Magyar Napló, 2021 (33. évfolyam, 1-12. szám)
2021-08-01 / 8. szám
Szemhatár I 45 rímbe kényszerítés, esetlegesség. Régi idők verseléit idézi: az erudíciót igyekszik ötvözni a gyönyörködtetéssel - ahogyan azt mondjuk még Csokonai Vitéz Mihálynak tanították Debrecenben. Régimódian „Mentséget” is írt első verseskönyve elé, melyben szabadkozik: „Nem vagyok ihletett költő. Ihletett prózaíró sem vagyok.” Valóban nem. „Belső nyomás”-ra hivatkozik mint motivációra, s mentegetőzésnek hat, ha elnézést kérőn mondja: „a magam mulatságára költők”. Első verse ötéves korában született (az a könyvben nem szerepel), a második negyvennégy évesen, az aknazáron át az emigrációba utána szökő feleség üdvözlésére. Kommentárokat, magyarázatokat fűz szövegeihez, ezzel is alátámasztva, hogy nem a vers mint alkotás, hanem az elmondani kívánt üzenet a fontos, még ha „tömörebb és kriptikusabb” verses beszédben történik is. A klasszikus konvenció és modor követése az egyik poétikai irány. Felszólításokkal való tagolás, megszólítás, tanácsok, költői kérdések - ahogyan például a Még egy búcsú eszköztára jellemezhető. Sorolhatók a költői toposzok, a régről megszokott fordulatok: a sors metaforáiként a bilincs, a díszkalitka, a hamuból éledő madár (Életrajz), a láncolt lélek (Gyász); a táncra szólító lantos (Szent Mihálykor); a rontó kéz, a lángokkal égés, a kockán játszott sors (Egykor és most); a bolygópályán mozgó élet (A tág haza); a Szűz alakja és az Úr parancsa (Bátor ének); a hant (Zenekirakat); babérfák és mirtuszok, hamvveder, érctábla, pásztor énekes, nimfák (Gyászének); sárkányölő csata (Öreg költő); a könyvekkel bízó máglya (Paracelsus); a bősz paripa és égi bocsánat (Szertartás) etc. Görög mitológiai alakok: Lachezis (egy moira), Elektra és Oresztész, Herkules, Adonisz, Aeneas; az antik műveltség ikonjai: Homérosz, Szappho és Trója, Kleopátra, Róma; az ószövetségi mitológiából a kerubok, Dávid és Góliát, Salome, Judit és Eszter; az újszövetségiből Heródes és Keresztelő János, valamint a Golgota bukkannak fel. Ismerős költői beszédhelyzetekkel találkozhat az olvasó. Megtalálható az önmegszólítás (Egykor és most), az önporté (Életrajz, A görög), a játékos gyászvers (Seregszemle), az emlékvers (A fehér ház, B. G. [Bajor Gizi - P. E.] emlékére), a panasz (Beteglap, Kánaán), a gyermeki fantázia felelevenítése (Lázrózsák), a nosztalgikus hazatekintés (Úzi isten), a szülővárosba temetkezni vágyó testamentuma (A szép város), a példázatos látomás (A tékozló fiú), az életszámadás, a konfesszió (Kettős számadás, A tékozló fiú), az önvád (Kerek erdő), a közös sorsot hangsúlyozó társhoz fordulás (Szent Mihályhoz), az archaizáló példamutatás (A Nagy háború), történelmi reflexió (Klíring és jóvátétel), pusztulásvízió (Intelem) stb. Cs. Szabó versei általában parabolák, erkölcsi mementók állításai, az intő ujj felmutatásai, tanítások, erkölcsi közhelyek újramondásai, a morális kritika gyakorlásai. A személyes drámát fejezik ki, no meg tűnt korok nosztalgiáját, az értékvesztésen való merengést, az elégikus búcsút a klasszikus minőségek ködbe vesző világától. Ilyen például Kolozsvár, a magaskultúra helye, „mert rendet tart a tiszta ész itt” (A szép város), vagy a toszkán piac az elsüllyedt kultúra romjain (Menekülés), illetve Firenze: „rang az ember, ezt példázza / tekintet és tartás” (Firenze). Poussin elsiratása a festő antik témáinak felidézésével a klasszikus univerzum verbális epitáfiuma: Te pásztor énekes és halvány hitvese s kit harmattal rabolt pokolra kedvese, hóborű szép leány a hófehér bikán s fellegvező tanyán a félszemű titán, szeleknek fölkínált bimbózó áldozat s kit szendergésiben egy isten látogat, időtlen kék vidék s ti vándor istenek s hántolni hősöket aranycipős menet, nimfák és vértanúk fenséggel sírjatok, romokba dőlt a Rend, a nagy Poussin halott!” (Egy zárójeles megjegyzés a költői erudícióról [imitációról]. Mintha olvastunk volna már ha- OO CVI CVI