bornok nincs Magyarországon, Munkácson, 1939. január 6-án, amikor mindez kiderült. Magyar Nemzeti Eszmény Szolgálata 25 A jelen röpiratot az abban foglaltakra való tekin­tette­­l­ a m.kir. honv. főka. rendelkezésére kellene bo­csátani, mert adatainál fogva bennfentes - tehát honvéd egyén - szerzőségére enged következtetni.27 Ebből kifo­lyólag a Büm. részére további eljárás végett való meg­küldése nem látszik célszerűnek, mert az általa eszköz­­lendő kivizsgálás eredménye - mint eddig a legtöbb esetben - amúgy is kétséges. De mellőzendő a megkül­dés azért is, mert ezáltal újabb - szélesebb körökben - terjedne, illetve ismertetve lenne.

Next