Magyar Nemzet, 1939. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1939-03-01 / 49. szám
MaétNml 11. év, 49. sz. Szerda „ 1939 március ié Fisserksssto ELŐFIZETÉSI ÁRADÉVRE 36 P. FÉLÉVRE 18 P. címmel SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, VI., ARADI-U. 10. NEGYEDÉVRE 9 P. 1 HÓNAPRA 3 P. EGYES P Jj] , JJJj TELEFON: 128-428* KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, SZÁM HÉTKÖZNAP 10 FILL., VASÁRNAP 20 FILL. VI. VILMOS CSASZAR-ÚT 65. TELEFON: 126-726* Eckhardt Tibor beszéde Azt mondta Eckhardt Tibor tegnap a zsidójavaslat tárgyalása során, hogy bár tehetné, nem akarja most, mint régi fajvédő, tetemre hívni a zsidókat ,a keresztényeket, akik egyaránt felelősek azért, hogy húsz esztendőn keresztül a zsidókérdésnek békés, nyugodt, tisztességes evolúciója helyett a jelszavakkal és frázisokkal való handabandázás politikája következett be. Talán sohasem beszélt Eckhardt Tibor úgy a szívünkből és magyar lelkünkből, mint amikor ezt a mondatát elmondotta. Mi mindig hirdettük, hogy zsidókérdés igenis van és azt meg kell oldani, ugyanakkor azonban el nem mozdítható álláspontunk volt az is, hogy a magyarországi zsidókérdéshez csak magyar szempontból és a magyar érdekeknek megfelelően kell hozzányúlni. Nem akarunk visszatérni a közelmúltnak tragikomikus intermezzójára, mikor a II. zsidótörvényjavaslatot benyújtó miniszterelnökről kiderült, hogy ereiben szintén zsidó vér folyik, ennél az epizódnál sokkal mélyebben éreztük a zsidókérdés által várt szakadékokat és jogos ressentiment érzéseket a magyar társadalomban. Valljuk meg őszintén: ez a kérdés, sajnos, nagyon is mélyen belehasít a magyar társadalom ideghálózatába. Szenvedélyes ellenmondások egyik oldalon és nem tárgyilagos védőbeszédek a másik oldalon, sokkal jobban elmérgesítették ezt a kérdést és olyan gyűlölködő atmoszférát teremtettek, hogy most a tárgyilagos hozzászólás szinte lehetetlen. Eckhardt Tibor volt olyan bátor, hogy a kétféle agitáció pergőtüze között is ki mert állni és ki merte mondani a józan magyar felfogást. Elmondotta Eckhardt Tibor, hogy ő ma is a fajvédelmi állásponton van. És vele együtt kérdezzük itt: mi történt húsz éven keresztül az úgynevezett „fajvédelmi kormányzatok alatt" a fajvédelem érdekében? Vele együtt jogosan kérdezzük, hogy az elmúlt húsz év alatt történt-e komoly erőfeszítés aziránt, amit Széchenyi István egy századdal ezelőtt már hirdetett, hogy a magyar parasztságot be kell venni a nemzet gyűjtőfogalma közé, gazdasági életteret és helyet kell adni neki az alkotmány sáncai mögött? Jelszavakat sziporkáztak itt végig egyes urak, akik a jelszavak megvalósításának komoly lelkiismeretbeli kötelezettségével egyáltalában nem törődtek. Ezek a jelszavak igen magasra nyomták fel Budapest városának vérnyomását, azonban nem tudtak változtatni a magyar földműves, aki végeredményben mégis csak a nemzet gerint képviseli, lelkiállapotán. Ez a magyar földműves ezer éven keresztül ott volt és gyökeret vert az alföldi sívóhomokban, a dunántúli lankákon, Kassa hegyoldalain és Bánát búzatermő síkságain. Ezer esztendőn keresztül se zsidó, se német beszéd nem tudta kiirtani ebből a pozíciójából. Csak a maga öngyilkossága. Akkor, amikor a testvér testvér ellen támadt. Eckhardt Tibor szava a valódi magyar emberé volt. Azé, akit a történelem során soha nem jellemzett kegyetlen indulat vagy a kisebbrendűség rejtett és keserű érzéséből fakadó düh a más fajtájúak iránt. Ezért és csak ezért volt a magyar — az angolhoz hasonlóan — hivatott arra, hogy birodalmat, tehát több nemzetiségű államot szervezzen és a maga területén éppen benső biztonságánál, türelménél és az egyensúlyra törekvő érzékénél fogva uralkodó nép legyen. Ha az egyensúly megbomlott, a magyarságnak joga van azt helyreállítani, de hiba volna más színezésű módszerekhez nyúlni, mint amelyek a magyar fajta humánus fensőbbségét és államvezetési készségét századokon keresztül igazolták. Ez a felfogás érvényesült a kisgazdapárt vezérének felszólalásában. Eckhardt rámutatott arra, hogy a zsidóság helyzetének rendezésével párhuzamosan meg kell oldani a földreform kérdését is. Ez a két feladat azonban annyira lélekbevágó és egyben annyira mélyrehatóan gazdasági természetű, hogy azt a szakadékot, amelyet nyilasok, szociáldemokraták és kommunisták képviselnek az egyik oldalon, a másik oldalon pedig gróf Teleki Pál pártjának meggondolt elemei és az egész jobboldali ellenzék, nem lehet áthidalni mással, mint józan magyar felfogással. Nem akarunk itt belemenni azokba a szuggesztiókba, amelyek állítólag e javaslatnál érvényesültek, csupán a magyar múltra, erre az egyetlen megmaradt erőforrásunkra akarunk visszamutatni, amikor azt állítjuk, hogy a mi kérdéseinket és a hazai problémákat csak magyar szemszögből és magyar érdekeknek megfelelően lehet elintézni. Akkor, amikor az idegen (Folytatása a második oldalon) Gróf Teleki Pál miniszterelnkk a keresztény eszme végleges diadaláról és a zsidókérdés megoldásáról beszélt a keresztény községi párt és a fővárosi kormánypárt egyesülése alkalmából A keresztény községi párt kedd este pártértekezleten egyesült a nemzeti egység pártja fővárosi csoportjaiva. Az összeolvadás előzménye az, hogy a kormánypárti bizottsági tagok beléptek a keresztény községi pártba, majd az egyesülés felvette a magyar élet keresztény községi pártja nevet. Az értekezleten megjelent gróf Teleki Pál miniszterelnök és Imrédy Béla volt miniszterelnök is. A kormányelnök megérkezése előtt Csilléry András elnök bejelentette, hogy az intézőbizottság a keresztény községi párt tagjaiul felvette Vályi Lajos, Hajnóczy Béla, Kertész Elemér, Bényi Károly, Kövesligethy Miklós, Brózik Félix, Hüttl Károly, Szántay István, Schmidt Richárd, Katona János, Tóth Gábor, Hencz Lajos, Hallér Károly, Nagy Ferenc, Darányi Gyula, Szentjóby-Staub Elemér, Dongó Orbán, Hegedűs Bertalan, Nyáry Miklós, Bessenyey Zénó, vitéz Juhász Jenő, Kállay Tamás, Barta László törvényhatósági bizottsági tagokat, továbbá Barczy Gábor felsőházi tagot, Tóth András országgyűlési képviselőt és dr. ősz Bélát. Csilléry meleg hangon köszöntötte a keresztény községi párt új tagjait, hangoztatva, hogy a pártba való belépésük minden akadályt elhárított e régi bajtársak elől és az eddig külön utakon szolgált keresztény és magyar eszméért most már egy pártban dolgozhatnak. Dr. Vályi Lajos kért szót ezután és ismertette azokat az indító okokat, amelyek őt és barátait a keresztény községi pártba való belépésre késztették. Kimondotta az értekezlet, hogy a párt tagjai országos politikai vonatkozásban testületileg és egyénileg belépnek a magyar élet pártjába. A megállapodás végrehajtására a kerületekben legkésőbb 30 napon belül kerül sor. A jelenlévők viharos helyeslése közben bejelentette Csilléry András, hogy a párt vezére Teleki Pál miniszterelnök lett, az elnöki lisztet pedig továbbra is ő tölti be. Társelnök: Bednárz Róbert, Bényi Károly, Darányi Gyula, Homonnay Tivadar, Lázár Ferenc, Petrovácz Gyula. Helyettes elnök: Vályi Lajos. Ügyvezető alelnök: Cselényi Pál. Az elnök az értekezletet ezután a miniszterelnök megérkeztéig felfüggesztette. Csilléry üdvözli a miniszterelnököt Este nyolc órakor érkezett meg az értekezletre gróf Teleki Pál miniszterelnök, Imrédy Béla volt miniszterelnök és báró Vay László államtitkár kíséretében. Csilléry András üdvözölte gróf Telekit, köszönetet mondva azért, hogy a pártot személyesen kívánja irányítani. Ennek a nagyjelentőségű elhatározásnak főleg a keresztény eszme régi harcosai szívből örvendenek. Midőn húsz hoszszú esztendő elmúlása után — mondotta Csilléry — végre elérkeztünk a nemcsak kijelentésekben, hanem lényegileg is keresztény nemzeti irányú kormányzathoz, úgy véli, meg kell emlékezni Wolff Károlyról, akinek legnagyobb érdeme talán éppen az, hogy a magyarság egyetemét sújtó bajokat a legnehezebb helyen, a fővárosban kezdte meg törhetetlen energiával gyógyítani. Megemlékezett továbbá Csilléry Imrédy Béláról is, majd a miniszterelnökhöz fordult s a következőket mondta: — Nagyméltóságodhoz való csatlakozásunkat nem az opportunitás, nem a hatalomvágy, hanem a szíveink legmélyén rejtőző hazafiúi lelkesedés diktálja. Ez a lelkesedés, párosulva nagyméltóságod iránt érzett tiszteletünkkel és bizalmunkkal, hitünk és meggyőződésünk szerint, olyan fegyver, amelyet nagyméltóságod nemzetmentő nagy munkájában legjobb belátása szerint mindenkor sikerrel használhat fel. Régi harcosok köszöntik Nagyméltóságodban a régi harcost és mentesen minden egyéni ambíciótól, várják Nagyméltóságod útmutatását. Teleki Pál miniszterelnök a zsidókérdés rendezéséről Ezután gróf Teleki Pál miniszterelnök állott fel szólásra és a következőket mondotta: — Amikor bejöttem ide, annyi ismerős arcot, annyi olyan barátot láttam, akivel húsz esztendő előtt együtt dolgoztam, hogy majdnem megfiatalodtam. Majdnem az az érzés fogott el, hogy talán itt, az asztalnál fogom találni Wolff Károly barátomat. Azt hiszem, hogy nemcsak nekem jutnak eszembe ezek a régi idők, amikor az ő vezérlete alatt megkezdtük a küzdelmet és amikor mi Gömbös Gyulával Főméltóságú Urunk vezetése alatt Szegedről idejövel egyesültünk valamennyien közös munkára. Ezt a munkát folytatjuk most is. Csilléry őexcellenciája jellemezte az azóta elmúlt időket. Valahogyan megvolt az oka annak, hogy miért volt a dolgoknak ez az iránya, miért volt ez a hullámzása, miért alakultak az első fellobbanások után — amely rövid ideig tartott — a dolgok úgy, hogy majdnem az volt a helyzet, hogy védelmi pozícióba kerülünk és miért jött ez a második előrenyomulásunk most, az utóbbi időben. Az első időkben nagyon sokan azt hitték, hogy az első fellobbanás, a háborúra és a kommunizmusra következő keresztény visszahatás után viszatérünk a háború előtti idők folyamatába. Amikor azután jött a dekonjunktúra és világszerte látszott, hogy a háború által teremtett állapotok nem egyszerűen a háborúnak a következményei, hanem sokkal nagyobb dolgot élünk át: a lelkiség nagy válságát, amelynek a gazdasági problémák csak jelenségei voltak és következményei, a világháború pedig csak epizód, akkor kezdődött csak nagyobb fokban a lelki reakció, annak az erőnek igazi érvényesülése, amely nem a világháborúra volt válasz, hanem amely válasz volt a materializmusra a maga egészében. Ez a különbség jelentőségében a háború utáni első és a mostani visszahatás között, annak ellenére, hogy a vezetők közül sokan már akkor látták ezt a helyzetet, csak a világ nem látta. Ez a különbség a két időszak között és egyben ez a jellemzése an- nak az új keresztény lendületnek, amelyben most vagyunk és amely nem a világháborúra, hanem a 19. és 20. század elejei egész liberalizmusra és materializmusra való reakció. (Hosszantartó helyeslést ) Ezzel összefügg az, amit szintén Csilléry András barátom mondott, hogy ez utolsó küzdelmünk a zsidósággal. Utolsó, de nem könnyű, nem három hónap alatt, nem hat hónap alatt, de nem is egy vagy két év alatt lefolyó küzdelem, hanem nagy és hosszú, méreteiben is annak megfelelő küzdelem, amire vállalkoztunk. Már a zsidójavaslat indokolása is kiemeli, de azóta is mondották többen, így Imrédy Béla őexcellenciája s magam is és még sokan má- Ára 10 fillér