Magyar Nemzet, 1900. december (19. évfolyam, 330-359. szám)
1900-12-28 / 356. szám
Budapest, 1900. XIX. évfolyam 358. szám. Péntek, deczember 28. ZET Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI., Kerepesi-ut 54 Athenaeum-épület. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV főszerkesztők. ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Egész évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hónapra 2 korona. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Kérjük azokat a vidéki tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése december 31-ikén lejár, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál minél előbb megújítani szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fönnakadás ne legyen. Bizalom és kitartás. Budapest, deczember 27. Csendben, békességben ültük meg a karácsonyi ünnepeket. A karácsonyfák kigyultak a szent estén, a templomok megteltek áhítatos hívőkkel és semmi politikai esemény nem zavarta meg az ünnep harmóniáját. De a lelkek mélyén mégsem tudott az igazi nyugalom és békesség tanyát verni. Súlyos gondok és aggodalmak fészkelődtek be a szívekbe, láttára annak a nagy nyomorúságnak, amely a főváros ragyogó felülete alatt mind mélyebben terjed. A jótékonyság megpróbálkozott ugyan a nagy küzdelemmel, itt-ott nyert is egy-egy könynyebb ütközetet, de tehetetlennek bizonyult a tömegnyomorral szemben ott, ahol nem egy falat kenyérrel s egy adag levessel, hanem munkaalkalommal és keresetnyújtással kellene felvértezni a küzdőket. Nincs munka és nincs kereset. Ez a panasz zavarta az ünnepi hangulatot. Az iparosok és kereskedők, akik a karácsonyi vásártól egy kis föllendülést remélnek, az idén még redukált reményeikben is csalódtak. A karácsonyi forgalom nagyon gyönge volt, mert azok a széles rétegek, amelyektől az ipar és kereskedelem karácsonyi üzletet vár, gazdaságilag meggyengültek s vásárlóképességük az általános depresszióval egyetemben lefokozódott. A gond és aggodalmak közepette is meg kell azonban látni azokat a jelenségeket, amelyek egy jobb jövő iránt bizodalmat kelthetnek. Mert igaz, hogy nincs munka és kevés a kereset s a legalsóbb rétegekből fölfelé emelkedik már a válság, a középosztály ama rétegeibe, amelyek a polgári jómódnak voltak képviselői. De a válság, ha objektíve szemléljük a viszonyokat, elérte már tetőpontját, sőt túljutotazon a végzetes ponton, amely veszedelmeket hozhat a társadalomra. A munkásosztály ugyanis, a nagy küzdelem s nélkülözés közepette, sőt annak daczára, nyugodt maradt. Nem fenyegetnek kitöréssel a munkanélküliség által felébresztett és szított szenvedélyek. Ennek kettős oka van. Az egyik az, hogy maga a munkásosztály belátja, hogy a gazdasági válság nem csupán reájuk nehezedik ólomsúlylyal, hanem ráfekszik az egész társadalomra, annak csaknem minden osztályára. A szenvedés közössége enyhíti az ellentéteket s a józan megfontolás parancsolja, hogy várjuk meg türelmesen az idők jobbrafordultát. A másik ok inkább erkölcsi jelentőségű. A humanizmus nagyfokú megnyilvánulása az, amely visszafojtja az elégületlenekben az elkeseredettséget. A közjótékonyság soha oly nagy mértékben meg nem nyilvánult, mint az idén. Az emberszeretet a maga tiszta, nemes mivoltában nyilatkozott meg s lefegyverezte a bősz indulatokat. A közjótékonyságnak ily nagyfokú megnyilatkozása azonban gazdaságilag is biztató jelenség. Arra vall, hogy van még fölösleg, ha nem is bőven, de mindenesetre annyi, hogy a legkeservesebb könyeket felszánthatja. Az a társadalom, amely módját ejti annak, hogy ne kelljen ily nagy válságokban sem éhezni senkinek, nemcsak erkölcsi, de anyagi tartaléktőkével is rendelkezik. És tényleg úgy áll a dolog, hogy a mostani válság inkább a kedvtelenség, a vállalkozási szellem megcsappanásából és a tőke bizalmatlanságából, mintsem az általános elszegényedésből ered. Hála istennek, általános pauperizmusról nem lehet szó, még a súlyos megpróbáltatások ez idejében sem. Vannak megtakarított tőkék, visszahúzódó készletek, amelyek csak egy kis biztató szellőt várnak, hogy kiáradjanak rejtelmeikből s megtermékenyítsék ujra a kiszikkadt földet. S van még egy erős támasza a jövőbe vetett bizodalomnak. A magyar állam intakt hitele a nemzetközi piacon. Államháztartásunk konszolidált volta maga is egy hatalmas tartaléktőke, amely gazdaságilag nagy támaszul szolgál nekünk. Az európai gazdasági válság nem tarthat örökké. Az angolok háborúja, a kínai bonyodalom véget fog érni, a német piac. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Deczember 27. —. Egy dunai csata. (Nándor-Fehérvár előtt 1456. július 13-án és 14-én.) Konstantinápoly elestével az egész Balkánfélsziget a törökök kezébe került és II. Mohammed most már Magyarország meghódítását tűzte ki legközelebbi czélul. Mindenekelőtt tehát annak hadászati kulcsát, Nándor-Fehérvárt kellett kézre keríteni. Három évig folytatta Mohammed készülődéseit és e czélból 200 hajóból álló rajt építtetett, mely Widdinben gyülekezett össze. Ő maga 150.000 emberből álló sereggel és 300 ágyúval, köztük sok nehéz ostrom ágyú, amelyek közül 22-nek hossza nem volt kevesebb 9 méternél, Szerbián keresztül vette útját Belgrádnak, ahol 1456. június hó végén érkezett meg és azonnal magához vonta hajóhadát. A törökök jobb szárnya a Dunára támaszkodott, a bal szárny a Szávára, a czigány-szigettel szemközt. A hajóraj Belgrádtól fölfelé, Zimony és Zalánkemén közt foglalt állást, hogy a vár felmentését ez oldalról meghiúsítsa. A törökök július elsején nyitották meg a tüzet a vár ellen, melyben Szilágyi Mihály volt a parancsnok. Vele volt Hunyadinak 21 éves fia, László. A szultán ostromágyúi oly pusztítást okoztak a vár falában, hogy az sok helyütt romokban hevert, miután az őrség, csekély számánál fogva, nem volt képes évente helyreállítani a bástyákat, annál kevésbé, mivel az ostromágyúk éjjel sem szüntették meg a tüzelést. Időközben azonban sikerült Szilágyi egy hírnökének Hunyadihoz eljutni, hírül adva neki, hogy a nándorfehérvári kis őrség már ki van merülve és hogy a vár már csak kevés napig tarthatja magát. Hunyadi, ki hasztalanul várt külföldi segélyre, ennek folytán csekély seregével gyors menetekben a Tisza mentén Titel felé sietett, mig ha barátja, Capistrán, a keresztesek egy csapatjával, amely félig fölfegyverzett tanulókból, ifjú papokból, mesteremberekből és egyéb hasonló népségből állott, a Duna jobbpartján sietett segítségére. Ámde vele érkezett a naszádosok mintegy 200 hajóból álló raja, mert Hunyadi, mint az országnak a király kiskorúsága alatti kormányzója nagy gondot fordított a dunai hajóhad jó karban tartására. A naszádok Zalánkemén mellett foglaltak állást. Hunyadi 12-én este érkezett oda, midőn a vár szorongattatása már a legnagyobb fokra hágott. Azonnal válogatott legénységgel erősítette meg a naszádok őrségeit és a fővezéri hajóra szállt. Másnap szürkületkor menet- és csatarendbe állítva a naszádokat, haladéktalanul megtámadta a fölfelé evező török hajóhadat, amely már ágyúival a tüzelést megkezdette. A naszádok viszonozva a tüzet, zárt sorokban törtek a törökökre, akik meghátrálva, Nándor-Fehérvár felé vonultak vissza. A nagy hadvezér óvakodott üldözéssel kockáztatni az elért sikert, mert czélja nem volt egyéb, mint a török hajóhad visszanyomása által saját seregeinek fölfejlődését — szemben Nándor-Fehérvárral a Duna két partján — közbefogva naszád-hajóhadát, lehetővé tenni, ezt a czélt pedig elérte. A törökök ostromágyúi most megkétszerezték tüzelésüket a már sok helyütt összeomlott várfalak ellen és a szultán tartva attól, hogy Hunyadinak, ha időt hagy neki, sikerülhetne a várat a vizi oldalról fölmenteni, midőn annak bevétele lehetetlenné válnék, hogy gyors eldöntésre vigye az ostromot, 13-án általános rohamot rendelt el, amely azonban Szilágyi által visszavezetett. E közben Hunyadi csapatjai, közepeit a hajóhaddal, a Duna két partján egészen Nándor-Fehérvárig nyomultak előre és éjjel parti ütegeket állítottak fel. Hunyadi olyképp állította fel seregét, hogy egy részt az o boscsai utat, másrészt pedig Zimonyt fedezze és egyúttal elfoglalta a tábor-szigetet, mely szemközt terül el a várral. Hajóhadának nagyobb részét a tábor-sziget keleti oldalán, annak felső végénél, a másik kisebb osztályt pedig a sziget nyugati oldalán a Szávához közel állította fel. Szilágyinak is volt 40 naszádból álló kis hajóraja, mely a várfalak alatt horgonyzott. Ellenben a török hajóhad oly állást foglalt el, hogy úgy a Dunát, mint a Szávát elzárta. Egy kis tartalék osztálya a töröknek, saját ostromzároló seregük jobb szárnyára támaszkodott. A második s egyúttal legnagyobb osztály, közötte néhány nehéz ágyúval felfegyverzett gálya, a vár bástyáitól mintegy északkeleti irányban fölfelé a Dunát zárta el. A harmadik osztály végre a Száván, a czigánysziget mellett foglalt állást. A július 12. és 13. közti éjjel, mely igen sötét volt, sikerült Hunyadi egy bátor és ügyes küldönczének a várba jutni és Szilágyival tudatni, hogy szerelje fel jól flottilláját és olyképp tartsa készen, hogy azonnal útnak induljon fölfelé, mihelyt a várfokról meglátják hogy Lapunk mai száma 20 oldal.