Magyar Nemzet, 1940. december (3. évfolyam, 258-281. szám)

1940-12-01 / 258. szám

VASÁRNAP, 1940 DECEMBER 1. Magyar Nemzet Japán stdlerár­sias paktumot hozott létre Az egyezményt Tokió, a mandzsu Blinking és a kínai Nanking kor­mánya írta alá — Laval irodája szerint angol hadihajók lőtték le Chiappe repülőgépét — Pétain helyettese Berlinbe utazik — Funk: Berlin lesz Európa klíringközpontja, a márka lesz az új valutapolitika alapja — A szovjet kormány­ közölte Angliával kívánságait — Jugoszláv­barát hangok a bolgár sajtóban Jugoszlávia érintkezést kezdeményezett ti teaigei y li níiú ni a k k a I <0*9 » A romániai események mellett a hétvégi hírek főleg akörül cso­portosulnak, hogy Japán kom­munistaellenes paktumot létesí­tett Mandzsúriával és a Csang- Kai-Sekkel szembenálló nankingi japánbarát kínai kormánnyal, továbbá, hogy a szovjet kormány közölte a moszkvai angol nagy­követtel, hogy mit kíván a Kreml Londontól, ezenkívül ki kell emelni a jugoszláv diplomácia megélénkülését, ami abban jut kifejezésre, hogy amíg egyfelől Ankara bizonyos közléseket tesz Belgrádban, addig másfelől a bolgár sajtó egészen barátságos hangba csapott át Jugoszláviával szemben és a jugoszláv kormány bizonyos eszmecserét kezdemé­nyezett Berlinben és Rómában. Jugoszlávia Berlini hírek nagy figyelmet szentelnek Belgrádnak. Az MTI egyik berlini telefon jelentése el­mondta, hogy hír szerint egy jugoszláv politikus is rövidesen Németországba utazik és hogy­­illetékes német helyen ezzel kap­csolatban kijelentették: a küszö­bön álló jugoszláv látogatásról ■nincs tudomásuk, de ezt éppen ■úgy nem tartják lehetetlennek, mint amennyire lehetséges, hogy a közeljövőben bolgár állam­férfiak is Berlinbe utaznak, bár egyelőre a bolgár látogatásról sincs tudomásuk. Az NST egyik berlini jelentése azonban már határozottabb, amennyiben ezt mondja:­­ Jugoszlávia részéről, nem­régiben érintkezést kezdeményez­tek a tengelyhatalmakkal, ez az érintkezés az utóbbi napokban erőteljesen megélénkült. Zürichi tudósítónk is olyan hírt kapott a német fővárosból, hogy a Wilhelmstrassen hangoz­tatták külföldi újságírók előtt: a jugoszláv államférfiak berlini látogatásáról szóló hír csupán találgatás, ilyesmi most nem is időszerű, bár a tengely és Ju­goszlávia kapcsolatai az utóbbi időben szorosabbá váltak. A jugoszláv sajtó, mint arról lapunk más helyén külön jelentést is közlünk, nagy figyelmet szentel gróf Csákis István expozéjának. A belgrádi lapok Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselőházi beszédével is me­legen foglalkoznak. Jugoszlávia különben vasár­nap, december 1-én megünnepli a jugoszláv állam megalakulásá­nak huszonkettedik évforduló­ját. Ezzel kapcsolatban jugo­szláv helyen hangoztatják: Jugoszláviának nincs főbb kívánsága, mint a béke meg­őrzése. A jugoszláv politika tartózkodott attól, hogy részt vegyen a nagyhatalmak össze­tűzéseiben és ha maradt jól m­­egala­pozo­tt ba­rátságai­h­oz, amelyek elsősorban nagy szom­szédaival, Németországgal és Olaszországgal, valamint a többi balkáni és dunamedencei állam­mal kapcsolták össze. Jugo­szlávia nyíltan­­ vallja, hogy a balkáni népek jövőjét nem sza­bad a gyűlöletre és a fegyveres készültségre felépíteni, hanem inkább a kölcsönös megbecsü­lés és egymás tiszteletben tar­tásának alapjára. A keretázsiai paktum Alább részletes beszámolót is költünk arról az egyezmény­ről, amelyet Japán hozott létre Mandzsúriával és Nankinggal. Ez az egyezmény kimondja, hogy az örök béke tengelyét kovácsolják össze és hogy ez a Tokió—Hsinking—Nanking pak­tum a világbéke magja lesz. Célja a komintern tevékeny­ségét elnyomni és új kelet­ázsiai rendet kiépíteni. A japá­nok rámutatnak az egyezmény és a vele kapcsolatos pótegyez­mények rendelkezéseire. Ezek szerint a három kormány tá­mogatja egymást minden kom­munista tevékenység leküzdésé­ben, erre való tekintettel japán csapatok állomásoznak majd Belső-Mongóliában és Észak- Kína külön megjelölt, pontjain. Ebből kitetszik, hogy Japán, amely Dél-Kínát kiürítette, min­den szárazföldi erejét azokra a kínai területekre gyűjti össze, amelyek határosak a szovjettel katonai szövetségben álló Kü­lső- Mongóliával és Kelet-Szibériá­­val. Egyébként ez az új kelet­ázsiai hármas egyezmény arról is intézkedik, hogy Kína elis­meri Japán jogát arra, hogy Kína bizonyos helyein japán haditengerészeti erők állomá­sozzanak. Szoros japán—kínai gazdasági együttműködést is el­határoztak, Japán ígéri, hogy a kapcsolatok megszilárdulása után megfontolja majd a japán települések terü­leten kívüli jo­gainak megszüntetését, ennek ellenében Kína már most meg­engedi a japánoknak, hogy sza­badon válasszák meg lakóhelyü­ket és szabadon űzhessenek ke­reskedelmet Kína ama terüle­tein, amelyek a japánbarát nan­­kingi kormány alá tartoznak. A pótegyezmények kimondják, hogy a nankingi kormánynak megfelelő intézkedésekkel alkal­mazkodnia kell a helyzethez. Japán ígéri, hogy ha a béke egész Kínában helyreáll, akkor ezt az eljövendő időpontot kö­vető két­ éven belül vissza fogja vonni a japán csapatokat. Kína kártérítési kötelezettséggel tar­tozik a japán állampolgárokkal szemben. Ezt az egyezményt Japán a nankingi Vang-Csing-Vei-kor­mánnyal kötötte, amelynek installálásánál Japán képviselői is jelen voltak. Az egyezmény pedig nemcsak a kommunista tevékenység megszüntetésére irányul, hanem a Csunkingban székelő Csang-Kai-Sek-kormány és az alá­ja tartozó kínai had­sereg megsemmisítésére is. Ez a belső és külpolitikai törekvés annyiban egészíti ki egymást, hogy a­ japánok szerint ,a Csang- Kai-Sek-hadsereg, miközben amerikai támogatást is igénybe vesz, ugyanakkor kommunista­­barát. Mit közölt Visinszkij Cripps nagykövete, Molotov már útban volt Ber­lin felé november elején, amikor kiderült, hogy ezt megelőzően október 22-én Anglia javaslatot tett a szovjet kormánynak. A Churchill- kormány három en­gedményt ajánlott fel: elismeri a balti államoknak a Szovjet­unióba való bekebelezését, nem vesz részt Szovjet-Oroszország elleni hatalmi csoportosulásban é­s a háború után meghívja Moszkvát a békeértekezletre, amelyen kellő súlyt is biztosít a szovjet kormány szavának. Legutóbb több jelentés is ér­kezett arról, hogy a szovjet­­kormány nem bocsátkozott tár­gyalásba Londonnal, ennek a hármas ajánlatnak az alapján sem. Most azután az NST lon­doni értesülése szerint Visin­­szkij helyettes külügyi népbiztos közölte Cripps moszkvai angol nagykövettel, hogy a Szovjet­unió a következő három kíván­ságot intézi a C/wrc/u7/-kormány­­hoz:­­ Anglia szolgáltassa ki a Szovjetúniónak a balti államok Londonban deponált aranykész­letét, amely négymillió fontot ért. 2. Anglia szolgáltassa ki az általa lefoglalt negyven lett és észt hajót. 3. Zárják be a balti államok londoni követségét. A szovjet kormány tehát tá­volról sem elégszik meg az an­goloktól felajánlott elvi enged­ményekkel és ígéretekkel, hanem kézzelfogható anyagi előnyökre is igényt tart. Itt említjük meg, hogy a New­ York Times német—angol béke­­tárgyalás lehetőségéről ír, azért, hogy impresszionálni igyekez­zék Moszkvát. A Kremlben azonban tudják, hogy ebben a küzdelemben nem jöhet létre kompromisszum, éppen ezért valószínűleg nem lehet a szov­jet kormányban olyan aggodal­mat ébreszteni, mintha szó le­­hetne az összes európai hatalom szovjetellenes akciójáról,­ annál kevésbbé, minthogy ezt a Ber­lin é­s Moszkva közt fennálló vi­szony is kizárja. A márka központja szereplő A Berlin—Róma—Tokió című német folyóirat „Berlin elszá­molási központ“ című cikkében foglalkozik azzal a vezető sze­reppel, amelyet a német biro­dalmi márka Funk birodalmi gazdasági miniszter kijelentése szerint majd az új Európában, elfoglal. E szerint a márka lesz­ az új valutapolitika alapja a font helyett. A német orgánum arra is rámutat: " Ma már Olaszország, Svájc, Jugoszlávia, Belgium, Hollandia, Norvégia, Svédország és Finn­ország bizonyos más európai ál­lamokkal folytatott fizetési for­galmukat Berlinen keresztül bo­nyolítják le. Végül megemlítjük azt a ber­lini értesülést, amely szerint előreláthatóan a jövő hét köze­pén Laval ellátogat Berlinbe. Ezt az utazást Abetz és de Brinon készítette elő, akik együtt utaztak Párizsból Ber­linbe. Abetz most nagyköveti rangban él Párizsban, mint a német polgári hatóságok vezető képviselője a Párizsban székelő német katonai hatóságok olda­lán, de Brinon pedig ugyan­csak legutóbb kapott nagyköveti rangot és ebben a minőségében szokta Lovait Vichy­ből Párizsba kísérni. Abetz és de Brinon kö­zött régi barátság áll fenn, a há­ború előtt abban az egyesület­ben működtek együtt, amely már akkor a német—francia közeledés érdekében dolgozott. 3 A rövidhullámú állomások beállítása eddig lassú, óvatos hangolást kivont. A sáv-, nyújtó aj állomásokat annyira széthúzza a skálán, hogy a beállítás ugyanolyan könnyű, mint akár középhullámon. A fenti kép a 177-es ORION csúcsszuper skálájának egy részét, a 20 és 30 m-es , nyújtott sávokat ábrázolja. A bs-.­­hangolás helyének állandóságát temperaturakompenzáció biztosítja. O R t­II-a IW -2 év­es Jel. 113,497, 123-OSS B&DNÁR .-ég az összes BPi&följd­­újacuisí-.o­.--.1 díj- 1QzZ1.évi valamit bemutatja V., Vilmos császár-it 60. Részlet­­cserei Rákóczi ön Legjobb választék. Csere. Javítás, utca Kedvező fizetési feltételek. Szakszerűen bemutatja HOFFMANN RÁDIÓ V., Szent Istvén­ körút 19. T.: 120-531.LENGYEL StÁMKI VI., TERÉZ-KÖRÚT 33. TELEFON: 116-739. DÍJTALAN bemutatási — Részlett — Csere! Az Egyesült Államok százmillió dolláros fillért ad a kínai kormánynak Washingtonból jelenti a Reutcr­­iroda: Roosevelt elnök szombaton bejelen­tette, hogy az Egyesült Államok kor­mánya 100 millió dollár hitelt bocsát a kínai kormány rendelkezésére. A Fehér Ház közzétette azt a leve­let, amelyet Jones, az amerikai jegy­bank elnöke intézett az elnökhöz. Eszerint a Metal Reserves Company utasítást kapott, hogy 60 millió dollár értékű hadianyagot vásároljon Kíná­nak. Az elnök kijelentette, hogy a köl­csönösszeg másik felét az amerikai és kínai pénzérték védelmére fordítják. Roosevelt nyilatkozata bejelentette azt is, hogy Morgenthau pénzügymi­niszter hétfőn megjelenik a szenátus és a képviselőház pénzügyi bizottságá­nak ülésén, hogy tájékoztassa a bi­zottságot a stabilizálási egyezmény tervbe vett kiterjesztéséről. Jones em­lített levelében bejelentette, hogy a Metal Reserves Company felhatalma­zást kér a pénzügyi bizottságtól, hogy Kínától antimont, vvolframot és ónt vásároljanak. (MTI.) Az amerikai vezérkar főnöke a katonák kiképzéséről Washingtonból jelenti a Reuter­­iroda. M­agyar és magyaros iratbemutató dec. 2­­ ig naponta d.u. földszinti nag­y­termünkben az Erdélyi Zöldkereszt Mozgalom javára. Jegyek a 50 fillérért előre — a nagy ere­i 5 i/elthálók k­i­o­d­e­s r­e­t/ a­i áruházunkban t­ekintettel IMI III Ilii ■ ■ itlim CORVIN AJSO MINŐSÉGEK ÁRUHÁZA

Next