Magyar Nemzet, 1941. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-05 / 4. szám

I VASÁRNAP, 1941 JANUÁ 1 5. lagpr Nemzet _ ________________________________9_ Spectator: Kolozsvár, decem­ber Az év utolsó székét a sorokat, óráiban írtam A vissz­emlé­kezés nagyszerű mámoráén és a jövendőnek szorongató hatá­sai között. Öröm és üröm együ­­lése idején. Amikor az ember ön­kéntelen számonkérő­ szé et ül önmaga, állandó környezte, az élet és a történelem fölö. Hogy végül az igazság dús gndolati és érzelmi síkjára vonulna vis­­­sza és a lehető legidősebübben fölvesse a kérdést: a huszonkét esztendős tézményei erdélyi küzelem i­­és emberi vádjon kellő és igazságos mélánylásban részesülnek-e, amikor az egyéb­ként fölösleges méltáylás való­ságos szü­retje folyt és folyik most? Amennyire igztalan do­log, hogy különös hősséget álla­pítanak meg egész kü­zdelmünk részére, mely csak köteles és elkerülhetetlen életig élés volt és olyanok pusztultak részére is, akik nem él az ítélet­időben vagy nem kaptak kézzelfogható sebeket vagy anyagi megrendíté­­seket, épp annyira igaztalan vi­szont, ha érdemes intézmények­től és személyétől most meg­vonják az elismrést a dicsőítés és jutalmazás nai áradásának idején. A felszabadulás és a tör­­ténelmiség édes és felmagaszto­­sító szilveszteri hangulatában igaz öröm visszaemlékezni rá, hogy utoljára nemrég magas és a legilletékesebb helyről szárnyaló szavak elismerték a volt romániai Magyar Párt, az egyházak, az iskolák, az erdélyi kisemberek,­ az EMGE, az ipa­­rostestületek­ stb. érdemeit és ál­landóan tönérdek cikk ünnepli Erdély irodalmának nagyszerű fölvirágzását az egyéni alanyi­ság alapján kiszemelgetett és hí­ressé vált személyiségeivel együtt. A szilveszteri hangulat­nak a közélet felé fordított eme oldalán érthetően vegyül az örömbe f keserű öröm egy nagy adagja, amiért az elismerő be­szédek , személyes jutalmazá­sok, az ismertető és méltányló cikkek fényes örvénylésében például sem esik szó az erdélyi magyar sajtóról és ami pedig olykor mégis esik róla, az nem a mai élet hatalmas intézői vagy intézm­ényei részéről történik, hanem­ legtöbbször eldugott vagy fájdalmas helyeken. Pedig talán az erdélyi sajtónak is volt valamelyes része a huszonkét év küzdelmeiben és eredményei­ben. Talán az erdélyi sajtó név­­telen és neves emberei, ha nem is g­yénenkint, de legalább cso­portokban vagy összességükben megérdemelnének néhány el­ismerő szót vagy legalább­is tör­ténelmi észrevételt. Érdem­ekkel álljunk elő? Nos, nem habozunk kijelenteni, hogy igenis büszke öntudattal hirdetni merjük az erdélyi sajtó néhány érdemét a sokból. A nagy omlás után pél­dául ez a sajtó bírt és mert egye­dül vigaszt és erőt csepegtetni a nagy ájulásba. Mikor 200.000 ember, köztük számos olyan, akinek anyagi lehetősége volt a maradásra, hanyat-homlok me­nekült át, az erdélyi sajtó hir­dette, hogy itt kell maradni és ha már a magyar tüzet mág­lyákban nem lehet, akkor egy Is­­ivalgás«.* csip-csup fazékban vagy távoli pásztortűzben kell szítani. Haza helyett itt a szülőföld, hatalom helyett itt a kisebbségi sors, a világszerep helyett itt a huma­nizmus, az erdélyi szabadelvű­ség, a dunai mítosz, a kis népi­­ség kisszerű „Klein Arbeit“-je. Ebből a sajtó­ eszmeiségből me­rítette aztán a költő jajdulását: „Eredj, ha tudsz“ és csak ez­után hozták a politizáló írók elénk a transzilvánizmus fogal­mát, majd pedig a fiatalok az erdélyi realizmus szükségét, csak ezután gyulladt ki a „Pásztortűz“ folyóirat. Amikor pedig bekövetkezett Trianon, a sajtó volt az első, még­pedig a telivér újságíró emberek tollán át, amely szilárdan hirdette a passzivitás félbehagyását és a politikai tevékenység terére való átlépést. Csak amikor ez meg­történt, jött Bernády György az ő aktivitási röpiratával és ment díszmagyarba öltözve a román egyesülés második ünnepén a marosvásárhelyi román recep­cióra, csak ezután hangzott el két vezér-szabadelvű újságíró és egy író részéről a „Kiáltó szó“, hogy 1920 december 15-én megalakuljon a politikai harcot szervező ötös bizottság. 1921 január 9-én a magyar politikai vezetők nagyobb csoportja, mely ünnepélyesen kijelentette a pas­­­szivitás abbahagyását. 1921 jú­nius 5-én Bánffyhunyadon a ma már messze elbogárzott demo­kraták néppártja, július 6-án a Magyar Szövetség, 1922 február 5-én a törvényhozó-választásban való részvétel vezérlő bizott­sága, február 12-én a Magyar Nemzeti Párt, december 28-án végül az egyedül „uralkodó“ Országos Magyar Párt. Mind­ezeket az alakulásokat az er­délyi magyar sajtó minden kép­zeletet felülmúló erővel, bátor­sággal, önzetlenséggel kezdemé­nyezte vagy sikerre irányította. Ne felejtsük el szinte tüneti és babonázó jelentősége volt a ténynek, hogy éppen aznap, amikor a román hadsereg be­vonult Kolozsvárra, 1918 de­cember 24-én, karácsony szom­­­batján indult el ragyogó pályáján „Keleti Újság“, az erdélyi küzdelemnek ez a legjelentősebb napilapja, amelyet dr. Weisz Sándortól — egyszer a román törvényhozásba küldött kitűnő­ségünktől — aztán átvett s a mai napig birtokol a Magyar Párt. Ennek a lapnak a szer­kesztőségéből indultak el válto­zatos további pályájukra a most sokat emlegetett erdélyiek: dr. Pál Árpád, dr. Zágoni István, Szentimrei Jenő, Nisk­ó József, stb. De nemcsak a politikai éle­tet indította el helyes útjára ez­­ a magyar sajtó — hiszen eleinte volt az Alfa, a fél „minden“ —, hanem részben ő kezdemé­nyezte, részben ő mentette meg azokat a társadalmi, gazdasági és szellemi közintézményeinket, amelyekről most annyi méltány­lással írnak. Elég hivatkozni arra — leszámítván Tabéry Géza, Zsolt Béla, Osváth Kál­mán, Szántó György, Franyó Zoltán rögtön az összeomlás után vagy sarkába eredve meg­indított és rövidéletű szépiro­dalmi lapjait — az új erdélyi irodalomnak meleg és tartóbb fészket a napisajtó rakott, ő tűzte ki az köztük néhány első pályázatokat, emlékezetest és irányítót is. A „Keleti Újság“ nem elégedett meg, hogy hasáb­ja­it megnyissa sok önként je­lentkező erdélyi csillagnak, ha­nem ő maga kutatott a távoli égbolton és új tehetségeket fede­zett föl, majd dr. Ligeti Ernő szerkesztésében megjelentette a­­„Napkelet“ című irodalmi lapot, amelynek szerkesztője hatod­­magával aztán megszervezte a Szépműves Céhet, hogy az a lo­­carnói korszakban átkerüljön az Erdélyi Helikonhoz és a ne­héz hőskor után hatalmas vál­lalattá serdüljön föl. Az „Ellen­zék“ vasárnapi melléklete, ame­lyet Áprily Lajos és Ku­ncz Ala­dár szerkesztett, sokáig híres volt nagyszerű irodalma és iro­dalom­politikája révén, amíg a „Helikon“ és a „Pásztortűz“ ki­vonulása idején főleg a „Brassói Lapok“ folytatták tovább sajtó részéről az irodalomnak ezt a a becézgetését, különösen­­ új fiatalok iránt, akik az utolsó évben megint egy fiatalsági mellékletet kizárólagos két kolozsvári lapban­ kaptak a Lehető­leg a sajtó berkeibe menekültek át a kenyerüket vesztett értelmi­ség tényezők: alispánok, taná­rok, tisztek, gazdák, orvosok, stb. Részben ennek volt a követ­kezménye, hogy a száma egészségtelenül napilapok megsza­porodott, mint ahogy bizonyos mértékig egészségtelen dolog volt kisebbségi életünk túlságos elirodalmasítása, számos folyó­irat, hetilap, könyvkiadó válla­lat alapítása. 1919-ben, a múlt­ból átkerült virágzó sajtónak 19 napilapja volt. Később ez a szám 39-re duzzadt. Amikor pe­dig a gazdasági válság zúgása és elzúgása megtörtént, a dum­ping sajtó 40—45-re rakta föl ezt a számot, hogy aztán a ki­sebbségi élet 1934-ben bekövet­kezett lezuhanása idején 24-re csökkenjen le, munkásainak már ekkor csak szégyenletes éh­bért, sőt napi „zsoldot“ nyújtva. A románok szívesen látták ezt a sajtó­inflációt, bár sokszor sze­münkre vetették vagy ellenünk fordították „türelmüket“ és úgy érezték, hogy ez a hipertráfia meggyöngíti majd erőinket, pe­dig a sok lap „sajtó népfölkelé­sünk“ is volt, nem kevésbé örül­tek, hogy a kisebbségi hatalom történelmi csökevényei, majd parancsuralmi hajlandóságai va­lóságos antizsurnalizmust ápol­nak és hozzá nem értőket állíta­nak nagy lapjaik legbensőbb életébe. Talán a sa­jáó érdemét­ róhatjuk még föl, hogy az írói, újságírói és egyéb társadalmi érdekek, anyagi és szellemi meg­támasztására társasköröket ara­­tott, már 1919-ben életre kel­tette az Erdélyi és Bánsági Nép­kisebbségi Újságíró Szervezetet, amely magába vette a más nem­zetiségek tollforgatóit és vereke­dett minden lehető politikai meg társadalmi arcvonalon, új­ságíró almanachokat szerkesz­tett és Tusnádon nagy nyaralót épített. Ez az erdélyi sajtószer­vezet a maga erejével kivédte a Goga miniszterelnöksége óta (1938) egyre nyomasztóbb ma­gyar sajtóellenes rohamokat és a román céhrendszer ellenére mai napig gétlen létét­ megvédelmezte fog­Az sem utolsó ér­deme, hogy olykor szoros köte­lékeket sodort a román sajtó ki­tűnőségeivel, mint a nemes Costa Florával, vagy az érdemes Mil­e Constantinnal, sőt még legutóbb is lekezelte néhány szélsőjobboldali sajtóhatalom gyűlöletét, hogy kezdeményezze a magyarországi és román írók, valamint újságírók egymáshoz közelítését, bár a tervezett nagy találkozásokból semmi sem lett. Ezek után most már dicseked­jünk néhány kitűnőségünkkel név szerint is. Ha dicsérik szélté­­ben-hosszában, mind a világ vé­géig és állandóan Erdély íróit, akiknek híressé tételét és fölna­gyítását az erdélyi sajtó párat­lan önzetlenséggel és tezzen ra­jongással, szinte összeesküvés­­szerűen, a szigorú bírálat meg­fejtése árán, szolgálta, úgy leg­alább néhanapján próbáljuk melléjük helyezni a mi érdeme­seinket is. Erdélynek egy sereg kitűnő közírója, újságírója és szerkesztő tehetsége akadt e zord időben, semmivel se és kisebb, mint írója. kevesebb íme, a névsor. Dr. Balogh Artur nyu­galmazott egyetemi tanár, a ki­sebbségi jog világhírű szakér­tője, későbbi szenátor s. most magyarországi képviselő az ös­­­szeomláskor szerkesztői székben ült s mai napig szívesen ír ki­tűnő vezércikket. A szüntelenül tevékeny közírók, szerkesztők élén áll a nagy készültségű He­gedűs Nándor dr., akit Nagyvá­radról a Magyar Párt három íz­ben küldött be a bukaresti tör­vényhozásba, ahol fényes újság­írói tehetségét szinte félelmetes delibateri tehetséggel és nagy­szerű eredményekkel egészítette ki a most érthetetlenül feledésbe merített más két románul kitű­nően hadakozó kartársa: Sán­dor József volt szenátor és Wilier József volt képviselő tár­saságában. Hegedűs világnyelve­ket sajátított el és a gyakorlati kisebbségi irodalmat búvárolta át a küzdelem érdekében. Fáj­dalmas dolog, hogy testvéri ol­dalról tépázzák most ezeket a történelmi érdemeket. A halot­tak élén feledhetetlen név ma­rad, a nagy erdélyi publicisztika és politika egyik legnagyobb sze­mélyiségének, Zima Tibor dr. neve, aki a Magyar Párt első törvényhozói közt volt a román kamarában, de racionális és hig­gadt szónoki tehetséget és mű­ködését felülmúló érdemeket szerzett mint legkiválóbb köz­­gazdasági újságírónk és lapszer­kesztőnk. Paál Árpádot és Ligeti Ernőt már említettük, az egyik egy új lapalakulás: a nagyváradi Erdélyi Lapok, ú­jabb néven Ma­gyar Lapok főszerkesztője, a másik egy új lapalakulat, a Független újság című kiváló — jelenleg szünetelő — politikai hetilap megalapítója volt. De nem hiányozhat ebből a névsor­ból az Ellenzék kitűnő külpoli­tikai szerkesztője Lakatos Imre dr., a politikai folyóirat-újság­írás kitűnősége s e címen aka­démikussá lett Jakabbfy Elemér dr., az eltávozott vérbeli újság­író, Szász Endre s a Brassói Lapok népszerű vezérembere, Kacsó Sándor sem. Természete­sen az írók is sokszor vállaltak újságírói feladatokat, mint Finta Zoltán vagy az ifjak sorából Jancsó Béla dr., Szenczei László és Balogh Edgár stb. Mutogassuk most már sebeinket? Megmuta­tunk néhányat szégyenkezés nél­kül. Egy sereg nagymultú vagy friss hatású lapunk merült el a 22 esztendő alatt és merült el nemrégen is. Csak néhányat em­lítünk: Aradon megszűnt az összeomlás után a legharciasabb és lélekmentő Rendkívüli Újság, amelyet vagy hétszer tiltottak be, aztán az Arad és Vidéke, a Reggel, továbbá a Magyar Párt hetilapjából lett naponkénti új­ság. Nagyváradon is több ha­lottja van a zsurnalizmusnak, mint pl. a Nagyváradi Napló mely Adyt dajkálta. A kincses fővárosban kimúlt a Kolozsvári Hírlap, az újság, a Kolozsvári Friss újság, de ki a román ha­talmat szolgáló új Világ és leg­utóbb a cionisták magyar lapja is: az új Kelet, valamint a dum­­ping-sajtó lassanként értékesnek és életrevalónak bizonyult kép­viselője: a „Jó Estét“. Temes­várt korán elpusztult a Temes­vári Napló, a királyi diktatúra idején a nagymultú Temesvári Hírlap, most pedig a Vasgárda ökölcsapásaira egy kemény kö­tésű újság: a Déli Hírlap. Súlyos hosszú nagy sebek voltak a lap­rombolások. Kolozsvárt előző és utólagos ijesztések során töké­letesen feldúlták 1919-ben az Ellenzék szerkesztőségét, kiadó­­hivatalát és könyvesboltját, más­kor szétrombolták az Új Keletet, egyes gépeit pedig a Szamosba vetették. Nagyváradon az állító­lag Tatarescu alminiszter részé­ről sugalmazott nagy diáktünte­tés s rombolás idején a napila­pok is komoly sebeket kaptak. Voltak más fajúak is. Már 1921- ben megsemmisülés fenyegette a magyar sajtót: Avarescu tábor­nagy első kormányának belügy­minisztere, a hírhedt toianu, betiltotta minden Arge­­ma­gyar lap megjelenését és csak a román újságírói szindikátusok segítségével lehetett ezt a rende­letet visszavonatni. Beszéljünk a román cenzúra világhírre kapott rettentő rendszeréről, amelyet csak rövid időre, a Nemzeti Pa­­rasztpárti kormányok idején függesztettek fel, amikor is a magyar újságírók a világért sem írtak volna másként, mint az­előtt és azután, hiszen a legkö­­dösebb allegóriát és a kimaradt cikket is nagyszerűen tudta már olvasni közönségünk, amely azonban, sajnos, a gazdasági vál­ság vagy a lapok magán­nehéz­ségei közt elsősorban vonult vissza anyagi „áldozataival“. Pe­dig ez a sajtó naponta százöt­ven-kétszázezer példánnyal elé­gítette ki olvasói szomját. Ha sebekről van szó, kell-e hivat­koznunk a szintén világhírre vergődött magyar kisebbségi saj­­tópörökre, amelyeknek folya­mán az újságírók idegen emel­vényről hirdethették bátor igéi­ket? Számos újságíró ült fog­ságban és fizetett súlyos bírsá­gokat; számuk bizonyára több, mint akár az aradi íme és a te­mesvári Levente, a katonatisz­tek és kémkedések, a politika és az utolsó márciusi összeeskü­vés pereiből támadt áldozatoké. Goga miniszterelnöksége, a Cris­­tea, Calinescu, Argesianu, Arge­­toianu, Tatarescu, Gigurtu-kor­­mányok idején állandóan a Da­­moklesz-kardja lebegett a fe­jünk fölött és egyre nehezebbé vált a sajtó helyzete.A lapoknak még neveket is kellett változ­tatni. A Nagyváradból újra Sza­badság lett, a Szamos kénytelen volt sajtónak nevezni magát stb. Folytassuk vagy ne folytassuk? Nem foly­­­tatjuk. A szilveszteri hangulat, még egy szürke és kopott író­asztal mellett is magával ragadó. Az ember lassanként megfeled­kezik az élet kínos esetlegeiről s lelkét magasabb rétegekbe en­gedi föl, ahol bölcs és megbo­csátó humor már nem is kicsi­nyíti, hanem egyszerűen eltün­teti az élet pillanatnyi kellemet­lenségét. Ahol mindegy, mi tör­ténik ma. De fontos, hogy lám tegnap a történelem megembe­relte magát és a magyar igazság egy része fényesen, boldogítóan, felejtőn megvalósult. És fontos, hogy a legnagyobb magasságból is látjuk Erdélyt, amelynek ma­gyar léte örök és megváltoztat­hatatlan. És fontos a holnap, amelyről bölcsen tudjuk, hogy benne az erdélyi hagyomány és erdélyi kötelességet igazán tudó és igazán átérző erdélyi sajtó továbbra is elvégzi majd minden más sajtóénál nemesebb köte­lességeit, mindegy vajjon méltá­nyolják-e 22 esztendős múltját s elismerik-e folytatólagos érde­meit? Sursum corda. Mi voltunk és vagyunk „Isten gyertyács­­kája“ errefelé. Van úgy, hogy az igazságtalanság sarkantyúi igazán az igazság felé. Iflfle- 8000 m2 alapterületű, műhely és iroda céljaira alkalmas Ajánlatokat „Világcéh“ jelige alatt Rudolf Mosse r. t. hirdetővállalat, Erzsébet-körút 23. továbbit Na«y IparvilIlftM keres Intelligens. Alkeresz­­tény, nyomda! ügyekben némileg Jártas, gép­németet tudó propaganda asszisztensnőt. Ajánlatokat életleírással „Jobbké*'* jeligén Rudolf Mosse r. t. hirdetóvAU&lat, Erzsébet­­körút továbbit

Next