Magyar Napló, 2019 (31. évfolyam, 1-12. szám)
2019-02-01 / 2. szám
SZEMHATÁR A nyolckötetes Magyar néprajz VII. kötetében, a Népszokás, néphit, népi vallásosság címűben a következőképpen határozza meg a lidérc fogalmát a kézikönyv egyik szerzője: „A magyar néphit »tüzes« ördögszeretője néhány közös tulajdonság révén öszszekapcsolódik a segítőszellem-szerű lidérccsirkével, de attól mégis különválasztható, más szerepet betöltő természetfeletti lény. Két legfontosabb vonása a szexuális kapcsolat az ellenkező nemű emberrel (általában hímneművé változó lény, aki nőkkel tart kapcsolatot, de fordított viszonyra is sok adat utal), valamint a tüzes alakban, fényjelenség formájában való megjelenés.” [Kiemelések az eredetiben: B. Z] Demeter Szilárd regényében a lidércek egy tanítóképző intézet nőnemű diákjait jelentik, akik olykor segítő szándékú lidérccsirke alakjában és fényes jelenség formájában is megjelennek, de alapvetően a szexualitásuk határozza meg őket. Soraikba néhány hajdúsógor is keveredik (ékes bizonyíték a nemeknek ilyetén aránya a pedagóguspálya elnőiesedésére). A Kéket kékért című művel szemben ez a regény már sokkal személyesebb mitológiát közvetít - jóllehet olyan szövegként is olvashatjuk, amely egyrészt a közösségépítés, másrészt a bölcsészsors, a bölcsészlét kialakulásának és kezdeti lépéseinek mítoszát igyekszik újraírni. Újraírni és nem megteremteni - hiszen ezek a mítoszok számtalan formában léteznek, és igen hasonló elemekből építkeznek, de egy mítoszvariánst létrehozni, feltétlenül. A retorika, a névhasználatelegendő itt csupán a főhős, Kistarisznya nevére utalni: a tarisznyás bölcsész figurája egészen a közelmúltig egy mindenki által jól ismert típust képviselt), a többsíkú történetfűzés, a perspektívaváltások mind-mind ezt a célt szolgálják. És ugyanezt a mítosz-variánst, ugyanezekkel az eszközökkel folytatja a szerző a Tempetőfi naplójában. A mű helyszínválasztása újabb lépést jelent az archaikustól a modern irányába, hiszen ezúttal a nagyobbacska székely városból egyenesen a többnemzetiségű nagyvárosba jutunk. A cím szimbolikája ezúttal is izgalmas, egyfelől a méla Tempefőit juttatja eszünkbe, Csokonai alteregóját, ezzel is erősítve a bölcsész-áthallásokat és az általánosítást, az egyedi általánossá emelését, másfelől természetesen Petőfi Sándort (nem mellesleg Petőfit a regény cselekményének idején finoman szólva nem hordozta tenyerén az irodalmi szakma, ezért ez az utalás akár fricskaként is fölfogható a kilencvenes évek irodalomelméleti irányzatai felé). Ahogyan a Lüdércnyomásban elsősorban az ital és a nők határozzák meg az események menetét, illetve irányítják a szereplők sorsát, úgy a Tempetőfi naplójában sem megy ritkaságszámba a duhajkodás és a szerelmi élvezet elszánt hajszolása. Mindemellett mind a két regényben megjelennek a bölcsészlét egyéb klasszikus attribútumai: a bölcsész nem csak iszik, nem csak a nőket hajkurássza, de lapot szerkeszt, zenél, megváltja a világot a kocsmaasztalnál, és olykor a valóságban is kísérletet tesz rá; a bölcsész furfangos, dacos, kíváncsi stb. A Lüdércnyomásban és a Tempetőfi naplójában Demeter Szilárd olyan témához nyúl, amely akár elkoptatottnak is nevezhető. Mégis képes egyedi módon megírni azt, amit korábban mások is elbeszéltek. Ennek oka egyfelől a nagy gonddal kidolgozott retorika és nyelvezet, másfelől a mitologizálás, a mítoszteremtés szándéka és gyakorlati megvalósítása. Demeter Szilárd „elemei”, ám ezt nemcsak modern szépirodalmi eszközökkel teszi, hanem - mint már említettük - a mitológia kelléktárának felhasználásával is. Komplex, többrétegű, nyitott, azonban korántsem a végtelenségig nyitott (és ezzel a semmibe futó) műveket alkot. Ez regénytrilógiája második és harmadik darabjának a legfőbb erénye. A Kéket kékért még ezeknél is komplexebb alkotás. A három regény együtt pedig igen élvezetesen ábrázol egy megragadó, érdekfeszítő és különös világot; elkalauzol a Hargita lábától - ahol egyszer még a sarki fények is megjelentek - Tündérország kisebb és nagyobb városaiig, és mindeközben a régi mítoszokat átértelmezve újra is teremti ennek a nagy hagyományú, alapvetően tradicionális, de az utóbbi évtizedekben egyre gyorsabban változó világnak a mitológiáját. 5 Pócs Éva: Néphit – Magyar néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság, főszerkesztő: Dömötör Tekla, Akadémiai, Budapest, 1990, 566. г MAGYAR 14 napló 2019. február www.magyarnaplo.hu