Magyar Nemzet, 1901. július (20. évfolyam, 166-191. szám)
1901-07-07 / 171. szám
1901. Július 7. MAGYAR NEMZET. került megnyernie, ellenben szerződtette Earnes Emmát, az ausztráliai csalogányt (Ausztráliából sok »csalogány« kerül ki. Onnan való Melba, Ada, Colley s mások.) Earnest két évre szerződtette. Szerződtette továbbá Calvó és Bréval asszonyokat, Alvarez, Van Dyck, De Marchi híres tenoristákat, Scotti és Declery baritonistákat. E kitűnő csapathoz fog tartozni Sanderson Sibill, Lehmann Lili, Lembrich Marcella is. Az Amerikában előadandó darabok műsorába föl van véve Izidore de Lara »Messaliná«-ja s Paderewski »Maniu«-ja. A zenevilág különösen az utóbbira kívánatos. * Új színház Moszkvában. Moszkvában új színház épül, a modern kor igényeinek architektúrái és technikai szempontból teljesen megfelelő fényes épület, mely művészi tekintetben is első színháza lesz Oroszországnak. Moszkva színházai eddig nem feleltek meg hivatásuknak. Az új színházra mindenképpen szükség van s építésének eszméjét a sajtó és a közönség nagy örömmel fogadta. * Longmann Fülöp trilógiája. Longmann Fülöp, a Bartel Turosev czímű népies dráma költője, trilógiát irt, melyet Schleuther Pál, a Burgszínház igazgatója már el is fogadott előadásra. A három darab czime: »A Landeggiek«, »A leplezett szív« és »A kunyhó.« TUDOMÁNY és IRODALOM. » Rudyard Kipling regénye. Londoni írói körökben nagy érdeklődéssel várják Kipling »Kim« czímű új regényének megjelenését. Az új regényt Mac Milian adja ki és októberben bocsátja forgalomba. Illusztráczióit I. L. Kipling, a költő apja készíti. Az első angol kiadás 50.000 kötetre terjed, Amerikában azonban 100.000 példányt készítenek belőle. KÖZEGÉSZSÉG. A A mentők működése. A Budapesti Önkéntes Mentőegyesület június hónapban sebészi bántalmaknál 289, belbajoknál 103, egyéb bajoknál 50, öngyilkossági kísérleteknél és öngyilkosságoknál 31 ízben, tehát összesen 473-szor nyújtott első segélyt. Ez évben összesen 4740 esetben és az egyesület fennállása óta 129.414 esetben vették igénybe a mentőket. KÖZOKTATÁS. *** Az egyetem tisztikara. A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Vécsey Tamás egyetemi ny. r. tanárnak az 1901—1902. tanévre a budapesti kir. m. tud. egyetem rektorává és ugyanazon időre dr. Demkó György ny. r. tanárnak a hittudományi, dr. Concha Győző ny. r. tanárnak a jog- és államtudományi, dr. Bókay Árpád ny. r. tanárnak az orvostudományi, Medveczky Frigyes dr. ny. r. tanárnak a bölcsészettudományi karok dékánjaivá, végre dr. Portik Ottó ny. r. tanárnak az orvostudományi kar jegyzőjévé történt megválasztását jóváhagyta és nevezetteket tisztségeikben a megjelölt idő tartamára megerősítette. KATONAÜGYEK. Az uj ágyú. Az uj ágyukkal végzett eddigi kísérletek, amelyeket Budapesten, Gráczban és Przemislben folytattak,— mint a P. L. jelenti — igen kedvezőek. A kiderült csekély hibák miatt rövid időre félbeszakították a kísérleteket. A szükséges változtatás és javítás munkájával már csaknem elkészültek s a kísérletet nemsokára folytatják. A nagy hadgyakorlatokon beosztják a próbaütegeket a csapattestekhez. A gráczi 3. tüzérezredhez beosztott próbaüteg részt fog venni a veszprémi gyakorlótéren szeptember 3-ikától 7-ikéig megtartandó nagy tüzérségi gyakorlaton, amelyen a király is jelen lesz. A veszprémi tüzérségi gyakorlat a tervezett új gyorstüzelő ágyuk kipróbálásán kívül arra is fog szolgálni, hogy tiszta képet nyerjenek az egyéb használt fegyvernemek tűzhatásáról. A veszprémi gyakorlótéren július 14-ikétől szeptember 26-ikáig megtartandó rendes lövőgyakorlat ezzel a nagy tüzérségi gyakorlattal nincs összefüggésben s az alatt, amíg ezt elvégzik, szünetelni fog. EGYLETEK. O A Vöröskereszt-Egyletből. A hivatalos lap mai száma közli, hogy Lajos Győző főherczeg védnökhelyettes sárvári és felső vidéki Széchenyi Bertalan gróf főrendiházi tag, sz. k. v. m. kir. honvédhadnagyot a magyar szent korona országai Vöröskereszt Egyletének megbízottjául kinevezte és szolgálattételre háború esetére a 28-ik sebesültszálító-oszlop parancsnokául rendelte ki. SPORT. E rovat munkatársait kérjük, hogy közleményeiket a papírnak csak egyik oldalára írják. Minden e rovatba tartozó közlemény a Magyar Nemzet Sportszerkesztőségébe küldendő. Alagi lóversenyek. (II. nap.) I. Handicap. Dij 1200 korona. Táv: 2000 méter. Báró Morpurgo A. Cordial-ja (lov. Bruck) első, Anita második, Györgytallér harmadik, futottak még: Viveur, Karikacsapás. Bírói ítélet: Három hoszszal könnyen első, négy hoszszal harmadik. Tot.: 10 : 34. Helyre: I. 25 : 46, II. 25 :41. II. Eladók versenye. Díj 1000 korona. Táv: 2400 méter. Wenckheim D. gróf Esztelenje (lov. Pfeifer) első, Tedd meg necem második és Maris Slave harmadik, futott még: Olga. Bírói ítélet: Három hoszszal első, öt hoszszal harmadik. Tot.: 10:18. Helyre: I. 25:28, II. 25:30. III. Evanthia-akadályverseny. Díj 3000 korona. Táv: 4000 méter. Ifj.Dávid E. Jerome-je (lov. Rosak), első, Gubernátor második, Kontár harmadik, futottak még: Részes, Switcher és Winifred (elbukott.). Bírói ítélet: Három hoszszal nyerve, egy hoszszal harmadik. Tot.: 10:33 Helyre: I. 25 : 44, II. 25 : 76. (III. nap.) (Saját tudósítónktól.) Az alagi második nyári meetingnek holnap van az utolsó napja, melyre tippjeink ezek: I. Haber-ist.—Hastzmann. II. Geist-ist.—Andrássy-ist. III. Biri—Rikkants. IV. Tudor—Különcz. V. Roulade—Farkas. VI. Orssich-ist.—Geist-ist. Programm. Harmadik nap, vasárnap, Julius 7. I. Eladók versenye. Dij 1000 korona. Táv: 1200 méter. 1. Gr. Andrássy T. 3é s k Garany 671/2 2. Mr. Brooke 3é stp k Joke 621/2 3. Geist G. 4é p k Trilla 691/2 4. Ugyanaz 3é s m Dijnok 65 5. Ugyanaz 3ó s k Rozmaring 631 /a 6. Dr. Haber L. 4é p m Györgytallér 71 7. Ugyanaz 4é p m Tedd meg nekem 71 8. Henzog M. 3é s m Glory 70 9. Jóny N. száz. 3ó s k Cyprieme 671/2 10. Gr. Orssich P. fhdn. 3é p k Előre NI. 671/3 11. Mr. Silton 3ó s k Astorga 631/« 12. Br. Szentkereszty I. 36 stp m Hastzmann 64 II. Háromévesek eladóversenye. Dij 1000 korona. Táv: 1600 méter. 1. Gr. Andrássy T. s k Anita G&ls 2. Ugyanaz s k Garany 661/» 3. Geist G. s m Dijnok 68 4. Ugyanaz s m May’s Slave 68 5. Ugyanaz p m Nyakas 68 6. Herzog M. s m Glory 68 7. Grurssich P. fringy p k Előre II. 661/s 8. Világhy Gy. p k Jambo 661/s 9. Mr. C. Wood p k Szemrevaló 661/s III. Szt.-Endrei gátverseny. Dii 3000 korona Táv: 2400 méter. Hároméveseknek. 1. Blaskovich E. p h Döntnök 63 2. Mr. Brooke f m Néha-Néha 63 3. Ifj. Dávid E. stp m Girigoré 63 4. Ugyanaz szp m Harpagon 63 5. Ferdinándy B. s k Biri 63 6. Geist G. s m Mr. John 63 7. Herzog M. s h Betyár 63 8. Jóny H. száz. p k Prima 63 9. Krausz L. p m Rikkants 63 10. Br. Morpurgo A. fhdngy sz m Cordial 63 11. Ugyanaz p h Mystery 63 12. Gr. Orssich P. fhdngy p m Baedecker 63 13. Gr. Teleki L. p m Dallas 63 14. Mr. White p m Fauclon 63 IV. Nyári akadályverseny. Dij 1800 korona. Táv: 5000 méter. 1. Hg. Braganza M. 56 p h Tudor 741/s 2. Gy.Esterházy L. 46 p h Gubernator 65 3. Gerat G. 56 p h Részes 721/s 4. Ugyanaz 46 p m Bohémé 71 5. Ugyanaz 46 g?p m Smitcher 69 6. Hoffmann L. Orn. id p h Csehi 74 7. Jankovich B. Gy. 4é p k Dóra 65 8. Jóny 1ST. száz. 4é s h Gazduram 65 9. Gr. Orssich P. fhdgy. 4é p m Különcz 67 10. Világhy Gy. 4é p k Jeszenicze 65 V. Kétéves nyeretlenek eladóversenye. Dij 1200 korona. Táv: 1000 méter. 1. Gr. Andrássy T. p k Roulade 50 2. Gr. Batthyány E. s k Mad Girl 55 3. Mr. Brooke p k Naughty Girl 54 4. Chernel Gy. s m Sarkas 511/a 5. Geist G. s k Ászát 60 6. Ugyanaz f k Édes 60 7. Ugyanaz p k Hajas 60 8. Jóny N. száz. s k Brianza 57 9. Mr. Lincoln s m Boba 571 /a 10. Gr. Orssich P. p k Ha 60 11. Gr. Schönborn F. p k Minerva 50 VI. Zár-handicap. Dij 1200 korona. Táv: 1600 méter. 1. Dr. Haber L. 4é p m Tedd meg nekem 741/» 2. Geist G. 4é s m Viveur 701/s 3. Ugyanaz 3é p m Nyakas 701/» 4. Dr. Haber L. 4é p m Györgytallér 701/2 5. Gr. Andrássy T. 3é s k Anita 69 6. Gr. Esterházy B. 3é p m Berta 69 7. Gr. Orssich P. föhadn. 3ép m Teuff-Teuff 681/» 8. Ugyanaz 3é p m Csitt 671/a 9. Gr. Wenckheim D. 3ó p m Esztelen 66 10. Mr. C. Wood 3é p m Fülöp 66 11. Geist G. 3ó s m May’s Slave 66 12. Gr. Orssich P. főhadn. 3é p k Előre N. 65 13. Gr. Andrássy T. 3é s k Garany 64 14. Mr. Brooke 3ó s m Sóhaj 64 15. Mr. Silton 3ó s k Astorga 631/a, 16. Borbély Gy. 3ó p k Gerle 61 17. Geist G. 36 s m Dijnok 61 18. Br. Szentkereszty I. 36 p m Hastzmann 60 19. Mr. Brooke 36 p k Joke 59l/m 20. Br. Szentkereszty P. 36 p m Karikacsapás 55l/a Karlsbadi lóversenyek. (IV. nap.) (Saját tudósítónktól.) A karlsbadi futtatások negyedik napján, vasárnap, kerül a szőnyegre az Egerlander-díj, melynek 30.000 koronás díjáért a következő kétévesek fognak pályázni: Ladon lov. Wilton Eccola Martin Nordlandführer 2.Smith Tubereuse Dogger Gyaláz Gray Helena Adams Luxardo Cleminson Ajard Jones Vestal Virgin Prudames Count Móric Tarai Favorit természetesen Ladon, gróf Degenfeld Imre veretlen Filouménje, mely eddigelé oly formát mutatott, mint nálunk kétéves soha s ha abban a kondiczióban megy a starthoz, mint a Károlyi-memorialban és a Metropole-dijban, akkor, daczára 8 font pönalitásának, verhetetlen ezúttal is. A mi lovaink közül Count Moritz-nak van első kilátása, bár sok jó hír előzi meg Gyalár-t, mely állítólag a Springer-istálló legjobb kétévese. A két német ló, Eccola és Nordlandführer aligha fognak érvényre jutni, talán az utóbbi játszhat szerepet a finishben, de neki sincsen helyesélynél egyéb kilátása. Jelöltjeink: I. Péchyist. — Melfitano II. St.-Patrick — Schneefink III. Pompadour — Patron IV. Ladon — Nordland führer — Count Moritz V. Latourdic — Getrost VI. Pavolin (Vendel) — Garcia Programm. Negyedik nap, vasárnap, július 7. I. Eladóverseny. Dij 4000 korona. Táv: 2000 méter: 1. Aresin-Fatton J. fhd 3é stp m Kegyi 501/2 2. Bleichröder G. 4é p k Clairette N. 55 3. Dreher A. 6é p m Gagerl 541 /2 4. Br. Harkányi J. 3é p m Gay Lord Quex 511/2 5. Herzog M. 3é stp m J’insiste 491/2 6. Krausz L. 4é p k Hardly -J.■ 55 7. Mr. Lincoln 4é stp Royal Flush 53 8. Mautner V. 4é p m Waterloo 55l/s 9. Ugyanaz 3e p k Dubarry 56 10. Péchy A. 4é p m Gardia &71, 11. Ugyanaz 3é stp k Pompadour 54 12. Br. Springer G. 3é s k Gaffe 51 ,13. Szemere M. 4e p m Melfitano 66^ 7