Magyar Nemzet, 1939. október (2. évfolyam, 224-248. szám)
1939-10-01 / 224. szám
Magyar Nemzet , II. évf. 224. sz. Vasárnap ELŐFIZETÉS J ARAI ÉVRE 36 P, FÉLÉVRE 18P, NEGYEDÉVRE 9 P. 1 HÓNAPRA 3 P, EGYES SZÁM HÉTKÖZNAP 10FILL., VASÁRNAP 10FILL. F 6szerkesztő PETHŐ SÁNDOR 1939 október 1 SZERKESZTŐSÉG: BUDAPEST, VI., ARADIÉ. 14 P. TELEFON: 128-438* KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VI., VILMOS CSÁSZÁR-ÚT 68. TELEFON: 126-726* Ciano olasz külügyminiszter vasárnap délután Berlinbe érkezik . Szociális honvédelem írta: Felhő .Sándor bálunknál... hatalmasabb erők úgy akarták, hogy tőszomszédságába jussunk két világhatalomnak, úgymint a germanizmusnak és a szlávizmusnak. Amikor-31magyarság egy nagy dunai hatalom vezérlő népe volt s amikor aránylag a közeljövőre való gond és aggodalom nélkül húzhatta meg magát egy tisztinetreméltó monarchia öreg eresze alatt, ezek a világerők, ha expanzív irányzatukra nézve olykor élénkebb ütemekben ad- nak is magukról életjelt, társa*■'' dalmi szempontból konzervatív természetűek voltak s csak a térfogalom vízszintes síkján fejtették ki dinamikus törvényüket. A régi nagygermán gondolat misszionáriusai leginkább a porosz nemesség köréből válogatódtak ki, ha ennek az eszmének megtestesülését a harcos protestáns és az északnémet szellem hegemóniája alatt képzelték el. (Treitschke, Westarp, Reventlow, stb.) Ha viszont a déli és keleti németséget is magával ragadta ennek a gondolatnak szárnyaló ereje, akkor a középkorú domínium mundi vallásos hagyományainak felgerjesztésével a Habsburg császári ház vezetése alatt, egy lazább és talán éppen ezért a népi és a faji elvet nem szigorúan érvényesítő, egészben véve a ghibellin mxxkt örökségére hivatkozóvagy német Oberstaatra gondoltak (a frankfurti parlament, List Frigyes, Schwarzenberg herceg, stb.), a dunai és a délkeleteurópai térségre mutató fejlődés arcvonalával. Akár az északi, akár a déli német géniusz formálta meg ezt a germán világhivatást, akár protestáns, akár katolikus lelki adalékok telítették is fel ezt az ideát, a nagynémet gondolat mindenkép megmaradt konzervatív alkatában és habitusában, csakúgy, mint a cári Oroszországban időnként fellüktető szlavofil és pánszláv irányzat, amely a múlt század végén Dosztojevszkij és Pobjedonoszcev fogalmazásában át volt hatva az ortodox kereszténység vallásos ihletével és a moszkovitizmus világnessianizmusi küldetéstudatával. Ma ez a két világerő egyben a társadalmi átalakulás hivatáseszméjével és a szociális átrendezés igényével dörömböl a történet vaskapuján. Nemcsak új hatalmi gondolatnak, de új társadalmi formának ígéretével és igézetével jelennek meg együtt a világpolitika porondján. A nagynémet hatalom mai arculata nem történeti, hanem népi. Nem konzervatív, hanem radikális. Nexxisztatikus, hanem dinamikus, akár politikai akár társadalmi szempontból tekintsük is. A Kreml ura ugyan a régi cárok kortában hatalmával rendelkezik, de ha politikai érdeke azonos fejlődési útra lendíti is a régi noszkovitizmussal, társadalmi szempontból a leggyökeresebb és legdrasztikusabb forradalmi átalakulás kísértéseivel és veszélyeivel jelentkezik, holott történelmi elődje az ortodoxia Szent György-lovagja volt s társadalmi szemléletének merevsége még oly tökéletes konzervatív államférfira is riasztólag hatott, mint Bismarck herceg. A régi germán eszme kékfekete parlamentáris tömbjét, a barna parancsuralom totalitása foglalta el. A Podjenoszcev- és a Bobrinszki-féle keresztény pánszlávizmust a kommunista és a vallásellenes formaruhában jelentkező társadalmi forradalom, amely huszonkét esztendő minden iszonyú erőfeszítését arra a célra összpontosította, hogy a múltat elfeledtesse s most vie mégis, a dolgok ellenállhatatlan logikájának vonalán, oda kanyarodott vissza, ahol Nagy Péter, Katalin cárné és Ignatiev tevékenysége megszakadt. A mai Németország a nacionalista elvből indult el, hogy elérkezzék a szociális gondolathoz. A mai Oroszország a szociális eszmétől jutott el a moszkovitizmus nemzeti ideáljához. Nyilvánvaló, hogy azok a kis népek, amelyek e két világerő között szeretnék megóvni állami létük és szociális életformájuk önállóságát, tartoznak számot vetni a germán és a szláv eszmének nemcsak új alakzatával, hanem új tartalmával is. Az állami függetlenség fenntartásának eszméje, feladata és módszere a dolog természeténél fogva egyszerű. Az érte való helytállás sikere a politikai és a katonai erőfeszítéseknek ama suixxixiáján fordul el, amelyet ezek a kis xxépek, a történelem zord kényszerűsége alatt, tanúsítani mernek és tudnak, amiikor szálayukra ütni fog a megkísérlésnek vagy a megpróbál- tatásnak órája. Sorsuk teljesen :az áldozatnak és az eszélyesség- gel párosult heroiznusnak ama súlyától függ, amelyet a látom , mérlegének serpenyőjébe kell, hogy dobjanak, ha fennmaradni akarnak. Meg vagyunk győződve arról, hogy — ami a magyarságot illeti — minden borzongás nélkül vállalja e helyzet politikai és katonai feladatainak terhét, ha az ő órája merog ütni. Ha olykor könnyelműek és elbizakodottak voltunk is, ha nem egyszer életveszélyes sebeket kaptunk, mert erőinket meghaladó vállalkozásokba fogtunk: a magyar történetpolitikai irodalom minden nagy klasszikusa, kezdve a második Zrínyitől a második Andrássyig, egyetértett abban, hogy a nemzet vezetői sose csalatkoztak a magyar népben, valahányszor létünk megvédéséről volt szó. Ám a politikai és a katonai honvédelem mellett az élclábú kolosszusok által teremtett helyzet arra késztet bennünket, hogy emezzel egyenlő mértékben gondolkodjunk népünk szellemi és szociális honvédelméről is. Hogy szellemi honvédelem a magyarság nemzeti öntudatának felébresztésére, életérzésének helyes eligazítására s a magyar létforma, valamint a magyar hivatástudat tisztázására vonatkozik, azt e lap olvasói nagyon jól tudják. Innen indult el ugyanis a maiakhoz képest még jobb időkben a magyarság lényének, történelmi és szellemi szubstanciájának megtisztítása azoktól a szellemi fertőzétektől, amelyek állandóan ostromolják és amelyek a saját személyiségének idegen fennhatóság alá való ösztönzésére csábítják. Saját nemzeti éniségünknek legmélyebbkatakombáiba kell lehatolnunk, hogy múltúnk gazdag tárnáiból kibányásszuk a fennmaradásunkhoz szükséges erők nemes érceit. Ez a szellemi honvédelem a mai sanyarú viszonyok között csak halkan beszél, suttogva, mondhatni a született vagy a teljesen áthasonult magyaroknak az idegenek számára talán érthetetlen anyanyelvén. Hiszen kötelessége, és ösztöne egyaránt azt parancsolja, hogy sehol se lépje át azoknak a főbenjáró neveszetpolitikai érdekeknek vonalát, amelyek ma az államvezetés felelős tényezőit irányítják. Ezt a hangfogót a mostani körülmények között minden tiszta magyar lelkiismeret tartozik respektálni. Ha a nemzeti életösztön és a politikai érdek által egyaránt javallt és sugallt,ez a magatartás bizonyos tartózkodást és alkalmazkodást követel éppen azoktól, akik a nemzeti társadalom szellemi vezetői, már sokkal nyíltabban kell szólni és szólhatunk, is bizonyára, a szociális honvédelem céljairól és feladatairól, különösen annak a felysztín elvfigyelmeztető vonatkozásában, amibe — sok tekintetben saját hibánkon kívül — jutottunk. A nemzeti társadalo éppúgy érzi, mint ahogy a koráyhatalom is pontosan tudja, hogy nemcsak a nagygermán és a nagy-szláv gondolat megtestesülése ment végbe határainkon, hanem ezeknek a világerőknek szociális átalakulása is fog hatni reánk. Társadalomtudományi nyelven szólva, a jelenlegi magyar országhatárok ez erőknek nemcsak horizontális, hanem a vertikális hatásai alatt is állanak. Ez a tény kettős kötelességet ró reánk. Az egyik az, hogy felelünk sajátos magyar tartamát és formáját a vertikális hatások ellen is megvédelmezzük. A másik az, hogy ezeken a sajátos magyar létformákon belül is sokkal sebesebb lendületet kell adnunk szociálpolitikai fejlődésünknek, mint aminő menetrendet eddig megállapítottunk. Magyarán szólva: atársadalmi egyensúly helyreállítása ma már nemcsak szociálpolitikai feladat, hanem a nemzettest idegrendrendszerének és életfunkciójának korszerű szabályozása is kell, hogy betorkolljon a létünkért való küzdelem folyamatába. Hogy a két zsidótörvény megalkotásával valami ilyen cél lebegett megalkotói és végrehajtói előtt, az kétségtelen. Hogy jó úton haladnak-e velük, azt a következmények fogják megmutatni. De hogy a két zsidótörvény prohibíciós szempontjai csupán a nemzeti élet korlátolt térségeire hatnak, az felette valószínű. Az alapkérdés, azaz, a nemzet megmaradásának problémája azonban sokkal gyökeresebb és általánosabb érvényű rendszabályokat követel tőlünki profilaxisban. Ma ugyanaz a helyzet, mint volt negyvennyolc márciusában és szeptemberében. Ha ixcnx txxdunk vagy nem akaxxink ezekben a résszel terhes órákban sem felemelkedni a negyvennyolcas idők politikai és erkölcsi magaslatára, ha nem tudjuk és nem akarjuk szélesebb és szilárdabb alapokra fektetni a magyar államiság hajlékát.ól kell félnünk, hogy a kései bánat meddő számonkéréseinek végső hiábavalóságán tűnődiktünk csak, mint egykor Marius kesergett saját pályájának romjain Karthágó kövei fölött. Kossuth — mint már annyiszor hivatkoztunk és utaltunk rá — azért hajthatta végre a magyar évezred legnagyobb csodáját, mert a politikai szabottság harcot a jobbágy felszabadítással készítette elő. E cselekedet által a magyar államélet kezesévé avatta fajunk rezervoárját, a fekete barázdák népét s a szegények kenyerévé is tette a magyar függetlenségi gondolatot. Az a meggyőződésünk, hogy földbiztokstolitikánk fejlődésének olyan ütemeket kell adnunk, amelyeket a mostani helyzet ír elő számunkra. Ez a helyzet pedig abból állott elő, hogy a szomszédságunkban kibontakozott világerők szociális hatásai elöl többé ki nenx , térhetünk. Kossxxthi időket élünk. Következőleg a kossxxthi elhatároztások nagyvonalúsága, merészsége, sürgőssége és erélyessége ma olyan létérdekünk, amelyet mindenkinek fel kell ismernie s amelyből mindenki tartozik a magára eső konzekvenciát levonni maradéktalanul, főleg pedig minden hátsó gondolat nélkül. Nemzedékünk értelmiségére óriási felelősség hárul: a közelmúlt mulasztásainak sürgős jóvátétele és a jövendő megalapozása. Az Úr Isten úgy lesz hozzánk izgalmas, ahogy ennek a felelősségnek tőkéjével sáfárkodik. Ára 20 fillér X