Magyar Napló, 2019 (31. évfolyam, 1-12. szám)

2019-07-01 / 7. szám

2019. július www.magyamaplo.hu SZEMHATÁR niszter-helyettese tart „eligazító” előadást, amely­ben az egész népi tábor legjobb alkotóit egyenként - Illyés Gyulától Tamásin és Kodolányin át, Németh Lászlóig és Karácsony Sándorig - kíméletlenül, de­magóg kommunista bírálatban részesíti. Ennek rö­­videbb változata a Szabad Népben jelenik meg, és Kodolányi levélmellékletként küldi el a kivágott cik­ket a Pécsett élő Várkonyi Nándornak­ (1919. febr. 10-én). Bóka László már kitüntette magát - és kiér­demelte a csaknem teljes szellemi élet megvetését - az egykor oly irigyelt költőtársa, Szabó Lőrinc ellen 1945-ben indított boszorkányüldözés motorjaként. A Szabad Népet pedig a leszalámizásnak, a vérszom­jas kirohanásoknak a fasiszták, burzsoák, reakció­sok, ellenforradalmárok és imperialisták stb. ellen ebben a döntő időszakában, a hírhedt Horváth Már­ton szerkesztette, természetesen forró dróttal Révai Józsefhez és Rákosi Mátyáshoz. Kodolányi Jánost egzisztenciájában viszont leg­inkább Barabás Tibornak, az Írószövetéség főtitká­rának célzatos hazugsága érintette, aki ekkoriban a Levél a szovjet írókhoz Petőfi Sándorról című könyv írásával foglalatoskodott. Barabás azt állította, hogy Kodolányi János „1944-ben egy fasiszta lapba cikksorozatot írt - számol be levelében Várkonyi Nán­dornak az érintett -[...] persze, az egészből egy árva kukk sem igaz. [...] Ellenben igaz az, hogy [...] mikor ő, mint »kezdő író«, segélyért jelentkezett (az IGE- nél - megjegyzés: K. Gy.), én tehetségtelennek bé­lyegeztem s nem adtam neki pénzt.”8 (1949. ápr. 19.). Valójában, mint láttuk, Kodolányi Jánosnak el kel­lett tűnnie a letartóztatás elől, s jobbára rejtőzködött 1944. március 19-e után. Az év elején is csak egy cikket közöl, a finn-magyar kapcsolatról a Magyar Életben (amely lapnak semmi köze nem volt Imrédy Magyar Élet Pártjához). Mi több, június 2-án, egy titkos pesti összejövetelen óva inti írótársait a szerep­léstől a megszállás évadán­. Egyetlen írástevékeny­sége akkoriban az Emese álma trilógia harmadik kötetének írása volt Akarattyán, amelynek túlnyomó része elpusztult 1944 őszén-telén a balatonvidéki harcokban, a nyaralóban. E „mérvadó” rágalmak révén megakadályozzák Kodolányi János felvételét a Magyar Írószövetségbe, ami azt jelentette, hogy miután a sajtóközlési csator­nák fokozatosan bezárultak az író előtt, hét évre meg­szűnt minden jövedelme. Ő, aki az írók Gazdasági Egyesülete alapító főtitkáraként segélyben részesí­tette annyi más pályatársát az 1930-as években, még rokkantsága címén sem kap semmilyen segítséget ezentúl, még különleges rokkantcipőit is az említett és említendő illési „hollók” csináltatják majd neki, néhány évente egy párt (a Rákosi-korszakban). Barabás Tibor és a hasonszőrűek kampánya nem pusztán életlehetőségeitől fosztja meg őt és sorstársa­it. Legalább akkora a tartós szellemi és erkölcsi kár, amelyet ez az „agit.prop.” kampány szándékos ferdí­téseivel okoz a nemzeti köztudatban. Hosszú időre, évtizedekre kitöröl a diskurzusból nagy szellemi ér­tékeket, mert nem bizonyult semmiféle ideológiai fegyver sem hatékonyabbnak és tartósabbnak, mint az ekkoriban Rákosiék által bedobott „fasiszta” minő­sítés. Mindent jelent és semmit, az Andrássy út 60.­­ban ekkor legalább körömletépést. De változó tarta­lommal máig alkalmas eszköznek bizonyul az ellenfe­lek karaktergyilkosságára. A ködös állítások hitelének kevesek néznek s nézhetnek utána, és a gyanakvás és gyűlölködés légkörében, a gondolatrendőrség ár­nyékában, ezt már bármire kiterjesztheti a képzelet. És többé nem számított a tény, hogy Kodolányi Já­nos, minden diktatúra legbátrabb ellenzői között szólt és cselekedett másfél évtizeden át, 1944-ig. Illyés Gyulától és Sárközi Mártától a hatalom 1949-ben, papírhiány címén veszi el a Válasz kiadásá­nak lehetőségét. Ezzel megszűnt az utolsó orgánum, amelyben Kodolányi János megjelenhetett, s amelyet jó lélekkel vállalt. A könyvkiadás lehetősége már ko­rábban lezárult előtte. A Vízöntő fellelhető példánya­it 1948-ban bevonták a hatóságok. Ifjúkori s mind­végig hűséges kommunista barátja, Haraszti Sándor, aki akkor az Atheneum igazgatója lett, sokáig biz­­tatgatta s ígérte, hogy megjelenteti friss, 1946-os társadalmi regényét, a Buborékot (később: Boldog békeidők), a Monarchia középosztályának végnapjai­ról. Végül kiderült, hogy a Révai József szabta át az lett volna, hogy Kodolányi János nyilvános önbírála­tot közöl egyes megnyilatkozásai miatt. Azonban a javasolt önkritika egyes kitételeit, s végül a közlést is, az író visszautasította, s ezzel a kör végleg bezárult.10­ 7 Levélről levélre. Kodolányi János és Várkonyi Nándor leve­lezése. Válogatta, szerkesztette és az előszót írta: ifj. Ko­dolányi János. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Bp. 2000. 155. 8 Uo. 179. 9 Csűrös Miklós szerk.: Én vagyok. In memoriam Kodolányi János. Nap Kiadó, Bp. 2001. 138. 10 Várkonyi Nándor: Pergő évek. Magvető, Bp. 1976. 73. MAGYAR NAPLÓ19

Next