Magyar Nemzet, 1939. július (2. évfolyam, 147-172. szám)
1939-07-30 / 172. szám
VASÁRNAP, 1939 JÚLIUS 30. Magyar Nemzet i Szellemi honvédelem 1849. július 31 Illyés Gyula így írja le Petőfi Utolsó napját: „Aztán a csatatér különböző pontjain látták. A leégett falu szélén egy sütőkemencén ült, zsebkönyvébe jegyezgetett. Félóráig egy árokhíd karfáján könyökölt. Később a tüzérhez ment, egy lecsapódó ágyúgolyó porfellegbe takarta,kabátujjával hosszasan törörölgette két szeméből a szemetet. Mikor az orosz támadás vad hurrája egyszerre három oldalról is fölhangzik, gondolataiba merülve a falu gyepűjénél állt, közel a kötözőhelyhez. A sebesülteket ápoló orvos rémülten mutatja neki a jobboldalon a két ezred dzsidást, akik, alig ezer lépésre, szétszórják a hasztalanul védekező maroknyi huszárságot. „Potomság** — feleli a költő. Az orvos balfelé mulat. A balszárny is, az egész arcvonal menekül. Kiáltások hangzottak, be vagyunk kerítve! A költő balra pillantott, futott a vezérkar, maga a merész kis öreg is; erre szó nélkül megfordult és ő is futni kezdett. Ami ezután következik, mint a megszakadt filmszalag ugráló, ferde képei a hökkentő fejér üresség előtt. Itt már a képzelet is mutat annyit a valóságból, amennyit az utolsó szemtanuk rémülettől vibráló tekintete. Valamicske remény a menekülésre az elpusztult falu és a dombok fölött kezdődő erdőbe nyílott, vagy oldalt a Fejéregyházára vezető út felé, de erre is, arra is csak a lovasok számára: a kozákok gyűrűje világgyorsan zárult. Őrült vérengzés kezdődött, az oroszok Szkarjatyin és hétszáz bajtársuk esete miatt nem ismertek hadifoglyot. Aztán iszonyú embervadászat: a katonák az elesetteket kifosztották. Az orvos a dombról visszapillantva, még látni vélte a költőt, amint az országúton fedetlen fővel, szétterjesztett ingújakal, lengő zubbonyában menekült. Aztán utolsóként ő is szem elől vesztette. Az orosz fegyverkezelési oktatás szerint a pikát a legnagyobb felületet nyújtó, legpuhább testrészbe, a gyomorba kell döfni. A költő, mikor a lovak már sarkát tiporták, a valószínűség szerint szembe fordult az üldözőkkel. Polgári ruhában volt, semmi fegyver nála. Megpróbált szóval hatni a támadókra? Értett a nyelvükön. A szláv vértestvérek, vagy az ugor nyelvtestvérek azonban életénél többre becsülték a rajta lévő ruhát s azt, amit a zsebeiben sejtettek. A kozákok mögött nem nagy távolságra egy osztrák ezredes lovagolt. A katonai kormányzósághoz küldött jelentése szerint Fejéregyháza és Héjjasfalva között közvetlenül a szökőkútnál eltorzult arcú, elölről leszúrt felkelőt látott, aki már nadrágjáig le volt vetkőztetve. Mellette vérrel bemocskolt iratok, melyeket a rabló kozákok fosztogatás közben szórtak el, mint számukra értéktelen holmit. A személyleírás ráillik a költőre. De hátha mégsem ő volt? Hátha csak megsebesült? Másnap a segesvári szász polgárok kivonultak a csatatérre, a sebesülteket gondosan agyonverték és ami érték még volt, azt összeszedték. S ha véletlenül még ezután is életben maradt? Nem mende-monda, hogy az 1030 elesett közt sebesülteket is eltemettek. Volt legenda, sőt szemtanú arra, hogy a költőt is elevenen dobták a közös sírba. A gödör aljából még felkiáltott:— Ne temessetek el... Élek! — Dögölj meg! — hangzott felülről és gurgatták rá a holttesteket. Szegény, szegény nép, árva nemzetem te, Mit vetettél, hogy így elhagyjanak, Hogy Isten, ördög, minden ellened van, És életed fáján pusztítanak? S dühös kezekkel kik tépik leginkább Gazul, őrölten a zöld ágakat? Azok, kik eddig e fa árnyékában Pihentek hosszú századok alatt. Te rác, te horvát, német, tót, oláhság, Mit marjátok mindnyájan a magyart? Török tatártól, mely titeket védett, Magyar kezekben villogott a kard, Megosztottuk ti véletek híven, ha A jó szerencse nekünk jót adott, S felét átvettük mindig tehernek, Mit vállalókra a balsors rakott. („Élet vagy halál!" 1848.) , PETŐFI NEM ALKUSZIK Az „őszinteség-Etna" „Nincs egyetlen jó arcképe sem, de én látom az ő lázas, paraszti, sovány fiatal arcát ébren és álmomban. És esküszöm, hogy jól látom, jobban, mint Jókai Ibolya szemei s jobban, mint Barabás Miklós — önmagamnak. Aranyos, csúnya, diákos magyar Apolló, szilaj, nagy gyermek, egy őszinteség Etna, mely nem tud úgy haragudni s tombolva rombolni, hogy ez ne neki fájjon legjobban. Egy osztályozhatatlan valaki, egy Petőfi, aki annyira se vitte, hogy azért szeressék, amit ő szeretett...“ Forradalom? Vagy csak forradalmi irodalom? „Ma hallotta, hogy Lajos Fülöpöt elkergették, ma törött el a veszprémi rossz utakon a bérelt parasztszekér tengelye. Ma jutott eszébe, hogy ő ódákat ír gyönyörűséges mágnáshölgyekről, akiket a lakásuk hamarabb ölelhet meg, mint ő. És a szüleire gondol kisfiús aggodalommal és Tacitust olvassa, amíg az eltörött tengelyt kalapálja a kovács. És arra gondol, hogy mit fog csinálni Pesten, forradalmat-e, vagy csak forradalmi irodalmat? A Petőfi-sors „Mindnyájunknak meg kell tépnünk a ruhánkat, ha arra gondolunk, mi mindent kívánt hasztalanul, teljesíthetetlenül Petőfi Sándor, akit a viharok csillapultáig nem utaztathatott külföldön dús családja, Petőf Sándor, akinek nem adatott meg, hogy Döblingben halott, vagy Turinban élő Istent csinálhasson magából. Neki csak az volt szabad, hogy menjen a mészárszékre, ahonnan jött s vegye komolyan azt, amit soksok dús politikus és hatalmas hadvezér nem vett komolyan.44 Petőfi országa A mai Magyarország egy bátortalan, nagyobb arányú, de össze-vissza valami, egy káosz. A Petőfi Magyarországában volt lélek, alap és szilárdság, hagyománya, rendje volt a Petőfi Magyarországának .. . (Ady Endre „Petőfi nem alkuszik" c. cikkéből.) MOST KILENCVEN ESZTENDEJE TŰNT EL PETŐFI SÁNDOR A SEGESVÁRI CSATÁBAN. EMLÉKEZÜNK VERSEIVEL Messze jártam, sokat láttam, Sokat?.... óh nem, csupán egyet: Azt, hogy e hon ereje fogy, Hogy meghalni készülünk, hogy Elfajult a magyar nemzet. „Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem, Magas kedvemben sírva fakadok; De arcom víg a bánat idejében, Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.*4 Jaj azoknak, jaj azoknak, Kiket magyar anyák szültek, Kik hazájok pusztulását, Nemzetük végvonaglását Nem nézhetik egykedvűleg. Hol az ellen, kérdezed? Ne kérdezd, Mindenütt van, ahova tekintesz. S legnagyobb és legveszélyesebb az, Ki mint testvér simul kebleinkhez. Köztük van a legnagyobb ellenség, A cudar, az áruló testvérek! S egy közülök százakat ront el, mint A pohár bort az egy csepnyi méreg. Előre hát mind, aki költő, A néppel tűzön-vizén át! Átok reá, ki elhajítja kezéből a nép zászlaját! Jött a halál, hogy elsöpörjön minket A föld színéről, jött a döghalál, Reánk lehelte rothadó lelkéből Azt sátándühhel a gonosz király, Tombolt a vész irtóztató erővel A végítélet végórájaként, És lm mi élünk még és nem hálánk meg, Csak meghajoltunk, de el nem törünk! Él a magyar még, él a hon, s hol egykor Olyan halotti volt a hosszú csend, Minő rajt üt most ott a harcoló kard! Minden csengése egy világra cseng! Oh népem, eddig önmagad se tudtad, Hogy létezel, s most tudja a világ, Utolsó voltál, s íme a legelsők, Most még ők is bámulva néznek rád. (Petőfi utolsó életében megjelent verséből.) PETŐFI SZÓL a sajtószabadságról „Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtóról a bilincs... vagy van olyan együgyű, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsága?44 Március tizenötödikéről „Március bike eredményei olyanok, melyet e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történetben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkívül, de tekintve annak, ami volt, kezdetnek nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gyalogolni a meglett embernek...“ Az ünneplés Magyarországról „Borzasztó vasárnapi nép vagyunk! Nekünk mindig ünnep kell és ha egyszer nem lesz emberünk, akit megünnepeltünk, majd a holdvilágnak viszünk fáklyás zenét s csinálunk kivilágítást. Talán azért vagyunk olyan rongyosok, mert mindig ragyogni akartunk.44 Önmagáról „Lehetnek ékesebb, nagyobbszerű lantok és tollak, mint az enyém, de szeplőtelenebbek nincsenek. Az utókor mondhatja rólam, hogy rossz poéta voltam, de azt is fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű ember valók, ami egy szóval annyi, mint republikánus, mert a respublicának nem az a fő jelszava, hogy „le a királlyal!“ hanem a „tiszta erkölcs!“ (Napló jegyzetei 1848-ból.) Az első hír Petőfi eltűnéséről „A nagyhírű Bem altábornagy úr múlt keddi csatájáról eddig alkalmasint van a Szabadságnak kimerítőbb tudósítása, mint minővel én szolgálhatok. Ha pedig nincs, röviden annyit írok meg, hogy öreg altábornagyunk igen megbízott alig két zászlóaljnyi újoncaiban, kikkel Segesváron kívül támadást intézett a majd tizenhatezer főből álló muszkák ellen. Aránytalanul csekély és gyakorlatlan seregünk huzamos ideig elegendő elszántsággal küzdé a csatát, de alkony felé új erő érkezvén az ellentáborhoz, ez az ütközetnek eldöntő fordulatot adott. Hős vezérünk maga is szinte áldozata lön túlmerész vállalatának, míg koszorús népköltőnk, a tüzlelkű P. S. hír szerint elveszett." (Árokalji" tudósítása a „Szabadság‘‘ c. kolozsvári napilapban, 1849 augusztus 6-én.) A „Szellemi Honvédelem 44 ügyéhez Féja Géza szólt hozzá. (Magyarország, július 27.) A következő javaslatokat közli: Indítványokat teszek és nagyon örülnék, ha a szellemi honvédelem hívei megfontolnák őket és összefognának sürgős megvalósításuk érdekében. 1. Indítványozom, hogy minden községben szervezzük meg a magyar dalárdát. A szervezés szellemi részét Bartók, Kodály és tanítványaik irányítsák. Minden nemzeti és társadalmi ünnepen szerepeljenek a dalárdák. Mindenvármegye székhelyén tartsanak évente dalosünnepet a magyar dal ápolása érdekében. Nehéz időkben ezek a dalárdák a magyarság egyik legfontosabb fenntartó szervévé nőhetnek. 2. A magyar népet tegyük a nemzeti kultúra eleven részesévé. Minden vármegye székhelyén szervezzük meg sürgősen a népfőiskolát. Ne törődjünk okvetlenül a külsőségekkel. Nem fontos, hogy feltétlenül új épületet emeljünk erre a célra s hosszadalmas szónoklatok záporában „adjuk át rendeltetésének“. A legegyszerűbb eszközökkel is útnak lehet indulni s mélyreható eredményeket érhetünk el. A népfőiskolákba a tél folyamán gyűjtsük össze a vármegye parasztfiatalságának legjobbjait. Képezzük ki őket öntudatos kultúrmagyarokká és faluvezetőkké. 3. Szervezzük meg a népi színpadot. Irtsuk ki a falusi műkedvelők színpadjáról az elburjánzott dilettantizmust s törjünk ösvényt a legnemesebb magyar irodalomnak. 4. Frissítsük fel a közkönyvtárakat és a falusi népkönyvtárakat." Nyissuk rlieg szekrényeinket s polcainkat az élő magyar irodalom előtt. Engedjük a széles közösséghez az élő magyar nyelvet és az élő magyar sorskérdéseket. Máskülönben a magyar géniusz önhibáján kívül félmunkát végez, mert nem juthat el azokhoz a dolgozó magyar tömegekhez, akikért él és alkot. 5. A tanítókérdés terén alkalmazzuk a legmesszebbmenő szociális szempontokat. Létesítsünk internátusokat, amelyekben a tehetséges parasztfiúk ingyenes ellátást nyernek. Az iskola tartsa számon a tehetséges, de szegénysorsú magyar fiúkat s hivatalból segítse elő további tanulásukat. 6. Az iskolán kívüli népművelést szervezzük újjá a gazdasági szakoktatás és a hungarológiai gondolat jegyében. A hungarológiai oktatás azonban ne száraz értekezések útján történjék, hanem lényeges nemzeti sorsélményeket közöljön. De ne oktassuk agyon a felnőtt népet, hagyjuk a saját lábán is járni. Alakuljon meg minden faluban a kultúrház, egyelőre minden nagyobb költség nélkül. Kölcsönözzék oda a népnek hetente 3—4 délutánra az iskolatermet, ahol olvashatnak, felolvashatnak és a felolvasott anyagot megbeszélhetik, vitatkozhatnak. Ezeket a kultúrköröket nagyszerűen vezethetné a népfőiskolákból kikerült parasztfiatalság. 7. Az egyre jobban terjedő film képviselje a magyar szellem és a magyar nyelv tisztaságát, eredeti színvonalát és művészi érzékét. A filmkultúra irányításában harcoljunk ki vezető szerepet a magyar írók és művészek javának. A keskenyfilm útján vonuljon be a magyar filmkultúra minden egyes faluba s legyen egyik legfőbb őre a magyar nyelvnek. Egyelőre ezt a két „pontot** szögezem le. Úgy vélem, hogy megvalósításuk fontosabb, mint első pillanatra látszik. Valami mély sóvárgás lepi el napjainkban a lelkeket a magyarság tiszta értelme és jelentősége után... Azt hiszem, valóban „történelmi alkalom** ez. Itt a lehetőség a tiszta magyarság tudatosítására és belső megszilárdítására. 17