Magyar Nemzet, 1901. május (20. évfolyam, 114-139. szám)
1901-05-26 / 135. szám
1901. május 26. ■AGYAR NEMZER MEZŐGAZDASÁG. Ménesbirtokaink a mezőgazdasági kiállításon. Budapest, május 25. Gyakorlati gazdák, akik a mezőgazdasági kiállítást megtekintik, kétszeres érdeklődéssel fordulnak a felé a gazdag csoport felé, ahol a mezőhegyesi, kisbéri, bábolnai, fogarasi ménesbirtok és a gödöllői koronauradalom mutatja be mai mezőgazdasági állapotát. Egyike ez a legváltozatosabb csoportnak, amely hogy tanulni vágyó gazdáknak készült, kitűnik abból is, hogy noha mesterien van csoportosítva és gazdag anyagával meglep mindenkit, a dekoratív pompa hiányzik róla. Ám minden, amit az öt állami birtoktest, mely, mellesleg szólva, a maga vidékén példaadó gazdálkodást fejt ki és példavonzó hatása valamennyinek körzetében meglátszik, érdekest és tanulságost föl tud mutatni írásban, képben, mindenkinek figyelmét felkeltő modelekben, sokatmondó grafikonokban csoportosítva látjuk. Áttekintő térképek tüntetik föl a birtoktestek tagozatát. Egyik-másik valóban széttagolt. Széttagolt birtoktesten pedig a mezőgazdálkodásnak meg vannak a maga nehézségei, ezt a gyakorlati gazdák kellően értékelik is, amikor az egyes birtoktestek jövedelmezőségi adatait összehasonlítják, ámbár az összehasonlítást már az sem tűri, hogy az ország különböző helyein más-más talajviszonyok és gazdasági rendszer érvényesül. Érdekesek a mezőgazdára azok a térképek is, melyek a mezőgazdasági terület felosztását, a mivelési ágakat tüntetik fel; itt még a növényeknek termelési arányairól is térkép van. A vetésforgónak minden uradalom külön és igen beszédes térképét nyújtja, tudatában annak, hogy az idők során megállapodott és a maga vidéke szerint a legjobbnak nevezhető vetésforgó iránt a gazdák érdeklődése nagy lesz. minthogy nincs is másként. Ezen térképek előtt órák hosszáig el-elnézdegélődnek a gazdák és jegyzeteket csinálnak. Mezőgazdasági kiállításunknak ebben van a jelentősége és erkölcsi sikere egyben. A talaj kémiai és mechanikai elemzéséről szóló térképek, a termelési tabellákkal egybevetve, érdekes tanulságul szolgálnak, hogy a talajösszetétel milyen nagy különbség oka a gazdaságvitel módjaiban és a jövedelmet illetőleg is. A modern gazdálkodás arányairól tájékoztatnak azok a talajjavítási munkálatok, amelyeket Kisbéren végeztek, melynek térképét itt kapjuk meg; nem kevésbé érdekes Mezőhegyesen, a rekkenő magyar zóna közepén, vízben szűkölködő helyen egy nagyszabású öntözési mű, ahol a mesterséges rétet csörgedezéssel tartják üdén, meglepő hozamot nyervén azon a vidéken, ahol a legelőn már júliusban minden ki szokott sülni. Az egyes ménesgazdaságok kiállították terményeiket is. Ezt helyesen tették. Ebből is látta a külföld és látják itthon is, hogy az állami közvagyonnak fluktuálása milyen gondos lelkiismeretességgel és óvatossággal, egyben szakértelemmel történik. A termények minősége mellett rendelkezésre áll a szabatos termésstatisztika, mely tájékoztat ezen birtoktestek terménymennyiségéről, holdankénti átlagáról és az elért értékesítési viszonyokról. Amilyen sokoldalú módon és egészben mégis arra célozva, hogy a figyelmes néző teljesen megismerje az államjavak mezőgazdasági üzemét, szemlélteti a ménesbirtokok kiállítása a földművelés részére vonatkozó adatokat, tudnivalókat, épp olyan sokoldalú módon ismerjük meg az állattenyésztés fejlett fokát. Mezőhegyes magyar szarvasmarhagulyája olyan, hogy csodájára jön a külföld, Kisbér percheronardenni lótenyésztésével tűnik ki. Gödöllőnek pinzgaui gulyája, Fogarasnak czigarajuhai, Bábolnának tisztavérű simmenthali tehenészete első e téren és valamennyi külön-külön megérdemelte, hogy a nemzetek versenyében a Grand prix-t nyerte el. Az állam példát adó tevékenységet fejt ki abban is, hogy úgy szerelje fel gazdasági épületekkel, eszközökkel a birtokait a mint modern gazdasági üzeme kívánja. E mellett humánus is. A gazdag invesztíciónak nem kivetni valója mindenekelőtt a gazdasági cselédek lakásai. A modern higiénia, bizonyos etikai szempontok mellett, a gazdaságvitel kívánalmai és az otthont találók igényei vannak szem előtt tartva, nem a luxus módján, de igen czélszerűen. A gyakorlati gazdákat érdeklik a kisbéri sertésfiaztató, a bábolnai tehénistálló modeljei, a mezőhegyesi kenderkikészítőtelep, a fogarasi komlószárító-pajta tervrajzai, melyek a rávonatkozó adatokkal tárulnak a szemlélő elé. Ezek mellé sorakoznak a főbb kultúrnövények átlagterméseiről, a tőkearányokról, a munkaerő költségeiről, az állattartás arányairól évek fejlődését feltüntető grafikonok. Külön modelek tüntetik fel a mezőhegyesi szeszgyárt, a kisbéri tejházat, egész sorát a gazdasági gépeknek és eszközöknek, melyeknél felemlítendő, hogy azok egytől-egyig ménesbirtokok műhelyeiben készültek. Darányi földmívelésügyi miniszter büszke lehet arra, hogy az állam, mint mezőgazda, a gyakorlat terén olyan példaadó tevékenységet fejt ki; minden momentum a mezőgazdasági kiállítás e részének tanulmányozása közben arról győz meg, hogy becsvágy és szakértelem hajtja végre annak a gyakorlati kezű férfiúnak rendeleteit, aki mezőgazdaságunk ügyének vezetője. Halasgazdaságaink jövedelmezősége. Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter, hogy a mezőgazdaságilag kihasználatlan területeken tóhalgazdaságok berendezésére felhívja az érdekeltek figyelmét, az összes gazdasági egyesületekhez leiratot intézett. A leirat mellé vannak csatolva az országos halászati felügyelőségnek halgazdaságaink jövedelmezőségéről beszerzett adatai, nemkülönben e kérdés közgazdasági jelentőségét feltüntető adatok. Ezekben ismertetjük: Folyóvizeink szabályozásával egyszer s mindenkorra vége szakadt a régi halbőségnek. Óriási nagyságú területeket ármentesítettünk, amelyeken a szó szoros értelmében termett a hal; ma már szántják, vetik azokat. A halászat a folyók medrébe szorult, ezekből a medrekből pedig a leggondosabb műveléssel is csak nagyon csekély részben elégíthető ki a kereslet. Kevés lévén a hal, túlságosan drága; ennélfogva fogyasztása igen szűk határok között mozog, pedig igen egészséges s általánosságban véve kedvelt táplálék. A kultúra nyomában járó eme halapadás pótlására legfőbb eszközül a mesterséges haltenyésztést kell tekintenünk. A mesterséges haltenyésztés ma már önálló mezőgazdasági termelési ág, amely a vázolt viszonyok következtében nálunk is egyike a legmegbecsülendőbb jövedelmi forrásoknak s a legteljesebb mértékben megérdemli, hogy gazdáink figyelmét rája tereljük. Hazai viszonyaink között a fősúlyt a ponty tenyésztő tógazdaságokra kell helyeznünk. E halfaj jó husu, gyorsan hízó s nem kényes, úgy, hogy termelése s piaczra vitele semmi különösebb nehézséggel nem jár. Tenyésztésére olyan területek is használhatók, amelyek egyébként parlagon hevernének. A tavak létesítése, különösen ha a víz közel van, kevésbe kerül, mert a jó tavakat nem ásással, hanem töltések emelésével kell előállítani. Az ilyen tavakba helyezett ponty azután magától, minden pénzbe kerülő takarmányozás nélkül nő, gyarapszik ; az üzem költsége tehát a lehető legcsekélyebb, mindössze is a felügyeletre s a kihalászásra szorítkozik. Amint azután az eddigi tapasztalatok mutatják, nálunk a pontytenyésztésnél mellékhal gyanánt igen szép eredménynyel tenyészthető legnemesebb halaink egyike: a fogassüllő. A tógazdaságnak, mint művelési ágnak lényege az, hogy bizonyos földterület termőerejét halhús nevelésére fordítjuk. Hogy a területet e végből vízzel kell borítanunk, az csak a művelés módját határozza meg, aminek következtében a tógazdaságokat a gazdasági vízhasználatok közé kell sorolnunk. A fent adott meghatározásból már most önként következik az, hogy bizonyos nagyságú területen csak bizonyos, a terület termőerejének megfelelő mennyiségű halat lehet termelni s hogy a jövedelmezőség megítélésénél alapul csak az szolgálhat, hogy terület-egységenkint, mennyi a várható hús-szaporulat. Ezt a hus-szaporulatot megszorozva a hal piaci értékével, kapjuk a nyers jövedelmet, amelyből, ha levonjuk a kezelés, mondjuk a művelés költségét és a befektetési tőke törlesztési kamatait, nyerjük a tiszta jövedelmet. Mind e tényezők közül a legáltalánosabb érvényű s legmegbízhatóbb adatok éppen az alapvetőre, tudniillik a kát. holdankint termelhető húsmennyiségekre nyerhetők. Ilyen adatokat már hazai tógazdaságaink is szolgáltatnak s azok néhányát — a lehető legkülönbözőbb viszonyokra vonatkozókat s több évre terjedőket — az I. táblázatban foglaltuk össze. A mint látható, az eredmények nagyon különbözőek; a kát. holdankint termelt legkisebb mennyiség 21 kgr., a legnagyobb 158 kgr. Ebből a változatosságból azonban korántsem szabad a termelés bizonytalanságára következtetni ; annak oka tisztán a viszonyok különböző voltában rejlik, amit minden egyes esetben igen könnyű megmagyarázni. Lássuk mindenekelőtt a két szélsőséget. A 11. folyószám alatt feltüntetett dunaföldvári 201 kát. holdas nagy tó kát. holdankint csak 21 kgr. halhúst termelt. Ez a többihez képest egészen kivételes kis mennyiség. De hát az egy régi tó, amely emberemlékezet óta nem volt leeresztve. A tó ennélfogva részben elmocsarasodott; legfőbb haszonvétele a nádtermelés volt; a silány, szemét hal, keszeg, kárász stb. rendkívül elszaporodott benne; a tófenék pedig egészben véve elvadult, kimerült az állandó víztükör alatt. A tavat üzembe vétele előtt mindenekelőtt lecsapolták; 1899/1900. télen szárazon állott. Ez bizonyára lényegesen hozzájárult a tófenék felfrissítéséhez, de semmi esetre sem volt elég; hozzájárult még az is, hogy a nádtermelés érdeke ennek a lecsapolásnak az alaposságát is nagyon kérdésessé tette. Ennek következménye azután az volt hogy 17