Magyar Nemzet, 1901. május (20. évfolyam, 114-139. szám)

1901-05-10 / 121. szám

1901. május 10. JAGTÁR­NESZEK) KÖZOKTATÁSÜGY. Lubrich és a csodadoktor. 1. (L. B.) A família, azt hiszem, tévedett. A csodadoktor kissé elszámította ma­gát. Nem, még nincs itt az ő tavaszuk. Nem, az lehetetlen, hogy legyen idő, a­mikor az örök álmát alávó Lubrichra szük­sége legyen a magyar kultúrának. Csak vissza, vissza sötét odújába, senki se há­borgatta, senki se hívogatta, a jelek csal­tak, a magyar nemzet nem akar se tudat­lan pszichológust, se vakbuzgó pedagógust, se retrográd irányt. Szabad, igaz, ■őszinte igazságot akar! Dr. Pacséri Károly kir. tanfelügyelő féélremagyarázza a kultuszminiszter rendele­teit, a­mikor őt azonosítja Lubrich peda­gógiájával. Dr. Pacséri Károly lehet Lubrich unokájának jó férje, de a familiáris ra­gaszkodás nem jogosítja fel minisztere in­­tenczióinak ilyetén durva elferdítésére. Itt az ideje, hogy nyíltan szembeszáll­junk az álutakon betolakodó elavult felfo­gásokkal. Tovább nem várhatunk, mert az egyetemen kezdődik, a képzőkben folyta­tódik, behatol a középiskolába és ma­holnap a fekete lovagok kígyószerű lépé­seitől fog visszhangozni az oktatásügy egész épülete: jaj volna a tanszabadságnak, a tanári egyéniség kifejtésének s az emberi szabadság gyakorlásának! Egyelőre ettől még távol vagyunk. De dr. Pacséri Károly azt hitte, hogy már el­jött ennek is az ideje s halottaiból fel akarta kelteni Lubrichot, újból kiadván Neveléstudomány­át. A csodadoktor jól tudta, hogy a munka belső értéke új kiadást nem érdemel, tehát külső bűv­szerekkel akart csodát előidézni, s azok is hatástalanok­nak fognak bizonyulni. A csodadoktor azt hiszi, hogy­­most, midőn az elmúlt század té­velygései a társadalom alapjait kezdték megingatni, az államférfiak is belátták, hogy vissza kell térnünk a régi alapra, a valláserkölcsi alapon álló hazafias neve­lés alapjára.« Tagadom, hogy ez régi alap! Van-e ma e hazában magyar tanító, a­ki egyetlen­egy pillanatra eltért volna ettől az alap­tól? A ki ne vallásos érzelemtől áthatva, magyar hazafias szellemben tanított, nevelt volna ? De dr. Pacséri Károly szeret játszani a szavakkal. Jól tudja ő, hogy »valláser­kölcsi alap« mit jelent az ö ajkain. Nos h­át nem azt, a­mit a miénken. Az ö ajkán túlzó felekezetiséget, mint mesterének, Lub­­richnak ajkain. A miénken igaz érzést. Az ő ajkán egyetlen­ egy felekezetet, nálunk vallást, azt, a melyben nevelkedtünk, a melynek igéi áthatották lelkünket, a mely­ben megtanultuk dicsérni az Urat. Egyol­dalú felekezetiséget ne olvasson ki egy kir. tanfelügyelő Wlassics Gyula jelentéseinek ilyetén szavaiból: »A népoktatás ne csak­ az értelmet, hanem a kedélyt, az érzelem­­világot is ápolja s valláserkölcsi irányban tiszta alapokat rakjon le«. A mikor ő azt kívánja, hogy ifjaink »valláserkölcsi és hazafias irányban neveltessenek« s a taní­tók gondot fordítsanak »a hazafias és val­láserkölcsi nevelésre«, nem mondta ezzel azt is, hogy holmi »régi alapokra­« tért vissza. Erre nem volt szükség. Nem is mondta, mert nincs olyan tudományos pe­dagógia, mely a nevelést ne ily irányban követelje. Herbart is ezt követeli, de egé­szen más szellemben, mint a tanfelügyelő úr kedves nejének boldogult nagyatyja, a­ki a felekezeti elfogultság szellemében al­kotta meg egész művét, a­mint azt min­denki tudja, valakinek csak forgatnia kel­lett könyvét, a pedagógiai vizsgálatra készü­lésnek éppen ezért legborzasztóbb óráiban. Már régen, 1872-ben, György Aladár is bebizonyította ezt. Pacséri úr lenyomatja Tömör ellenbirálatát. Monstruózusabb ira­ton még nem ettem át magamat, mint a minő ez az ellenbirálat, melyet már akkor sem akart egyetlen­egy lap se lenyomatni. Ismertetni fogjuk ezt a vitát, —de e mel­lett ki fogunk térni Lubrich művének pszi­chológiai és pedagógiai bírálatára is. Előre eláruljuk az érdeklődőknek: Lubrich könyvében a pszichológia modern eredményeinek nyoma sincs. A­mit ötven év óta óriási szorgalommal kiváló szelle­mek teremtettek, megfigyeléseik eredmé­nyeit Lubrich negligálta. Ő még Herbart pszichológiájáról sem akart tudni. Wundt­­nak, Ziehennek s az angol-franczia pszi­chológiai vizsgálatoknak hatalmas épületé­ről fogalma sem volt. Sime, Pacséri csoda­doktor ezt a holt anyagot akarja új életre ébreszteni s pedagógiai tudásunkat erre az alapra visszahelyezni. Elképzelhető ezek után, hogy micsoda pedagógiai épület az, melyet Lubrich a múlt század első évtizedeinek pszichológiá­jára épít. A­hol felütjük a könyvét, ott hőkölünk vissza. Körülöttünk régi rémek lengenek. Mintha dajkameséket hallanánk, annak minden csodaszerű elemeivel. És ezt a lehetetlen átadatát, melyben még egységes logika sincs, akarja Pacséri kir. tanfelügyelő a modern Magyarország neve­lőinek kezébe adni? Tehát ezek az ő el­vei? Tehát magok­at, vereti a gyermeke­ket, a szemléltetést csak az elemi iskola első heteiben tű­ri el, latin versírást köve­telne a diákoktól stb., a­mint teszi azt Lubrich­­ mestere ? Ezt nem tudjuk elkép­zelni. Pedig mi mindez ahhoz a forma­lista, elavult szellemhez képest, mely Lub­rich könyvén végigvonul, a legnyakateker­­tebb nyelven megnyilatkozva, a­mint azt későbbi czikkeinkben be fogjuk mutatni. De kétségbeesni nincs okunk, íme, éppen e napokban az egyetem bölcsészi kara Lubrich utódjának meg­hívta Fináczy Ernő osztálytanácsost, a­ki­nek tizenhat esztendeig volt alkalma egé­szen közelről megismerni a magyar okta­tásügyet, belőle nagy elvi tapasztalatokat meríteni és alapos históriai tanulmányok alapján a magyar közoktatás múltjába el­merülni. Az ő múltja biztosíték jövőjére- Nem fogja Lubrich irányát szolgálni, sem ő, sem senki a modern magyar tanító­­világban, — mint azt egy gyönge perczé­­ben,­ mindenek nagy meglepetésére, Jancsó Benedek írta. Ne tartson még ettől! A magyarság raczionalizmusán Lubrich obskurantizmusa nem fog csorbát ejteni. Hogy ma még Lubrich rozsdamarta fegyvereivel harczolni lehessen, azt csak Pacséri kir. tanfelügyelő, a »tudós« unokájá­nak férje, hiheti. Ezekről a fegyverekről legközelebb. 17 Az elemi iskola mint a középfokú oktatás előkészítője. Irta: Felméry Albert. (Vége.) Azt hiszem, saját czéljuk szerint még fonto­sabb érdeke a középfokú oktatás összes tényezőinek, hogy az elemi iskolából oly szellemileg képzett és alapismeretekkel fölszerelt növendékeket nyerjenek, kikkel a mainál könnyebben haladhatnának fokról­­fokra hivatásuk szerint. Mekkora előny lenne, ha ezen iskoláknak az alsóbb osztályokban nem kellene olyan éretlen ifjúsággal vesződni, mely a további haladásra nézve okvetetlenül szükséges alapisme­reteket is csak sejti, mint a macska az esőt s mely csak nagy százalék elbukása árán tud a közép-, polgári vagy felsőbb leányiskola követel­ményeinek megfelelni. Különösen a középiskolai tanároktól olvassuk és halljuk, hogy az első osztályában a tanulmányi előmenetelnek rendkívüli akadályai vannak s ennek a körülménynek tulaj­donítható, hogy a bukási százalék 33—35 körül hullámzik. E bajnak egyik fő oka, hogy az elemi és középiskola közti kapcsolat nem organikus. »A középiskola első osztálya, kivált a tanév elején, meglehetős tarka képet nyújt, mint akár Róma első lakossága. Minden tanuló magával hoz egy­­egy darabkát az elemi iskolából a maga szokásai­val és színezetével s többé-kevésbé nagyobb fe­gyelmi liberalizmusával. Nagy feladat vár az osz­tályfőnökre, hogy e káoszba az iskolai rend szelle­mét belelehelje. Ha már a fegyelmi érték csekély fokát konstatálhatta a tanár, még jobban érzi a szolid alap hiányát, midőn a nevelés-oktatás mód­jához fog. Az elemi iskola »jeles« növendéke itt nyakig úszik a szekundában. Az elemi iskola tehát oly anyagot szolgáltat, melylyel haladni nem lehet; a fiúk nem tudnak helyesen és alaposan írni, ol­vasni, számolni, beszélni és gondolkozni. A hiba a rendszerben van, vagyis, hogy a két iskola közti kapcsolat hiányzik.« Ilyen és ehhez hasonló kifogásokkal találko­zunk naponkint — és méltán — a középfokú ok­tatás tanárai részéről a népiskolával szemben. Jól tudom én, hogy ez nem vád akar lenni s én sem ily alakban említem föl ezeket; de, hogy az elemi iskolával szemben e jelzett körökben még mindig sok a kívánni való, az bebizonyított tény. Mi ennek az oka? Nem más, mint ismét csak az, hogy az elemi és középfokú iskola két oly külön­álló intézmény, mely egymást nem ismeri s nem is nagyon akarja ismerni. Pedig a kölcsönös érdek szempontjából a mostani állapoton kölcsönös jó­akarattal sokkal könnyebben lehetne segíteni, mint a­hogy gondolnák. A közoktatásügyi miniszternek 1899. évi 28.352. sz. a. rendeletével az ország minden részé­ben felállított hatosztályú népiskola önálló czél — a nép nevelése — felé törekedvén, nem tartja ma­gát a középfokú oktatás előkészítőjének. Hát ebben bizonyos fokig igaza van, de azt még­sem kellene elfelejtenie, hogy sok ezer oly növendéket bocsát ki kebeléből, kik tanulmányaikat az ott szerzett alapon akarják tovább folytatni. Hát jól van! Az elemi iskola ne legyen előkészítője semmiféle közép­fokú iskolának, de állapítsa meg tantervét úgy, hogy az ő érdekeinek kielégítésével az alsó négy osztályban végzett tananyagával ne csak magának, hanem a középfokú iskoláknak is teremtsen meg­felelő alapot a további képzésre. Helyesen írni, olvasni, számolni és beszélni, erre, azt gondolom, úgy a népiskolai ötödik s hatodik osztályának, mint a középfokú oktatásnak legfőbb szüksége van. E nélkül biztos alapon egyik sem mehet tovább. Ha pedig az elemi iskola alsó négy osztályában a növendék ezt az eredményt elérte, vagyis az alap­ismeretekben teljesen otthonos, arra építhet s azra be is éri bármelyik fajtájú továbbképző iskola. Az elemi iskola most éppen a tanterv­ reviziói előtt áll, s minthogy a saját V-ik és VI-ik osz­tálya is csak arra való, hogy általános, közműve-

Next