Magyar Nemzet, 1900. július (19. évfolyam, 178-208. szám)

1900-07-15 / 192. szám

ügyminiszternek lemondását és olyan levéllel kí­­sérte ezt az aktusát, a­melynek tartalma roppant nagy örömet keltett a naczionalistákban. Kitűnt belőle, hogy a tábornok úr is naczionalista. A párt­lapok ebből az alkalomból gyűjtést rendeztek, hogy a gyűjtés jövedelméből kinyomassák és úton-útfélen plakátokon kiragaszszák Jammont tábornok »histó­riai nevezetességű« levelét. Megtörtént, hogy az egyik ilyen lap a gyűjtők névsorában egy nevet közölt, a­melynek foglalkozásaként ez a jelszó sze­repelt, hogy: külföldi kereskedelmi tanácsos. A­mi körülbelül az udvari szállító czimnek felel meg. Millerand,­ a kereskedelemügyi miniszter, hírét vé­­vén a dolognak, úgy gondolkozott, hogy a kitün­tető czimet még­sem azért adományozta a franczia kormány annak a bizonyos aláíró úrnak, hogy ép­pen a franczia kormány ellen tüntessen vele és — rövidesen megfosztotta a czimétől elnöki rendelet útján. Már most, a­mi a mulatságosabbik része a kis történetnek, az a következő: az a bizonyos »kereskedelmi tanácsos úr« és naczionalista, a ki­nek jelszava, hogy: »Francziaország a francziáké», valójában nem is franczia ember, hanem német; egy stuttgarti laience-gyárnak a tulajdonosa. Egye­bekben pedig kitűnő spekuláns és üzletember. Az ötleteinek eredetiségéhez meg éppen nem férhet gyanú. — AZ Obstrukczió ára. Prágából távírják a Pester Lloyd-nak a következőket: Minthogy az ifjú-csehek kötelezték magukat arra, hogy a leg­utóbbi június 8-ikii obstrukc­ió okozta károkat meg­térítik. Pacak dr. képviselő, az ifju-csehek klubjá­nak helyettes­ elnöke 567 koronás számlát kapott, a­melyből 555 korona asztalos­munkára esik.­­ Rómából írják, hogy folyó hónap 7-ikén a pápa külön kihallgatáson fogadta a »Magyarország a XIX-dik században« czímű nagy illusztrált tör­téneti munka szerkesztőjét, Pálfy Ferencz buda­pesti ügyvédet. Pálfy Ferencz díszpéldányban aján­lotta a pápának a munkát. A pápa végiglapozta a könyvet és kérdéseket intézett a tartalomról és illusztrácziókról, a melyek láthatólag meglepték. Ő szentsége­ apostoli áldását adta a szerkesztőre és a munkatársakra. — Elpusztított levéltár. Székelyudvarhelyről je­lentik, az Esti Tíjság­nak. Székelyudvarhely város levéltára a városi tanács gondatlansága követ­keztében csaknem teljesen megsemmisült. A vá­rosi közgyűlésen ugyanis még a tavaszszal Gyarmati polgármester felügyeletével Gálffy Endre főjegyzőt, Demeter Dénes tanácsost, Solymossy Lajos alszámvevőt és Rapolty Károly levéltárost megbízták a levéltár kiselejtezésével. Ez a selej­tező bizottság azután a levéltárt a szó szoros értelmében megsemmisítette. Az 1893. évet meg­­előző időből származott mindennemű iratot, köztük sok rendkívül becses történelmi ereklyét, egysze­rűen a szemétbe dobott. Hogy a városnak igy mekkora kára lett, még nem tudják. — Két turista halála. Alig köszöntenek be a nyári hónapok, már ezrivel indulnak meg a turis­ták, a­kik a magasabbnál magasabb hegyekre és hegycsúcsokra másznak, hogy turista szenvedélyü­ket kielégítsék. A legveszedelmesebb sportok egyike ez, mely minden évben százszámra szedi az áldo­zatait. És mégsem rettennek vissza tőle az embe­rek. Csak e napokban adtunk hírt egy turista ha­láláról és ma ismét sürgönyzi iinczi tudósítónk, hogy tegnap a Grosswenediger csúcson, nem messze a prágai kunyhótól, két turistát eltemetett a la­vina. Mind a ketten ott lelték halálukat. FŐVÁROS, Budapest, július 14. (Az fizietek lámpái és ernyői.) A székesfőváros közgyűlése még tavaly októberben elhatározta, hogy azt a szabályrendeletet, a­mely a gyaloguta­­kon­ való közlekedés biztosítására vonatkozik, olyan értelemben módosítja, hogy az üzleti bolt­ernyők és lámpák kifüggesztésének a magassága 2.30 mé­ter helyett 2.50 méter legyen. Ezt a határozatot most a belügyminiszter jóváhagyta. (A viadukt-vasút csatornázása.) A kereskedelem­ügyi miniszter jóváhagyta a dunaparti viadukt-vas­úttal párhuzamosan haladó kőparti útnak és a viadukt-vasutnak víztől való mentesítésére szol­gáló csatornázásnak a terveit. MAGYAR HEM­LET, 1900. julius 15. SZÍNHÁZ. ZENE. Budapest, julius 14. * Hegyi Aranka a Városligeti Színkörben. A Város­ligeti Színkör igazgatóságának sikerült Hegyi Arankát, a Népszínház kedvelt primadonnáját augusztus hó első napjaira néhány vendégjátékra megnyerni. * A berlini színészek tegnap este játszottak utoljára. Ibsennek egy ifjúkori poétikus művét, A szerelem komédiáját adva elő. A Somossy-mulató zsúfolásig megtelt s a nagyközönség egész este zajos tetszéssel tüntette ki a vendég­szinészeket. Egy nagy nemzetiszinü szalagos babérkoszorút nyújtottak föl nekik s a társaság naivájának, Heims Elza kisasszonynak virágzáporral is kedves­kedtek. Végül Martin igazgató mondott köszönetet a szives vendéglátásért. ■■ Krisztinavárosi Színkör. Tegnap este Kovács Mihály, a Népszínház kitűnő komikusa kezdte meg több estére terjedő vendégszereplését. A budaiak kedvelt színésze az »Ingyenélők« Boross János szerepében lépett fel és minden felvonás után sok tapsot kapott, melyből Tárnoky Gizellának, Faragó­nak és Kreinernek is bőven kijutott. * A Városligeti Színkörben vasárnap délután 4 órakor a nagy sikerű Búr háború kerül előadásra. Ez alkalommal fogja Gyöngyi Izsó a darab komikus főszerepét, Első Hazai Manót először játszani. Este fél 8 órakor rendes helyárakkal a Dolly-t adják hatodszor, a főszerepekben, mint rendesen, Feld Irénnel és Gál Gyulával. Az Új Szulamit, kedvelt bohózat is műsoron marad. * Az idegen nő fia. Leszármaztatni családok sarjadékait nem új dolog az irodalomban. A leg­frissebb kísérlet azonban érdekesebb a régieknél. Valami Desmirail nevű úr megírta Dumas fils Idegen nő­jének folytatását s az új drámát elő is adták a Gymnase-ban, elég szép sikerrel. A darab ott kezdődik, hogy Clarksonné, miután férje anyagi­lag tönkre jut, viszonyt köt egy előkelő úrral, Bonnecour-ral. Clarkson meghal, a viszonynak következése lesz, a kis René, de Bonnecour nem veheti nőül kedvesét, mert első felesége azzal a kikötéssel hagyta reá millióit, hogy soha meg nem nősül többé. A kis René fölcseperedik és anyja, a kalandornő azt akarja,, hogy boldog legyem Egy kis hamisítással kieszközli, hogy fia az­­ elhunyt férje törvényes gyermekeként szerepelhessen, azu­tán feleség után néz a számára. Egy bretagnei tönkrejutott nemesember leányát, Louise de Kerletrát szereti a fiatal­ember, a bájos leányka meg viszont. Akadály nincsen, az eljegyzés is, meg az esküvő is zavartalanul történik meg. De az ide­gen nőnek egyik régi ellensége, mrs. Santers, meg­­írja René születésének történetét Louise-nek is, meg apjának is. Bonyodalom. A leány nem riadna vissza attól, hogy férje fattyúgyermek, de nem akar osztozni vele a vagyonban, a­melyet Bonne­cour ajándékozott neki. A helyzet kezd kiélesedni; az ifjú szerelmesek elszakadni készülnek, a­mikor következik egy nagy és ravasz­­ felfüggesztés. René elutazik Madagaszkárba, háborúba. A­míg visszatér onnan, Clarksonnének, az idegen nősnek éppen elég ideje marad arra, hogy szívbajban meg­haljon. Ilyenformán persze vége az akadálynak és ősi reczipe szerint borúra következik a derű. Ez a história, mint mondatott, tetszett a párisiaknak! * A Csodaember az Urániában. A Csodaembert, a Kisfaludy-színház nagysikerű újdonságát, még csak ma és holnap adják a Kisfaludy-szin­­házban. Az igazgatóság hétfőn már az Uránia­­színházban adatja elő a népszerű daljátékot. A hétfői előadáson jelen lesz a mű szerzője, Goldfaden is, a­ki levélben tudatta Kövessy igazgatóval, hogy a daljátékot személyesen fogja vezényelni. Ezen érdekes előadásra már mától fogva lehet előjegyezni a színház igazgatóságánál. * Díszelőadás a párisi nagy­operában. A Párisban tartózkodó külföldi művészek tiszteletére hatalmas méretű ünnepséget rendez Leygues, a franczia köz­­oktatásügyi és szépművészeti miniszter a párisi nagy operában. Az ünnepségen a Comédie és a nagy opera elsőrendű tagjai vesznek részt olyan­formán, hogy a zenekar előadja első­sorban Auber Lestocq czímű régi operájának nyitányát, majd az opera tagjai Reger Sigurd-jának 3-ik felvonását, azután a Comédie Racine Bérénice-jének 4-ik fel­vonását, az opera Gounod Faust-jának harmadik, majd ismét a Comédie Victor Hugo Ruy Blas-ját, végre pedig az opera tánczkara Massenet Cid-jének balletbe­tétét, sportr­ é rovat munkatársait kérjük, hogy közleményeiket a rapirnak csak egyik oldalára írják. Minden e rofatba tartozó közlemény a Magyar Nemzet Sport­szerkesztőségébe küldendő. Karlsbadi lóversenyek. (IX. nap.) — Saját tudósítónktól. — Budapest, július 14. • A Kétévesek dija a holnapi programra főszáma : 30.000 koronával díjazott futamra 21 jeles két­éves maradt állva. A mezőny, értesülésünk szerint, így fog alakulni: Don Diego lov. Adams Nézz reám Black Frangepán, Poole Tarantella II. Wilton Eleger Hyams Bombardier Barker Booky Bark. A futam meglehetősen nyílt. Az induló két­évesek közül Don Diego, Hozz reám, Eleger és Tarantella II. eddigi futásaik, Frangepán pedig, mely még nem­ futott, a kiváló képességéről elter­jedt hírek alapján tarthatnak igényt a gazdag díjra. Az esélyeket mérlegelve, úgy hiszszük, Don Diego van elsős sorban hivatva az elsőségre Nézz reám, a Szt.­I­ipót-díj győztese előtt, hacsak, a nagyhírű Fran­gepán, Degenfel Imre kétévese, du­gába nem dönti számításainkat. Tippjeink a következők: I. Pedant—Bellaria II, Sylvester—Tar tuff a III, Don Diego—Nézz reám—Frangepán IV, Honour Bright— Szemere-ist. V. Auersperg-ist.—Mautner-ist. VI. Béza—Dreher A.-ist. Programm. Kilenczedik nap, ■vasárnap, Julias 15. I. Kétévesek eladóversenye. Hij 3000 korona. Táv: 1000 méter. 1. Mr. Dorryt p k Maida 49 2. Engelhardt F. s k Aquavit 6Ob'a 3. Br. Königswarter H. p m Pedant 56'/a 4. Mautner V. stp m Johnnie Clay 49 5. Ugyanaz p k Mary Diamond 46 6. Gr. Orssich P. s m Baedecker 49 7. Péchy A. p k Bellaria 55 8. Rohonczy G. p m St. Cleofus 49 9. Ugyanaz p k Aranyeső 49 10. Szemere M. stp k Tartom 52 II. Eladó gátverseny. Dij 3000 korona. Táv: 2400 méter. 1. Hg. Auersperg P. 5. stp m Sylvester 681/? 2. Mautner V. 4é p h Tartuffe 59 3. Péchy A. 3é s k Paquin 601/a 4. Mr. Redgrey 6é s m Driver 711/e 5. Rohonczy G. 3e p h Adj’ isten 59 6. Ugyanaz 3é p h Bosszú 6?1/a 7. Szászbereki Dénes 3é s m Táblabiró 62 8. Szemere M. 36 p h Cocker 56 1TT. Kétévesek dija. Díj 30.000 korona. 1200 méter. 1. Ottó fhg s k Sári volt a neve 2. Blaskovich E. p k Nezz reám 3. Gr. Degenfeld I. p m Frangepán 4. Ugyanaz p m High Liecestershire 5. Mr. Derryt p k Maida 6. Dreher A. p m Booky 7. Ugyanaz s k Ezra 8. Fáy-Halász G. s m Eros­­ 9. Féltoronyi ménes p m Bombardier 10. Gossler ern. s m Tuki 11. Gr. Károlyi M. p m Vieux Gar­gon 12. Br. Königswarter H. p m Bakator 13. Ugyanaz p m Don Diego 14. Ugyanaz f k Dunagyöngye 15. Manske H. p m Crispi . ■ . 16. Ugyanaz­ p m Slanderer 17. Mautner V. p k Tablette 18. Söllinger R. száz. s k Tarantella TI. 19. Br. Springer G. p m Eleget 20. Ugyanaz p m Harpagon 21. Tiele-Winkler W. s k Slyvnitza Táv. Bib's 53 53 53 6D/s 53 51 53 53 53 53 53 53 54­­/s 51 52 bS^js 53 51 53 53 53 5D/2 IV. Beaten-handicap. Dij 3000 korona. Táv: 1600 méter. 1. Weili ménes 66 p m Irrthum 671/3 2. Br. Königswarter H. 46 p k Sandwich 62 3. Mautner V. 46 p her Sarkantyú, 62

Next