Magyar Nemzet Képeslap, 2005. január-június (68. évfolyam)

2005-01-09

Bayer Zsolt Ó és Úr... A­z Ószövetségben szól a „rettentő szavak tudója”, Ésalás: „XXVIII/16. Az okáért azt mondja az Úr Isten: Imé­rt én vetek Sionba követ, próbakövet, drágalátos , szegeletkövet, erős fundamentomkövet, a­ki hiszen, nem siet az. 17. És az ítéletet mértékre vonszom, és az igazságot mér­tékre, és a kőeső elsepri a hazugságban való reménységet, és az árvizek elborítják a ti oltalmatokat.” Az Újszövetségben szól János, a Jelenések Könyvében: „VI. /8. És látom, és íme vala ott sárgaszínű ló, és a ki rajta ül vala, annak neve vala halál, és a pokol követi vala azt; és adalék azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy fegy­verrel, éhséggel, halállal és a földnek fenevadai által ölnének. 12. Azután tekintém mikor a hatodik pecsétet felbontotta volna; és íme nagy földindulás jön, és a nap feketévé jön, mint a fekete zsák, és a hold mindenestől jön olyan mint a vér. 14. És az ég eltakarodék, mint mikor a papírosat egybeta­karják, és minden hegyek és szigetek helyekből elmenének. 17. Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja, és ki ma­radhat meg ő előtte?” S most, Ésaiás és János jövendölései után szögezzük le ha­mar: „csak” egy földrengés volt... Jó az ilyesmit kijelenteni, tudálékos arccal, nehogy meg­sértsük a sem Ó-, sem Újszövetséget nem olvasó felebarátaink érzékenységét. De azért mégis: nehéz ilyenkor nem felütni a Bibliát... Nehéz nem eltöprengeni azon, vajon kik azok a „ti”, akik­nek az árvizek majd elborítják oltalmukat. Van-e még „ti”­­ vagy csak „mi” vagyunk? S legyen ez egy­szersmind a globalizáció alapkérdése is... Te is más vagy, te sem vagy más. Istenem, Istenem, szegény-szegény emberek... Szegény mindannyiunk... De miért éppen ők? Miért mindig a legszegényebbek? Mondd, Uram, hogy érted azt, hogy „akinek van, annak ada­tik, akinek nincs, attól elvétetik”? Ezt nem értettem soha. Most is csak nézek, s töprengek: vajon mi nem jobban érde­meltük volna? S aztán gondolom azonnal és újra­­ ők nem mi vagyunk? Igen. De ha itt lett volna? Ha mivelünk történt volna, ak­kor most káromkodnék, zokognék, az égre fenekednék. Mennyivel kényelmesebb azért filozofálgatni, Bibliát fel­ütni - mennyivel könnyebb, Istenem, adakozni. Úgysem fogjuk megérteni soha. Tengernyi fizikai ismere­teink között elvesztettük végképp rálátásunkat az egészre, fo­gékonyságunkat a transzcendensre. Már régen nem hisszük, van hatalom mifelettünk. S ha szembesülünk vele, hát szemérmesen félrenézünk, s kirúgjuk a meteorológust. Pedig pap kell ide. Buddhista szerzetes, szeretetszolgálat, Isten igéje. Iszonyat idején a népek valamiért mindig a temp­lomba menekülnek, Isten szolgáihoz bújnak, és soha nem a belügyminiszterhez. Olyasmiért lehet ez, amiért egyesek sze­rint minden betegségünk lelki eredetű. Persze, még körülbelül egy hétig foglalkozunk majd ezzel. Egyre ritkulnak majd a képek, beszámolók, februárra elfelejt­jük. Visszazökkenünk a régi kerékvágásba, észrevehetetlen lelki és agyi katasztrófáink közé. Lehet, hogy tovább fogunk emlékezni egy vigyorgó hülyére, aki kezében két pokrócot tart, mint a felfoghatatlanra. S mert ezt a hülyék is tudják, hát ilyenkor általában két pokróccal vigyorognak. Nem baj... Az a csodálatos, hogy akkor is van Isten, ha­­ ne adj Isten!­­, nincsen Isten... 2005. január 9., vasárnap Magyar Sorizel Képeslap .

Next