Magyar Nemzet, 1940. szeptember (3. évfolyam, 182-206. szám)
1940-09-10 / 189. szám
Német hadijelentések ig égő tüzek lángjainál. A Themze mindkét partján minden méretű bombával újból elárasztották a hajójavító üzemek és kikötők építményeit, olajtartályokat, gáz-, villamossági és vízműveket, valamint raktárépületeket. Több Lincoln környékén fekvő repülőteret is megtámadtunk. A Firth of Forth-ban bombatalálattal súlyosan megrongáltunk egy 8000 tonnás kereskedelmi hajót. Berlin, szeptember 8.Német Táv-1 felismerték célpontjaikat a mégramirati Iroda A véderőfőparancsnokság jelenti: Légierőnk támadásait hadiiparilag különösen fontos londoni célpontok ellen a szeptember 6-áról 7-ére virradó éjszakai megindulás után továbbfolytak 7-én és a 8-ára virradó éjszaka is igen nagy erők és a legnagyobb bombák alkalmazásával. E támadások az Anglia részéről elkezdett és az elmúlt hetekben fokozottan folytatott németországi lakónegyedek, valamint nem katonai célok ellen intézett éjszakai angol légi támadások megtorlása. A birodalmi marsall személyesen vezeti Észak- Franciaországban a harcbavetést. Szakadatlan sorozatban eddig egymillió kilogramnál is több, mindenfajta bomba esett a Themze-menti kikötő- és iparvidékre. A bombák kikötőberendezéseket, kereskedelmi hajókat, kikötőket, magtárakat, erőműveket, vízműveket, gázgyárakat, valamint fegyvertárakat, gyárakat és közlekedési berendezéseket találtak el és semmisítettek meg hatalmas robbanásaikkal. Óriási tűzvészek pusztítanak a kikötőberendezések környékén. A vadászgépek erőteljes előrenyomulásukkal szabaddá tették az utat London felé a harci repülőgépek számára. Más repülőtámadások a thameshaveni kőolajtartályok és kikötőberendezések, valamint a chathami robbanóanyaggyár és a hawkingjei repülőtér ellen irányult. A repülőgépek ezenkívül megtámadták az ipari és kikötői célpontokat Liverpoolban, Manchesterben, Birminghamban, Cardiffban, Bristolban, Southamptonban, Portsmouthban, Portlandban és tíz más helységben. Az ellenség éjszaka újra berepült Németországba. Az egyik támadóhullám Délnyugat-Németország ellen fordult és itt-ott bombákat dobott le, amelyek nem okoztak kárt. Az angol harci repülőgépek másik része megkísérelte, hogy az elmúlt éjjelekhez hasonlóan Berlin felé repüljön, de az összpontosított nyugati légvédelem arra kényszerítette, hogy megforduljon, illetve idő előtt ledobja bombáit. A bombák csupán Hamm egyik templomában okoztak kárt. Az ellenség a szombati légi műveletek során 94 repülőgépet vesztett. Huszonhat német repülőgép nem tért vissza. Egy tengeralattjáró két hajókaravánból kilőtt öt felfegyverzett ellenséges kereskedelmi hajót .17.400 bruttóregiszter tonna tartalommal, valamint megrongált egy 4000 bruttóregisztertonnás gőzöst. Szeptember 7-én éjszaka két gyorsnaszád megtámadott egy torpedórombolókkal és űrhajókkal erősen biztosított hajókaravánt. A két gyorsnaszád a heves védekezés ellenére is elsüllyesztett három erősen megrakott gőzöst, összesen 11.000 bruttóregisztertonna tartalommal, majd sértetlenül visszatért támaszpontjára. Egy ellenséges kereskedelmi hajót, amelyet a német tengerészeti haderő a nyugati vizeken lefoglalt, a fedélzetén tartózkodó német zsákmányparancsnokság, miután a hajó egy angol hadihajóival találkozott, elsüllyesztett. (MTI.) Berlin, szeptember 0. (Német Távirati Iroda.) A véderő főparancsnoksága közli: Német harci repülőrajok szeptember 8-án és a szepemmber 9-ére virradó éjjel a rossz időjárási viszonyok ellenére is folytatták megtorló támadásaikat London ellen. A légi fényképfelvételek bebizonyították az eddigi támadósok komoly hatását. Az éjszakai támadások alkalmával a támadói alakulatok már messziről Az angol repülők az elmúlt éjjel támadást intéztek hamburgi lakónegyedek ellen. Több ház megrongálódott, néhány polgári személy pedig megsérült. Az okozott kár azonban itt is csekély. Az ellenség összes vesztesége vasárnap 22 repülőgép. Ezek közül kettőt légvédelmünk pusztított el, a többit pedig légi harcban lőttük le. Négy repülőgépünk nem tért vissza. (MTI.) Magyar Nemzet KEDD, 1940 SZEPTEMBER 10. Kilencvenhárom repülőgépet, gázgyárakat, postavonalakat, vasutakat pusztított el a nagy német megtorló támadás Berlin, szeptember 8. (Német Távirati Iroda.) A szombati London ellen intézett támadások végeredménye — eddig még meg nem erősített értesülések szerint — 87 lelőtt angol gép. Német részről 26 repülőgép elvesztésével számolnak. A német bombázógépek — mint a Német Távirati Iroda értesül — elsősorban a Londontól keletre fekvő, hadászatilag fontos és ipari célpontokat keresték fel Silbertonban, Woolwichban és Greenwichben. Az okozott kár minden bizonnyal igen nagy. A támadások nyomán London szívében az egész közlekedés megbénult. Földalatti vasútvonalak omlottak be, két gázgyár robbant fel, valamint hatalmas raktárak és gabonatárak estek áldozatul a német gépek támadásának. Az angol főváros ellen intézett német bombatámadások ereje éjszaka sem gyengült. A londoni és londonkörnyéki hadászatilag fontos célpontok bombázása a késő délutáni órákban óriási méreteket öltött. A bombák postavonalakat, vízvezetékeket, gázgyárakat és földalatti vasútvonalakat pusztítottak el. Jóval éjfél után a bombázások hasonló hevességgel folytatódtak. Miután a repülőgépek éjjel nem szálhattak fel nagyobb számmal, a támadásokat legfeljebb 100 bombázógépből állló egyes csoportok hajtották végre. Berlin, szeptember 8. A London elleni légitámadásokról a Német Távirati Iroda még a következőket jelenti: A legutolsó jelentések szerint a németek London ellen intézett támadásai alkalmával az angolok repülőgépvesztesége 93-ra emelkedett, a német veszteségek száma nem haladja meg a 26-ot. Az angol főváros hadászatilag fontos célpontjai ellen megszakítás nélkül folytatott támadás kitörölhetetlen nyomokat hagyott maga után a többi között a kikötőkben és kikötőberendezésekben, kőolajtartályokban és fegyvertárakban. ... mintha földrengés lenne Berlin, szeptember 9. A német repülőgépek hétfői működéséről a Német Távirati Iroda a következő helyszíni tudósítást közli: — A német repülők kisebb egységekre osztva közeledtek Londonhoz. Délről közelítették meg az angol fővárost, különböző irányokból érkezve. A német repülőgépeket sok fürge vadászgép kísérte. A megérkezés után nemsokára több légi ütközet fejlődött ki. Füstfelhők közepette itt-ott légelhárító gránát robbant. A német bombázó gépek áthatoltak a füstfelhőkön és a hatalmas világváros hadifontosságú tárgyaim dobták pusztulást hozó terheiket. Mindegyre újabb tüzeket és robbanásokat lehetett megfigyelni. Közben ismét lángnyelvek csaptak fel. Időnként megremegett a föld, mintha földrengés lenne. Több helyen kikötőberendezések omlottak be és házak roskadtak össze. A küzdelem isnyét tetőpontra hartolt. (MTI.) Londonra mindaddig millió kilószállbra szórják a bombákat, amíg tovább folynak a Németország elleni támadások Berlin, szeptember 8. (Német Távirati Iroda.) Vasárnap délelőtt, akárcsak szombaton, sok német harci és vadászrepülőgép ismét támadásokat hajtott végre London ellen. E kötelékek katonai célpontjai London életbevágóan fontos ipari és kikötőberendezései voltak. Mint mondják, Londonra mindaddig millió kilogrammszámra szórják a bombákat, amíg csak tovább folynak az ellenséges repülők támadásai a németországi nem katonai célpontok ellen. (MTI.) Berlin, szeptember 9. (Német Távirati Iroda.) A német bombázók vasárnap este óta ismét útban vannak, hogy folytassák romboló munkájukat a londoni kikötőkben és ipari területen A szombat óta lángoló tűzvészek messziről láthatók és kétséget kizá Olasz hadijelentések Valahol Olaszországban, szeptember 8. (Stefani.) Az olasz főhadiszállás 93. közléménye: Egyik tengeralattjárónk elsüllyesztett egy angol hadihajót, amely a gbrailári szoros közelében végzett őrjáratot. Vadászgépektől kisért bombavetőink támadást intéztek a máltai fegyvertár ellen, amelyben nagy tüzet és pusztítást okoztak és telibe találtak egy ellenséges tengeralattjárót, amely az öbölben tartózkodott. Az ellenséges vadászatok illatokat bombavetőink tüzelése visszaverte és a vadászainkkal folytatott küzdelem során az angolok két gépet vesztettek, az egyik lángokban zuhant le a parton, a másik a tengerbe. Valószínűleg még egy harmadik gépet is lelőttünk. Valamennyi saját repülőgépünk visszatért támaszpontjára, néhány sebesülttel fedélzetén. A Vörös-tengeren repülőink megtámadtak egy ellenséges hajókaravánt. Egy találattal komolyan megrongált gőzhajót elhagyott a legénysége. Egy másik olasz légi alakulat Aden kikötőjét bombázta és légi harcban lelőtt egy ellenséges vadászrepülőgépet. Olasz részről nem volt veszteség. • Ellenséges repülőgépek bombákkal és gépfegyverekkel támadták meg Búnát; egy bennszülött megsebesült. (MTI.) Valahol Olaszországban, szeptember 0. (Stefani.) Az olasz főhadiszállás 94. közleménye: Repülőink újabb támadást intéztek Haifa ellen fényes nappal, Alexandria ellen pedig éjszaka. Haifában, ahová meglepetésszerűen érkeztek az olasz repülőgépek, anélkül, hogy a légvédelemnek ideje lett volna közbelépni, eltalálták a finomítótelepet, amelynek épületeiben hatalmas tüzet okoztak. Alexandriában hajókat bombáztak gépeink, valamint a támaszpont épületeit. Bombázták továbbá az Alexandriából Marsa Matru felé vezető vasútvonalat. Valamennyi repülőgépünk viszszatért támaszpontjára. Kelet-Afrikában repülőink bombázták a Szudánt Bomát, valamint Port- Sudan pályaudvarát és naftaraktárait. Ellenséges repülőgépek bombázták Mogadisciot, Mavszuát és Berberát. A támadásoknak emberélet nem esett áldozatul és az anyagi kár jelentéktelen volt. Vadászgépeink lelőttek egy repülőgépet, amely Mogadiscio repülőtere ellen kísérelt meg támadást. A repülőgép lángokban zuhant le, személyzetének három tagja odaveszett, a megfigyelő hadnagy fogságba esett. (MTI.) A MAGYAR CUKORGYÁROSOK ORSZÁGOS EGYESÜLETE mélyen megrendülve jelenti, hogy szeretett és nagyrabecsült alelnöke, MAIER EMIL m. kir. udvari tanácsos, nyug. főherceg, jószágkormányzó stb. szeptember 7. napján elhunyt. Elhunyta nagy veszteséget jelent iparunkra, nemes emlékét hálával és tisztelettel őrizzük meg. A megboldogultat szeptember 10. napján, kedden d. n. 4 órakor fogjuk a farkasréti temetőben az ágostai hitvallású evangélikus egyház szertartása szerint utolsó útjára kísérni. Budapest, 1940 szeptember 8-án. rón mutatják az angol főváros felé vezető utat. A támadók könnyen megtalálják céljukat. Valamennyi eddig ledobott bomba a kijelölt célokra zuhant és kiterjesztette a tüzek területét. Néhány német repülőgép rendkívül alacsonyra szállva bombatámadást intézett néhány légvédelmi tüzérségi állás ellen, hogy azokat megsemmisítse. E gépek romboló tevékenységét géppuskatűz fejezte be, amelynek során fényszórók is elpusztultak. (MTI.) Közel tíz óra hosszat tartó légi riadó Londonban Berlin, szeptember 9. A Német Távirati Iroda értesülése szerint a német repülőrajok az elmúlt éjjel oly hevesen és erősen támadták Londont, hogy az angol főváros a háború kezdete óta most élte át leghosszabb — majdnem tíz óráig tartó — légi riadóját. A repülők egyik hulláma különleges ipari építményeket választott célpontjául. E támadás során repülőink legnagyobb méretű bombákkal eltalálták a víz-, gáz- és villamossági műveket. Az angol légvédelmi tüzérség fényszóróival végigpásztázott az egész égboltozaton, de egyetlen egy német gépet sem tudott eredményesen belevonni a fény szórásába. Mindössze az egyik saját éjszakai vadászukat fogták el többször fényszóróikkal. Az angol repülőt a fény elvakította és megfigyeltük, hogy a gép lezuhant. Angol támadások Berlin, szeptember 9. (Német Távirati Iroda.) Az elmúlt éjszaka brit repülők egy Hamburg ellen intézett légi támadás során ismét sűrűn lakott lakónegyedre dobják bombáikat. A „BZ am Mittag" ezzel kapcsolatban ezeket írja: „Az angol éjszakai kalózoknak az elsöprő német megtorló offenzíva sem elegendő. A német légi haderő további tevékenysége majd végleg meggyőzi Angliát arról, hogy Hitler Adolf szavát mindig szóról szóra és pontról-pontra tettek követik. (MTI.) Berlin, szeptember 9. (Német Távirati Iroda.) Három angol repülőgép vasárnap délután megtámadta az estendei kikötőberendezéseket. A brit gépek meglepetésszerűen törtek elő a felhők közül. Az egyik repülőgép a német légvédelmi tüzérség zárótüzébe került és lángolva a tengerbe zuhant. A gép legénységének két tagja úszással mentette meg életét. (MTI.) Berlin, szeptember 8. A Német Távirati iroda értesülése szerint azok az angol repülőgépek amelyeket vasárnap virradó éjjel visszafordulásra kényszerítettek, minden válogatás nélkül ledobott bombáikkal államában csak a nyílt mező kör okoztak kárt. Nagyobb kárt csak a hammi Boldogasszony templomára ledobott robbanó bombák okoztak A templom hajójának pillérei erősen megrongálódtak. Néhány bomba a templom közvetlen közelében esett le s a torony falaiban s több közeli házban okozott kárt. (MTI.) Valamennyi német repülőgéptípus részt vett a London elleni támadásban Róma. szeptember 9. (Magyar Távirati Iroda.) London bombázása óriási feltűnést keltett Rómában és a lapok hasábos tudósításokban számolnak be a német légierő hatalmas arányú támadásáról. A római rádió vasárnapi közlése szerint a német bombázók tegnap újszerű, egytonnás bombákat dobtak le az angol fővárosra, amelyekVK méteres körzetben mindent elpusztítanak. Az olasz lapok a London ellen elrendelt támadást Hitler beszéde és Berlin tegnapelőtt éjjel történt bombázása természetes következményének tekintik. A lapok elismerik, hogy az angol légierő szívósan védelmezi az angol fővárost, a német bombázók azonban mindig áttörték a védelmet és le tudták dobni milliós bombaterhüket Ennek a bombázásnak a hatása a brit birodalom fővárosára olyan volt — állapítják meg az olasz lapok —, mintha az angol főváros fölött hirtelenül hatalmas tűzhányó krátere nyílt volna meg, szakadatlanul ontva magából a tüzet, és a vasat. A Telegrafo berlini jelentése szerint a London elleni támadásban a német birodalmi légierő összes típusai résztvettek, főként Heinekel-ek, Junkers-ek és Messerschmitt-ek. Egy-egy bombázó kétezer kilogramm bombaterhet visz magával. A szombaton megkezdett támadás csak kezdetét jelenti a Hitler által bejelentett megtorlásnak. Könyörgő istentiszteletek voltak vasárnap London minden templomában Bánta, szeptember 9. (Stefani.) London bombázásának a lakosság lelkére gyakorolt rettenetes hatásáról tesz tanúságot a londoni rádió múlt éjszakai adása, amely közvetítette az angol főváros valamennyi templomában tartott megrázó könyörgéseket, hogy „Isten mentse meg a brit birodalmat". A szokásos zenei közvetítések vasárnap éjjel elmaradtak vagy minduntalan félbeszakadtak, hogy helyettük az angolok kétségbeesett imát szánjanak szét az egész világon. Ez a különös műsor sok külföldi Dr. Lengyel Árpádné szfll. Berger Margit, leánya, Anna és a nagyszámú rokonság, fájdalomtól megtörtőztve. jelentik, hogy a legdrágább, legodaradóbb férj, apa és rokon. dr. Lengyel Árpád főorvos életének 54-ik, boldog házasságinak 21-ik évében hirtelen elhunyt. Drága halottunkat szeptember 10-én kísérjük utolsó útjára a kerepesi temető halottasházából. Minden kQIIIn értesítés helyett. Mély fájdalommá tudatják, hogy Balassa Dezső fakereskedő, emléklapot főhadnagy 52 éves korába, szeptember 8-án elhunyt. Gyászolják felesége szül.t Bolacsek Ilona, leánya, Györgyi, testvérei, rokonai és jóbarátai. Temetése szept. 10-én, d. u. 3 órakor lesz a rákoskeresztúri temetőben az unitárius egyház szertartása szerint. özv. dr. Jakobovits Józsefné szül. Mandel Erzsébet neje és egyetlen fia, Iván, porig lesújtva tudatják, hogy a leggyöngédebb férj, a legönzetlenebb apa, a legpéldásabb vő, rajongásig szeretett testvér, sógor, a hűséges barát, Dr.Jakobovits József ügyvéd, a volt cs. és kir. 39. gy. e. tartalékos főhadnagya, mindkétSignum Landis a kardokkal, a Károly csapatkereszt és a II. oszt. német vaskereszt tulajdonosa, Debrecen szab. kir. város főügyésze és törvényhatósági tagja, a Magyar Általános Hitelbank ügyésze, nincs többé. Temetése 1940 szeptember 10-én, kedden d. u. 4 órakor lesz a debreceni temető halottasházából. Míg éltél imádóink, míg élünk siratunk! Minden külön értesítés helyett. Fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, hogy szeretett édesapánk, szeptember 8-án itthagyott bennünket. Gyászolják: Oláh Sámtor, dr. Oláh Gyula, dr. Oláh Jenő és Oláh Andor fiai, valamint menyei és unokái. Drága halottunkat sn pl. 10-én, d. u. 3 órakor temetjük a rákoskeresztúri temetőben. Minden külön értesítés helyett.