Magyar Nemzet, 1939. december (2. évfolyam, 273-296. szám)

1939-12-12 / 281. szám

KEDD, 1W» DECEMBER 11. Magyar tat Illyés Gyula: így vall a nép..* 2. Ülök a földes szobában, én jel­öltembe burkolódzva a sarokban ülök, társam az asztalnál, előtte a látogatás ürügyéül szolgáló papír­lap, amelynek látása a háziakat rögtön szívélyes fogadásra indí­totta. (Tavaly az ilyen látogatás után egy két hónapra csomagot kaptak, egy egy viseltes kabátot, hócipőt, levetett estélyit, barátaink­tól.) A háziak mezítláb ülnek és állnak a földes szobában Társa­mat régebbről ismerik, szeretik is, őszinték hozzá, már amennyire a szegénység egyáltalában lehetővé teszi az őszinteséget. A szegények­nek a grammatikájuk is más. Tudom ezt s ezért hallgatok s figyelem, hogy a szabályai itt is olyanok-e, ahogy én azokat a Dunántúl megtanultam s aztán eléggé tökélyre vittem. Lesem, hogy a dadogás, a hirtelen neki­eresztett mellékmondat-ezen ott következik-e be, a­mi kell. Ponto­san ott következik be. A jelen és a múlt idő szabályszerűen folyik össze, a feltételes módnak itt is megvan mind a harminchat árnya­lata. A hangsúly a mondat végén konokon itt sem esik le, nem nyugszik meg; a pont helyén pirulás, legyintés áll s indokolatlan tekintet a mennyezetre. Más világba kerültem, a körvo­nalak egy kettőre kialakulnak. A földrajzi fekvés után jól látom már azt a tájat is, amelyben a lélek mozog. A házigazda megfon­toltan válaszolhat, mintha maga is tudná, hogy minden szava fontos adat e lelki táj monográfiájához „Hány napot dolgoztam? ..— A lélek halárai rágja a kérdést és a mennyezetre néz. Társam jegyez. „Hát a ruhá­zat..." — ismétli ezt a kérdést is és most a lába nagyujját nézi, mintegy tanácskérőén. „Disznót azért nem öltünk, mert­ a mondatot — helyes nyelvösztönnel nem fejezi be, fölösleges. A látkép, azé a belső tájé, tiszta. Nem először járok e lelki tájon, hírt sem először adok róla, hosz­­szas bevezetővel nem untatom hát az olvasót. E tájra jövet­ős he­gyeken keltünk át, itt vagyunk. Az ég alacsony, de nem a keresz­ténység angyalai laknak benne, a látóhatár nyomasztóan szűk. Azon túl körben nem Európa fekszik, vagy legalább is nem európai távlatok. (Rögtön megért­jük.) Az időmérték sem európai. A tér fogalma általában minden téren valami más világrészből, hogyha nem bolygóból való. Társam faggatja az értelmes gazdát (már nem anyagi helyzeté­ről, mert azért nem kellett volna idefáradni, hogy földje csak annyi van, amennyi ott az ablakban a muskátli alatt feketéllik), tapinta­tosan erről a lelki látóhatárról faggatja. A gazda mindent ért és készségesen felel. Érzi, hogy nem magát leplezi le, hanem ezt a kü­lönös tájat. Nem vall, hanem fel­világosítást ad. legmeghilt°bb ügyeiről egy idegenvezető hangján beszél: nem övéi. Egy népet leplez, le. Most kezdődik az igazi vizsgá­lat. A gazda képzeletére vagyok kiváncsi, meddig repül az anya­giak világa felett s milyen erővel. Egyéni mérőeszközöm van hozzá. Egy hold föld ára hétszáz-nyolc­­száz pengő. Csillapítóul, mint a vizsgálat után az emberséges orvos, cigaret­tával kínálom a gazdát. Felsőtesté­vel tisztességtudóan előrehajlik egy kicsit, de tömpe ujjaival hasztalan kaparja a cigaretták végét. A ci­garettákat egy kicsit előrerázom a dobozból. Kivesz egyet, megnézi, „Extra" mondja ki végre, harmad­szori nekibuzdulás után. A külön nyelvtan, a hangsúly tudatja, hogy sosem szívott ilyet.. Aztán a ciga­rettát finom, majdnem nőies moz­dulattal jobb füle mögé tűzi, aztán tenyerével ott a füle mellett valami szalutálásfélét végez, miközben fe­jét megbiccenti. Bennem a test tö­mör tájain villámcsapás vág át, oly hirtelen s szinte sercegő ragyo­gással, hogy majdnem hátrahőkö­­lök. A mozdulat, a cigaretta föltű­nése, a tisztelgés, a biccentés rezzé netről rezzenetre apámé volt Dűlőül szélén álltunk húszévnyi és kétszáz kilométernyire távol­ságra Ide, apám egy hintó felé, a hintóban a szívélyes uraság felé végezte ezt a mozdulat-sorozatot már a cigaretták hasztalan kapurá­­zásától kezdve. Sosem gondoltam erre a jelenetre, sejtelmem sem volt, hogy ilyen emlékem is van, hogy ez is bennem volt, robbanásra készen, (iimnazista voltam, levett kalappal álltam a szép jelenetben a balkezemben szorongatott Ho­ratius bőrkötése egyszerre síkos lett az izzadtságtól, csak ez figyel­m­eztetett most, hogy a jelenetben volt mégis valami dermesztő. „Rendben van, János" — mondta az uraság. Atyám, János, még egyet biccen­tett, de az előbbi majdnem ba­ráti mosolyt a parancs­fogadás ko­molyabb mosolyára változtatta át, kezét háta mögé tette. Nem tekin­tek a gazdára, a fejemet elfordí­tom, nem kell több a kísérteties megelevenü­lésből. Tenyerem átned­vesedik. Nagyon is benne vagyok a tájban, az ő szintjén vagyok, ér­zem a magasságot. Úgy gyújtok rá, szomjasan úgy szívom be a csil­lapító füstöt, mint ott a Jungfrau tetején, már, még novemberben is a leg­nagyobb nyugalommal élte világát a a kilakoltatás előtt legfeljebb egy-két héttel kezdte el a kószá­lást új helyért, de akkor is leg­többször az asszony biztatására Bár az előrelátó gazdálkodáshoz az asszonyoknak sem volt külö­nösebb érzékük, a negyedévre ka­pott hat pengő készpénznek pél­dául már két hét múlva kivizsgál­­hatatlanul nyoma veszett, nem osztották be három hónapra Arra a kérdésre, hogy „mi lesz a télen", olyan tekintetet nyitottak, olyan ártatlanul nyugodtal, akár arra, hogy mi lesz az utolsó ítélet után. A felelet itt is ilyen. A gazdá­nak fogalma sincs arról, hogy mi lesz a jövő nyáron, arról sem hogy mi lesz tavasszal. Azt is meg akartam kérdezni tőle, mi lesz a fiaiból az iskola után. Kis vele öregségében? Hogy képzeli? Létezzünk ezekről a kérdésekről, mondtam, csak kísérletül szolgál­tak volna. Szűkítem a kört, az esztendőnyi távolság helyett év­­szaknyival próbálkozom. Tág még ez is. Hónapban is csak a kenyér­­lisztről szólva tudnak számolni. Hát az aratással keresett búza valameddig elég lesz, öt és fél má­zsát kerestek. De a babnál a kör már belekre szorul, a zsírnál na­pokra, a készpénznél pillanatokra. Hát a jövő felé nem igen megy: előre a láthatárt majdnem a szem­­pilla súrolja. Holott ez a gazda is rendkívül értelmes, ha volna egy tízholdas Gazdaságom, nyugodtan gondjaira bíznám igával. Állattal, teljes fel­szereléssel együtt. Szép magyar neve elárulja, hogy ősei ott voltak azok között a „visszatérők" kö­zött, akik a ráédúlás után a falvat újjáépítették, tehát valószínűleg részt vettek az árpádkori megszál­lásban is, értenek a településhez. A gazda semmit sem tud róluk: ahogy a jövő felé, úgy a múlt felé sem indul meg. Eszembe jut, hogy Petőfi erről a vidékről indult útjára, Erdélybe, a halálba. E tá­jon élte sorsa utolsó békés napjait. — Ki volt Petőfi Sándor? Kedvesen elmosolyodik. — Gyerekkoromban tudtam róla egy verset — mondja és szája kö­rül mosolyba fut a felidézett édes íz. Emlékszik a versére. Petőfi Sándor Gatyában táncol. A vágyak Italára SÖD pengő Az én inger-barátom, vagyis az a pont, ameddig képzeletem száll­hat, a számok területén valahol a százezer körül van; az egymillió már igen-igen messze, párában és ködben halványodik. Felhasznál­ható pénzben például annál többet már mm tudok magam elé idézni: a különbséget azon túl éppoly ke­véssé veszem észre, mint azt, ha ezer gyertya mellé még ötöt meg gyújtanak. Figyelem a gazdát, az ő szám­határa várjon meddig terjed s most már én is kérdezgetem. El voltam készülve rá, hogy a határ nem lesz messze, de mégis meg­lepődöm. Aztán megdöbbenek, az­tán feszélyezettség fog el, szoron­gást és szorítást érzek, mintha hol­nap már nekem kellene azon a szűk területen mozognom. Esetleges nagyobb jövedelmük­ről beszélve, a száz gazda közül csak hat részletezte, hogy boldo­gulásához körülbelül mekkora ösz­­szegre volna szüksége, de ezek is elég tájékozatlanul: az ismeretlen területen egy szalmaszálban meg­botoltak, szakadékokat viszont könnyű szárnyalással röppentek át, akár az álomban. A többi na­gyon is tárgyilagos volt, a földön járt, szinte földhözragadtan. Az úgynevezett átlagot ez a gazda tes­tesíti meg. Százhúsz pengőnél már botla­dozni kezd. Kézen kell fogni, hogy százötvenig eljusson. Nagynehezen eljut, nagynehezen elképzeli, hogy lenne százötven pengője, fia kép­zeletének izzadságos munkáját kép­zelem el: a napszám állag kettő ötven, de évente legfeljebb százhat­­vanszor száznyolcvanszor akad s itt van hozzá ez a hét család, meg ennek a kalyibának a bére, évi nyolcvan pengő. „De ha mégis — mondom —, ha az a százötven úgy volna meg, hogy nem menne el azonnal adósságra, zsírra, sóra, két éve esedékes csizmára?" A gazda most a kezére néz, zavartan, szinte szemérmesen, aztán felesé­gére néz s végre kimondja: „Talán egy borjút ...“ De aztán legyint, a borjú etetését, a szénát, a csalamá­rlét legyinti le. S ha az is meg lenne? Tovább viszem, lépésenként nő gatva és bátorítva, mint egy járni tanuló beteget. Beteg volna való­ban? Kétszáz pengőnél fájdalma­san, majdnem, hogy könyörögve tekint rám. Felesége, karján a ta­társzemű kisdeddel gyanakodva el­húzódik. Háromszáz pengőnél a férfi nagyot lélegzik, arcán mo­soly áramlik szét. Megérzem, hogy ez a határ, följebb nem lehet. Pon­tosan úgy szedi a levegőt, mint én egy pár hónapja a­­lutigfrau csú­csán. Ezután már csak a felhők szédítése jöhet, a tömör kék semmi, a mesék világai Megállók, mert én a valóságot vizsgálom. Pénz és idő Átmegyünk a másik házba. A szoba, a bútorral, a ruházat, a feleletek, de még az arcjáték is csak annyira különbözik az előbbi­től, mint mikor ugyanazt a dara­bot látja más színészekkel az em­ber. Ott fűzhetem tovább, ahol az imént abbahagytam. Min elsősorban a gazdasági cse­lédek lelkivilágát ismerem, köztük nevelődtem Az „ingerhatár" e sajátos működését náluk ismer­hettem meg, előbb közvetlen ta­pasztalásból, később­ — ellenőrzés­képpen — szinte tudományos kí­sérletezésből. Szám­érzékü­k a pénz terén, az övék is csökkentnek mondható. De még gazdagabb ada­tot kapott a megfigyelő, midőn időérzéküket vizsgálta. Az idő­érzék gazdasági természetű műkö­désének vizsgálata közben. A béres, akivel előzékenységből már júliusban tudatták, hogy az év végén egész családjával egye­temben el kell hagynia az uradal 7 Svájc új elnöke — dr. Piret-Golaz Zürich, december 7. (A „Magyar Nemzet“ tudósítójá­tól.) Az újonnan választott nemzet­gyűlés legelső üléseinek egyikén megválasztotta Svájc elnökét az 1910. esztendőre. Az új elnök dr. Piret-Golaz Marcel szövetségi taná­csos, ami miniszteri rangnak felel meg. Dr. Pilet-Golaz ez évben az alelnöki tisztséget töltötte be, de amellett vezette saját departement­­jét, amelyet mint elnök is tovább vezet. Az új svájci elnök, aki ezúttal először tölti be az elnöki tisztséget, jogásznak készült. Lausanne-ban, l­ipcsében és a párizsi egyetemen végezte jogi tanulmányait, 1912-ben doktorált és 1915-ben lett Vaudois kantonban ügyvéd. Politikai pálya­futását e kanton nagytanácsában kezdte meg, amelynek tagjává 1921-ben választották meg, majd 1925-ben a nemzetgyűlésbe került. A szövetségi tanács (kormány) tag­jává 1928. december 13-án válasz­tották meg a mostani elnököt, aki akkor a belügyi tárcát kapta meg, majd 1930-ban a posta- és vasúti departementet vette át. Svájc elnökének közjogi helyzete egészen más, mint más köztársasá­gok elnöke. Svájc elnöke nem ál­lamfő, hanem szorosabb értelemben csak elnöke a Bundesratnak, azaz a svájci kormánynak, amelynek 7 tagja van. Ezért az elnököt mindig a Bundesrat tagjai közül választják és az elnök tovább vezeti saját de­partementjét (minisztériumát) is Közjogilag tehát az elnök jogköre nem haladja túl az egész Binnles­rat összjogkörét, különös jogai nin­csenek, csupán a reprezentációra szorulkozik és mint elnök vezeti az összes államügyeket, tehát felügye­leti joga van a többi, nem ő általa vezetett departementeknél is. Az­ elnöki tisztség minden évben újítás kerül betöltésre. A Bundesrat tag­jai kétszer egymásután nem lehet­nek elnökök, a Bundesrat tagjait háromévenként a nemzetgyűlés vá­lasztja. Azt a többszöri javaslatot, hogy a minisztereket népszavazás­sal válasszák, eddig mindig elutasí­tották. Legutóbb a szociáldemok­rata párt kért ebben a kérdésben megfelelő számú aláírással referen­dumot, de valószínűleg ebből sem lesz semmi. A szociáldemokrata párt azt akarja keresztülvinni, hogy a szövetségi tanácsosok (miniszte­rek) számát 7-ről 9-re emeljék fel és a két új miniszterséget a párt­nak juttassák, mert a szociáldemok­raták, jóllehet eddig a legnagyobb és most a második párt, nincsenek a kormányban képviselve. A svájci kormány (Bundesrat) ugyanis az összes pártok képviselőiből áll A szociáldemokrata követelést sok polgári párt is támogatja és így megvan a valószínűség, hogy ez a kérdés népszavazás nélkül, békés megegyezés alapján fog megoldást nyerni. filllM 1­CA re#é£ánke&| napközi lap § 'ezzz ess-| iSta® | |H Előfizetést csak vidékről fogad el, havi 1 pengő 32 fillérért ||= ~ Kiadóhivatal; V„ Vilmos császár-út 34. Kérjen mutatvány- t=~ számot! =53 Jsi jsci f * -ytiycmgcmlm W­iSFmasfi 540 ¥ I AymtujAuoptRl A 2S 6vo I.aaAUA TM. UX­ttT. US4M] BODNÁR « *?jtltuurat is SAtLsbf-Af ideraul*t.a.ArJej0Ztttiwra& Ueiztct—csend V„ Vilmos pausaUkr­dl •# KARÁCSONYRA NAGY CSEREAKCIÓ IV.Vccl­u.25 KI­NIjtKl T.: 181-255. Caj^££pak|Lemazek Z.n.gapesei r—*------:-----n­. Bemutatja: Keresztény szakázlat MARNI­TZ József-körút 31 * Telefon 154-028 A család itt is közöttünk áll, a megszámlálhatatlan nyüzsgő apró­ságból itt is jut egy picike az anya karjába. A gyerekek boldo­gan nevelnek. — Nem úgy van az! — vág közbe a legnagyobb kislány, ötö­dik elemista. S már mondja is, hogy hogy van: Petőfi Pál Gatyában áll. Mit sürgönyzett a dán király Helsinkibe ? Oslo, december Helsinkiből jelentik, hogy az orosz támadás napján a dán ki­rály a következő sürgönyt küldte Kalliónak, Finnország elnökének: „Mély együttérzéssel­­ Christian Réz” Menyasszonynak LAKODALMAS Menyecskének ESLYKOM Gavallérnak ÁLDOMÁS öregúrnak VAJ NATÚRE a négy Esterházy pezsgő

Next