Magyar Nemzet, 1940. április (3. évfolyam, 70-94. szám)

1940-04-21 / 87. szám

10 Újabb rendellenességek az időjárásban Amelyik esztendőben Közép- Európa egén az északi fény hideg lángtengere tűnik fel, akkor több­nyire nyomon szokták követni egy­mást az időjárás szélsőséges esemé­nyei. Bőségesen igazolja ezt a szabályt az 1940. év tavasza. A húsvéti ün­nepek északifény-jelenségeit már igen rendellenes légköri események előzték meg, de az időjárás fejlő­dése azután még különösebb me­derbe terelődött. Március elejétől április közepéig majdnem mind­egyik nap hidegebb volt, mint ami­nőnek rendes években lennie kellett volna. A tél szinte nem akart véget érni. Azután úgyszólván minden át­menet nélkül egy nagyon meleg hét következett és a hőmérséklet 5—7 fokkal is meghaladta a naptári idő­pontnak megfelelő értékeket. Elő­ször a télies időjárás húzódott el hallatlanul sokáig, azután a nyár­ból kaptunk egy korai és nagyon jóleső előleget. De az idei év tavasza nemcsak késői kezdete és hirtelen nyárias felmelegedése miatt volt nagyon rendellenes. A hőmérsékletnek ezen a példátlan alakulásán kívül két másik, egészen különös jelenség is a meteorológiai ritkaságok közé ik­tatja az idei tavasz első két hónap­ját. A tavaszi eső áldása Az idei tavasz egyik érdekes rend­ellenessége a csapadék egészen fur­csa eloszlásában nyilvánul meg. Magyarországon a tavaszi esők mindig fontosak voltak és a köztu­datba is mélyen beszívódott az az igazság, hogy az ország jóléte nagy­részben a tavaszi esőzések előnyös eloszlásán múlik. Rossz tavaszok sorozatos fellépése valósággal meg­ingathatja az ország gazdasági éle­tét. Kedvező tavasz nemcsak a szo­rosan vett mezőgazdaságból élő néprétegeknek, hanem közvetett úton az ország minden lakosának is javára válik. Az idei tavasz csa­padékeloszlása eddig még egyálta­lában nem nyugtalanító, sőt érde­kes módon eltér attól, ami az átla­gos években be szokott következni. Ugyanis a rendes tavaszi csapa­dékeloszlás nálunk olyan szokott lenni, hogy a télvégi havazásokból és a koratavaszi esőkből nem va­lami sokat kapunk, ellenben a ta­vasz későbbi időszakai ezt a hiányt többnyire bőségesen kiegyenlítik. A kiegyenlítő későtavaszi esőzés a jó években igen kiadós, a rossz években elégtelen, egyes kivételes esztendőkben pedig olyan mértéket ölt, hogy valósággal károssá és ka­­tasztrófálissá válhat. Az 1940. év kiváltsága mármost az volt, hogy télvégi csapadékhiányról ezidén egyáltalán szó sem lehetett, sőt ép­pen a máskor nagyon száraz jellegű február hónapban ezidén óriási hó­tömegek hullottak le és az olvadás folyamán a mélyebb fekvésű föl­dekre még jóval több víz is jutott, mint amennyi kívánatos lett volna. Ezzel szemben az idei március és az április első fele az ország nagy­részében nagyon száraz jellegű idő­szak volt. Röviden tehát azt mond­hatjuk, hogy az idei tavasznak ép­pen ellenkező csapadékeloszlása volt, mint a normális tavaszoknak lenni szokott, mert a február lett nedves és a későbbi időszak volt száraz. Ez a „fordított időjárás" azon­ban mezőgazdasági szempontból semmiképpen nem aggasztó. Hacsak a szárazság nem tart túl sokáig, ille­tőleg meg nem ismétlődik, akkor bajt nem okozhat, hiszen egyelőre még a magasabb fekvésű földek is dúsan el vannak a látva beszivárgott vízkészletekkel. Porfelhők csúfítják el a tavaszi tájat Jóval­­kedvezőtlenebb képet nyújt az időjárás egészségi oldala. A ta­vaszi szárazság a főváros utcáin és az Alföld egyes magasabb fekvésű, homokos területein már roppant nagy porosságot okozott. Az élénk széljárásnak is nagy része volt a rohamos porképződésben. Szeren­csére kint, a szabad területeken az utóbbi napok gazdag napsütése ala­pos fertőtlenítő hatást fejtett ki és a porban élő betegségokozó csirák nagy tömegét bizonyára ártalmat­lanná is tette. De még a csirasze­gény pornak is hatalmas ingerlő hatása van a beteg légzőutakra. A városokban pedig a napsütés fer­tőtlenítő hatása sem segít nagyon sokat, mert ennek érvényesüléséhez idő kell, a városi por pedig szinte percről-percre új fertőzőanyagok özönével telítődik. Éppen ezért na­gyon sajnálatos, hogy a tavasz örö­meit elcsúfító por ellen nem indult meg mindenütt a kellő locsolás. A szép, fagymentes éjszakákon iga­ a—¡—·|­8UBAPESTI I NEMZETKÖZI VÁSÁRRA | ez évben csak elővételben 2 P helyett 1.10 P - ért kaphatók legkésőbb április 24-ig a következő helyeken: Országos Vitézi Szék Rend- I Orsz Tűzharcos Szöv. Szék­házában, IX., Üllői­ út S.­­ házában, V., Percel Mór-u. 4. I STÁDIUM jegyirodában Vili, Közséf-krt 5. Magyar Gyáriparosok Ország I Budapesti Kereskedelmi és Mos Szövetségénél, * Iparkamaránál, V., Akadémia-u. 1. I­V., Szemere-u. 6. kultúrpropaganda-jegypénztár összes árusítóhelyein. — Közp.: VII., Erzsébet­ körút 15. Magyar Nemzet VASÁRNAP, 1940 ÁPRILIS 21. zán nem kellett attól tartani, hogy a locsolóvíz megfagy és baleseteket okoz, már csak azért sem, mert a meleg, szeles délutánok folyamán a víz úgyis teljes egészében elpárol­gott volna. A fővárosban pénteken és szombaton már javult a helyzet, mert­­ a locsolókocsik erélyesen munkába léptek. Az utóbbi hét időjárásának má­sik különös rendellenessége a dél­nyugati szélvihar volt Vasárnaptól péntekig szinte megszakítás nélkül tartott és eközben igen sokszor meghaladta a gyorsvonati sebességet. Ez magában véve még nem nagyon kivételes dolog, hiszen a szél a ta­vasznak egyik legelső bevezető je­lensége és ha a tavasz elkésik, ak­kor nem csodálhatjuk, hogy az úgy­nevezett böjti szélviharok is jó pár héttel húsvét után törnek csak reánk. De a teljesen rendkívüli do­log ebben a nagyon tartós szélben az volt, hogy meleg jellegű szélvi­hart kaptunk, ami igen ritka. Buda­pesten és a Dunántúlon csak az északi szél szokott erős lenni, az pe­dig tavasszal kellemetlenül hideg levegőt hoz. Az újabb tudományos vizsgálatokból kitűnt, hogy az or­szág nyugati felében ilyen heves­ségű délnyugati szélvihar csak azok­ban a ritka esetekben alakul ki, amikor fent a sztratoszférában rendkívüli események játszódnak le. Ha a nagyon magas légrétegek lehűlnek és ettől a sűrűségük hirte­len megnő (hiszen a meleg levegő könnyebb, mint a hideg levegőé), akkor ezek az alattuk lévő egész légoszlopot erőteljesen összenyom­ják. A levegő összenyomása pedig a fizika általános törvényei szerint hirtelen felmelegedést okoz! Az utolsó hét szép meleg időjá­rása tehát egyrészt a meleg délnyu­gati szélből származott, de másrészt — és ez rendkívül érdekes! — a sztratoszférában lejátszódott lehű­lésnek is következménye volt. Mi következik most? Az egyhetes szép és meleg idő alaposan rácáfolt azokra, akik az időjárás úgynevezett megmaradási hajlama alapján vagy a legjobb szándékú, de alapjukban véve „csil­lagászati" elméletekre hivatkozva azt képzelték, hogy még április kö­zepe is hideg lesz, sőt a nyilvános­ságot olyan jóslatokkal rémítették meg, hogy egész áprilisban nincs „semmi remény" a tavasz győzel­mére. Ez mutatja a legjobban, hogy semmiféle megbízható eszköz még nem áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy az időjárás alakulását hetek­kel előre, akár csak durva, nagy vo­násokban is, megrajzolhassuk ma­gunknak. Sajátságos lélektani tény, hogy az emberek ezeknek a sötétenlátó véleményeknek hitelt is adtak és teljesen elfelejtették, hogy a tavasz késedelme mégsem tarthat örökké. A túlságosan hosszú hideg időjárás az embereket már annyi csalódás­sal szomorította, hogy egyesek az ilyen indokolatlan baljóslatokat is készpénznek vették. . Érdekes különben, hogy az egy­hetes meleg idő éppen április 15-én kezdődött meg, vagyis azon a na­pon, amely az esztendő legkelleme­sebb részének, a koratavasznak nagyjában más években is a kezdő­pontja szokott lenni. Hogy a tavasz kibontakozása az idén milyen késői és milyen hirtelen lefolyású volt, a­ legjobban kitűnik a következők­ből: A hőmérő Budapesten február 9- én érte el első ízben a +5 fokot, csak március 10-én volt először + 10 fok, március 27-én 15 fok és csak április 17-én 20 fok; de teg­nap, szombaton, már a nyárias 25 fokot is megkaptuk Ezzel szemben a korai tavaszodás 1934-ben már január 2-án volt 5 fok, már február 10- én volt 10 fok, február 21-én 15, március 24-én pedig 20 fok; de a 25 fokos nyárias hőmérsékletben akkor is csak április 16-án volt ré­szünk! A természet tehát az utóbbi napokban ugrásszerűen behozta azt a nagy késedelmet, amit a tél hosszú elhúzódása okozott. Az idei kivételes termelési év sorsa a legközelebbi néhány hét időjárásán múlik. A május és jú­nius időjárása fogja a döntő szót kimondani. Hogy ez milyen lesz, azt most még szaiszi fátyol fedi el szemünk elől, mert a komoly tudo­mány még elérhetetlenül messze van attól, hogy az időjárás távoli alakulásáról nyilatka­tot tehessen Dr. —k-------I— Ki az oka, hogy nincs több építkezés? Igen tisztelt Szerkesztőségi B. lapjuknak április 20-i szá­má­ban „A főváros az oka, hogy nincs több építkezés" címen megje­lent közleményre a következőkben van szerencsém a t. szerkesztőséget tájékoztatni. A cikk szerint az építkezési kedv­nek az az akadálya, hogy a főváros hatóságai a parcellázásoknál az új városrendezési törvényt mereven értelmezik. Ez az állítás tévedésen alapul. A városrendezési törvény szerint a felosztásra szánt telek tulajdonosa köteles a hatóságok rendelkezése alapján telkére a városi út- és köz­mű­hálózatot kivezetni, továbbá tel­két utakkal és a városban meglévő közművekkel a szükséges mérték­ben ellátni, illetőleg ennek költsé­gét viselni. A törvény indokolása rámutat arra, hogy a világháború óta nem egy vidéken valóságos iskolapéldáit találhatjuk annak, hogyan nem szabad építési telkekre osztást és telepítést végezni. Sok olyan eset volt, amikor a tulajdonképpeni vá­ros távolsága, valamint megfelelő közlekedési lehetőségek és közmű­vek hiánya miatt a parcellázott tel­keknél jóformán minden hiányzott, ami a városias élet előnyét jelent­hette volna. A városra azután rend­kívül terhes feladat hárult azzal, hogy szolgáltatásait, közműhálóza­tát az új lakótelepre kiterjessze Ezért közegészségügyi, közlekedési és egyéb közérdekekből mindenkép­pen indokolt annak előírása, hogy új településeket, csak közművekkel ellátott területen szabad létesíteni. A cikk kifogásolja, hogy a székes­­főváros hatóságai, illetve szervei a közműlétesítési költségeket előre követelik s a pénz letétbehelyezésé­től teszik függővé a parcellázási en­gedély kiadását.. Az építésügyi hatóság az utaknak és a közműveknek előre, tehát a parcellázás telekkönyvezését meg­előző megépítését, illetve az építési költségek letétbe helyezését a tör­vény értelmében csak akkor köve­teli meg, ha a keletkező parcellák olyan helyen fekszenek, ahol az Építésügyi Szabályzat szerint lakó­ház építésére csak úttal és közmű­vekkel való ellátottság esetén adható engedély. Ez az intézkedés éppen a kisemberek érdekében történik. A parcellázó telektulajdonosok ugyanis a felosztott telkeket út- és közmű­­építési kötelezettséggel terhelten rendszerint kistőkéjű embereknek adták el, akik azután a szabályok értelmében a közművek hiánya miatt építési engedélyt nem kap­hattak s így összekuporgatott pén­zük befektetésének semmi hasznát, hanem inkább kárát látták. Kisebb telekosztásoknál az út­nak és a közműveknek előzetes megépítését nem kívánja meg a hatóság, nagyobb parcellázásoknál pedig egyes közműveknek, így a gáz és villany bevezetésének a költségeit csak telekkönyvi beke­belezés útján biztosítjuk. A székesfőváros éppen a szo­ciális szempontokat tartja szem előtt akkor, amikor a telekparcel­lázó alakulatokkal szemben a te­lekvásárló és építkező kisemberek védelmét szolgálja. Tisztelettel Morvay Endre alpolgármester.* Készségesen adjuk közre Morvay, alpolgármester úr szíves felvilágosí­tásait, mégis azzal a megjegyzés­sel, hogy alantas közegei nem min­dig cselekszenek abban a szel­lemben, amely a fenti sorokból kiárad. Nagyon helyes, ha a fő­város maga is gátat vet azoknak a „nagyszabású" parcellázásoknak, amelyeken a tájékozatlan kis­emberek néha egész pénzüket el­vesztik, de olyan vidéken, ahol már a települések megtörténtek, humánusabban kellene kezelni a kisebb felosztásokat. El kell is­merni, hogy a főváros méltán ra­­gaszkodhatik a­­vízhez és villanyhoz, viszont más lapra tartozik a csa­tornázás, amely ma még elég sű­rűn beépült területeken is meg­oldhatatlan a főgyűjtők hiánya miatt. Ebben a tekintetben vannak más, közegészségügyileg kifogás­talan megoldások, amelyeket a fővárosnak a kisemberek érdeké­ben pártolnia kellene, m­int ahogy a hatóságnak aktíve kellene részt­­venni minden olyan törekvésben, amely a kis családi házak számát szaporítja. A főváros szegényebb rétegét aránytalan mértékben sújtja a lakbérdrágító terv Érdemes szétnézni Budapest la­kói között, hogy a háromszázalékos lakbéradót ki fogja viselni, ha azt a törvényhatósági bizottság meg is szavazza. Az egymillión felüli budapesti lakosság 268.125 lakásban él. Eb­ből 143.166 egyszobás, 72.910 két­szobás. Egyszobásban 468.532, kétszobás­ban 269.680 ember lakik, tehát a lakosság mintegy 80 százaléka. Ezek nem laknak valami nagy ké­nyelemben, mert többedmagukkal vannak, de az új lakbéradó szem­pontjából mindenki adóalany. Az illetékesek nem firtatják, hogy be­lülről milyenek is ezek a lakások, amelyeknek a zöme „lakás“-nak nem is nevezhető, mert 143.166 la­kás közül 94.000 csak szoba­­konyhás, 22.000 pedig csak „egy­szobás". Ki beszél itt elő- és fürdő­szobáról, esetleg cselédszobáról? Azokat védte a kormány a lakbér­rögzítéssel, akik ilyen lakásokban élnek, a főváros pedig meg akarja őket terhelni lakbéradó-plusszal, holott a 120 pengős átlagkeresetű munkások és 150—250 pengő fixes magánalkalmazottak keresetüknek majdnem 3 százalékát fizetik lak­bérre. Erős ellenzéke lesz ennek az antiszociális javaslatnak, az bizo­nyos. Beszéltünk egyik ellenzéki várospolitikussal: — Példátlan és igazságtalan, amit keresztül akarnak vinni. Mi harcolunk a lehetetlen terv ellen. Nem a lakók feladata a lakásépí­tés. Adjanak hosszú adómentessé­get, hitelt és megindul az építő magántevékenység. A fővárosban 1909-ben indult meg az erőteljes kislakásépítés. Akkor hozta We­­kerle Sándor miniszterelnök a fő­város fejlesztéséről szóló törvényt. Akkor épült ír kispesti Y Wekerle­telep 5—6000 kislakással. A ter­heket évekre előre elosztották, de adót nem emeltek. Érdeklődtünk a magyar élet ke­resztény községi pártjában is, hogy ott milyen a hangulat. — Nem tartom kielégítőnek azt az utat, amit a főváros választott — hangoztatja az egyik vezető po­litikus. Rossz az elindulás, a lakás­­kérdés megoldása nemzeti probléma, a kislakásépítő tevékenység fede­zetét is állami segítséggel kell összehozni. A lakástermelés foko­zását csak a házadómentesség leg­szélesebb körre való kiterjesztésé­vel érhetjük el. Ez ösztönözni fogja a vállalkozási kedvet. A ma­gánkezdeményezés azért nem tartja rentábilisnak a lakástermelést, mert különböző rendeletekkel el­sorvasztották a házadómentességet. A magánvállalatokat, részvénytár­saságokat is kötelezni kell mun­­káslakások építésére, mert eddig összesen csak ezer lakást építettek. — Azt el kell ismerni — foly­tatta a kereszténypárti bizottsági tag —, hogy a főváros kényszer­­helyzetbe került Azonban a cél­adó egyévi várható bevételéből, 8 millióitól legfeljebb 1300 kislakás épülhet s ez sem­ elég a szükségle­tekre, hiszen a vidékiek legalább tízezerrel szaporítják évről-évre a főváros lakosságának számát. Nem lehet a vidékieket eltiltani attól, hogy boldogulásukat a fővárosban keressék, azonban ideözönlésük folytán a fővárosi ember abba a helyzetbe kerül, hogy nem önma­gának, hanem az ideszivárgó vidé­kieknek építtet kislakást. A javas­lat főkép azért igazságtalan, m­ert a legszegényebb réteget is cél­adóval sújtja. Szirmay Ödön

Next