Magyar Nemzet, 1900. december (19. évfolyam, 330-359. szám)

1900-12-28 / 356. szám

Budapest, 1900. XIX. évfolyam 358. szám. Péntek, deczember 28. ZET Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI­., Kerepesi-ut 54 Athenaeum-épület. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV főszerkesztők. ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Egész évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hónapra 2 korona. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Kérjük azokat a vidéki tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése dec­ember 31-ikén lejár, hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál minél előbb megújítani szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fönnakadás ne legyen. Bizalom és kitartás. Budapest, deczember 27. Csendben, békességben ültük meg a karácsonyi ünnepeket. A karácsonyfák ki­­gyultak a szent estén, a templomok meg­teltek áhítatos hívőkkel és semmi politikai esemény nem zavarta meg az ünnep har­móniáját. De a lelkek mélyén még­sem tudott az igazi nyugalom és békesség tanyát verni. Súlyos gondok és aggodalmak fészkelőd­­tek be a szívekbe, láttára annak a nagy nyomorúságnak, a­mely a főváros ragyogó felülete alatt mind mélyebben terjed. A jótékonyság megpróbálkozott ugyan a nagy küzdelemmel, itt-ott nyert is egy-egy köny­­nyebb ütközetet, de tehetetlennek bizonyult a tömegnyomorral szemben ott, a­hol nem egy falat kenyérrel s egy adag levessel, hanem munka­alkalommal és keresetnyúj­­tással kellene felvértezni a küzdőket. Nincs munka és nincs kereset. Ez a panasz zavarta az ünnepi hangulatot. Az iparosok és kereskedők, a­kik a kará­csonyi vásártól egy kis föllendülést remél­nek, az idén még redukált reményeikben is csalódtak. A karácsonyi forgalom na­gyon gyönge volt, mert azok a széles ré­tegek, a­melyektől az ipar és kereskede­lem karácsonyi üzletet vár, gazdaságilag meggyengültek s vásárlóképességük az ál­talános depresszióval egyetemben lefoko­zódott. A gond és aggodalmak közepette is meg kell azonban látni azokat a jelensége­ket, a­melyek egy jobb jövő iránt bizodal­mat kelthetnek. Mert igaz, hogy nincs munka és kevés a kereset s a legalsóbb rétegekből fölfelé emelkedik már a válság, a középosztály ama rétegeibe, a­melyek a polgári jómódnak voltak képviselői. De a válság, ha objektíve szemléljük a viszonyo­­kat, elérte már tetőpontját, sőt túljutot­­azon a végzetes ponton, a­mely veszedel­meket hozhat a társadalomra. A munkás­­osztály ugyanis, a nagy küzdelem s nélkü­lözés közepette, sőt annak daczára, nyu­godt maradt. Nem fenyegetnek kitöréssel a munkanélküliség által felébresztett és szított szenvedélyek. Ennek kettős oka van. Az egyik az, hogy maga a munkásosztály belátja, hogy a gazdasági válság nem csu­pán reájuk nehezedik ólomsúlylyal, hanem ráfekszik az egész társadalomra, annak csaknem minden osztályára. A szenvedés közössége enyhíti az ellentéteket s a józan megfontolás parancsolja, hogy várjuk meg türelmesen az idők jobbrafordultát. A má­sik ok inkább erkölcsi jelentőségű. A hu­manizmus nagyfokú megnyilvánulása az, a­mely visszafojtja az elégületlenekben az elkeseredettséget. A közjótékonyság soha oly nagy mértékben meg nem nyilvánult, mint az idén. Az emberszeretet a maga tiszta, nemes mivoltában nyilatkozott meg s lefegyverezte a bősz indulatokat. A közjótékonyságnak ily nagyfokú megnyilatkozása azonban gazdaságilag is biztató jelenség. Arra vall, hogy van még fölösleg, ha nem is bőven, de mindenesetre annyi, hogy a legkeservesebb könyeket fel­szánthatja. Az a társadalom, a­mely módját ejti annak, hogy ne kelljen ily nagy vál­ságokban sem éhezni senkinek, nemcsak erkölcsi, de anyagi tartaléktőkével is ren­delkezik. És tényleg úgy áll a dolog, hogy a mostani válság inkább a kedvtelenség, a vállalkozási szellem megcsappanásából és a tőke bizalmatlanságából, mintsem az álta­lános elszegényedésből ered. Hála istennek, általános pauperizmusról nem lehet szó, még a súlyos megpróbáltatások ez idejé­ben sem. Vannak megtakarított tőkék, visszahúzódó készletek, a­melyek csak egy kis biztató szellőt várnak, hogy kiáradja­nak rejtelmeikből s megtermékenyítsék ujra a kiszikkadt földet. S van még egy erős támasza a jövőbe vetett bizodalomnak. A magyar állam in­takt hitele a nemzetközi piac­on. Állam­­háztartásunk konszolidált volta maga is egy hatalmas tartaléktőke, a­mely gazda­ságilag nagy támaszul szolgál nekünk. Az európai gazdasági válság nem tarthat örökké. Az angolok háborúja, a kínai bo­nyodalom véget fog érni, a német piac. A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Deczember 27. —. Egy dunai csata. (Nándor-Fehérvár előtt 1456. július 13-án és 14-én.) Konstantinápoly elestével az egész Balkán­félsziget a törökök kezébe került és II. Moham­med most már Magyarország meghódítását tűzte ki legközelebbi czélul. Mindenekelőtt tehát annak hadászati kulcsát, Nándor-Feh­érvárt kellett kézre keríteni. Három évig folytatta Mohammed készülődéseit és e czélból 200 hajóból álló rajt építtetett, mely Widdinben gyülekezett össze. Ő maga 150.000 emberből álló sereggel és 300 ágyúval, köztük sok nehéz ostrom ágyú, a­me­lyek közül 22-nek hossza nem volt keve­sebb 9 méternél, Szerbián keresztül vette útját Belgrádnak, a­hol 1456. június hó vé­gén érkezett meg és azonnal magához vonta ha­jóhadát. A törökök jobb szárnya a Dunára támaszkodott, a bal szárny a Szávára, a czi­­­­gány-szigettel szemközt. A hajóraj Belgrádtól fölfelé, Zimony és Zalánkemén közt foglalt állást, hogy a vár felmentését ez oldalról meg­hiúsítsa. A törökök július elsején nyitották meg a tüzet a vár ellen, melyben Szilágyi Mihály volt a parancsnok. Vele volt Hunyadinak 21 éves fia, László. A szultán ostromágyúi oly pusztítást okoz­tak a vár falában, hogy az sok helyütt romok­ban hevert, miután az őrség, csekély számá­nál fogva, nem volt képes évente helyre­állítani a bástyákat, annál kevésbé, mivel az ostromágyúk éjjel sem szüntették meg a tüzelést. Időközben azonban sikerült Szi­lágyi egy hírnökének Hunyadihoz eljutni, hírül adva neki, hogy a nándor­fehérvári kis őrség már ki van merülve és hogy a vár már csak kevés napig tarthatja magát. Hunyadi, ki hasz­talanul várt külföldi segélyre, ennek folytán cse­kély seregével gyors menetekben a Tisza men­tén Titel felé sietett, mig ha barátja, Capistrán, a keresztesek egy csapatjával, a­mely félig föl­fegyverzett tanulókból, ifjú papokból, mesterem­berekből és egyéb hasonló népségből állott, a Duna jobbpartján sietett segítségére. Ámde vele érkezett a naszádosok mintegy 200 hajóból álló raja, mert Hunyadi, mint az országnak a király kiskorúsága alatti kormányzója nagy gondot fordított a dunai hajóhad jó karban tartására. A naszádok Zalánkemén mellett foglaltak állást. Hunyadi 12-én este érkezett oda, midőn a vár szorongattatása már a legnagyobb fokra hágott. Azonnal válogatott legénységgel erősí­tette meg a naszádok őrségeit és a fővezéri hajóra szállt. Másnap szürkületkor menet- és csatarendbe állítva a naszádokat, haladéktala­nul megtámadta a fölfelé evező török hajó­hadat, a­mely már ágyúival a tüze­lést megkezdette. A naszádok viszonozva a tüzet, zárt sorokban törtek a törökökre, a­kik meghátrálva, Nándor-Fehérvár felé vonultak vissza. A nagy hadvezér óva­kodott üldözéssel koc­káztatni az elért sikert, mert czélja nem volt egyéb, mint a török hajó­had visszanyom­ása által saját seregeinek föl­­fejlődését — szemben Nándor-Fehérvárral a Duna két partján — közbefogva naszád-hajóhadát, lehe­tővé tenni, ezt a czélt pedig elérte. A törökök ostromágyúi most megkétszerezték tüzelésüket a már sok helyütt összeomlott várfalak ellen és a szultán tartva attól, hogy Hunyadinak, ha időt hagy neki, sikerülhetne a várat a vizi oldalról fölmenteni, midőn annak bevétele lehetetlenné vál­nék, hogy gyors eldöntésre vigye az ostromot, 13-án általános rohamot rendelt el, a­mely azonban Szilágyi által visszavezetett. E közben Hunyadi csapatjai, közepeit a hajóhaddal, a Duna­­ két partján egészen Nándor-Fehérvárig nyomultak előre és éjjel parti ütegeket állítottak fel. Hu­nyadi olyképp állította fel seregét, hogy egy részt az o­ boscsai utat, má­srészt pedig Zimonyt fedezze és egyúttal elfoglalta a tábor-szigetet, mely szemközt terül el a várral. Hajóhadá­nak nagyobb részét a tábor-sziget keleti oldalán, annak felső végénél, a másik ki­sebb osztályt pedig a sziget nyugati olda­lán a Szávához közel állította fel. Szilágyinak is volt 40 naszádból álló kis hajóraja, mely a várfalak alatt horgony­zott. Ellenben a török hajóhad oly állást foglalt el, hogy úgy a Dunát, mint a Szávát elzárta. Egy kis tartalék osz­tálya a töröknek, saját ostromzároló seregük jobb szárnyára támaszkodott. A második s egy­úttal legnagyobb osztály, közötte néhány nehéz ágyúval felfegyverzett gálya, a vár bástyáitól mintegy északkeleti irányban fölfelé a Dunát zárta el. A harmadik osztály végre a Száván, a czigánysziget mellett foglalt állást. A július 12. és 13. közti éjjel, mely igen sötét volt, sikerült Hunyadi egy bátor és ügyes küldönczének a várba jutni és Szilágyival tu­datni, hogy szerelje fel jól flottilláját és oly­­képp tartsa készen, hogy azonnal útnak indul­jon fölfelé, mihelyt a várfokról meglátják hogy Lapunk mai száma 20 oldal.

Next