Magyar Nemzet, 1905. augusztus (24. évfolyam, 184-210. szám)

1905-08-01 / 184. szám

Szerkesztőség: VII., Illiksa­ utcza 8. szám II. em. Telefon : 58—92. Városközi (Interurban) telefon 31. ". Budapest 1905. XXIV. évfolyam, 184. szám. Kedd, augusztus 1. Egész évre 24 kor., félévre 12 kor., negyedévre 6 kor., egy hónapra 2 kor. Egyes szám helyben és vidéken 8 fillér. Kiadóhivatal, VII. ker., Kerepesi­ út 54. szám. Telefon­száma: 64—01—02—03. A deési beszéd. Budapest, Július 31. Deésről nem a koaliczió vezérkarának tagja, hanem az új­ párt elnöke szól az or­szághoz. Formális programmot ad. A­mit kifejtett, az nem a koalicziónak úgyneve­zett »munkaprogrammja«, ez a latitude­­öket engedő, csak alapelveiben leszögezett programra. Bánffy báró egy azonos felfogások alap­ján csoportosult egyöntetű pártnak poli­tikai nézeteit fejtette ki azokról a tenni­valókról, melyek segélyével az ország ér­dekei az egész vonalon, kulturális, gazda­sági és közjogi téren egyaránt előbbre viendők. Igaz, az új­ párt vezére hangosan hirdeti, hogy a »munkaprogramra« valójá­ban fedi az ő programmját. Nehéz vele vitázni, mert tulajdonképpen csak az ő programmja van előttünk; a másik, az lilaszinó ködbe lévén burkolva, végnélküli és meddő polémiára vezetne a disputa. Csak egyetlen pontra óhajtunk mégis rá­mutatni: Bánffy báró azt hirdeti, hogy ő az általános választói jog érvényesülésével az állam ügyeinek intézésébe és ellenőrzé­sébe be akarja vonni az egész nemzetet. A reform módja szerinte az, hogy az ér­telmiség czenzusát kiterjeszszük, a czen­­zussal nem bírók szavazati joga pedig kü­lön rendeztessék. A szó kissé homályos. Az ember önkéntelenül a kuriális rend­szerre, vagy az általános szavazati jognak más hasonló korrektívumára gondol. Ér­demileg ezúttal nem óhajtunk belebocsájt­­kozni a problémába, mert nagyobb dolog ez, semhogy így mellékesen foglalkozzunk vele. Csak azt kérdezzük, vájjon az, a­mit Bánffy báró az általános választói jogról mondott, fedi-e a koalíc­ió intenczióit ? A radikális parlamenti reform problé­mája bármennyire dominálja is ez idő szerint a nyilvános diskussziót, ne térít­sen el bennünket Bánffy Dezső báró egyéb kijelentéseinek értékelésétől. Nagyjában és egészében az új párt ve­zérének nyilatkozatai jó hatást keltenek az olvasóban. A beszéd kétségtelenül libe­rális szellemű, demokrata irányú és nem­zeti érzésű. Hangja mérsékelt, a­mit jól esik hallani a politikai ellenfélnek is az izgató, kérlelhetetlen harczot hirdető be­szédek után, melyek nyomán a kasza éle­sítésére tör felbuzdulás. "­ A belpolitikai reformok tekintetében ott, a­hol világos a szava, a beruházások, a telepítések, az adóreform, a munkásügyi intézmények, a gyülekezési jog rendezése tekintetében nem lehet elítélő kritika sza­vával illetnünk az új párt vezérének kije­lentéseit. Gazdasági tekintetben azonban fej­tegetéseinek homályossága teljes és töké­letes. Hogy Bánffy báró óhajtja a vám­terület elkülönítését és nemzeti jegybank létesítését, azt eddig elé is tudtuk. Ám a­mikor nagy pretenzióval történik meg­nyilatkozás, többet és részletesebbet is óhajtottunk volna megtudni. Például azt, hogy mikor óhajtja az új­ párt vezére inau­­gurálni az új vámpolitikát? Óhajt-e a viszonyok reális mérlegelése alapján új kiegyezést kötni Ausztriával, hogy ennek alapján megköthesse az internaczionális szerződéseket? Vagy az idő rövidségének és az internaczionális konstellácziónak teljes semmibevevésével bele akarja-e vinni az országot egy képtelen gazdasági politika útvesztőjébe? Nagyon szerettük volna hal­lani erről a Bánffy báró vélekedését. Bánffy Dezső báró beszédének egész struktúrája a mellett szól, hogy az új­ párt vezére mindezeket a kérdéseket igen he­lyes értékeléssel a katonai problémának fölébe helyezi. Ezt látszik igazolni az a magában véve is helyes fejtegetése, hogy »gazdasági erőinkben kifejlődvén és ezzel az állampolgárok egyéni függetlenségében is megizmosodván, elmúlnak természetsze­rűleg közjogi sérelmeink. Természetszerű­leg érvényesülnek jogaink és a­mit ma követelünk, természetszerűen magától nyer biztosítást. Ennek így is kell lennie, hiszen program­ainkban is így vám.. De azért Bánffy báró beszédében is találkozunk a kommandó-nyelv magyarosításának óhajá­val. Törekvés formájában. A király alkot­mányos jogainak hangsúlyozása mellett. Váljon minő ennek a beszédnek poli­tikai jelentősége az adott viszonyok köze­pett ? Ebben a tekintetben Bánffy báró nyíltan beszél. Uj pártalakulást vár, ma­gyarán mondva a maga kisded csoportjá­nak megszaporodását. Miképpen fog ala­kulni a politikai jövendő, hogy lesz, mint lesz, valóra válik-e Bánffy báró vára­kozása, ennek a taglalásába nem igen bo­­csájtkozunk, mert a politikai jóslás hálát­lan mesterség. Azt az egyet azonban nem igen tudjuk érteni, hogy a koalíczió kere­­tén belül a G7-es elemek sorakozása mi tekintetben viheti előbbre a megoldást? Igaz, hogy Bánffy báró melegen fog­ A „MAGYAR NEMZET“ TÁRCZÁJA. — Julius 31. — A Svábhegyen. Irta: Szab­olcsi Lajos. Ne méltóztassanak megijedni. Nem akarom felfedezni a Svábhegyet. Ez különben fölösleges is volna, mert hiszen ha önök, székesfővárosi tisztelt indolens urak és hölgyek, még nem is voltak a Svábhegyen, bizonyára ismerik azt hír­ből, sőt talán még a »Normafádról és »Disznó­idéről is van némi halvány fogalmuk. A halvány fogalmak szükséges spécziesei a gyakorlati életnek, mert hová vezetne, ha min­denki mindent tisztán látna? Öntözzük hát azo­kat a megemlékezés jótékony nedűjével, nehogy végleg elhalványodjanak, elmosódjanak. Igen, mélyen tisztelt lusta fővárosi urak és hölgyek, önöknek ott lent a téglatengerben csak »dunszt«-jok van! Az önök érdekében írom tehát e sorokat. Meg akarom önöket kí­mélni a további fáradságos úttól, mert valóban nem viselhetném el, ha e távoli útra ösz­tökélném. Felkelni kora reggel, otthagyni a kényel­mes otthont, villamosra, majd a fogaskerekűre ülni és egy félórai utat tenni a Normafáig — gyalog. Az ilyen tanácsba határozottan bele­­jajdulna a lelkiismeretem. Méltóztassanak tehát csak szépen otthon­maradni. Otthon — kávészü­rcsölgetés közben — ugyanazon czélt érik el, ha ugyan­ezen írásom véletlenül a kezük ügyébe kerül. Csak semmi emóczió! Még olvasás közben se méltóztassanak hegymászásra gondolni. Félő, hogy ez is meg­árthatna önöknek. Hadd indulok hát útnak — egyedül. A­mint így megyek, mendegélek, gyönyör­ködve a bűbájos természet pazar dekorácziójá­­ban, anyanyelvem édes hangjait hozza felém a játszi szellő. Kétkedőleg hallgatózom, vájjon nem csalódom-e? Lehetséges volna? Oly ritka itt a magyar beszéd . . . Szorgos figyelés után észreveszem­, hogy egy jól megtermett úri­em­ber séta közben magyarul olvasgat. A Baedeckere, a hirtelen szőke korszakába, de különösen a kiejtése csakhamar elárulja, hogy Germánia szülötte. Megállóit egy nyaraló előtt és sok buzgósággal ropogtatta: »Ez a villa eladó.« Hjah úgy . . . A kiábrándulás boszantott. Meggyorsítom lépteimet, miközben körülnézek. Sehol egy em­beri lélek. A gyönyörű utak kongnak az üres­ségtől. Csak mikor az erdőbe érek, hallok újból magyar motívumokat. Az útszélen a »János vitéz«-t nyöszörgi hegedűjén egy kockabandának legkockább tagja. Lábbal tiporja a hegedű-is­kola legelemibb kellékét és olyannyira híján van a tiszta intonációnak, hogy az erdő dalos ma­darai epelázzal terhelten, seregestül röpülnek tova üdülni. (Erre a tájékra ezek többé vissza nem térnek.) Az átszenvedett diszharmónia megrázott, s Tio a KIipo-v- iirlp I1a.l7Kii.mns Ip.vpcrmp rtprn irvn segítségemre, talán jómagam is utána iramodom a menekülő madaraknak, így azonban — kime­rülve a kocka-akkordoktól — egy padra helyez­kedem és lesem két 40 éven aluli sváb fiúnak elmésnek ígérkező dialógusát. — Franzl!­­ — No! — Vászt? — Wasz denn? — Hájt iz sén! — Jó! Szepl? — Franzl? — AVászt, nárum bájt sén iz? — Ná? — Darum! — Darum ? — Frajli! — Gélt? — Jó! Az időjárás indító okainak ez a természe­tes alapokon nyugvó magyarázata megkapott. •Jó darabig gondolkoztam a meteorológiai pro­bléma ilyetén egyszerű megoldásán és talán még most is gondolkoznám, ha hirtelen eszembe nem jut, hogy 4 órára két ángliust kell várnom a fogaskerekűnél. Nosza gyorsan az állomáshoz! Albion fiai pontosan érkeztek meg és messzelátókkal felfegyverkezve türelmetlenül vár­,­ták, hogy a szállóbeli híres kilátáshoz ve­zessem. Magyaros vendégszeretettel egy kis parázs bankettet (ejtsd: löncsöt) ajánlottam fel nekik, ők azonban geometrice­t kimért szavakkal kértek.

Next