Magyar Napló, 2019 (31. évfolyam, 1-12. szám)
2019-07-01 / 7. szám
2019. július www.magyamaplo.hu SZEMHATÁR niszter-helyettese tart „eligazító” előadást, amelyben az egész népi tábor legjobb alkotóit egyenként - Illyés Gyulától Tamásin és Kodolányin át, Németh Lászlóig és Karácsony Sándorig - kíméletlenül, demagóg kommunista bírálatban részesíti. Ennek rövidebb változata a Szabad Népben jelenik meg, és Kodolányi levélmellékletként küldi el a kivágott cikket a Pécsett élő Várkonyi Nándornak (1919. febr. 10-én). Bóka László már kitüntette magát - és kiérdemelte a csaknem teljes szellemi élet megvetését - az egykor oly irigyelt költőtársa, Szabó Lőrinc ellen 1945-ben indított boszorkányüldözés motorjaként. A Szabad Népet pedig a leszalámizásnak, a vérszomjas kirohanásoknak a fasiszták, burzsoák, reakciósok, ellenforradalmárok és imperialisták stb. ellen ebben a döntő időszakában, a hírhedt Horváth Márton szerkesztette, természetesen forró dróttal Révai Józsefhez és Rákosi Mátyáshoz. Kodolányi Jánost egzisztenciájában viszont leginkább Barabás Tibornak, az Írószövetéség főtitkárának célzatos hazugsága érintette, aki ekkoriban a Levél a szovjet írókhoz Petőfi Sándorról című könyv írásával foglalatoskodott. Barabás azt állította, hogy Kodolányi János „1944-ben egy fasiszta lapba cikksorozatot írt - számol be levelében Várkonyi Nándornak az érintett -[...] persze, az egészből egy árva kukk sem igaz. [...] Ellenben igaz az, hogy [...] mikor ő, mint »kezdő író«, segélyért jelentkezett (az IGE- nél - megjegyzés: K. Gy.), én tehetségtelennek bélyegeztem s nem adtam neki pénzt.”8 (1949. ápr. 19.). Valójában, mint láttuk, Kodolányi Jánosnak el kellett tűnnie a letartóztatás elől, s jobbára rejtőzködött 1944. március 19-e után. Az év elején is csak egy cikket közöl, a finn-magyar kapcsolatról a Magyar Életben (amely lapnak semmi köze nem volt Imrédy Magyar Élet Pártjához). Mi több, június 2-án, egy titkos pesti összejövetelen óva inti írótársait a szerepléstől a megszállás évadán. Egyetlen írástevékenysége akkoriban az Emese álma trilógia harmadik kötetének írása volt Akarattyán, amelynek túlnyomó része elpusztult 1944 őszén-telén a balatonvidéki harcokban, a nyaralóban. E „mérvadó” rágalmak révén megakadályozzák Kodolányi János felvételét a Magyar Írószövetségbe, ami azt jelentette, hogy miután a sajtóközlési csatornák fokozatosan bezárultak az író előtt, hét évre megszűnt minden jövedelme. Ő, aki az írók Gazdasági Egyesülete alapító főtitkáraként segélyben részesítette annyi más pályatársát az 1930-as években, még rokkantsága címén sem kap semmilyen segítséget ezentúl, még különleges rokkantcipőit is az említett és említendő illési „hollók” csináltatják majd neki, néhány évente egy párt (a Rákosi-korszakban). Barabás Tibor és a hasonszőrűek kampánya nem pusztán életlehetőségeitől fosztja meg őt és sorstársait. Legalább akkora a tartós szellemi és erkölcsi kár, amelyet ez az „agit.prop.” kampány szándékos ferdítéseivel okoz a nemzeti köztudatban. Hosszú időre, évtizedekre kitöröl a diskurzusból nagy szellemi értékeket, mert nem bizonyult semmiféle ideológiai fegyver sem hatékonyabbnak és tartósabbnak, mint az ekkoriban Rákosiék által bedobott „fasiszta” minősítés. Mindent jelent és semmit, az Andrássy út 60.ban ekkor legalább körömletépést. De változó tartalommal máig alkalmas eszköznek bizonyul az ellenfelek karaktergyilkosságára. A ködös állítások hitelének kevesek néznek s nézhetnek utána, és a gyanakvás és gyűlölködés légkörében, a gondolatrendőrség árnyékában, ezt már bármire kiterjesztheti a képzelet. És többé nem számított a tény, hogy Kodolányi János, minden diktatúra legbátrabb ellenzői között szólt és cselekedett másfél évtizeden át, 1944-ig. Illyés Gyulától és Sárközi Mártától a hatalom 1949-ben, papírhiány címén veszi el a Válasz kiadásának lehetőségét. Ezzel megszűnt az utolsó orgánum, amelyben Kodolányi János megjelenhetett, s amelyet jó lélekkel vállalt. A könyvkiadás lehetősége már korábban lezárult előtte. A Vízöntő fellelhető példányait 1948-ban bevonták a hatóságok. Ifjúkori s mindvégig hűséges kommunista barátja, Haraszti Sándor, aki akkor az Atheneum igazgatója lett, sokáig biztatgatta s ígérte, hogy megjelenteti friss, 1946-os társadalmi regényét, a Buborékot (később: Boldog békeidők), a Monarchia középosztályának végnapjairól. Végül kiderült, hogy a Révai József szabta át az lett volna, hogy Kodolányi János nyilvános önbírálatot közöl egyes megnyilatkozásai miatt. Azonban a javasolt önkritika egyes kitételeit, s végül a közlést is, az író visszautasította, s ezzel a kör végleg bezárult.10 7 Levélről levélre. Kodolányi János és Várkonyi Nándor levelezése. Válogatta, szerkesztette és az előszót írta: ifj. Kodolányi János. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Bp. 2000. 155. 8 Uo. 179. 9 Csűrös Miklós szerk.: Én vagyok. In memoriam Kodolányi János. Nap Kiadó, Bp. 2001. 138. 10 Várkonyi Nándor: Pergő évek. Magvető, Bp. 1976. 73. MAGYAR NAPLÓ19