Magyar Nemzet, 1901. május (20. évfolyam, 114-139. szám)

1901-05-26 / 135. szám

Budapest, 1901. XX. évfolyam, 135. szám. Vasárnap, május 26. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VII. Kerepesi­ ut 54. Athienaeum-épü­let. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV főszerkesztők. ADORJÁN SÁNDOR felelős szerkesztő. Egész éviee 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hónapra 2 korona. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Eszmeerő: Budapest, május 25. Az eszme forrása a lélek. Az esz­­meerő a lélek megnyilatkozásának ener­giája. A tüzes nyelvek, vagyis az esz­mének a lángoló szó által való hordozása az eszmeerő energiájának csak egyik esz­köze. A fő a lángoló gondolat, az isteni szikra. Az eszköz a mondott és az írott szó, a képes ábrázolat stb. Sőt mindennél több és hatalmasabb, bizonyos delejes ki­sugárzás, melynek forrása a lélek, hordo­zója valamely morális éter. Úgy viszi ez azt, mint a világűr étere viszi a végtelen­ségbe a fény sugarait. Csakhogy az eszme világosságának erélye hatalmasabb még a fizikai világosságnál is. Ennek hatványa a távolság négyzete szerint fogy, holott az eszmeerő hatása gyakran a távolság arányában nő. A ke­reszténység eszmeerélye ma nagyobb, mint volt keletkezésének idején. Az egyenlőség és szabadság nem egyszer volt intenzívebb távol perifériákon, mint a­hol született, Francziaországban. A fényforrások a fizi­kai világban gyakran hanyatlanak, sőt el­pusztulnak. " Megvakul valamikor mesés idők végén a ragyogó nap, mely ma még világosságával és melegével élteti a föld­tekét. Az eszmeerő világosság-forrásai nem­csak nem homályosodnak és fogynak, ha­nem inkább növekednek és csodásan ha­talmasabbakká lesznek. A nyomdafesték ma törhetetlenebb ragasztéka a czivilizáczió épületének minden egyéb ragasztóknál, mig feltalálásának idején csak kétes jelentőség­gel birt. Az eszmeerő delejes hullámai végtelen folytonossággal torlódnak egymásra s fé­nyes gyűrűik soha szükebbé, hanem tá­­gabbakká és mindig tágabbakká lesznek a végtelenség határtalansága felé. A csodás fluidum, melyet az emberi lélek belső erélye áraszt, már eddig is a mirákulumok és arkánumok végtelen soro­zatát hozta létre. Az eszmedelej az egyén­ből a lángoló tüzes nyelv vagy a lángoló betű által behatolt a tömegekbe. Az em­beriség minden átalakulása ily hipnotikus hatás következménye. És nem lesz szükséges gyakran még a külső eszköz sem. Nincs szükség a tüzes nyelvre vagy a tüzes betűre. A delejes lelki erély megfoghatatlan titokzatossága ön­kényt átömlik egyik lélekből a másikba, így olvad össze az emberiség lelke s igy lesznek e léleknek egységes hangulatai, így vibrál az eszmeerő, az emberiség óczeánjának egyik partjától a másikig, mint vibrálnak a fizikai óczeán hullámai a szelek dinamikai hatása alatt. így alakul a nemzetek, népek s az emberiség köztu­data s belső önérzete. így támadnak a nagy viharok, átalakulások az emberiség lelkében. Így történik az a folytonos és kö­vetkezetes haladás, melynek végtelen útja mellett csak azon népek nem maradnak el, a­melyekben az eszmeerő hatalmasan vibrál, de nem pusztán rec­epczió, hanem, egyszersmind kezdeményező erély gyanánt. Az eszmeerő iránt kevésbé fogékony nem­zetek és fajok lassan kint vagy rohamosan elpusztulnak, mint elpusztul a rozsdás vas, mely nem képes a fizikai delejvillamosság vezetésére. De egyénben épp úgy, mint népben legerősebb és leghivatottabb az, a melyben az eszmeerő befelé vagyis önmagába s nemcsak kifelé másokra hat. A reczeptív népek csak áteresztik magukon az eszmék villamos áramlatait, a­mi által azonban bele­kapcsolódnak a diadalmasan haladó em­beriség nagy egységébe. Azon egyének és népek, a­melyekben megfogamzik és szü­letik az eszmeerély, a villámtelep és motor jelentőségével bírnak a czivilizáczióban. Ezekben önmagukban támad az eszme­feszültség s kisugárzás által tovább adják azt egyéniségükből. A tüzes nyelv, vagy tüzbetű eszköze e kisugárzásnak. Sőt, mint már említve volt, a kisugárzás megtörtén­hetik e médiumok nélkül is. Az eszmeenergia befelé hatása az egyé­niség, vagy a népindividualitás rejtelmeibe csodás, eddig még meg nem vizsgált ered­ményeket hoz létre. Az eszmenyomás épp oly expanzivitást eredményez a lélekben, mint a­mily expanzivitást mutatnak a fizikai világ egyes tünetei. A levegő kom­primálható és kiterjeszthető. A hang rez­géseit közvetíti. Az éterben kiterjeszkedik a világosság, a végtelenség óczeánjában. A lelket feszítő akarat és eszmeerő kiterjedésre bírja ezt, úgy, hogy gyakran eljut a fizikai érzékek szféráján­ túli régiókba. És mily kisszerűek a világ legnagyobb mozzanatai is a gondolat szárnyain repülő lélek expan- A „MAGYAR NEMZET“ TÁRGYÁJA. — Május 25. — Magyar világ Erdélyben. A napokban ért véget egyik napilapunkban A beszterczei diákok czimü történeti regényem. E regény, tárgyánál fogva, felkeltette az érdek­lődést a szász városoknak, különösen Beszter­­czének históriai élete iránt. Ennek az érdeklő­désnek teszek eleget, mikor közreadok néhány adatot, a mely a beszterczei levéltár sirkamrá­­jában szunnyadozott s a miben kortörténeti szempontból van egy és más érdekes dolog. Az esztendő, a melyről itt írni kívánok, az Urnák 1689-iki esztendeje. Apaffy »ült poha­­razva« a fejedelmi széken. Az ország ügyeit korlátlan hatalommal az az államférfiu vitte, a kihez nem egyszer hasonlították Tisza Kálmánt. Teleki Mihály uram, a kinek ügyességéről és rengeteg hatalmáról Tóth Kálmán ezt írta: »Gyönyörű szép Erdélyország, Egy karika gyűrű, vagy mi... Hogy­ az ujján vén Teleki Olyan jól tudja forgatni . . .» Apaffyról följegyezte a történelem, hogy udvartartása, a sok eszem-iszom, hejehuja, az országnak tömérdek pénzébe került. Bizony ezt a tengersok költséget nem valami könnyen és nem nagyon szívesen izzadta ki az ország. A jómódú szász városok is alig győzték a sok ajándékot és önkénytelen adót. Mindjárt egyik levelében gyengéden figyel­mezteti a beszterczei tanácsot, hogy Szent­ Mihály napja közeledik. Gondoskodjanak tehát, hogy a fejedelemnek járó hatezer aranyforint kéznél legyen.­­ Ám a szász városok megadóztatásának mű­vészetét Teleki Mihály uram is sokra vitte. Minduntalan van valami kívánni valója, így például Alvinczi Péter felszólítja a beszterczei birót, hogy a fejedelemnek szánt csikókat s a város valamennyi asztalosát, kegy­vesztés terhe sílatt, sietve Kővárra küldje. Teleki egy szép nap száz jármos ökröt kér s azonkívül tiz szekér kirendelését. Minden szekér elé nyolcz-nyolcz czimeres ökör legyen fogva. A­mi magyarul szólva 180 darab jár­mos ökör. Hozzáteszi még a hatalmas főminisz­ter: a múltkor neki ajándékba küldött lovak mellé ügyetlen kocsist állítottak a beszterczeiek. Minélfogva útközben két lónak nyoma veszett. Küldjön a kommunitás másokat helyettük. Augusztus végén Teleki gernyeszegi kas­télyába várja a fejedelmet és a fejedelemasz­­szonyt. (Gernyeszeg ma is Teleki-birtok, Teleki Sámuel lakik benne.) Apaffy két napot szándé­kozik eltölteni kedves hívének kastélyában. S minthogy akkor »lakodalmak is lesznek«, Teleki uram értésére adja a beszterczei bírónak, hogy megköszönné, »ha kegyelmetek jóakaratjából va­lami szép, eleven halakkal, nem büdös vadhús­sal, gyümölcsökkel akkorra succurrálnának...« Karaffa Erdélybe jön s a beszterczeiek nemesvérü paripákat küldenek neki ajándékba. Legalább Teleki ezt írja nekik Görgény-Szent- Imrén irt levelében: »Az mely tiz lovat ke­gyelmed Karaffa generál őnagyságának elkül­dött, azokkal hevedereket nem küldtek volt.« A derék császári tábornok Eperjesen, va­gyonuk miatt vérpadra küldött magyarok földi javaiban dúskálva, bizonyára hozzászokott a szibarita kényelemhez. Mert Teleki »nyolcz darab vánkosos hevedert s puhán kibélelt nyer­geket,« ráadásul meg egy fullajtárt kér a beszterczeiektől az ajándék paripák mellé. A római császár hatalma, fegyvereinek sze­rencséje mindjobban magához vonzza a vezérlő erdélyi politikusokat. Maga Teleki Mihály is Bécsbe készül az 1689. év őszén. Ez útra húsz házas és húsz hámos lovat kér a beszterczei tanácstól, mert »minthogy — írja — Bécsbe kell mennem, lehetetlenség, hogy lovaim és szol­gáim lovai győzhessék a sok utat.« Jó emberismerő a miniszter. Tudja, hogy a szász városi tanácsosok fülében kedves szó: Bécs. Tudja, hogy lelkük rokonszenve ellenáll­hatatlan erővel vonja a császári város felé őket. S hogy közmondásos fukarságuk csodamódra fel­enged, ha az alkudozó miniszter és kísérete alá kell jó paripákat adni. Az alkudozó miniszter alá, a­ki arany tálc­án viszi fel Bécsbe Erdély­ország német-barátságát, a török politikától való elhajlását. De még mielőtt hosszú útjára elindulna, előbb még egy más dologról kell megemlékeznem. Éjjel-nappal a haza dolgain jártatván éles, ravasz eszét, a mindenható miniszter érzi, hogy testi ereje hanyatlik. Esztendő, a pompás tengeri fürdő, hol volt még akkor, hogy Teleki uram belevesse magát l­­apunk mai száma 20 oldal.

Next