Magyar Nemzet, 1905. július (24. évfolyam, 158-183. szám)

1905-07-20 / 174. szám

10­­ MAGYAR NEMZET. 1905. julius 26. csendőrfedezettel Kecskemétre szállították, a mikor zsebeiben 1200 koronát találtak. A vizsgálat során Horváth azzal védekezett, hogy ő nem sikkasztott és a pénz megvan a lakásán. Eme vallomása folytán házkutatást tartottak nála s a kabátja zsebében csakugyan találtak is 0400 koronát. Hogy ez a pénz miképpen került a kabátja zsebébe, arról a rendőrkapitány adott bővebb felvilágosítást, a­ki elmondta, hogy a pénzt Horváth nővére, Győrff­y Balázsné csempészte időközben a szerencsétlen ember lakására, s erről titkon értesítette fogva levő bátyját, a­ki aztán ehhez képest irányította a vallomását. A kecskeméti törvényszék előtt lefolytatott főtárgyaláson a vádlott már következetesen han­goztatta, hogy a pénz megvan, őt sikkasztás nem terheli, mert a várossal elszámolási viszonyban volt, s a városi tanács számadásra sohasem hivta fel. A törvényszék ezen az alapon felmentő ítéle­tet hozott. Az ítéletet a királyi ügyész megfe­­lebbezte s igy került a bűnpör a budapesti kir. Ítélőtáblához, a melynek szüneti tanácsa Bakonyi Imre elnöklésével, Eürdögh András biró előadása mellett ma délelőtt vonta felelősségre Horváth Ádámot. A bűnper adatainak ismertetése előtt a ta­nács meghallgatta Minnich Károly dr. és Schaffer­­Károly dr. elmeorvosi szakértők véleményét, a­mely szomorú képét nyújtja az alkoholizmus pusz­tító hatásának. Előadták hogy a vádlott 18 év óta áldoz az ivás szenvedelmének s ennélfogva idült szeszmérgezésben szenved, a mi felfogását és gondolkodását lassúvá, emlékezőtehetségét gyöngévé tette. Mindezek alapján­ a szakértők arra a véle­ményre jutnak, hogy a vádlott elmebeli állapota kóros elváltozásban nem szemmel ugyan, de elhatá­rozási képessége korlátozott. Ezután az előadó részletesen ismertette a bűn­pör anyagát, majd a vádlott kihallgatására ke­rült, a sor.­­ — B­allotta a vádat, — mondta az elnök — mit hoz fel a védelmére ? — Én nem sikkasztottam. —­ Mivel igazolja ezt? —­ Azzal, hogy a pénz megvan. — Miféle pénz volt az, a­mit letartóztatása­kor önnél találtak ? — Rém tudom. nem­ emlékszem. —­ Ön azzal védekezik, hogy elszámolási vi­szonyban volt a várossal. — Igen. Benne van a vallomásomban. Másra nem emlékszem. A párbeszédek során Vizlendvay Imre fő­ügyész-helyettes fentartotta a felebbezést, s kérte a vádlott elítélését, míg a védő a vádlott ártat­lanságát iparkodott bizonyítgatni. A kir. ítélőtábla az első bíróság ítéletét meg­semmisítette és Horváth Ádám dr.-t hivatali sik­kasztás bűntettéért egy évi börtönre és öt évi hi­vatalvesztésre ítélte. Az ítélet ellen a védő sem­­­miségi panaszt jelentett be. SPORT. 0 Sporthírek. Gsompora állapota, már any­­nyira javult, hogy az orvosok kedden a köteléke­ket eltávolították róla, de a jeles belföldi a kot­­tingbrunni versenyeken még nem lovagolhat. .Temek aratta zsokéink közül a legtöbb győ­zelmet a tátra-lomniczi versenyeken. A jeles bel­földi lovas hat­­futásban győzött, m­íg Barton, Cleminson négy, Huxtable három, Bocskay kettő, Székely, Kisziváth, Smejda és Kelemen egy-egy futást nyertek. Kulit Ghorinsky Frigyes gróf megvette Kö­­nigsvvarter Herman bárótól. Birkenruth fog az Egyedi-istálló lovain lova­golni a kottingbrunni meeting folyama alatt, mert Lewis betegsége miatt még jó ideig nem szállhat nyeregbe. KÖZGAZDASÁG. Kinevezések a postánál. Vörös László keres­kedelemügyi miniszter Bubi Emil, Spissich János, F­ilipovics József posta- és távirdatitkárokat a VII. fizetési osztályba posta- és távirdatanácsosokká, Bayler István posta- és távirda-főmérnököt a VII­ .fizetési osztályba posta- és távirda műszaki taná­csossá, Filep Samu, Tarlós György, csernafalvai Kozmutza Kornél, Klimes Károly és Strammer­­József posta- és távirda-segédtitkárokat a VIII. fizetési osztályba posta- és távirda-titkárokká ne­vezte ki. A kinevezéseket a hivatalos lap legköze­lebbi száma közli, itt búzafajták a Bánságban. A bánsági búza nemsokára hazájából, a Bánságból is kivesz. A bán­sági búzából készült liszt utolérhetetlen, de miután ez a búzafaj keveset terem, könnyen megdől és megrozsdásodik s miután a malomipar a kitűnő kvalitást nem honorálja, a bánsági gazdák mind­­sürűbben térnek át új, gazdagon termő, kevésbé rozs­dásodó és megdőlésre kevéssé hajló búzafajták ter­mesztésére. Különösen kétfajta búza terjed rohamosan. Az egyik az úgynevezett somogyi tarbuza, melyet Marton Andor gazdasági-egyesületi titkár, földbir­tokos h­onosított meg Torontálban s azóta magki­választás utján nemesitett meg. Ez Angliából szár­mazik s terméshozama 3 méter mázsával nagyobb kát, holdanként, mint a bánáti búzáé. A másik buzafaj Francziaországból származik és Sólymos Gusztáv törökbecsei földbirtokos honosította meg. Kalászai kétszer akkorák, mint a bánáti búzáé. A Temesmegyei Gazdasági Egyesület több év óta folytat megnemesítési kísérle­teket a bánsági vörös búzával s bár ezek a kísérletek kedvező eredménynyel biztatnak, a bánáti búza mégis napról-napra tért veszít min­den kitűnő tulajdonsága daczára, miután a magyar mezőgazdaság sem vonhatja ki magát a búzater­melés Európaszerte észlelhető irányváltozása alól, melynek folyománya a bőtermő búzafajták megho­nosítása. Állatdijazások. A Zentai Gazdakör folyó évi augusztus hó 20-án Zentán csikódijazást rendez, melyen kizárólag zentai gazdák vehetnek részt sa­ját nevelésű csikóikkal. Az Erdélyi Gazdasági Egyesület kolozsmegyei szakosztálya szeptember hó folyamán Kolozs megye négy járásában: Bánffy­­hunyadon, Nádasmentén, Nagysarmáson és Tekén rendez díjazással egybekötött tenyészállatkiállítást. Katonai lovak kiosztása. A katonai lovak létszámából kisorsolt kanczákat a kisgazdák kö­zött osztják ki kedvezményes árban. Ez idén a kiosztást a Zemplénvármegyei Gazdasági Egyesület fogja végezni. A vetés állása Ausztriában, Bécsből jelentik. A földmivelésügyi minisztérium a vetés állásáról július közepéről a következő jelentést adja ki: A nagy hőség a hónap elején különösen a tavaszi ve­­teményben idézett elő romlást, a terméskilátások azonban a később bekövetkezett eső h­atása alatt ismét javultak. A meleg rendkívül gyorsította a gabona fejlődését, úgy hogy az aratás ko­rábban volt megkezdhető. Javában folyik a rozsaratás, sőt a mélyebb fekvésű vidékeken több helyütt be is fejezték. A föld nedvességé­nek hiánya részben befolyásolta a magfej­lődést. Csehország szárazságtól és aszálytól sujtott vidékein apró maradt a kalász. Több helyütt kényte­lenek voltak a veteményeket megérés előtt­ le­aratni. A búza gyorsan közeledik a teljes érett­séghez és valószínűleg általában jobban megfelel különösen a mag minősége tekintetében, mint a rozs, annál is inkább, mert lehet, hogy e gabonanem a hónap zivataros esőitől is várhat gyarapodást. A jó gabonavidékeken, a­hol június máso­dik felében kiadó eső volt, mind a mag, mind a szalmahozadék kielégítőnek ígérkezik. Né­mely vidéken a hirtelen felhőszakadás következté­ben meghűlt a gabona. Pontos megállapítás külön­ben csak a próbacsáplés után lesz lehetséges. Addig kérdéses, hogy a búza- és rozstermést jónak vagy közepesnek lehet e tekinteni. A tavaszi vetés a szudétákban és a Duna-tartományokban sok helyen jelentősen megrosszabbodott, különösen a zabvetés, m­íg az árpa részint kielégítő, részint közepes ter­mést ígér. Csehországban az árpa és zab a járások felében rosszul sikerült. Az alpesi és a Karszt-tar­­tományokban a nyári gabona, különösen a zab jó eredményt ígér. A legjobb termés nyugati Gali­­cziában lesz. A repezét legnagyobbrészt learatták, általában gyönge. A tengeri kitűnő és sokat ígér. A szénakaszálás majdnem mindenütt be van fejezve, többnyire igen jó kilátással a sarjára, de okvetlenül szükség van esőre. A fontos kapás­növények általában jól álltak ellen a szárazságnak. Burgonya általában kedvező, czukorrépa meglehe­tősen kielégítő, néhány járásban kevéssé kedvező. Takarmányrépa-a szárazság alatt sok helyen szen­vedett, de a legutóbbi zivatar után megjavult. A fejeskáposztában a szárazság és a h­ernyó sok kárt tett. A leüvetés sok helyen rövid maradt, a keleti és alpesi tartományokban kedvező. Jó szőlőtermés remélhető általában. Csak a tengerparton és Dél-Tirol némely vidékén csökkent a remény, a­hol a peronoszpóra ritka erővel lépett föl. A cse­resznye­termés Galiczia kivételével igen kedvező volt. Más gyümölcs, különösen Csehországban, ked­vezőtlennek mutatkozik. Magyar kivitel Romániába, a bukaresti cs és kir. főkonzulátus 1904. évi jelentéséből be­­fejezőleg még a következőket közöljük: Fúrógépek az ásványolajkutak fúrásához Ro­mániában is nagy számban gyártatnak ugyan, de daczára annak ezekből még mindig tekintélyesebb bevitel van, mely valószínűleg továbbra is tartani fog, mert a belföldi gyáripar a szükségletet nem képes kielégíteni. A Romániában előállított fúró­gépek mind kanadai rendszerűek. De nemcsak fúrógépek, hanem emelőgépek, hidraulikus csavar­gépek a furatásokhoz, felhúzógépek és mindenféle daruk is kerülnek bevitelre és miután ezeknél a gyors szállítás a főkellék, közelségüknél fogva hazánk gyáripara lenne hivatva ezek szállítására. Esztergapadok, körfűrészek, bútor- és par­kettagépek, malomberendezési gépek és szeszgyári gépek úgy tőlünk, valamint a vámkülföldről is nagy számban kerülnek bevitelre. Ha azonban ki­­viteli c­éseink külön-külön mindegyikre szakava­tott utazókat küldenének ki , akkor ezekben az üzletek legnagyobb részét mi csinálhatnánk. Gyapjúgyaratolókat kizárólag az erdélyrészi gyárakból visznek be, melyek a romániai háziipar­nak legjobban megfelelnek. Ipari gépek bevitelére a romániai vámtarifa életbeléptével kilátás van, különösen pedig azokéra, melyek jutafonoda, szövőgyárak, szeg- és csavar­gyárak, mezőgazdasági gépgyárak, szódavizgyárak, csersavgyárak, szappan- és gyertyagyárak, vegyészeti stb. gyárakhoz, melyek alapítása tervben van, szükségeltetnek. Czélszerű volna, ha kiviteli c­é­geink ezen gyárak felállításának ideje és módo­zatai iránt állandóan érdeklődnének és figye­lemmel kisérnék; hasonlóképpen czélszerű volna, ha a magán- és keskenyvágányú vasutak iránt is érdeklődnének, a­melyek nagyobb számban fog­nak épülni. Ólom- és öntött vascsöveket készítő gyár nincs Romániában és ezekben a monarchia gyárai versenyképesek. A­mióta Románia több városában vízvezeték építtetett, azóta klozet, fürdőkád, mosdóasztal, falikút, konyhakagyló és ehhez ha­sonló czikkek kerülnek forgalomba, mely czikkek­­kel hazai iparunk versenyezhetne a romániai pia­­c­okon a külföld hasonló gyártmányaival. Ásvány­olaj mint házi-, sűtő- és tüzelőanyag még mindig nem használtatok. A bosnyák vasutak bevételei. A bosznia­­herczegovinai országos vasutak üzletkimutatása június hóról: Az üzemben levő vonalak hossza 770 kilométer. Szállítottak 1905 június 1-től 30-ig 212.431 személyt és 99.033 tehertonnát. A szállítás jövedelme 881.011 korona, 15.222 koro­nával több, mint a múlt év megfelelő időszakában. 1905 január 1-től május 31-ig a bevétel 3.732.334 korona volt, a­miért 550.734 személy és 441.588 tonna szállíttatott. A múlt év megfelelő időszaká­nak jövedelme 3.834.906 korona. Tehát a jövede­­delem 102.572 koronával csökkent (1­86.650 korona). Amerika gyapottermése. New­ Yorkból jelen­tik . Az United Staates Group and Wheater Bureau heti jelentése szerint a gyapotterületekről érkezett jelentések szerint a gyapottermés átlagos állása javult. Sok helyről azon panaszkodnak, hogy a növény a gyom miatt sokat szenved. Béregkár is fordult elő. A postatakarékpénztár júniusi forgalma. A takarék-üzletben 82.030 tételben elhelyeztetett 4.249.052 korona 53 fillér, 45.576 tételben vissza­fizettetett 3.598.072 korona 04 fillér s igy a betétek összege 650.980 korona 49 fillérrel haladta túl a visszafizetések összegét. A betétek állománya ez üzletágban 1905 junius hó végén 63.686.906 korona 15 fillér. A betevők száma e hóban 2058-czal gyarapodott s összes számuk e hó végén 544.280. A cheque- és cleáringüzletben 669.041 tételben elhelyeztetett 183.915.104 ko­rona 07 fillér és 102.734 tételben visszafizettetett 183.273.193 korona 04 fillér, ennélfogva a betétek összege 641.911 korona 03 fillérrel múlta felül a visszafizetések összegét. A betétek állománya ez üzletágban 1905. junius hó végén 48.831.258 korona 70 fillér. A cheque-számlatulajdonok száma e hóban 73-mal növekedett s a fennálló cheque­­számlák száma e hó végén 12.890. A m. kir. postatakarékpénztár havi összforgalma a két üzlet­ágban 899.381 tétel s 375.035,421 korona 68 fillér, teljes betétálladéka pedig a hó végén 112,518,164 korona 85 fillér. Az értékpapír­üzletben 1905. június hó végéig kiállíttatott 3189 járadékkönyvecske, melyekre összesen 12,881,028

Next