Magyar Napló, 2019 (31. évfolyam, 1-12. szám)
2019-07-01 / 7. szám
Papírból, pixelből, rezgő levegőből Beszélgetés Lackfi Jánossal Kevés szerző mondhatja el magáról, hogy olyan erős a jelenléte az irodalmi életben és olyan népszerű az olvasók körében, mint Lackfi János. Az idei Ünnepi Könyvhéten négy új kötettel is jelentkezett. Jelen van a hagyományos és a közösségi médiában, a fesztiválokon is gyakran szerepel. Mindezekről, az olvasók szeretetéről, a családi háttérről és munkamódszeréről beszélgettünk. - Mit csinálsz mostanában? Készül új verseskötet, új regény? - A kapuzárási derű éveit élem. Mióta negyvennégy évesen nagyapa lettem (azóta már a negyedik unokánál tartunk), igazi betakarító szezon vette kezdetét. És új vállalkozásokba is belefogtam. Nemrég jelent meg a pontosan egy évre való miniprózát tartalmazó kötetem, a Minden napra egy sztori. Ebben 365 villódzó, mai történet kapott helyet, aki akarja, majszolhatja naponta. Öngyilkos baglyok, Mikes Kelemen haverkodásai, féltékenységi drámák, vidám temetések, bosszúálló urológusok, tetovált halak, lekvárnak ejtett nagyanyák, lövészárokban szelfiző frontharcosok, lezuhant repülők, levágott fejű kerti törpék és vérszomjas házmesterek sorjáznak a lapokon. Elmúlt hat évem érzelmes, szatirikus, humoros és filozofikus versei is megjelentek az Emberszabáskötetben. Ezzel párhuzamosan bontakoznak új vállalkozásaim. Életregényt írok csupa megtörtént csodákkal, utcán szülésről, hatgyerekes kavargással, égből hullott milliókról, elképesztő gyógyulásokkal, egybeesésekkel, no meg bukdácsolásokkal, bénázásokkal, humoros helyzetekkel. Talán Durrell vagy a Varga Domokos-féle Kutyafülnek tekinthető előképnek, a kötet címe ez lesz: Vízen járni tilos! Az ötvenedik évemet szeretném megünnepelni vele. Mellette leginkább zsoltárokat írok mostanában, s persze nem kevés tárcanovellát. Meg egy újabb testes regényen dolgozom, de ez hosszútávfutás, araszonként haladok. - Manapság a költők inkább regényt írnak. Nincsenek friss verseik, mert energiáikat regénybe ölik. Egyáltalán miért ír regényt, aki költő? Azt is hallottam már, hogy minden költőnek kell írnia egy regényt életében. Ha én nem akarok, nem is vagyok költő? - Csak a magam számára tudom értelmezni ezt a kérdést. Isten ments, hogy másoknak tanácsokat osztogassak! Mindig tanácstalanul fogadtam azokat az előírásokat, amelyek megmondják az irodalmi tutit, vagyis hogy mit hogyan KELL csinálni. Sokat kell írni, mint Kosztolányi vagy keveset, mint Pilinszky? Sokat, mint Jókai vagy keveset, mint Ottlik? Sokat, mint Márquez vagy keveset, mint Dickinson? Szerintem lehetőleg minél több jót. Verseim, dalszövegeim, novelláim, esszéim, egyperceseim folyamatosan születnek, és végre, három év kitartó munkája után megjelent Levágott fül című regényem. Gyerekkoromtól igazán a próza érdekelt, faltam Verne, Scott, Dickens, majd az oroszok, a magyar népiek regényeit. Magam is meséltem folytatásos indiántörténeteket elalvás előtt testvéreimnek, és rajzoltam kalandos, huszáros képregényeket a magam szórakoztatására. Vagyis igazából sztorikban gondolkodtam, szívesen anekdotáztam akár társaságban, akár tanárként, a Pázmányon eltöltött tizenhét évem alatt. Egy jól megválasztott történet sokszor többet ad, jobban megragad, élénkebben közöl valami fontosat, mint egy szekérderékra való adat. Jó hangulatú novellaszemináriumokat tartottam az egyetemen, nagy kedvenceim a kortársak közül többek közt Alice Munro, Mario Vargas Llosa, Jü Hua, Orhan Pamuk, Murakami Haruki. Szóval a próza világa mindig is otthonos volt, olvastam-írtam rengeteget, megjelentek novellásköteteim, eddigi legnagyobb sikerem is rövidprózákhoz köthető: a 2012-es Milyenek a magyarok? 37 000 példányban fogyott el, lefordították angolra, bolgárra, vietnamira, fordítják hollandra, románra, horvátra, franciára, és a három, ezt az irányt folytató kötet is jól futott idehaza. Két kisregényem, egy regényem is jelent meg korábban. Nyilván költőként ismernek a legtöbben, ráadásul az internet is jót tesz a versek terjedésének.