Magyar Nemzet, 1900. április (19. évfolyam, 90-118. szám)
1900-04-01 / 90. szám
2 jttggfl jP^p10 / \ M .n,^.^»».-,. ,-m.i.if.. » «.——- ■*«.«■ ■ " ■•■"■■■■ de az eredmény ma még távolról sem olyan, amilyen akkor lehetne, ha a külföldi tőke jobban keresné az elhelyezést. Pedig Magyarországon még nagy jövője van mindenféle vállalkozásnak. A pangás mai korszakát nem az ország szervi betegsége idézte elő, sem túlságba vitt spekuláczió, sem az erők eltékozlása, sem a gazdasági erőforrások elapadása. Van itt természetkínálta kincs bőven, van itt alkalom keresetre és munkára, csak meg kell ásni a csatornákat, amelyeken az életadó és tápláló tőke ideözönölhessen. Elálmélkodunk, hogy a külföldi tőke messze, idegen világrészekben keres elhelyezést, holott itt, Európa közepén, a czivilizáczió minden eszköze rendelkezésére áll, hogy alkosson és jövedelmezzen. S ha ma keservesen átvergődtünk a depresszió egy súlyos és hosszú korszakán, nincs semmi okunk, hogy sötét színben lássuk a jövőt. Mert el kell következnie annak az időnek, amikor a nagy tőke idefordul hozzánk s megteremti azokat a vállalatokat, amelyek az országunik ús jövedelmeket, a lakosságnak munkaalkalmat és megélhetést biztosítanak. De hát ki idézze elő ezt a kívánatos változást? Ki adja meg a lökést az új föllendülésre? A mi nézetünk szerint az államnak kötelessége előidézni ezt a fordulatot. Míg körülöttünk az összes államok és nemzetek szakadatlanul előre törnek gazdasági téren, mi nem állhatunk tétlenül, várva, míg az európai konstellácziók minket is belesodornak a gazdasági fellendülés útjába. Államférfiaink feladata irányt szabni gazdasági mozgalmainknak, leküzdeni az akadályokat, amelyek a kibontakozás útjában állanak s belekapcsolni Magyarország gazdasági erőit az európai gazdasági gépezet hódító kerekébe. Az első, amit tenniök kell, kiragadni az országot az apátiából, az elernyedés hangulatából és állapotából. Meg kell kezdeni a már régebben kilátásba helyezett nagy közmunkákat, amelyek majd új életet öntenek a vállalkozásokba, új keresetre és tevékenységre nyitnak alkalmat és ezer meg ezer — ma tétlen — munkás kéznek adnak foglalkozást. A mint az első lökés meg van adva s a holtponton átjutottunk, a gazdasági élet kölcsönhatásai minden téren érvényesülni fognak. A mint az államhatalom, a maga financziális és hatalmi erejével meglendíti a soká nyugodott gazdasági kereket, annak fogai belekapnak a kisebb kerekekbe s megindul magától az egész gépezet. Csak azután arról kell gondoskodni, hogy a hajtóerő, a tőke, ne hiányozzék. A kormány mindennek teljes tudatában van s maga is megjelölte ezeketaz eszközöket, a melyekkel segíteni akar. S bizonyára segíteni is fog. Hanem ehhez szükséges, hogy maga a társadalom is tegyen le pesszimizmusáról s bizalommal álljon a vezető férfiak mellé. Oly országban, mint a mienk, ahol ipart kell teremteni s ahol minden előfeltétele megvan az iparfejlesztésnek, elő kell idézni a vállalkozási kedv új megnyilatkozását. Ezt a politikát hirdeti és követi is a kormány. Száz meg száz gyár kell Magyarországon, nagy befektetéseik, a vasúti hálózat kiterjesztése, csatornák és kikötők építése, mindez magától ki nem pattanhat a semmiből. Éles szemre és erős kézre van szükség, hogy eszméket adjon és irányt szabjon a gazdasági mozgalmaknak. A magyar államnak van egy nagy és biztos erőforrása, amelyből meríthet: intakt államhitele. A gazdasági depresszió ezen szomorú korszakában a magyar államhitel az, amely világítótorony gyanánt biztatta reménynyel egész közgazdaságunkat. Ha itt-ott ropogott is a háborgó tenger hullámcsapásai alatt a gazdasági élet hajója, a magyar államhitel világító sugara megóvta attól, hogy sziklához csapódjon, vagy zátonyra jusson. Most hát ezt a nagy erkölcsi erőt fel fogja a kormány használni arra, hogy a sokat hányatott hajó nyugodt kikötőbe juthasson. Az erők egyensúlyát, amelyről a pénzügyminiszter szólt a minap,"még ~--------------------—?----------------------—------------------------------------—-------------------t fogja teremteni; a széthúzó gazdasági elemeket egy közös czél, a gazdasági fellendülés czéljának fogja szolgálatába állítani. Fel fogja ébreszteni az önbizalmat a vállalkozásban, a bizalmat saját ereje és az állam jóakarata és támogatása iránt. A mai korszaknak nyomott hangulatában ez az egyetlen biztató fénysugár. Budapest, márczius 31. A képviselőhöz hétfőn délelőtt 10 órakor ülést tart. Tárgya: A költségvetési javaslat tárgyalása. Széchényi Gyula gróf kinevezése, ő Felsége Széll Kálmán miniszterelnökhöz és gróf Széchényi Gyula főlovászmesterhez a következő legfelső kéziratokat intézte: I. Kedves Széli! Előterjesztése folytán Önt a Személyem körüli magyar minisztérium ügyeinek ideiglenes vezetésétől ezennel felmentem. Kelt Bécsben, 1900. évi márezius hó 29-én. FERENCZ JÓZSEF, 8. k. Széll Kálmán, s. k. II. Kedves gróf Széchényi! _ Magyar miniszter- • elnököm előterjesztésére Önt Személyem körüli magyar miniszteremmé ezennel kinevezem. Kelt Bécsben, 1900. évi márezius hó 29-én. FERENCZ JÓZSEF s. k. Széll Kálmán, s. t. — A radnai mandátum. Mária-Radna új országgyűlési képviselőjének, Vancsó Gyulának a választás után nagyszámú küldöttség adta át a mandátumot Konopy Kálmán választási elnök és Seidner Bernát vezetésével. A mandátum átadása után Vancsó megköszönte a beléje vetett bizalmat és örömét fejezte ki azon, hogy ez a túlnyomóan nemzetiségi lakosságú kerület is diadalra juttatta a szabadelvűség zászlaját. Beszéde további folyamán biztosította választóit, hogy a szabadelvű-párt mindenkor híven fogja követni azt a Deák Ferencz által hirdetett elvet,hogy a hazának minden polgára, nemzetiségére való, tekintet nélkül, egyenlősogú, majd felszólította őket, hogy ezentúl is híven ragaszkodjanak a magyarsághoz, mert ez minden magyar honpolgár boldogulásának fő feltétele: Kérvények. A képviselőhöz kérvényt bizottsága tegnap Badocza János elnöklete alatt ülést tartott, melyen a kormány részéről Széll Kálmán Tíz percz múlva meg volt mentve minden fogoly. A hálálkodó pópa, meg félholtra rémült szép leánya is. Ezt maga a »klasszikám!« vigasztalgatta s nyugtatgatta olyan szertartásos udvariassággal, mintha királykisasszony volna. S a szép teremtés kimondhatatlan kaczér bágyadtsággal emelgette parázs szemét a nyájas sváb katonaurra, ki olyan jól tudott az ő nyelvén beszélni s a ki érette annyi veszedelemmel vívott meg. — A pópának egy golyó átfúrta a féli karját. Őt ápolásba veszszük — szólt a »klasszikáner« az őrnagyhoz, mikor diadalmasan megpihentek a városka főterén. — Aztán — folytatta — én egy századdal itt maradok a hely- és közbiztosság őrizetére. A többi legénységgel, őrnagy ur —alosan kérem — a legközelebbi után visszamegy a főhadiszállásra és megteszi a jelentést. És úgy jön, mert úgy is kellett lenni. Hanem, amint az őrnagy vezetése alatt a főhadiszállás felé koczogott a megcsökkent huszárcsapat, a tisztekből kitört az irigység. — Az áldáját, annak a »klasszikánernek A rácz templomból kórházat csinált s a pópát ott ápoltatja. Maga pedig a pópa lakásába kvártélyozódott be, ahhoz a parázsszemű leányhoz.. — És milyen rossz ízlése van annak a szép leánynak! Testtel-lélekkel a »klasszikenner és —lse irigykedjetek a »klasszikámrre« —, szólt közbe az őrnagy. — Igaz, hogy kissé többet tud, mint a mennyi urias, hanem azért — biz’ Isten derék gyerek! egyezés sarkantyuzta, hogy gyorsabban ügessen tovább, mint eddig. Vagy egy félórányira távolodtak már el a huszárok a városkától, mikor lövéseket hallottak maguk mögött. Az őrnagy megállította a csapatot. — A »klasszikám« bajban van! Egyszerre megszűnt ellene minden gyűlölködés. — Vissza! Bajtársat csávában hagyni nem szabad, ha százszor »klasszikánért is. Mint a szélvész rohant vissza a városka felé a divízió. Néhány percz alatt tette meg azt az utat vissza, ami lövetegetésben is félórájába került. Közel a városkához megpillantották a »klasszikánert« és a legényét, amint velük szembe kirobogtak a városból sűrű fegyverropogásnak közepette. Hanem a »klasszikámra most már egészen más alak volt. Nagy sárgája hatalmas szökésekben közeledett s ő úgy ült rajta daczosan, hátraszegett derékkal, mint egy kis isten. Kivont kardját baljába vette, jobbjában revolvérét szorította s hol hátra, hol oldalt fordulva dörrentett el egy-egy lövést. Legényének lova a láthatatlan ellenség golyójától találva lerogyott. Aklasszikámra ezt észrevevén, rögtön megfordította a sárgáját s odarohant, hogy a földön keczmergő legénynek segítsen. Szerencsére, most már a divízió is megérkezett s libegő paripák és havczszomjas huszárok egész keveréke vette őt körül. A »klasszikáner« éles, határozott hangjával egy pillanat alatt feltétlen ura és parancsolója lett a felindult, megkavart csapatnak. Félszázadot rögtön leszállított gyalogharczra. Bele jobbra, fele balra megszállja az Átmenti árokpartokat. Félszázad a lovakat őrzi, s tartalékul marad emitt a domb mögött. Hát a többi? — Utánam, a ki magyar! Hajrá! — orditá élesen és magyarul aklasszikámra. S szilajul száguldott előre, villogó kardjával mutatva az irányt, be, egyenesen a városka főutczáján. A trombitások teli tüdővel fújták a rohamot. Mögöttük ropogtak a gyalogharczra leszállt félszázad karabinjai. Előttük hevenyészett torlaszokról s kétoldalt a házak ablakaiból lövöldöztek rájuk a fölkelők Aklasszikumra nagy sárgáján elsőül ért minden torlaszhoz. A lázadók mindenütt megfutottak, és a nyomába törők átugratták az akadékokat és söpörték mind véresebb vassal a csőcseléket tovább és tovább. A városka másik végéig értek. Mögöttük már vérbevolt fojtva a zendülés. Ekkor látták, hogy a fellázadt mohamedánoknak a hegyek felé menekülő csapata gyorsan repülő szekereken foglyokat visz magával. A hódoló küldöttség tagjai voltak a foglyok. Azon ünneplő ruhában, amint azok a huszárcsapa- patotegy órával előbb fogadták volt. Igen, ott ragadták tova a szegény pópát a többivel, a gyönyörűséges leányával együtt. Ez a bostú, amiért ezek üdvözölni merték a padisak birodalmába betört svábokat. -- Ezt nem hagyhatjuk, magyarok! —* vihogott a »klasszikámra. S mint a nyil vágott a szekerek után. A huszárok, különösen a jobb lovakon száguldozó tisztek, nyomában. MAGYAR NEMZET, 1900. április 1.