Magyar Nemzet, 1901. február (20. évfolyam, 32-59. szám)

1901-02-16 / 47. szám

Budapest, 1901. XX. évfolyam, 47. szám. Szombat, február 16. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV ADORJÁN SÁNDOR Egész évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hónapra 2 korona. VII., Kerepesi­ ut 54. Athiesiaeum-épület, főszerkesztők, felelős szerkesztő. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Erős egyéniségek. Budapest, február 15. Nemzeti kultúra nem puszta szólam, hanem nélkülözhetetlen lényeg. Wlassics Gyula közoktatási miniszter korszakalkotó munkát végzett kultúránknak kimélydésé­­ben,, egyszersmind kiszélesítése s nemzeti jellege tekintetében. Nagyszabású beszédé­vel már foglalkoztunk s nem is térünk újra vissza e beszéd részleteire. Csak a megkapó momentum vibrál tollunkon, a kultúra s név szerint a nemzeti kultúra ha­talmáról s döntő befolyásáról a nemzet életére. Teljesen igaza van Wlassics Gyula közoktatási miniszternek, hogy a tatár- és törökdúlás korszakaiban a fegyver döntött a nemzet sorsa fölött, jövőre pedig kultúr­­képességünk lesz kritériuma életképessé­günknek. A kultúra azonban csak akkor fön­­tartó és nemzetfejlesztő erő, ha annak gyökerei magában a nemzetben vannak. Épp azért tartjuk örvendetesnek a nemzeti s ennek kapcsán a történeti irány jelent­kezését kultúránkban s általában szellemi mozgalmainkban. Még a színpad is vissza kezd térni a régi tradícziókhoz, a nemzeti és történeti irányhoz. De szinte fölösleges megjegyeznünk, hogy a nagy mozgalmat keltett legújabb kísérlethez itt semmi szavunk sincs s eképp megjegyzéseink arra semmi­képp sem vonatkoznak. Egyáltalán kultúrái és szellemi mozgalmaink nemzeti jellegé­vel kapcsolatban igyekszünk néhány esz­mét megpendíteni. Örvendünk minden je­lenségnek, mely a nemzeti és históriai elemet állítja előtérbe; örvendünk tehát annak is, hogy Hegedűs Sándor kereske­delmi miniszter az iparművészet czéljaira összegyű­jteti az országban a nemzeti moz­zanatokat. A mély és nemzeti alapozásnak ki kell terjednie kultúránk és egész életünk minden nyilvánulására. A kultúrai és művészeti kozmopolitiz­­musban utazó elmélet-emberek minderre talán a fejüket csóválják, itt-ott tényleg emelkednek hangok sok a kétségbe nem vont igazságok megismétlésére. A fejcsó­­válók és közhelyek megismétlői hivatkoz­nak reá, hogy éppen a művészet és kul­túra összekötő kapocs a népek közt, a nemzeti elemnek tehát mindinkább hátrább kell vonulnia a kultúra és művészet fejlő­désében. A helyes tételekből azonban nem folyik mindig helyes következtetés. A kultúra s ennek legfényesebb és legszebb alkotó eleme, a művészet, irodalom stb., tényleg közelebb hozza egymáshoz a különböző népeket, eltompítja az élességeket s össze­forrasztja a nemzetek lelkét. És mégis a legösszekapcsolóbb elem, a kultúra s en­nek legmagasztosabb kifejezője, az irodalom és művészet, oly sajátos jelleget képeznek, mely állandóan megkülönbözteti egymástól a népeket. Meg fogja különböztetni még akkor is, a­midőn a nemzetiségi és faji ellentét már rég álomra hunyja démoni szemeit. Csillagtávolságú korszakban talán nem lesz egyéb különbség a népek és fajok közt, mint pusztán esztétikai különbség. De e különbség éppen esztétikai, vagyis mű­velődési és művészeti leend. E különbség­nek meg kell maradnia, mert másképp szürkeség váltaná föl a népek mai szín­gazdagságát. Csupa egyformaságba veszne el a jóizlés és nemesebb fölfogás. Egy­formák lennének az emberek, népek, egy­­formák a gondolkodás, fölfogás, kifejezés, az egyén helyét elfoglalná a típus. A czi­­vilizáczió szekere a szürke sárban meg­­fem­eklenék és valóságos kínai birodalom támadna az egész világból. De nem esztétikai vita e sorok czélja. Legelső­sorban politikai indok adja ke­zünkbe a tollat. A kultúrát, irodalmat és művészetet lefoglaljuk a nemzeti politika czéljaira, mint egyáltalán a kultúra, iroda­lom és művészet a leglényegesebb politikai faktort képezik a czivitizált világon. Közbe­­vetőleg azonban megjegyezzük, hogy a po­litika betörését a szépirodalomba és mű­vészetbe Rákosi Jenővel együtt mi sem helyeseljük, de ugyancsak ő vele a haza­­gságot vagy a nemzeti eszmét a költé­szet kiegészítő részének tartjuk. Még esz­tétikai szempontból is különbség van, volt és lesz mindig ku­ltúra és kultúra kö­zött. Különböztek egymástól legfőbb kicsú­­csosodásuk magaslatán is a kultúrás tár­sadalmak. Perikies kora más volt, mint Augustusé, Versailles irodalmi és művé­szeti világát egész más légkör vette körül, mint Weimarét. A politikai elem pedig más és más jelentőséget ad a kultúrának, irodalomnak és művészetnek a külön­böző népeknél és különböző feladatokkal szemben. Magyarországon nemzeti ózdijainkra való tekintettel csak magyar nemzeti kul­túrát szabad és kell fejlesztenünk. A ma­gyar kultúrának nem csak vezérszerepét kell megtartania, hanem föltétlenül domi­náló helyzetében meg kell erősödnie. Min­den más kultúra, mely rész ütne magyar földön a magyar kultúra erős várán, általá­nos eszmei szempontból lehetne szép és hasznos, de politikai szempontból veszede­lem volna. A domináló helyzetében meg­vett magyar kultúrát követné gyászos vissza­vonulásában a magyar állameszme. Ma­gyarország épp úgy járna, mint járt Ausztria, a­hol a német kultúra és a németség nem volt képes megtartani im­ponáló és domináló helyzetét a szlávsággal szemben. Igaz, legelső­sorban kultúrára, iroda­lomra és művészetre van szükségünk, oly kultúrára, irodalomra és művészetre, mely abszolút értékkel bír. A pusztán nemzeti elemekből vagy éppen frázisokból táplál­kozó irodalom és művészet nemcsak esz­tétikai, hanem politikai czélját sem érné el. A tudomány, az irodalom, a művészet minden jelese nemzeti czéljainkat mozdítja elő, ha igazságokat fedez fel, ha tollal, vésővel vagy ecsettel megjeleníti az esz­mét, de csak akkor, ha egyszersmind nem­zeti géniuszunk sajátos jellegét domborítja ki. Idegen irodalom és művészet utánzása nem szolgál nemzeti czélt, sőt ennek esz­tétikai értéke sem több, mint a másolásé. Politikailag pedig egyenes veszedelem a kultúrái, irodalmi és művészeti függés. Néha felidézi ez magát a politikai függő­séget, mindenesetre gátolja a nemzeti ki­bontakozást, mint soká gátolta Német­ország politikai és nemzeti kifejlődését társadalmának a franczia kultúrától, iroda­lom és művészettől való dependencziája. Erős népegyéniségeknél azonban az ily­e megtévedés csak időleges lehet. Föllépnek a nemzeti karakterből kipattanó erős egyé­niségek, politikusok, írók, művészek, álta­lában a politikai és művészi eszme har­móniájának megértői s teremtenek függet­len irányt a politikában és a művészetben egyaránt. Egyáltalán a kimagasló hatalmas egyének, ritka kivételtől eltekintve, mindig a nemzeti eszme kifejezői, mert a nagy emberek rendszerint a népek nagy lelki mozgalmának szülöttei. A nemzeti karakter mélyéből támadva elő, magukkal hozzák a napvilágra e mélység rejtelmeit az elő­nyökkel és hibákkal együtt. Csak a kultúra, irodalom és művészet színpadán átlebbenő árnyékok szabadulnak a nemzeti eszme konczentrikus vonzerejétől. Súlytalanságuk lehetővé teszi e vonzó körből való szaba­dulásukat. Nem dobálódzunk nagy nevekkel, de bizonyos, hogy a Heine-féle kiválóságok a ritka kivételek közé tartoznak. A legnagyobb államférfiak, a legnagyobb írók és a legnagyobb művészek rendszerint a legnemzetiebbek is. Bismarck a leggyökeresebb német, Shake­speare a leggyökeresebb angol. A más faj­ból való származás nem változtat e tételen. Az olasz származású Gambetta a legtörzsö­­kösebb franczia volt. A politika, kultúra és az irodalom ve­zetői közt egyátalán sokkal több a titkos és nyílt kapcsolat, mint a legtöbben vélik, de föltétlen igazság, hogy a vezéralakok mindig a nemzeti géniusz megnyilatko­zásai. A hatalmas egyéniségek a mi újabb ó­kori történetünkben is összevegyültek.Bár­mily ellentétes irányban, de egyenlően a nemzeti géniusz megnyilatkozásai voltak: Széchenyi, Kossuth és Deák a politikában, Petőfi, Kemény Zsigmond, Kisfaludy, Vörös­marty, Arany János, Katona, Jókai az iro­dalomban, — Egressy, Lendvay a színmű­vészet, — Izsó a szobrász- és Munkácsy Mihály a festőművészet terén. Politikai kultúránkban — hogy e kife­jezést használjuk — hagyományaink fénye nem homályosodott el. Erős egyéniségek folytatják a megkezdett munkát, a­kik mind a nemzeti eszme kisugárzásai. Szél Lapunk mai száma 20 oldal.

Next