Magyar Nemzet Képeslap, 2013. január-június (76. évfolyam)
2013-01-06
árcsökkentéssel, de tény, jó pár ezer forinttal valóban alacsonyabb lehet egy átlagos háztartásban a havi rezsi. Bizony, nagyon sok családban ez is számít! A közmunkások bére képzetlenek esetében bruttó 71 800 helyett 75 500 forint lesz, a legalább középfokú vagy szakképesítést igénylő feladatoknál 92 ezer helyett 96 800 forint. A munkavezetők 106 480 forintra jogosultak. Sok pénz ez? Természetesen nem. Meg lehet belőle élni? (De sokszor hallottuk ezt a kérdést!) Kínkeservesen, vagy még úgy sem, legföljebb, ha akad még valami mellékes, például darabka föld, amelyet művel a család. (Feltéve, ha tényleg műveli.) De akkor is tény, hogy aki hajlandó dolgozni, kétszer annyit vihet haza most, mint amikor Nyakó egykori főnöke szerint erős volt a gazdaság „stabil és nagy a jólét”. S tény az is, hogy a közmunkás- és minimálbérek emelkedését szigorú matematikai számítások szerint nem engedhetné meg magának az ország s most vegyünk egy nagy levegőt - a nyugdíjemelést sem. Inkább filozófiai, mint matematikai kérdés azonban, hogy lemondunk-e a társadalom bizonyos (egyesek szerint haszontalan) tagjairól, vagy esetükben is próbáljuk menteni a menthetőt. Ami meglehet, kis előrelépés egy-egy embernek, de igenis nagy a költségvetésnek. Rogán Antal nagy sárga csekket ábrázoló táblával jelent meg a hét közepén a Csepel-szigeten, s azt ígérte, megóvják a lakosságot a trükközéstől, a rezsicsökkentésnek februártól érezhetővé kell válnia. Csak aztán legyen is így, mert a végén még tényleg jön a veszedelem. Címlapunkon: Az EON áramszolgáltató szakemberei a fogyasztásmérőket ellenőrzik Szolnokon Képünkön: Gyöngyöspatai közmunkások dolgoznak a kormány álltal indított közmunkaprogramban Gyöngyöspata közelében Fotó és címlapfotó: Nagy Béla 2013. január 6., vasárnap Magyar Nemzet Képeslap ...i» .