Magyar Nemzet, 1901. június (20. évfolyam, 140-165. szám)
1901-06-07 / 145. szám
Budapest, 1901. XX. évfolyam, 145. szám. Péntek, junius 7. Szerkesztőség és kiadóhivatal. • VI., Kerepesi-ut 54. Athenaeum-opünlet. Dr. JÓKAI MÓR és BEKSICS GUSZTÁV . ADORJÁN SÁNDOR Egész évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hónapra 2 korona. főszerkesztők, felelős szerkesztő. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Termés és szerződéskilátások. Budapest, június 6. Kedvezőtlen hírek érkeznek ez idei termésünkről. Egy egész esztendő tömérdek gondja és munkája, reménye és aggodalma rejlik a magyar földben. Soha inkább nem érezzük, mennyire domináló érdek nálunk a mezőgazdaság, mint ilyenkor, amikor országszerte a vetések állása érdekel mindenkit osztálykülönbség nélkül. Hisz a termés kihat egész gazdasági életünkre s nincs a közgazdasági életnek egyetlen ága sem, amely a termés eredményétől függetleníthetné magát. Hát, sajnos, Magyarország aratási kilátásai ez idő szerint nem igen kedvezőek. Az időjárás különös kedvezésével a vegetáczió még megbirkózhatik a fejlődés akadályaival, de jó termésről, a régi értelemben, az idénre le kell mondanunk. Ami pedig az értékesítést illeti, bármi, még csak föltételes véleményt is mondani, elhamarkodott dolog lenne, mert hisz még nem igen ismerjük a nemzetközi áralakulásnak legjelentékenyebb tényezőjét, a külföld terméskilátásait. Számolnunk kell tehát azzal, hogy az általános gazdasági pangást az idei termés sem fogja valami jelentékeny mértékben megtörni. S fokozza gondunkat a kereskedelmi szerződések lejárta, amelynek terminusa mindinkább közeledik. A sok küzdelem és válság közepette, amelyen a mi szívós és derék gazdaközönségünk hősiesen keresztülmegy, megjelenik még egy fenyegető rém: a mezőgazdasági vámok emelése Németországban. Hogy lesz, mint lesz ?Ma jó isten a megmondhatója, de épp e napokban, amikor a terméskilátások országszerte aggodalmat keltenek, dől el Berlinben is az a nagy kérdés, mely bennünket oly közelről, oly életbevágón érdekel. A német birodalom kanczellárja, Billow gróf ugyanis tanácskozásra hívta egybe a német szövetségi államok képviselőit, hogy az új vámtarifa dolgában valamelyes megállapodásra jussanak. Az ellentétek Németországban annyira kiélesedtek, hogy a pártok szinte merev akaratossággal ragaszkodnak álláspontjukhoz. A tegnapelőtt kezdődött konferencziák lesznek hivatva dönteni a pártok e tusájában, de döntenek egyúttal a középeurópai államok vámpolitikája fölött is. Mert ezeken a tanácskozásokon dől el a birodalmi tanács állásfoglalása s ezzel együtt Németország jövendő vámpolitikája. * * A berlini vámkonferencziák természetesen szigorú titokban folynak s igy nem tudhatja senki, hogy mily nézetek kerekednek fölül s melyik irány az, amelynek legtöbb kilátása van a győzelemre. Tudjuk azonban azt, hogy miről lehet szó s melyek azok a keretek, amelyeken belül a tanácskozások folynak. Elsősorban az kerül döntés alá, vájjon kettős tarifát alkalmazzanak-e, változatlan minimális és fenyegető maximális tételekkel. Másodsorban arról lehet szó, vájjon a kettős tarifa kiterjedjen-e minden czikkre, vagy csupán a mejárom be a puritán egyszerűségű Fruelárke (Frauenkirche) csarnokait, melyekben nincs egyetlenegy fresco, oltárkép, üvegfestmény, fafaragászati, vagy vas-, vagy bronce-műremek, oltár, szószék, szenteltvíztartó, vagy egyéb szépművészeti alkotás, mint az olasz, spanyol, belga, hollandi templomokban. Csak Thorvaldsennek Krisztus-szobra áll a főoltár mögött, előtte a szárnyait lebocsátó térdelő angyal, a keresztvízre való kagylóval, kétoldalt pedig Thorvaldsen 12 apostolával. Hanem ez elég hisz is egy templomnak. A másik templom: a Thorwaldsen-muzeum. A mester eredeti műveinek s ezek gipszmásolatainak temploma. Költő, tudós, író, államférfiú, művész ennél szebb emléket nem kapott nemzetétől. A világhódító Bonaparte Napóleonnak hamvai felett csak egy — igaz, hogy fejedelmi fényű — márványsírbolt emelkedik. Thornwaldsen közönséges, szerény sírja körül egy stílszerű szép palota épült, megrakva benn termei és folyosói a mesternek halhatatlan műveivel, a XIX-ik századbeli sculptura legszebb alkotásaival. Ha semmi egyébért, Thonvaldsen műalkotásainak élvezéséért is érdemes elfáradni Dánia fővárosába, ahol különben jólét, fény, gazdagság, európai kényelem, előkelő műveltség környezi az embert — s hozzátehetem, Európában sehol nem tapasztalt rend és tisztaság. Ha visszagondolok Itália és Hispánia szennyes tengerparti külvárosaira, Sziczilia szemetes, bűzös, keskeny utczáira, a Balkán-államok félvad czivilizácziójára, valóban alig tudom megérteni,zőgazdasági terményekre. A német agráriusok szertelen követeléseitől eltekintve, még mindig jelentékeny pártja van a kormányzatban is annak a felfogásnak, hogy a német mezőgazdaság fokozottabb védelme a mezőgazdasági vámok emelését elkerülhetetlenné teszi. Márpedig a német vámok emelése föltétlenül kedvezőtlen perspektívát nyitna a kereskedelmi szerződéseknek. Egy minimális vám, amely elég magas arra, hogy a német mezőgazdasági terményeket a külföld versenyétől megóvja, csak azzal a hatással lehet, hogy a szomszéd államokra nézve megszűnik a szerződéses viszony fentartásának óhaja.Magyarország 1899-ben 134.872.000 korona értékű áruczikket exportált Németországba s 58,267.000 korona értékűt importált Németországból. Kereskedelmi mérlegünk Németországgal tehát 75 millió koronával aktív volt. Exportunk túlnyomó része mezőgazdasági terményekből áll: árpa, liszt, korpa, ökör, gyapjú, fa, szilva, maláta, tojás, ágytoll, baromfi, bor. Ezek maguk közel 100 millió korona értéket képviselnek. Ha már most ezekre a czikkekre oly kettős tarifát állapítanak meg, amelynek minimális tételei az aránylag legmérsékeltebb agrárius követeléseknek felelnek meg, akkor kivitelünk meg van bénítva s a szerződéses viszony Németországgal teljesen illuzóriussá válnék. Ha Magyarország ma ott tartana, hogy mezőgazdasági terményei a monarchia területén belül állandó fogyasztásra találnának, akkor könnyen napirendre lehetne hogy is mondhatta Shakespeare, hogy: rothad valami Dániában. De most nem útirajzot akarok írni, most Thorwaldsenről akarok himnuszt zengeni, mert lelkem tele van Thorvaldsen dicsőségének érze A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Junius 6. — Thorwaldsen, Kjoebenhavn (Kopenhága), jún. 1. Egy kis megdöbbenéssel álltam meg Dánia fővárosának, Kjoebenhavn-nek városház terén. Az impozáns tömegű városháza tetejéből égbenyúló sima, négyszögletes magas tornyot láttam kiemelkedni, akárcsak a firenzei palazzo vecchio tornyát. Az épület előtt pedig Michel Angelo kolosszális Dávid szobrát, akárcsak a firenzei academia delle belle arti-ban, vagy inkább a San Miniato csúcsán, mert itt is szép patinájú bronce Dávid büszkélkedik. Tehát egy darab Itália itt fenn észak hideg légkörében ! — gondoltam és elmélkedni kezdtem a látvány szimbolikus jelentősége felett. Arra az eredményre jutottam, hogy a látványnak nem lehet más szimbolikus jelentősége, mint az, hogy észak Michel Angelo-jának, Thomvoddsen-nek hazájában vagyok. Tehát nem Andersen, nem Holberg, nem Oersted, nem Zoega, nem Worsane, nem Tycho Brahe-nek, hanem Thorvaldsen-nek, a plasztika nagy mesterének, a kire minden dán ember büszke; a kinek emlékét áhitatos kegyelettel őrzi és tiszteli mindenki, a ki dán; a kinek csodásan szép műveit gyönyörrel szemléli és élvezi idegen és benszülött egyaránt; Thorwaldsen-nek, a legújabb kor nagy mesterének, hazájában vagyok. A benszülöttek lelkesedésével versenyezve téves.* Az olasz Canova és a dán Thorwaldsen állították meg diadalútjában a renaissance szobrászat után uralomra jutott barokk stílü plasztikát. Mindketten az antik világ felé fordultak s az ó-görög szobrászat műalkotásaiban kerestek maguknak tárgyat és eszmét művészetükhöz. S ha a görög plasztika forma-szépségeit nem találták is meg, de eszmekörük az antik volt, — és Thorwaldsené még inkább, mint Canováé. Ha egypár évezreddel előbb élt volna Thonvaldsen, neve valószínűleg a Praxitelessé mellé került volna, így azonban a XIX. században lett ő a görög szobrászatnak képviselője a művészetek történetében. Sehol a görög-római mitológia, főleg a görög nép őstörténete, oly kiváló érvényesülést nem nyert az irodalom és a szépművészetek terén, mint a festészetben és a szobrászatban, a szépművészetek e legpoétikusabb fajaiban. Két leggazdagabb forrása a festészetnek és a szobrászatnak: a mitológia és a biblia. Mindkettő legbájosabb alkotása az emberi képzeletnek. A mily mértékben távolodott el koronkint az emberiség e képzeleti világtól, oly mértékben fogyott naivsága s ezzel együtt hanyatlott szépművészete. A filozófiai józanság, az exakt tudományok rohamos fejlődése, kapcsolatos a művészetekben nyilvánuló reális felfogással. Vala- Lapunk mai száma 8 oldal.