Magyar Nemzet, 1939. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1939-02-01 / 26. szám

2 bizonyítja az is, hogy Chamber­lain Roosevelt újévi üzenetére hivatkozott, amely tudvalévően szintén világnézeti külpolitikát hirdetett. Ebből arra következtetni, hogy az angol kormány valóban ug­rásra készen áll ezeknek az el­veknek a védelmében, akkor is, ha nem az ő szabadságukról van szó, természetesen nem le­het. De hogy az angol­szász közvélemény ebben az irányban halad, az kétségtelen, akár azért, mert Roosevelt kormánya hajszolja ezen az úton az ameri­kai közvéleményt, akár pedig mert az angol közönség hangu­latának hatása alatt tolódott ebbe az irányba Chamberlain. Eddig mindenesetre azt lát­hattuk, hogy a helyzet ma az ellenkezője annak, mint amely a fiatalabb Pitt idejében ural­kodott Angliában. Akkor Pitt pártolta, az angol közvélemény pedig ellenezte, hogy Anglia háborúval szálljon szembe a francia forradalom belpolitikai világnézetével és külpolitikai imperializmusával, most pedig Chamberlain az angol politikai tényezők egyik legengedéke­nyebb csoportjához tartozik. A szombati birminghami rádió­beszéd hallatára azonban sokan vetették fel a kérdést, vájjon Chamberlain nem tartja-e túl­zottnak a még nálánál is enge­dékenyebbek felfogását? Erre enged következtetni, hogy az annyira óvatos angol miniszter­­elnök beszéde során több ízben olyan gondolatok ébresztésére alkalmas szavakat ejtett ki, amelyek megragadhatják az an­golok fantáziáját. Ez a fantázia tudvalévően éppenséggel nem nagy. De ha a miniszterelnök — amint azt Chamberlain beszédének a leg­elején tette —­ olyan szoros ösz­­szefüggést állapít meg a kül­politikai helyzet és az üzlet ala­kulása között, az ilyen érv teli­találatként éri a City fejét és zsebét. Az erőszakkal való ural­kodás emlegetése szintén meg­bolygatja az angol embernek puritanizmustól és szentimenta­­lizmustól színezett szemléletét s hol van az a még oly művelet­len angol, akit ne alarmírozna, ha a miniszterelnöke azt emle­geti, hogy Pitt milyen kontinen­tális forradalommal állott szem­ben, amihez Chamberlain még hozzáfűzte, hogy ha Pitt nem élhette meg Anglia győzelmét (mert 1806-ban halt meg, Wa­terloo pedig 1815-ben volt), ő, Chamberlain reméli, hogy még megéri a győzelmet. Az angol különben szívesen számol s ha Chamberlain azzal végezte be­szédét, hogy 125 évvel ezelőtt milyen harcot folytatott Anglia, 1939-ből könnyű kivonni a 125-öt s visszaemlékezni az ak­kor Angliát fenyegető francia imperializmusra. * A Chamberlain-beszédnek idő­szerű és gyakorlati termé­szetű mondata talán csak az volt, amely Olaszországra vo­natkozott. Németországgal szem­ben megértő hangon igyekezett beszélni Chamberlain, Olasz­ország irányában azonban szem­­mel láthatóan hangsúlyozottan barátságos akart lenni és sokak­nak feltűnt, hogy a Mussolini­val való érintkezéséről mennyi­vel hosszasabban beszélt. Ez arra vall, Chamberlain még mindig nem adta fel régi gon­dolatát, hogy talán Berlin nél­kül is meg lehet egyezni Olasz­országgal. Emlékezetes, hogy ezért ejtette el az Anschluss előestéjén Edent, ezért kötötte meg tavasszal az olasz—angol egyezményeket, aminthogy nyil­vánvaló, hogy ezt a szándékot nem adta fel akkor sem, ami­kor most ősszel életbe léptette a húsvéti római paktumot, anél­kül, hogy az olasz önkénteseket Spanyolországból mind vissza­vonták volna. Fölösleges ismét hangoztatni azt a meggyőződé­sünket, hogy minden olyan el­gondolás, amely a tengelyhatal­mak szétválasztására irányul, kilátástalan. Chamberlain azon­ban, úgy látszik, angol szívós­sággal ragaszkodik ehhez az eszméjéhez s érdekes, hogy a hétfői Hitler-beszéd legfonto­sabb része is Olaszország felé mutat. Bármilyen erélyes szavakat használt is a Fishrer úgyszólván minden irányban és bármeny­nyire kerülte is Olaszország pártolásánál Franciaország és Anglia nyugtalanítását, kétség­telen, hogy ha egyfelől Hitler vései a spanyol terület egyetlen ré­szében sem. Mussolini kijelentette, hogy az önkéntesek elszáll­­tása te­kintetében a be nem avatkozási bi­zottság által elfogadott angol terv mellett áll. — Hasznos beszélgetést folytat­tunk a leszerelés kérdéséről, amely­ből kitűnt, hogy Mussolini ezt a kérdést a minőség szerinti leszere­lés útján szeretné elsősorban meg­közelíteni, olyankor, amidőn az idő kedvezőbb lesz annak tárgyalására. Megegyeztünk abban, hogy érintke­zésben maradunk egymással e kér­dés jövendő fejleményei tekinteté­ben. A zsidókérdést illetőleg kiderült, hogy Mussolini úgy érzi, ez az ügy nemzetközi kérdés, amelyet egyetlen állam sem oldhat meg külön és amelyet ennélfogva tényleg általá­nos vonalakban kell kezelni. A cseh-szlovák határ — Ami a Cseh-Szlovákiának nyúj­tandó szavatosságot illeti, Mussolini jelezte, elvben kész elfogadni azt az eszmét, hogy a cseh-szlovák határokat vétlen támadással szemben szavatolja, de úgy véli, hogy előbb három kér­dést el kell intézni, úgymint: 1. Cseh-Szlovákiának magának belső alkotmánya. 2. Cseh-Szlovákia semlegességének kinyilvánítása. 3. A határok megvonása a hely­színen. Beszéde további során a zsidókér­désre tett célzás után Chamberlain a Vatikánban tett látogatással foglalko­zott, hangsúlyozva, hogy felejthetet­len élmény volt mindkettőjük szá­mára, hogy őszentsége ajkáról hall­hatták az angol uralkodópár és az angol nép iránt érzett bámulat és szeretet kifejezését. Nem lehet kétel­kedni annak a mélységes gondosko­dásnak őszinteségében, amellyel Őszentsége szívén viseli azt a sok problémát, amely napjainkban Európa békéjét és az emberiség lelkiismeretét nyugtalanítja. — Mindkettőnket mélyen megha­tott — mondotta Chamberlain — Őszentségének bátorsága és mélysé­ges emberi érzése. Miután Chamberlain befejezte nyi­latkozatát, az elnapolási indítvány so­rán Attree őrnagy a munkáspárti ellen­zék nevében megnyitotta a külügyi vitát. — A miniszterelnök római látoga­tása — mondotta Attlee — azt bizo­nyítja, hogy az olasz néptömegek jobb viszonyt kívánnak az angol néppel. Mi is jobb viszonyt kívánunk a népek között, de az államférfiak megbeszélései nem jártak eredmény­­nyel. A spanyol helyzet nem fenyegeti Európa békéjét Attlee itt hosszasan foglalkozott a spanyolországi olasz csapatokkal s a francia—olasz viszony kiélező­désével, azzal vádolva az angol kor­mányt, hogy magatartásával a tá­semilyen Irányban sem szabta meg a német külpolitika közeli akcióját, még a gyarmati kér­désben sem, ugyanakkor Olasz­országnak valósággal íratlan la­pot adott át. Ezt kell kiolvasni ugyanis Hitlernek abból a ki­jelentéséből, hogy „Olaszország elleni háborúban Berlin Róma oldalán állana“. A helyzet tehát e pillanatban ismét az, mint volt szeptemberben: a kulcs megint Mussolini kezében van. Akkor az egymással farkas­szemet néző London és Berlin között Róma volt az a kapcsoló­pont, amelyen át az érintkezés s ezen a réren a müncheni egyezmény létrejött, most pedig Róma az ütközőpont egyfelől Párizs és a vele szövetkezett London, másfelől pedig­­az Olaszország oldalán kitartó Né­metország között. A helyzet ala­kulása most úgyszólván egyedül Mussolinitól függ. Rajta áll, hogy milyen olasz igények mi­lyen természetű kielégítésének kérdésében álljon szembe egy-­­ mással a tengely és az antant madást bátorítja. Mi legyen Spa­nyolország jövője a háború befejez­tével? — kérdi. Egy országot terü­leti hódítás nélkül is idegen befo­lyás alá lehet hozni, súlyos követ­kezménnyel járna Angliára és Fran­ciaországra nézve, ha Spanyolország a tengelyhatalmak függvénye lenne. Chamberlain miniszterelnök Attlee támadásaira felelve kijelentette, hogy az angol kormány spanyol­­országi politikája kezdettől fogva helyes volt. A mostani pillanat semmiesetre sem alkalmas annak megváltoztatására. Világos, hogy a spanyol köztársasági kormány ol­dalán való beavatkozás csak akkor változtathatná meg a helyzetet, ha rendkívül nagymérvű volna. — Úgy­­ látom — folytatta Cham­berlain —, hogy a spanyol helyzet e pillanatban nem fenyegeti Európa békéjét, de ha szakítottunk volna a be nem avatkozás politikájával és jelentékenyebb beavatkozás tör­tént volna a spanyol köztársasági kormány érdekében, a béke veszély­ben forgott volna. Anglia a szigorú pártatlanság politikáját követi. Azért nem adtuk meg a hadviselői jogokat Franco tábornoknak, mert ez a háború nem puszta spanyol polgárháború, hanem bonyolultabbá teszi azt az idegen hatalmak be­avatkozása egyik vagy másik olda­lon. Az ellenzéknek nincs igaza, mikor előre hangoztatja, nem hiszi, hogy Mussolini és Hitler betartja szavát. Mussolini és Ciano újból biztosítottak bennünket Rómában, hogy a háború befejezése után semmit sem kívánnak Spanyol­­országtól. — A lecsillapítás politikája ál­landó sikerrel jár. Hosszú fegyver­kezési készülődéseink eredményei most jelentkeznek. A közönség most kezdi mindenütt belátni, hogy erőfeszítéseink állandóan óriási arányban növelik véderőnket. Te­kintélyünk külföldön sohasem volt nagyobb, más országok sohasem keresték buzgóbban barátságunkat, mint most. A kormánypárt itt lelkes éljen­zésbe kezdett, míg a munkáspárton gúnyos derültség tört ki. — Római látogatásom — foly­tatta Chamberlain — megerősítette a barátságot Anglia és Olaszország között, de nem gyöngítette viszo­nyunkat Franciaországgal, amely szorosabb és bizalmasabb, mint bármikor volt emberemlékezet óta. A legnagyobb megelégedéssel üd­vözöltük a Franciaország és Német­ország közti megegyezést Hitler beszéde . Hitler tegnapi beszéde nem keltette azt a benyomást, mintha a német kancellár újabb válságba készülne dönteni Európát. A be­széd bizonyítja, hogy Német­országnak éppen úgy szüksége van a békére, mint más államnak. Mindnyájunknak vannak belső gazdasági, pénzügyi, munkanélküli­ségi és egyéb problémáink és mindnyájan rokonszenvet üdvö­zölnénk, ha a különféle országok államférfiai népeik összes szükség­leteinek kielégítésére fordítanák minden gondjukat . Meg vagyok győződve, hogy­ nincsenek olyan kérdések a nem­zetek között, legyenek azok még olyan komolyak, amelyeket ne le­hetne kerekasztal körüli megbeszé­lésekkel és vitával elintézni. De hiába kezdenénk megbeszéléseket az ellen­tétek általános elintézésé­ről, a törekvések kiegyenlítéséről és a­ sérelmek kiküszöböléséről, ha a légkör nem kedvező. Ezalatt azt értem, hogy azoknak, akik a tár­gyalóasztalhoz ülnek, meg kell győződve lenniük, hogy mindazok, akik az asztal körül ülnek, békét és megelégedettséget kívánnak és nem rejtegetnek sötét szándékokat. Az európai bizonytalanságnak és aggodalomnak e hosszú korszaka után nem lehet a bizalmat, köny­­nyen vagy gyorsan helyreállítani. Nemcsak békevágyra valló szava­kat kívánunk, hanem mielőtt végső elintézéshez láthatnánk, határozott tanújelét kell kapnunk, mondjuk például annak, hogy készek a ha­talmak, ha nem éppen leszerelési, de mindenesetre fegyverkezéskorlát­tozási egyezményeket létesíteni. Ha eljön ez az idő és a mienkhez ha­sonló szellemet találunk máshol, akkor Anglia biztos tudomásom­­szerint megértést fog mutatni és készek leszünk a magunk részéről is Európa általános megbékülésé­­hez hozzájárulni. Biztosítás légi támadás ellen Simon kincstári kancellár az alsóházban behatóan ismertette a kormány szándékait a háború ve­szélye elleni biztosítás rendszerének­­ megszervezéséről. Most tanulmá­nyozzák a légitámadások vagy más­­ hadműveletek folytán bekövetkezett­­ halálesetekért vagy sebesülésekért való kártérítések rendszerét. Magyar Nemzet SZERDA', tfSf FEBRUÁR ii­ff'* Anglia nem gyenge és nem fél — mondja Baldwin A Daily Telegraph hírszolgálata jelenti, hogy Baldwin volt angol miniszterelnök tegnap este nagy beszédet tartott, amelyben többek közt a következőket mondta: Euró­pában azt hiszik, mi angolok fé­lünk a háborútól és sohasem le­szünk igazán felkészülve. Egyes kontinentális hatalmaknak az a fel­fogása, hogy olyan politikát foly­tathatnak, amelynek az az alapja, hogy Anglia gyenge. Ez a felfogás nagyon téves és rendkívül vesze­delmes. Habár tisztában vagyunk azzal, hogy újabb háború a civili­záció teljes megsemmisülését jelen­tené, mert a modern háború olyan, hogy két esztendő alatt jobban el­pusztítaná minden mai kultúrán­kat, mint ahogyan a barbár hor­dák azt kétszáz év előtt a római kultúrával tették. Beszédének további folyamán Baldwin megemlékezett arról, hogy amikor Chamberlaip-nek átadta a kormányhatalmat, azt mondta neki, hogy az ő nagy feladata abban fog állani, hogy ne csak Angliát, ha­nem egész Európát paci­fikál­ja. „Azt mondtam akkor — folytatta Baldwin —, hogyha Chamberlain­nek nem sikerül az eljövendő két­­három esztendőben Európát a béke­­ jegyében megszilárdítani, akkor az I senkinek sem fog sikerülni." A Hitler-beszéd megnyugvást keltett A hétfő esti Wil­er-nyilatkozat meg­nyugtató­­­atást tett. Az olasz sajtó azt a részt dombo­rítja ki, amely az Olaszországgal való szolidaritás mellett szól. A Gioriale d’Italiában Garda ezt írja: „Hitler és Mussolini együttműködése nem tá­madó, hanem védelmi jellegű és nem háborús koalíció. De a sötét fenyege­tésekre való tekintettel Hitler jónak látta kijelenteni, hogy a két nemzet együttműködése szükség esetén fegy­veres szövetségben is kifejezésre jut­hat." A cseh sajtó most első ízben, de egész terjedelmében közli Hitler be­szédét. A szélsőjobboldali Poledny Utt azt írja, Hitler sikeresen visszaverte a németellenes propagandát. A kormány­­lapok ha nem is ilyen melegen, de szintén rokonszenvesen kezelik a né­met kancellár megnyilatkozását. }\áayztai, aiatsz.ek\é*ig, (26'aákitagadásao&ák SS" NAGY ZSIGMOND SZArVÁl 3 + EGÉSZ HÁZ BÚTOR­­A ­ Mussolini tudtával fogalmazta meg Chamberlain alsóházi nyilatkozatát A Daily Telegraph hír­szolgálata jelenti: Angol politikai körökben Chamberlain keddi beszéde rendkívül nagy hatást keltett. Különö­sen azok a bejelentések, amelyeket Mussolinival folytatott római tárgya­lásairól tett. Mussolini és Chamberlain ugyanis, mint most kiderült, meg­egyeztek Rómában, hogy együttesen szövegezik meg azokat a bejelentése­ket, amelyeket Chamberlain az alsó­­házban római látogatásáról tesz. Chamberlain keddi beszédének ide­vonatkozó részét tehát Mussolini már előzőleg tudomásul vette. Ilyen körül­mények között angol politikai körök­ben kiemelik a következő pontokat: 1. Mussolini hajlandó az angol— olasz barátságot tovább kimélyíteni, 2. a spanyol kérdés lezárása után Mussolini hajlandó megegyezni Fran­ciaországgal, 3. Olaszországnak Spanyolországban nincsenek területi igényei, 4. az angol és olasz gyarmati hatá­rokat Kelet-Afrikában korrigálni fog­ják, 5. teljes mértékben áll az angol— olasz megegyezés a földközitengeri status quóra vonatkozólag. Londonban egyébként nem keltett meglepetést, hogy Chamberlain csak néhány szóval tért ki Hitler beszédére. Általános a vélemény angol politikai körökben, hogy ez Chamberlain részé­ről szándékos volt. Az angol politikai élet felfogására és a jelenlegi nemzet­­közi helyzetre jellemző, hogy az an­gol parlament folyosóján kedden este emlegették a következő mondást: — Mussolininak igaza van abban, hogy egy állam jövőjét nem lehet millió szuronyra felépíteni, hanem csak millió kereskedelmi kapcsolatra. Érdekes, hogy Hitler hétfői beszé­dének egyik legfontosabb passzusára vonatkozólag később javítás érkezett. A londoni gyorsírói feljegyzés szerint Hitler azt mondotta volna: — Olaszellenes háború, bármilyen okból indult is meg, Németországot barátja oldalára szólítja. Utólagos javítás szerint a beszéd­nek ez a passzusa a következőképpen hangzott: a Olaszország ellen indított világ­nézeti háborúban Németország Olasz­ország oldalán küzdene. Az angol távirati irodák a má­sodik szöveget adták ki, a londoni német nagykövetség pedig nyilatko­zatot bocsátott a lapok rendelkezé­sére, amely nyilatkozat szerint a kancellár beszédének javított kiadá­sát kell hitelesnek elfogadni.

Next