Magyar Nemzet Képeslap, 2005. január-június (68. évfolyam)
2005-01-09
Bayer Zsolt Ó és Úr... Az Ószövetségben szól a „rettentő szavak tudója”, Ésalás: „XXVIII/16. Az okáért azt mondja az Úr Isten: Imért én vetek Sionba követ, próbakövet, drágalátos , szegeletkövet, erős fundamentomkövet, aki hiszen, nem siet az. 17. És az ítéletet mértékre vonszom, és az igazságot mértékre, és a kőeső elsepri a hazugságban való reménységet, és az árvizek elborítják a ti oltalmatokat.” Az Újszövetségben szól János, a Jelenések Könyvében: „VI. /8. És látom, és íme vala ott sárgaszínű ló, és a ki rajta ül vala, annak neve vala halál, és a pokol követi vala azt; és adalék azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy fegyverrel, éhséggel, halállal és a földnek fenevadai által ölnének. 12. Azután tekintém mikor a hatodik pecsétet felbontotta volna; és íme nagy földindulás jön, és a nap feketévé jön, mint a fekete zsák, és a hold mindenestől jön olyan mint a vér. 14. És az ég eltakarodék, mint mikor a papírosat egybetakarják, és minden hegyek és szigetek helyekből elmenének. 17. Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja, és ki maradhat meg ő előtte?” S most, Ésaiás és János jövendölései után szögezzük le hamar: „csak” egy földrengés volt... Jó az ilyesmit kijelenteni, tudálékos arccal, nehogy megsértsük a sem Ó-, sem Újszövetséget nem olvasó felebarátaink érzékenységét. De azért mégis: nehéz ilyenkor nem felütni a Bibliát... Nehéz nem eltöprengeni azon, vajon kik azok a „ti”, akiknek az árvizek majd elborítják oltalmukat. Van-e még „ti” vagy csak „mi” vagyunk? S legyen ez egyszersmind a globalizáció alapkérdése is... Te is más vagy, te sem vagy más. Istenem, Istenem, szegény-szegény emberek... Szegény mindannyiunk... De miért éppen ők? Miért mindig a legszegényebbek? Mondd, Uram, hogy érted azt, hogy „akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól elvétetik”? Ezt nem értettem soha. Most is csak nézek, s töprengek: vajon mi nem jobban érdemeltük volna? S aztán gondolom azonnal és újra ők nem mi vagyunk? Igen. De ha itt lett volna? Ha mivelünk történt volna, akkor most káromkodnék, zokognék, az égre fenekednék. Mennyivel kényelmesebb azért filozofálgatni, Bibliát felütni - mennyivel könnyebb, Istenem, adakozni. Úgysem fogjuk megérteni soha. Tengernyi fizikai ismereteink között elvesztettük végképp rálátásunkat az egészre, fogékonyságunkat a transzcendensre. Már régen nem hisszük, van hatalom mifelettünk. S ha szembesülünk vele, hát szemérmesen félrenézünk, s kirúgjuk a meteorológust. Pedig pap kell ide. Buddhista szerzetes, szeretetszolgálat, Isten igéje. Iszonyat idején a népek valamiért mindig a templomba menekülnek, Isten szolgáihoz bújnak, és soha nem a belügyminiszterhez. Olyasmiért lehet ez, amiért egyesek szerint minden betegségünk lelki eredetű. Persze, még körülbelül egy hétig foglalkozunk majd ezzel. Egyre ritkulnak majd a képek, beszámolók, februárra elfelejtjük. Visszazökkenünk a régi kerékvágásba, észrevehetetlen lelki és agyi katasztrófáink közé. Lehet, hogy tovább fogunk emlékezni egy vigyorgó hülyére, aki kezében két pokrócot tart, mint a felfoghatatlanra. S mert ezt a hülyék is tudják, hát ilyenkor általában két pokróccal vigyorognak. Nem baj... Az a csodálatos, hogy akkor is van Isten, ha ne adj Isten!, nincsen Isten... 2005. január 9., vasárnap Magyar Sorizel Képeslap .