Magyar Napló, 2023 (35. évfolyam, 1-9. szám)
2023-03-01 / 3. szám
40 I Szemhatár n cv CVI Ovi Márkus Béla Az égi lét földi emlékképei Dicsértessék irodalmunk legsokoldalúbb alkotója, de anélkül, mint ilyenkor ásítást kiváltva szokásos, hogy elősorolnánk könyveit, címestül. Nemcsak fölösleges volna tán az efféle listázás - hiszen tételezzük fel jóindulatúan, hogy az olvasó tud egyet s mást róla, hanem időpazarló is, hiszen a több mint negyven kötet lajstromba vétele kitöltené a köszöntő kereteit. S akkor még egy szót sem ejtenénk arról, hogy életműve minden kortárs írástudónknál szorosabban és gazdagabban kapcsolódik ahhoz, amit magyar örökségnek gondolhatunk az irodalomban csakúgy, mint a történelmünkben, hagyományainkban, mi több, szokásvilágunkban. Nagy ünnepléséhez illő nagy szavak? A pátoszt - mint a 80. születésnapját köszöntők egyike írta - jó ízléssel elkerülni igyekvő költő két verse szemléltetheti, igen érzékletesen, hogy örökség dolgában milyen feladatokat jelölt és jelöl ki magának. Mindkét költemény az együtt már csak az emlékeiben élő család köréből indul. Az egyiknek a vallomásaiban és a címét tekintve is az elmúlást idéző önéletrajzi regényében, a Kidöntött fáink suttogásában emlegetett kedves rokon, a halott Sógor bácsi a megszólítottja. Róla mondja: „hordom a sírdomb helyett magamban, / mint fogadatlan emlékébresztője, / ahogy életem halottakat éltet, / ameddig élek, és amikor én is / emlék le-Szerkesztőségünk Márkus Béla írásával szeretettel köszönti a Nemzet Művészét, a Kossuth-díjas Ágh Istvánt 85. születésnapja alkalmából. szék”. A másik vers, a bibliai sugallató Harmadnap könnyet fakasztó páros siratóének: „Apám korhadt koporsódeszkája / darabokban bújt föl a világra, / szárítkozik vastag sugarakban, / aztán újra elvegyül a hanttal, / anyámat is magával ragadja, / temetés a gyémánt lakodalma, / megint együtt szólíthatom őket, / mint a szülőföldi anyaföldet”. „Életem halottakat éltet”, „fogadatlan emlékébresztő” - ezek akár jelszavai vagy mottói is lehetnének annak az életműnek, amelyre létrehozója kishitűen mint „szorgos hasztalanságnak” a következményére, eredményére tekint. Pedig ki mindenki emlékét ébresztette, s ki mindenkit vont fényre a feledés homályából - Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály és Ady Endre portréit megrajzoló kötete, a Fénylő Parnasszus lehetne a példatára, olyan „mellékszereplőkkel”, mint Faludi Ferenc, Orczy Lőrinc, Ányos Pál vagy Bessenyei György. Munkája okkal kapta a legmagasabb elismerést egy elfogulatlan kritikustól: „Szerb Antal, Németh László avatta így művészetté az irodalomtörténetírást”. S ahogy életre keltette Berzsenyi Dánielt, az egyházashetyet s a sömjéni gazdálkodót legalább annyira elevenné formálva, mint a Kazinczy Ferenccel a hazai irodalmi állapotokról leveleket váltó, és végül sértett magányosságában niklai remetévé váló poétát. A Dani uraságnak küldött képzelt levelek villódzó szellemessége, archaizáló nyelvének bája s vaskossága a kora reformkor történelmi világát hozza életkörelbe, mintegy megelevenítve a tárgyakat is. Márkus Bála (1945, Bükkaranyos) irodalomtörténész, kritikus, Széchenyi-díjas