Magyar Nemzet, 1899. december (18. évfolyam, 332-361. szám)
1899-12-24 / 355. szám
1899. december 24. MAGYAR NEMZET. Egykoronás Petőfi-kiadás. — Saját tudósítónktól. — Budapest, deczember 23. Az idei karácsonyi könyvpiacz legkiválóbb újdonsága kétségkívül Petőfi Sándor összes költeményeinek megjelenése volt. Két hatalmas kötetben, fiatal magyar művészek képzeletének díszében jelenik meg a nagy költő összes költeményei, hogy gyönyörködtesse a szemet is az az ékes külső, melybe öltöztették. Mellette, szerényen meghúzódva, szétment országszerte egyszerű egykoronás kiadásban is, hogy bekopogtasson a kunyhóba, a nép közé, helyet foglaljon a fonóban, a mestergerendán, hadd legyen igazán a magyar nép bibliája. Egykoronás kiadásban is megjelent a jubiláris emlékezetes esztendő végén, hogy megindulhasson hódoló útjára, beférkőzzék minden magyar házba, az egyszerű munkástól a jobbmoldáig. Aki Petőfit szereti s bámulja — s ki az a magyar, a ki ne hódolna e lángész előtt? — a legszerényebb viszonyok közt élő társadalmi osztály is megszerezheti a költő összes műveit, hogy lelkére felemelően hatni engedje a magyar nemzet legnagyobb lantosának dalait. Ez a tudat az irodalom legelső embereit önkéntelenül elfogta, amikor e páratlanul olcsó és éppen ezért Petőfihez illő kiadást meglátták. Megkérdeztük tőlük: mit tartanak ez olcsó kiadásról? S íme egyhangúan és lelkesedve emlékeztek meg róla. Kultúránk vezérétől, Wlassics Gyula kultuszminisztertől kezdve, irodalmunk legelsei közül számosan küldöttek már be levélben válaszaikat, melyeket rendre le fogunk közölni s a megérkezés sorrendjében adjuk ide alább az eddig beérkezetteket. Az »Athenaeum« e nobilis és szép gondolata a legteljesebb elismerésben részesül. Valóban kiadó annál nagyobb és kulturális jelentőségében mélyrehatóbb cselekedetet nem tehetett volna, mint hogy a nép nagy lantosát odaviszi a nép körébe, amikor végtelenül olcsó áron felajánlotta a nemzetnek, hogy végre a népies kiadás igazán népszerűvé, a nagy népköltő a nép költőjévé lehessen. Emich Gusztáv, az Atheneaum vezérigazgatója, ezzel a cselekedetével csak apja méltó fiának mutatkozik be, amikor a vezetése alatt álló intézetben megőrzi a nemes magyar tradícziókat, melyek közé tartozik elsősorban a nagy magyar lantosnak Petőfi Sándornak kultusza. Petőfi nevét, hírét és dicsőségét szolgálja ő most is, — szolgálja oly elismerésre méltó generózus EgaBSBEi" ■ “■. «■■—" ’ módon, a melyért megérdemli az általános elismerést, törekvéseinek szép sikerét. Ez a szellem vonul végig az alábbi levelekben is, melyeket olyan kiváló férfiak írtak, mint: Wlassics Gyula kultuszminiszter, aki munkatársunk levelére a következő szép és mély gondolattal válaszolt: Wlassics Gyula. A magyar nemzeti kultúra várfalai még távolról sem készültek el teljesen. Aki Petőfi verseit hozzáférhetővé teszi a legszegényebb kunyhók lakóinak is, az soha el nem porló köveket hord a magyar közművelődés bástyáinak építéséhez. Wlasács Gyula: Iókai Sör. Jókai Mór, Petőfinek fényes társa a genialitásban, a Petőfi-Társaság elnöke, így lelkesedik. Petőfi legnépszerűbb kiadása. Az Athenaeum kiadásában most jelent meg Petőfi összes munkáinak népies kiadása egy kötetben, teljes 800 lapon. Ára korona. Ugyanakkor egy díszkiadását is közönség elé hozta az Athenaeum, remek képekkel feldíszítve. Ez a kiadás az ünnepeké, amaz az örök mindenkoré. Ez szolgálhat ajándékul a gazdagoknak, az egyleteknek, amaz a nép százezreinek. Ez a szalonok ékessége, amaz a kunyhók vigasztalója. Most már a napszámos kenyeres tarisznyájában is helyet foglalhat az egész Petőfi. Sok nagy dicsőség érte korán előrement költőtársamat; magam is segítettem az emlékünnepeit hangosabbá tenni; nem irigylettem a pompáját, a fényét, hanem ezt az egykoronás kiadását, ezt tudom irigyleni. És én nekem halálom után ötven esztendeig kell a fejfám körül bolyonganom, (ha addig el nem korhad az), amig azt láthatom, hogy az én munkáim is odakerülnek a napszámos kenyeres tarisznyájába (ha addig el nem felejtetnek.) Jókai Mór: Lévay Jóssef módon biztos és könnyű utat talál a nagy magyar közönség minél szélesebb köreihez. Hadd szóljon ő közvetlenül és állandóan a nép szivéhez, melyből költészete fakadt. Hadd táplálja ott a nemzeti önérzetét, a haza és a szabadság szeretete. És hadd lássa népünk e gyűjteményből lánglelkű költője egész életét, melyet önmaga rajzolt leghívebben költeményeiben. Egy koronáért ez a terjedelmes szép kötet, ez a kincses bánya, valóságos ajándék. Óhajtandó s talán nem is túlzott a kívánság, hogy megérdemelt nagymérvű pártfogásban részesítse ezt a közönség. Az az általános érdeklődés, sőt lelkesedés, mely nemrég Petőfi emlékére országszerte felbuzdult, ő részben is a legszebb reményekre jogosít. Őszinte tisztelettel Lévay József. Vadnay Károly. Vadnay Károly, a finom tollú író, az alábbi érdekes reminiszczencziát beszéli el: Az egykoronás Petőfi-kiadás. Nincs költő, ki jobban megérdemelné, hogy igazán a népé legyen, mint Petőfi, ki tüneményes rövid életében állandóan s lelke mélyéből hevült a népért s végül a nép szabadságáért halt meg. Ő még akkor is, az 1848-iki kiskunsági képviselő-választáson, midőn a fölbujtottak hálátlanul bántak vele, keserű kifakadásai közepett magát a népet oltalmába vette, mondván: »Azt ne kárhoztassuk, tudja is ő, hogy legigazabb fiának fizetett roszszul!« Tüzes lelkének bizonyára egyik legédesdedebb álma volt, hogy egykor tán az ő verses könyve is ott lesz a falusi mestergerendákon a biblia mellett. Legyen Isten áldása: a siker teljessége az »Athenaeum« nemes, üdvös vállalatán, melylyel bámulatosan olcsó kiadás utján törekszik a költő fenkölt álmát teljesülésre juttatni. Hogy a nép megérti s meg is tudja becsülni e minden izében nemzeti lírikusunkat, arra én az 1849-iki »szörnyű idő«-ból is mondhatok bizonyító példát. Midőn már az észak-keleti szoroson betört orosz haddal gyűlt meg a bajunk, én egy mezőföldi fiatal honvéd-legénynek, ki szeretett dalolni és ponyva-históriákat olvasni, felolvastam a Csatadal-t: »Trombita harsog, dob pereg,« melyet külön lapra nyomatva küldtek táborokba, kiosztás végett. Feltüzelte a fiatal honvédet, de a végén felsóhajtott szépségsóvár lelkét, mely a nagy gondolatnak hatalmas kifejezésére vágyott. Most hát hadd jöjjön a lavina! Itt az Epilóg, nincs már ideje hozzákezdeni egy új remekműhöz, a nagy »Feltámadás«-hoz. Sem ideje, sem ereje. Megvénült. Elveszett a fiatalságának tüze... Ebből a lírai hangulatból fakadt új műve, melynek hőse a kiváló szobrász, Bubek, ki maga a költő, Ibsen, az öreg művész, legalább is annak sok hangulateleme, aki a nagy siker után, amikor a diadal mámorát átaludta, a rajongók köréből kiszabadult, ott hagyta őket, hogy essenek bámulatba műve olyan tulajdonságain, melyekre nem is gondolt, ám meg ne értsék — majmokként — az igazit s minekutána a diadal után, a nagy eszme külső sikere után, kifaragott egy csomó portrét, melyeknek külső hűségét csodálják az emberek, nem is sejtve azonban, hogy micsoda mély érzéseket rejtegetnek. Hogy jóllakott az olcsó tapsból! A külső siker hogy untatja! Nagyot akarna teremteni újra, — de nincs immár hozzávaló ereje... Nincs. Miért? Nem azért, amiért az előbbi Ibsen-színművek régebbi tépelődő alakjainak, most a férfi és nő viszonyának utolsó árnyalatát rajzolja: Rubek és Mája és Iréné viszonyában. A múlt és a jelen közé kerül a művész. Ebből kimenekülni aztán nem tud. Ebből az ellentétből nincs is menekülés, jön a lavina, feltartóztatlanul. Legalább itt, ebben a birodalomban. Ahol olyan nagy a csend, olyan szűk a felfogás, olyan keserű a gondolat. Ez az élet a halottak élete. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Deczember 23. — Ibsen legújabb drámája. Irta: Lázár Béla. Jövel hát kegyetlen, zuhanó lavina és temesd magad alá ezt a két életre ébredt, halott lelket! Mert élni csak egyszer lehet s ha az időhalottak fel akarnak támadni, az élet árja elsodorja őket, éppen abban a pillanatban, a mikor át akarnak hatolni »a ködön, mely őket körülveszi . . .« Mert jön a lavina. Vakon, orozva támad rájuk. A viszhang pedig felsikolt: Fax vobiscim!* És ezzel befejezi Ibsen azt a gondolatsort, melyet társadalmi drámáiban kifejtett.* * Leteszi a lantot pihenni. Ez az Ő utolsó műve. Mert leszámolt immár magával, a hetvenkétéves bölcs lelki nyugalmában. Most már jöhet a lavina. Lelke titkos álmai nem teljesültek be. Nem élhet a szépség napsugaras birodalmában, melyre vágyott, de élete legszebb epizódja maradt az a pár nap, melyet közöttünk töltött. Ezt minduntalan hangsúlyozta leveleiben. Művei iránt, melyeket befejezett, valami Lévay József, jeles költőnk lelkes levele így hangzik: Kezemhez jutott önök szívességéből Petőfi Sándor összes költeményeinek legújabb népies kiadása egy kötetben. Örvendetes és fontos eseménynek tartom azt, hogy Petőfink ily csodálatos közöny fogta el mindig. Egyik a másikból folyik és ahogy a régi tőből új virág fakadt, az elhervadt virágkehely iránt nem érdeklődött többé. De igen, fokozott mértékben magyarországi sikerei iránt, valami sajátságos rokonszenvnél fogva, talán csak annak a pár napsugaras napnak az emlékénél fogva, melyet Budapesten töltött. Most is hálás levélben köszönte meg a Vígszínházban előadott Kis Egolf-jának nagy erkölcsi sikerét s egy időben jelentette, hogy irt egy új darabot: az utolsót, az epilógot. * A gondolat, mely lelkét Iebraja óta foglalkoztatta, a férfi és nő viszonya, mert ettől függ az egyén boldogsága. Ezt a viszonyt a legsajátságosabb változatokban mutatta be; — újra és újra visszatért hozzá, egyre mélyítette, színezte, alakította. Újabbnál újabb esetekben szemléltette. Kereste hozzá a legkülönbözőbb egyéniségeket és beleállította őket a legcsodálatosabb szczenériába. A tusakodó és élvhajbász, a finom hajszálhasogató és a kicsapongó érzékiségű férfi és asszonyalakok egész sorozatát véste ki, merő portrékat. Ezek mind-mind csak variálták nagy költői alkotásának, a »Császár és Galilei« alapgondolatát: eljutni egyszer abba a »harmadik birodalomba«, hol oly napsugaras szép az élet, eljutni oda még ebben a földi életben. Hite megingott. De vágyó lelke szomjazott érette. Ezt a világfelfogását, első nagy műve óta, egyre csak megközelítette, fúrva és faragva apró portrékat, melyeket hűnek és igaznak tarthat a világ, de az ő lelkét ki nem elégítették, az ő * Ibsen Henrik: »Sa mi, halottak, feltámadunk.« Drámai epilóg 3 felvonásban. Kopenhágában megjelent Gyldendalnak, Berlinben Fischernek kiadásában. 17