Magyar Nemzet, 1901. május (20. évfolyam, 114-139. szám)
1901-05-10 / 121. szám
1901. május 10. JAGTÁRNESZEK) KÖZOKTATÁSÜGY. Lubrich és a csodadoktor. 1. (L. B.) A família, azt hiszem, tévedett. A csodadoktor kissé elszámította magát. Nem, még nincs itt az ő tavaszuk. Nem, az lehetetlen, hogy legyen idő, amikor az örök álmát alávó Lubrichra szüksége legyen a magyar kultúrának. Csak vissza, vissza sötét odújába, senki se háborgatta, senki se hívogatta, a jelek csaltak, a magyar nemzet nem akar se tudatlan pszichológust, se vakbuzgó pedagógust, se retrográd irányt. Szabad, igaz, ■őszinte igazságot akar! Dr. Pacséri Károly kir. tanfelügyelő féélremagyarázza a kultuszminiszter rendeleteit, amikor őt azonosítja Lubrich pedagógiájával. Dr. Pacséri Károly lehet Lubrich unokájának jó férje, de a familiáris ragaszkodás nem jogosítja fel minisztere intenczióinak ilyetén durva elferdítésére. Itt az ideje, hogy nyíltan szembeszálljunk az álutakon betolakodó elavult felfogásokkal. Tovább nem várhatunk, mert az egyetemen kezdődik, a képzőkben folytatódik, behatol a középiskolába és maholnap a fekete lovagok kígyószerű lépéseitől fog visszhangozni az oktatásügy egész épülete: jaj volna a tanszabadságnak, a tanári egyéniség kifejtésének s az emberi szabadság gyakorlásának! Egyelőre ettől még távol vagyunk. De dr. Pacséri Károly azt hitte, hogy már eljött ennek is az ideje s halottaiból fel akarta kelteni Lubrichot, újból kiadván Neveléstudományát. A csodadoktor jól tudta, hogy a munka belső értéke új kiadást nem érdemel, tehát külső bűvszerekkel akart csodát előidézni, s azok is hatástalanoknak fognak bizonyulni. A csodadoktor azt hiszi, hogymost, midőn az elmúlt század tévelygései a társadalom alapjait kezdték megingatni, az államférfiak is belátták, hogy vissza kell térnünk a régi alapra, a valláserkölcsi alapon álló hazafias nevelés alapjára.« Tagadom, hogy ez régi alap! Van-e ma e hazában magyar tanító, aki egyetlenegy pillanatra eltért volna ettől az alaptól? A ki ne vallásos érzelemtől áthatva, magyar hazafias szellemben tanított, nevelt volna ? De dr. Pacséri Károly szeret játszani a szavakkal. Jól tudja ő, hogy »valláserkölcsi alap« mit jelent az ö ajkain. Nos hát nem azt, amit a miénken. Az ö ajkán túlzó felekezetiséget, mint mesterének, Lubrichnak ajkain. A miénken igaz érzést. Az ő ajkán egyetlen egy felekezetet, nálunk vallást, azt, a melyben nevelkedtünk, a melynek igéi áthatották lelkünket, a melyben megtanultuk dicsérni az Urat. Egyoldalú felekezetiséget ne olvasson ki egy kir. tanfelügyelő Wlassics Gyula jelentéseinek ilyetén szavaiból: »A népoktatás ne csak az értelmet, hanem a kedélyt, az érzelemvilágot is ápolja s valláserkölcsi irányban tiszta alapokat rakjon le«. A mikor ő azt kívánja, hogy ifjaink »valláserkölcsi és hazafias irányban neveltessenek« s a tanítók gondot fordítsanak »a hazafias és valláserkölcsi nevelésre«, nem mondta ezzel azt is, hogy holmi »régi alapokra« tért vissza. Erre nem volt szükség. Nem is mondta, mert nincs olyan tudományos pedagógia, mely a nevelést ne ily irányban követelje. Herbart is ezt követeli, de egészen más szellemben, mint a tanfelügyelő úr kedves nejének boldogult nagyatyja, aki a felekezeti elfogultság szellemében alkotta meg egész művét, amint azt mindenki tudja, valakinek csak forgatnia kellett könyvét, a pedagógiai vizsgálatra készülésnek éppen ezért legborzasztóbb óráiban. Már régen, 1872-ben, György Aladár is bebizonyította ezt. Pacséri úr lenyomatja Tömör ellenbirálatát. Monstruózusabb iraton még nem ettem át magamat, mint a minő ez az ellenbirálat, melyet már akkor sem akart egyetlenegy lap se lenyomatni. Ismertetni fogjuk ezt a vitát, —de e mellett ki fogunk térni Lubrich művének pszichológiai és pedagógiai bírálatára is. Előre eláruljuk az érdeklődőknek: Lubrich könyvében a pszichológia modern eredményeinek nyoma sincs. Amit ötven év óta óriási szorgalommal kiváló szellemek teremtettek, megfigyeléseik eredményeit Lubrich negligálta. Ő még Herbart pszichológiájáról sem akart tudni. Wundtnak, Ziehennek s az angol-franczia pszichológiai vizsgálatoknak hatalmas épületéről fogalma sem volt. Sime, Pacséri csodadoktor ezt a holt anyagot akarja új életre ébreszteni s pedagógiai tudásunkat erre az alapra visszahelyezni. Elképzelhető ezek után, hogy micsoda pedagógiai épület az, melyet Lubrich a múlt század első évtizedeinek pszichológiájára épít. Ahol felütjük a könyvét, ott hőkölünk vissza. Körülöttünk régi rémek lengenek. Mintha dajkameséket hallanánk, annak minden csodaszerű elemeivel. És ezt a lehetetlen átadatát, melyben még egységes logika sincs, akarja Pacséri kir. tanfelügyelő a modern Magyarország nevelőinek kezébe adni? Tehát ezek az ő elvei? Tehát magokat, vereti a gyermekeket, a szemléltetést csak az elemi iskola első heteiben tűri el, latin versírást követelne a diákoktól stb., amint teszi azt Lubrich mestere ? Ezt nem tudjuk elképzelni. Pedig mi mindez ahhoz a formalista, elavult szellemhez képest, mely Lubrich könyvén végigvonul, a legnyakatekertebb nyelven megnyilatkozva, amint azt későbbi czikkeinkben be fogjuk mutatni. De kétségbeesni nincs okunk, íme, éppen e napokban az egyetem bölcsészi kara Lubrich utódjának meghívta Fináczy Ernő osztálytanácsost, akinek tizenhat esztendeig volt alkalma egészen közelről megismerni a magyar oktatásügyet, belőle nagy elvi tapasztalatokat meríteni és alapos históriai tanulmányok alapján a magyar közoktatás múltjába elmerülni. Az ő múltja biztosíték jövőjére- Nem fogja Lubrich irányát szolgálni, sem ő, sem senki a modern magyar tanítóvilágban, — mint azt egy gyönge perczében, mindenek nagy meglepetésére, Jancsó Benedek írta. Ne tartson még ettől! A magyarság raczionalizmusán Lubrich obskurantizmusa nem fog csorbát ejteni. Hogy ma még Lubrich rozsdamarta fegyvereivel harczolni lehessen, azt csak Pacséri kir. tanfelügyelő, a »tudós« unokájának férje, hiheti. Ezekről a fegyverekről legközelebb. 17 Az elemi iskola mint a középfokú oktatás előkészítője. Irta: Felméry Albert. (Vége.) Azt hiszem, saját czéljuk szerint még fontosabb érdeke a középfokú oktatás összes tényezőinek, hogy az elemi iskolából oly szellemileg képzett és alapismeretekkel fölszerelt növendékeket nyerjenek, kikkel a mainál könnyebben haladhatnának fokrólfokra hivatásuk szerint. Mekkora előny lenne, ha ezen iskoláknak az alsóbb osztályokban nem kellene olyan éretlen ifjúsággal vesződni, mely a további haladásra nézve okvetetlenül szükséges alapismereteket is csak sejti, mint a macska az esőt s mely csak nagy százalék elbukása árán tud a közép-, polgári vagy felsőbb leányiskola követelményeinek megfelelni. Különösen a középiskolai tanároktól olvassuk és halljuk, hogy az első osztályában a tanulmányi előmenetelnek rendkívüli akadályai vannak s ennek a körülménynek tulajdonítható, hogy a bukási százalék 33—35 körül hullámzik. E bajnak egyik fő oka, hogy az elemi és középiskola közti kapcsolat nem organikus. »A középiskola első osztálya, kivált a tanév elején, meglehetős tarka képet nyújt, mint akár Róma első lakossága. Minden tanuló magával hoz egyegy darabkát az elemi iskolából a maga szokásaival és színezetével s többé-kevésbé nagyobb fegyelmi liberalizmusával. Nagy feladat vár az osztályfőnökre, hogy e káoszba az iskolai rend szellemét belelehelje. Ha már a fegyelmi érték csekély fokát konstatálhatta a tanár, még jobban érzi a szolid alap hiányát, midőn a nevelés-oktatás módjához fog. Az elemi iskola »jeles« növendéke itt nyakig úszik a szekundában. Az elemi iskola tehát oly anyagot szolgáltat, melylyel haladni nem lehet; a fiúk nem tudnak helyesen és alaposan írni, olvasni, számolni, beszélni és gondolkozni. A hiba a rendszerben van, vagyis, hogy a két iskola közti kapcsolat hiányzik.« Ilyen és ehhez hasonló kifogásokkal találkozunk naponkint — és méltán — a középfokú oktatás tanárai részéről a népiskolával szemben. Jól tudom én, hogy ez nem vád akar lenni s én sem ily alakban említem föl ezeket; de, hogy az elemi iskolával szemben e jelzett körökben még mindig sok a kívánni való, az bebizonyított tény. Mi ennek az oka? Nem más, mint ismét csak az, hogy az elemi és középfokú iskola két oly különálló intézmény, mely egymást nem ismeri s nem is nagyon akarja ismerni. Pedig a kölcsönös érdek szempontjából a mostani állapoton kölcsönös jóakarattal sokkal könnyebben lehetne segíteni, mint ahogy gondolnák. A közoktatásügyi miniszternek 1899. évi 28.352. sz. a. rendeletével az ország minden részében felállított hatosztályú népiskola önálló czél — a nép nevelése — felé törekedvén, nem tartja magát a középfokú oktatás előkészítőjének. Hát ebben bizonyos fokig igaza van, de azt mégsem kellene elfelejtenie, hogy sok ezer oly növendéket bocsát ki kebeléből, kik tanulmányaikat az ott szerzett alapon akarják tovább folytatni. Hát jól van! Az elemi iskola ne legyen előkészítője semmiféle középfokú iskolának, de állapítsa meg tantervét úgy, hogy az ő érdekeinek kielégítésével az alsó négy osztályban végzett tananyagával ne csak magának, hanem a középfokú iskoláknak is teremtsen megfelelő alapot a további képzésre. Helyesen írni, olvasni, számolni és beszélni, erre, azt gondolom, úgy a népiskolai ötödik s hatodik osztályának, mint a középfokú oktatásnak legfőbb szüksége van. E nélkül biztos alapon egyik sem mehet tovább. Ha pedig az elemi iskola alsó négy osztályában a növendék ezt az eredményt elérte, vagyis az alapismeretekben teljesen otthonos, arra építhet s azra be is éri bármelyik fajtájú továbbképző iskola. Az elemi iskola most éppen a tanterv reviziói előtt áll, s minthogy a saját V-ik és VI-ik osztálya is csak arra való, hogy általános, közműve-