Magyar Nemzet, 1939. október (2. évfolyam, 224-248. szám)

1939-10-01 / 224. szám

Magyar Nemzet , II. é­v­f. 2­2­4. s­z. Vasárnap ELŐFIZETÉS J ARA­I ÉVRE 36 P, FÉLÉVRE 18P, NEGYEDÉVRE 9 P. 1 HÓNAPRA 3 P, EGYES SZÁM HÉTKÖZNAP 10FILL., VASÁRNAP 10FILL. F 6­szerkesztő PETHŐ SÁNDOR 19­3­9 október 1 SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, VI., ARADIÉ. 14 P. TELEFON: 128-438* KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI., VILMOS CSÁSZÁR-ÚT 68. TELEFON: 126-726* Ciano olasz külügyminiszter vasárnap délután Berlinbe érkezik . Szociális honvédelem írta: Felhő .Sándor bálunknál... ha­talmasabb erők úgy akarták, hogy tőszomszéd­ságába jussunk két világhata­lomnak, úgymint a germaniz­­musnak és a szlávizmusnak. Am­ikor-31­­magyarság egy­ nagy­ dunai hatalom vezérlő népe volt s amikor aránylag a közel­jövőre való gond és aggodalom nélkül húzhatta meg magát egy tisztinetreméltó monarchia öreg eresze alatt, ezek a világerők, ha expanzív irányzatukra nézve olykor élénkebb­ ütemekben ad- nak is magukról élet­jelt, társa­­*■'' dalmi szempontból konzervatív természetűek voltak s csak a térfogalom vízszintes síkján fej­tették ki dinamikus törvényü­ket. A régi nagygermán gondo­lat misszionáriusai leginkább a porosz nemesség köréből válo­­gatódtak ki, ha ennek az esz­mének megtestesülését a harcos protestáns és az északnémet szellem hegemóniája alatt kép­zelték el. (Treitschke, Westarp, Reventlow, stb.) Ha viszont a déli és keleti németséget is ma­gával ragadta ennek a gondo­latnak szárnyaló ereje, akkor a középkorú domínium mundi vallásos hagyományainak fel­gerjesztésével a Habsburg csá­szári ház vezetése alatt, egy la­zább és talán éppen ezért a népi és a faji elvet nem szigorúan érvényesítő, egészben véve a ghibellin mxxkt örökségére hivat­kozó­­vagy német Oberstaatra gondoltak (a frankfurti parla­ment, List Frigyes, Schwarzen­­berg herceg, stb.), a dunai és a délkeleteurópai térségre mutató fejlődés arcvonalával. Akár az északi, akár a déli német géniusz formálta meg ezt a germán világhivatást, akár protestáns, akár katolikus lelki adalékok telítették is fel ezt az ideát, a nagyném­et gondolat mindenkép megmaradt kon­zervatív alkatában és habitusá­ban, csakúgy, mint a cári Oroszországban időnként fel­lüktető szlavofil és pánszláv irányzat, amely a múlt század végén Dosztojevszkij és Pobje­­donoszcev fogalmazásában át volt hatva az ortodox keresz­ténység vallásos ihletével és a moszkovitizmus világn­essianiz­­musi küldetéstudatával. Ma ez a két világerő egyben a társa­dalmi átalakulás hivatáseszmé­jével és a szociális átrendezés igényével dörömböl a történet vaskapuján. Nemcsak új ha­talmi gondolatnak, de új társa­dalmi formának ígéretével és igézetével jelen­nek meg együtt a világpolitika porondján. A nagyném­et hatalom mai arculata nem történeti, hanem népi. Nem konzervatív, hanem radikális. Nexxi­sztatikus, ha­nem dinamikus, akár politikai akár társadalmi szempontból tekintsük is. A Kreml ura ugyan a régi cárok kortában hatalmával rendelkezik,­ de ha politikai érdeke azonos fejlő­dési útra lendíti is a régi n­osz­­kovitizmu­ssal, társadalmi szem­pontból a leggyökeresebb és legdrasztikusabb forradalmi át­alakulás kísértéseivel és veszé­lyeivel jelentkezik, holott tör­ténelmi elődje az ortodoxia Szent György-lovagja volt s tár­sadalmi szemléletének merev­sége még oly tökéletes konzer­vatív államférfira is riasztólag hatott, mint Bismarck herceg. A régi germán eszme kék­fekete parlamentáris tömbjét, a barna parancsuralom totalitása foglalta el. A Podjenoszcev- és a Bobrinszki-féle keresztény pánszlávizmust a kommunista és a vallásellenes formaruhában jelentkező társadalmi forrada­lom, amely huszonkét esztendő minden iszonyú erőfeszítését arra a célra összpontosította, hogy a múltat elfeledtesse s most vi­e mégis, a dolgok el­lenállhatatlan logikájának vo­nalán, oda kanyarodott vissza, ahol Nagy Péter, Katalin cárné és Ignatiev tevékenysége meg­szakadt. A mai Németország a nacionalista elvből indult el, hogy elérkezzék a szociális gondolathoz. A mai Oroszország a szociális eszmétől jutott el a moszkovitizmus nemzeti ideál­jához. Nyilvánvaló, hogy azok a kis népek, amelyek e két világerő között szeretnék megóvni állami létük és szociális életformájuk önállóságát, tartoznak számot vetni a germán és a szláv esz­mének nemcsak új alakzatával, hanem új tartalmával is. Az ál­lami függetlenség fenntartásá­nak eszméje, feladata és mód­szere a dolog természeténél fogva egyszerű. Az érte való helytállás sikere a politikai és a katonai erőfeszítéseknek ama suixxixiáján fordul el, amelyet ezek a kis xxépek, a történelem zord kényszerűsége alatt, tanú­­­­sítani mernek és tudnak, ami­­i­kor szálayukra ütni fog a meg­kísérlésnek vagy a megprób­ál-­­ tatásnak órája. Sorsuk teljesen :az áldozatnak és az eszélyesség-­­ gel párosult her­oiznusnak ama súlyától függ, amelyet a lá­tom , mérlegének serpenyőjébe kell, hogy dobjanak, ha fennmaradni akarnak. Meg vagyunk győződve arról, hogy — ami a magyarságot illeti — minden borzongás nél­kül vállalja e helyzet politikai és katonai feladatainak terhét, ha az ő órája merog ütni. Ha oly­kor könnyelműek és elbizako­­dottak voltunk is, ha nem egy­szer életveszélyes sebeket kap­tunk, mert erőinket meghaladó vállalkozásokba fogtunk: a ma­gyar történetpolitikai irodalom minden nagy klasszikusa, kezdve a második Zrínyitől a második Andrássyig, egyetértett abban, hogy a nemzet vezetői sose csa­latkoztak a magyar népben, valahányszor létünk megvédé­séről volt szó. Ám a politikai és a katonai honvédelem mellett az élclábú­­ kolosszusok által teremtett hely­zet arra késztet bennünket, hogy emezzel egyenlő mérték­ben gondolkodjunk népünk szellemi és szociális honvédel­méről is. Hogy szellemi honvédelem a magyarság nem­zeti öntudatának felébresztésére, életérzésének helyes eligazítá­sára s a magyar létforma, vala­mint a magyar hivatástudat tisztázására vonatkozik, azt e lap olvasói nagyon jól tudják. Innen indult el ugyanis a maiakhoz képest még jobb idők­ben a magyarság lényének, tör­­­ténelmi és szellemi szubstanciá­­jának megtisztítása azoktól a szellemi fertőzétektől, amelyek­ állandóan ostromolják és ame­lyek a saját személyiségének idegen fennhatóság alá való ösz­tönzésére csábítják. Saját nem­zeti éniségünknek legmélyebb­­katakombáiba kell lehatolnunk, hogy­ múltúnk gazdag tár­náiból kibányásszuk a fennma­radásunkhoz szükséges erők nemes érceit. Ez a szellemi honvédelem a mai sanyarú vi­szonyok között csak halkan be­szél, suttogva, mondhatni a szü­letett vagy a teljesen áthasonult magyaroknak az idegenek szá­mára talán érthetetlen anya­nyelvén. Hiszen kötelessége, és ösztöne egyaránt azt paran­csolja, hogy sehol se lépje át azoknak a főbenjáró neveszet­­politikai érdekeknek vonalát, amelyek ma az államvezetés felelős tényezőit irányítják. Ezt a hangfogót a mostani körül­mények között minden tiszta magyar lelkiismeret tartozik respektálni. Ha a nemzeti életösztön és a politikai érdek által egyaránt javallt és sugallt,ez a magatar­tás bizonyos tartózkodást és al­kalmazkodást követel éppen azoktól, akik a nemzeti társa­­dalom szellemi vezetői, már sokkal nyíltabban kell szólni és szólhatunk, is bizonyára, a szo­ciális honvédelem céljairól és feladatairól, különösen annak a f­elysztín el­­vfigyelmeztető vonat­kozásában, amibe — sok tekin­tetben saját hibánkon kívül — jutottunk. A nemzeti társada­­lo­­ éppúgy érzi, mint ahogy a kor­­á­­yhatalom is pontosan tudja, hogy nemcsak a nagy­germán és a nagy-szláv gondo­lat megtestesülése ment végbe határainkon, hanem ezeknek a világerőknek szociális átalaku­lása is fog hatni reánk. Társa­dalomtudományi nyelven szólva, a jelenlegi magyar országhatá­rok ez erőknek nemcsak hori­zontális, h­anem a vertikális ha­tásai alatt is állanak. Ez­ a tény kettős kötelességet ró reánk. Az egyik az, hogy fele­­lünk sajátos magyar tartam­át és formáját a vertikális hatá­sok ellen is megvédelmezzük. A m­ásik az, hogy ezeken a sajá­tos magyar létformákon belül is sokkal sebesebb lendületet kell adnunk szociálpolitikai fejlődé­sünknek, mint aminő menet­rendet eddig megállapítottunk. Magyarán szólva: a­­társadalmi egyensúly helyreállítása ma már nemcsak szociálpolitikai feladat, hanem a nemzettest idegrend­­rendszerének és életfunkciójá­nak korszerű szabályozása is kell, hogy betorkolljon a lé­tünkért való küzdelem folya­matába. Hogy a két zsidótörvény meg­alkotásával valami il­yen cél le­begett megalkotói és végrehaj­tói előtt, az kétségtelen. Hogy jó úton haladnak-e velük, azt a következmények fogják meg­mutatni. De hogy a két zsidó­törvény prohibíciós szempont­jai csupán a nemzeti élet kor­látolt térségeire hatnak, az fe­lette valószínű. Az alapkérdés, azaz, a nemzet megmaradásá­nak problémája azonban sok­kal gyökeresebb és általánosabb érvényű rendszabályokat köve­tel tőlünk­­i profilaxisban. Ma ugyanaz a helyzet, mint volt negyvennyolc márciusában és szeptemberében. Ha ixcnx txx­dunk vagy nem akaxxink ezek­ben a résszel terhes órákban sem felemelkedni a negyven­­nyolcas idők politikai és erkölcsi magaslatára, ha nem tudjuk és nem akarjuk szélesebb és szi­lárdabb alapokra fektetni a ma­gyar államiság hajlékát.­­­ól kell félnünk, hogy a kései bá­nat meddő számonkéréseinek végső hiábavalóságán tűnődik­­­tünk csak, mint egykor Marius kesergett saját pályájának rom­jain Karthágó kövei fölött. Kossuth — mint már annyi­szor hivatkoztunk és utaltunk rá — azért hajthatta végre a magyar évezred legnagyobb cso­dáját, mert a politikai szabott­ság harcot a jobbágy felszabadí­tással készítette elő. E cseleke­det által a magyar államélet kezesévé avatta fajunk rezer­­voárját, a fekete barázdák né­pét s a szegények kenyerévé is tette a magyar függetlenségi gondolatot. Az a meggyőződé­sünk, hogy földbiztokstolitikánk fejlődésének olyan ütemeket kell adnunk, amelyeket a mos­­tani helyzet ír elő számunkra. Ez a helyzet pedig abból állott elő, hogy a szomszédságunkban kibontakozott világerők szociá­­­­lis hatásai elöl többé ki nenx , térhetünk. Kossxxthi időket élünk. Kö­vetkezőleg a kossxxthi elhatároz­­tások nagyvonalúsága, merész­sége, sürgőssége és erélyessége ma olyan létérdekünk, amelyet mindenkinek fel kell ismernie s amelyből mindenki tartozik a­­ magára eső konzekvenciát le­vonni maradéktalanul, főleg pe­dig minden hátsó gondolat nél­kül. Nemzedékünk értelmisé­gére óriási felelősség hárul: a­­ közelmúlt mulasztásainak sür­gős jóvátétele és a jövendő meg­alapozása. Az Úr Isten úgy lesz hozzánk izgalmas, ahogy ennek a felelősségnek tőkéjével sáfár­kodik. Ára 20 fillér­ ­X

Next