Magyar Napló, 2020 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2020-07-01 / 7. szám
42 I Szemhatár 2020 17 tömegének. Büszkén dicsekszik a koronás fő, hogy „Ferenc József bölcsebb lehet, / Loubetrevanche-ra kész, / A pápa jobb katholikus, / De egy sem oly nehéz! / És Ferdinandban több az orr, / A cárban több a méz, / A szultánnak több neje van, / De egy sem oly nehéz!” A király gyarapodó kilóinak számát egyre több ágyúlövés jelzi diadalmasan, hogy a büszke nép boldogan ünnepelhesse minden idők legnehezebb, tehát „legtekintélyesebb” uralkodóját. Érdekesség, hogy Heltaihoz hasonlóan Juhász Gyula is él A walesi bárdok által kínálkozó parafrázis lehetőségével A metzi bárdok című versében, és egy az egyben idézi a „Legelőin fű kövér?”verssort. A Heltai-vershez képest a Juhász Gyula-vers azonban kevésbé vicces, inkább keserűen gúnyos. Kosztolányi Dezső a kapitalista nagytőkés jól ismert, sztereotip karikatúrájának képét rajzolja meg az Aranyvonatban: „Ujjonganak a városok, / híznak a hájas gyárosok.” A 20. század második felének lírikusai közül talán Kálnoky Lászlót érdemes legkivált citálni. Kálnokyt igencsak foglalkoztathatta az elhízás problematikája. A kövérség naturális képe számos versében visszatér. Gondoljunk például a Kövérek a fürdőben című versre, amelyben a fürdőző kövérek naturális ábrázolása a banalitás és a groteszk unikális darabja a magyar lírában. Az emberkerülő című Kálnoky-versben a betegségből lábadozó ember saját elhízottsága miatt pironkodik: „Csak lopva járok, elkerülve titkon / másokat, hogy ne ők kerüljenek. / Öt kilót híztam. Jó, hogy nem vagy itthon. / Aki nem lát, nyilván ki sem nevet. / Pufók vagyok, ez gyógyulásom ára.” Az elhízott királyfi című Kálnoky-vers igen különös műfordításbeli félreértésre és „lejterjakabos” megoldatlanságra mutat rá. Figyelemre méltó etimologizálásba bocsátkozik. Amellett érvel, hogy Shakespeare Hamletjében a királynő fiát, a párbajozó Hamletet a „fát” szóval illeti, ennek folyományaként pedig a színpadokon igen gyakran szándékoltan ducibb főszereplőt kasztingoltak, igyekezvén követni Shakespeare Hamlet állítólagos testességére tett, vélt színpadi instrukcióját. Kálnoky így próbálja eloszlatni az általa vélt nyelvi félreértést: „Tikkad, mert kövér, mondta a királyné, / s a huszadik századi Hamletek / sörpocakkal gurultak át a színen, / míg egy ötletes nyelvész nem közölte, / hogy a „fát” szónak „fáradt, kimerült” / jelentése is volt a múltban. / Úgy gondolom, hogy e megbízható / közlés nyomán a mesterségesen / felpuffasztott Hamletek hathatós / fogyókúrába kezdtek. Leadott kilóik száma ismeretlen.” Kálnoky mellett Berda József a másik jeles 20. századi költőnk, ahol a testhez való viszony markánsan jelenik meg. Ám amíg Kálnokynál a test állandó probléma, belső szorongás, szégyen és küzdelem, addig Berda kultuszt csinál a testiségből, sajátos lírai magánmitológiájában. Berda József költészetében immár közhely emlegetni a testiség kedvelését, a testi örömök dicsérete egész költészetét átjárja. Leggyakrabban citált verse a Húsleves dicsérete. Témánk szempontjából kihagyhatatlanul meg kell említeni a Jó étvágyunk nevében, valamint az Ünnepi ebéd elé és az Egy kövér asszonyra című Berda-verseket. Utóbbiban szoborba foglalt ideálnak, afféle Willendorfi Vénusznak nevezi a testes asszonyt, a rubensi szépséget, akin bőven van mit markolásznia a vérbe és telhetetlen férfiembernek. Az eufemisztikus, szépítő „molett” kifejezés is feltűnik olykor a 20. századi magyar költészetben, már meglepően korán. (Juhász Gyula: Mély az élet; Ady Endre: A kis táncosnő; Tóth Árpád: Egy pad elégiája; Karinthy Frigyes: A halottas kocsi; Somlyó Zoltán: Szonettet nekik stb.) Az egészségnek bizonyítottan nem tesz jót a túlsúly, diétázzunk és sportoljunk tehát. Számtalan orvos és életmód-szakember rágja ezzel a fülünket, hozva ránk és túlsúlyos sorstársainkra a lelkiismeret-furdalást. Mi pedig félve állunk a mérlegre, és azzal mentegetőzünk, hogy Churchill is túlsúlyos volt, állandóan viszkizett, szivarozott, szállóigévé vált mondása volt a „No sport!” - és lám, mégis kilencven esztendőt élt.