Magyar Napló, 2013 (25. évfolyam, 1-12. szám)

2013-08-01 / 8. szám

SZEMHATÁR esetleg megjelentetne néhány Weöres-verset angol fordításban. Weissbort javaslatára a folyóirat és a Kör közös rendezvénnyel ünnepelte a költőt. Kirendelt hozzá Weissbort fordítót is Peter Redgrove személyében. A kissé szokatlan este sikert aratott­­ Weöres magyarul olvasta fel verseit a szokásos, tudatosan gyermeteg stílusban, utána Redgrove szol­gált az angol fordítással - kivéve Dr. Cushing-t, a londoni egyetem Szláv- és Kelet-európai Intézetének magyar nyelvet és irodalmat oktató tanárát, aki tollat ragadott, hogy nemtetszését Siklósnak írásban is kifejezte. Szerinte Redgrove ’viktoriánus’ fordítása meg sem közelítette Weöres sziporkázását, bár lehet­séges, hogy a magyar és angol nyelv különbözőségét kellene okolnunk mindezért. Siklós ennek ellenére meleg levélben köszönte meg Redgrove-nak kitűnő hozzájárulását az est sikeréhez, és - ami a lényeg - hamarosan küldött neki három újabb nyersfordítást. Még egy ilyen kis történet is felajzza a képzeletet, hogy mi minden lapulhat az annak idején hihetetle­nül aktív, és hála Istennek még velünk élő emigráns magyar írók és költők levelesládáiban! Első pillantásra talán meglepő, hogy ez az annak idején fiatal emigráns írónemzedék, amely oly sokat tett a magyar irodalom megismertetéséért nyugaton, szinte kivétel nélkül csak magyarul írt és ír szépiro­dalmat. De azt rendíthetetlenül. Sokan közülük egész életüket nyugati egyetemeken töltötték, szak­májukba vágó publikációik nyelve a befogadó ország nyelve, vagy az angol. A magyar a titkos nyelv, ami a generációt összeköti, aminek szentelték életüket. Szentelték úgy, hogy a legjobbnak tartott magyar írókat és költőket fel akarták mutatni nyuga­ton. Mindez hatalmas, nem lankadó lelkesedést, kiszámíthatatlan időtöbbletet, meggyőző erőt, diplo­máciai készséget igényelt. Az elismerés lassan csor­dogált, ha egyáltalán csordogált. De erre nem is szá­mítottak, köszönetet nem vártak. Amire vágytak, az az elismerés volt, hogy ők is a magyar irodalom szerves részei. Felmutathatták volna magukat - és néhányan ezt időnként meg is tették - új hazájuknak, de a legtöbbjüket kielégítette a magyarországi iroda­lom szolgálata. Elvárásaikban, hogy otthon viszont őket fogadják be, sokan csalódtak. Kár a keserű éve­kért. De a magyar irodalom angliai megismertetésé­ért, amit több mint ötven éven át új alapokra helyez­ve tettek - személyes válogatás, garantált minőség elavulhatatlan érdemeket szerzett nekik. Ki fogja pótolni mindezt? Több mint fordító A magyar irodalom egének igazán kedvező csillag­­állásakor a fent szigorúan szétválasztott szerepkö­rök összefonódhatnak, és R. Nisbet Bain késő utó­dai egy személyben tudják vállalni az író/kö­­­tő/for­­dító szerepet. Ezeket a kivételes embereket, a szó szoros értelmében a magyar irodalom megszállott­jait, azoknak, akiknek hivatalból feladatuk, és nem önként vállalt küldetésük ennek az irodalomnak ter­jesztése, tenyerükön kellene hordaniuk. Mert javas­lataik, hogy kit fordítanának le angolra, megbízha­tók, egy-egy író iránti különös megbecsülésből fakad, és mint képzett irodalmárok vagy nyelvészek ösztönösen meg tudnak felelni az angol olvasók leg­magasabb igényeinek. Képesek mély empátiával fordulni szerzőik felé és közvetíteni gondolataikat egy idegen nyelven. Ők a magyar irodalom szerel­mesei, és „átviszik” - Nagy László szavaival - ezt „a szerelmet a túlsó partra”. Neveket itt és most nem szeretnék felsorolni, két személyt azonban kiemelten megemlítenék, mert munkásságuk messze túlmutat a fordítói feladatkö­rön. Bernard Adams, valaha nyelvtanár az észak­londoni nagyra becsült Highgate School fiúiskolá­ban a magyar irodalom fordítóinak élcsapatába tar­tozik. Ha valaki versfordításokért böngészi a Slavonic and East European Review régi számait, bőven talál Adams tematikusan összeállított vers­csokraiból. Munkásságát különlegessé az teszi, hogy a XVI. és XVII. század magyar, főleg erdélyi irodalmát fordítja angolra. Lelkesen, átéléssel és azzal a különleges tehetséggel, hogy a magyar művek a korhoz hű, megfelelően régies és mégis a ma emberéhez szóló angol nyelven szólalnak meg. Különleges bepillantást nyújtanak az erdélyi udva­rok életébe, egy olyan korba és területre, ami a romantikus lelkületű szigetlakók képzeletvilágát megmozgatja. Ugyanakkor Kosztolányi Esti Kornél­­kötetének fordításáért PEN Translation Fund díjat kapott. A másik fordító, aki messze többet nyújt, mint kitűnő fordításokat - ami valójában nem is meglepő, mivel Szirtes György elismert angol költő - felvállal irodalomszervező és irodalomkritikusi feladatokat is, főleg az általa szerkesztett antológi­ákban, sőt - nekem legalább is úgy tűnik - a legfia­talabb íróknál, költőknél mint mentor tölt be nélkü­lözhetetlen szerepet. Volt szerencsém a londoni Magyar Kulturális Központban egy ilyen antológia 54 MAGYAR NAPLÓ 2013. augusztus www.magyamaplo.hu

Next