Magyar Napló, 2019 (31. évfolyam, 1-12. szám)
2019-11-01 / 11. szám
SZEMHATÁR Sárközy Péter Az olasz irodalom „fortunája” (elterjedése) Magyarországon a 19-20. században A magyarországi olasz fordítás-irodalom kezdetei A Magyar Napló 2019 májusi számában közzétett írásomban (Magyar költők „az olasz negédes kertjében”) arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy a magyar nyelvű irodalom első századaiban Balassi Bálinttól Zrínyi Miklóson át Faludi Ferencig, Csokonai Vitéz Mihályig és Kisfaludy Sándor 1801-ben kiadott Himfy szerelmes versciklusáig a legnagyobb hatással költőink formálódására az olasz költészet volt. A 18. század végén azonban a magyar kultúra is „nyitottabbá” vált a francia felvilágosodás eszméi és az új európai irodalom befogadására, és ezzel a magyar költészetben nemcsak a „deákos” költészet, hanem az olasz költői modellek hatása is véget ért. Ettől kezdve a magyar irodalom is egyre inkább az európai irodalom szerves részévé vált. Költőink nemcsak a klasszikus antik és a renszánsz olasz költészet hatására írták már műveiket, hanem figyelemmel kísérték és ismerték a korabeli német, francia és angol költők, a neoklasszicizmus és a romantika nagy alakjainak (Lessing, Herder, Goethe, Schiller, majd Heine, Byron, Keats, Shelley, Stendhal, Victor Hugo és társaik) egyre gazdagodó életművét. Természetesen a 19. században sem szűnt meg az olasz irodalom magyarországi jelenléte, „fortunája”, ahogy az olaszok nevezik az olasz irodalom európai kisugárzását. Sőt, a fordítások alapján akár még azt is elmondhatjuk, hogy tulajdonképpen a századfordulón kezdődött el az olasz irodalmi művek igazi fordítása Magyarországon. A századfordulón és a 19. században az egyik legsikeresebb olasz írónak - vígjátékai révén - Carlo Goldoni számított. Először a németajkú magyar városokban vendégszereplő német színtársulatok adták elő vígjátékait (német nyelven). Az első magyar nyelvű Goldoni-bemutatóra, a Tettetett beteg (La finta ammalata) bemutatójára 1792. május 14-én került sor. A darabot Kelemen László magyarította „német eredetiből”. Ezt egymás után követték a századfordulón az új, általában a színészek által németből fordított és nagy sikerrel előadott darabok. 1796-ban Csokonai Vitéz Mihály is belekezdett egy Goldoni-darab, az Il bagiardo fordításába, A hazug epitáfiuma címmel, azonban a darab bemutatására vállalkozó társulat híján csak a II. felvonás egyik nagymonológját fejezte be. Annak ellenére, hogy a századforduló Goldonit követő olasz drámaíróinak, Vittorio Alfierinek és Silvio Pellicónak zsarnokság ellen szóló drámái a cenzúra miatt nem kerülhettek színpadra, nem beszélhetünk az olasz színművészet kiszorulásáról a 19. század első felének magyar kulturális életéből. Ebben az időben ugyanis az olasz opera nagy mesterei: Rossini, Donizetti, Bellini és Verdi művei hódították meg - mint egész Európában - Magyarországon is a közönséget. Ekkor a zenés és prózai színház még nem különült el egymástól, így a korabeli magyar közönség joggal érezhette úgy, hogy az olasz szerzők jelen vannak a magyar színpadokon. Az Operaház 1884. évi megnyitásáig a Nemzeti Színházban bemutatott körülbelül hatezer zenés darabnak majdnem fele, két és félezer volt olasz komponista szerzeménye. A korabeli magyar közönség számára Verdi Nabuccójának 1847-48. évi nagy sikerű előadásai jelentősen hozzájárultak a magyar Bánk bán sikeréhez, mint ahogy az olasz operaművészetnek is meghatározó szerepe volt Erkel Ferenc életművének formálásában. Az olasz fordításirodalom első korszaka: Dante, Petrarca, Boccaccio művei magyar nyelven Az olasz irodalom magyarországi ismertségét egészen 1870-ig az is megnehezítette, hogy a bécsi udvar megakadályozta az alattvalók szabad utazását a birodalom határain túlra, főként a forrongó, majd az olasz egységért harcoló Itáliába. A katonatiszteken kívül csak a nagyon gazdag arisztokratáknak és a szegény festőknek nyílt lehetőségük a bécsi kancellária . A 18. század végén bemutatott Goldoni darabokról részletesen beszámol Várady Imre, az olasz irodalom magyarországi hatásának történetéről írt, olasz nyelvű monográfiájának 500 oldalas bibliográfában. E. Várady: La letteratura italiana e la sua inluenza in Ungheria. II. Bibliográfia. Roma, Istituto per TEuropa Orientale, 1934. 140-141. 2 Nagy Artúr: Olasz színművek és színészek a Nemzeti Színházban 1837-1884-ig. Budapest, 1940. 3 Berzeviczy Albert: Magyar utazók Olaszországban a múlt század első felében. Magyar Könyvtár, 1903. Sárközy Péter: Magyar utazók, írók, művészek Rómában. In Uő.: Róma mindannyiunk közös hazája. Romanika, Budapest, 2010. 71-95. Az Itáliában járt