Magyar Nemzet, 1941. április (4. évfolyam, 74-97. szám)
1941-04-01 / 74. szám
ICE DD, 1941 ÁPRILIS 1. ______________________________Magyar Nemzet Páncélos áttörés a Weygand-vonalon „Panzerdurchbruch an der Weygandlinie“ címen írt Edwin Erich Dhinger igen tanulságos cikket a Jénában megjelenő Das XX. Jahrhundert című német folyóiratban. Válságos órákat ír le Dwinger alább következő — kivonatosan közölt — cikkében is. Már a lengyelországi háború első napjaiban, amikor a német páncélosok kiváló eredményei ismeretessé váltak, megírtuk, hogy az előretörő gépesített csapatok jó ideig rendkívüli veszélyek között lebegnek. Minden oldalról körülveszi őket az ellenség és ha ez fölkészült az ilyen mély áttörésekre, elvághatja után-Június 5-én Amiensből délnek, Breteuil felé menet, megállottunk annál az úriháznál, amelyet a támadás első időszakában nekünk harci szállásul kijelöltek. Bementünk ebbe a jól ápolt modern villába. Az ebédlőt gyorsan az első vezérkari tiszt munkaszobájává alakítottuk át. A kihúzott asztal rögtön tele volt térképekkel. E szoba üvegezett télikertre nyílt. Kimentem , és körülnéztem. Az országúton az előnyomulás ismert élete zajlott. Jelentéstvivők száguldottak, lőszerkocsik dübörögtek, a gyalogság végeláthatatlan menetoszlop-ban kígyózott előttünk,, ismételten üvöltő gránátok óvatosságra intettek.. Amikor a vezérkari munkaszobába visszatértem, ezt különös csend ülte meg. A tábornok feltámasztott fejjel ült, az alezredes (1. vezérkari tiszt) szótlanul mért valamilyen, távolságot a térképen. Kimentem a télikertbe ,és kérdően tekintettem az első parancsőrtisztre: „Páncélos ezredeink áttörtek, de lépten-nyomon erős ellenállásba ütköznek. A gyalogság lemaradt. A franciák látszólag azt az új harci módszert alkalmazzák, hogy a páncélosokat végső ellenállás nélkül átengedik és mögöttük a védővonalat újból összezárják.“ Ebben a pillanatban szólt a telefon, az alezredes rögtön leakasztja a kagylót,, sokáig közbeszólás nélkül hallgat, majd rövid köszönettel visszaakasztja azt. „A páncélosok már húsz kilométerre áttörtek“, mondja azután, ,,újból kérdezik, ‘hol az ördögbe’ maradt a gyalogság?“ A tábornok feláll, körüljár a szobában, majd hirtelen megáll: „Kém gyerekjáték ez a híres Weygand-vonal. Minden fal tele lőréssel, minden ház egy vár, hozzá még ezer helyen aláaknázva és ezenfelül az óriási mélységű övezet.“ Miután gyalogságunkat a végsőkig megerősítettük, nem tehetünk mást, minthogy várjunk, amíg ez valahol áttör! ”– mondja az alezredes. A tábornok bólintott és újra leült. Dél felé végre megjött a jelentés, hogy most részben folyamatosan jutnak előre, de egyes századok megszállításuktól és megsemmisíthetik őket. Megírtuk azt is, hogy majd csak később, a páncélos parancsnokok visszaemlékezéseiből fogjuk megtudni, milyen lelki állapotban voltak elszigeteltségükben. Dwinger nem az előre robogó páncélosoknál, hanem a hadosztályparancsnokságnál volt beosztva, nyilván mint ennek egyik parancsőrlisztje. De így is megismerkedünk az első harcvonalon belül maradt parancsnokság válságos óráival. Most pedig átadjuk a szót a szerzőnek: akadtak a zárótűzben, amelynek sűrűsége a világháborúra emlékeztet. E mellett a térképből is látni lehetett, hogy a Weygand-vonal első faluja St. Fussen egy magaslaton fekszik, amely az 1870-es háború híres spichereni magaslatához hasonlít. Nem mennék-e előre — mondja az alezredes —, legalább a legközelebbi magaslatig, ahol páncélosaink kiinduló állása volt, tőlünk néhányezer méterre és körülnéznék? Előre mentem egy éppen előrerobogó gépkerékpáros üres mellékkocsiján. Néhány perc múlva már feljutottam arra a hosszan elnyúló magaslatra, amely Amiens elfoglalása után szükségképpen kiépített hídfőnk volt, amelyet gyalogságunk 14 napon át, amíg Calais-ig áttörtünk, minden visszafoglalási kísérlet ellen tartott. Előttem magaslott St. Fusien fejedelmien uralkodva a környéken. Ennek birtokáért folyt a harc. Közelemben feküdt egy ismerős tiszt, a gépkerékpárosok tartalékával és aggodalmas arckifejezéssel mondta nekem: „Dandárunk főerejét Sains felé, attól a magas részektől jobbra’ vetették be. Ott lent egy más hadosztály fiatal ezrede most veszi föl a tűzkeresztséget, nem csoda, ha még nem érti egészen az ilyen támadás csínyját-bínját! Legalább a gépkerékpárosokat engedték volna előre, ezek hamar fölnyitották volna ezt a nehéz boltot.“ „Úgy mint Calais-nál!“ — mondtam mosolyogva. „De vigasztalódjál, nem akarnak benneteket kiszivattyúzni, az utolsó 1000 méter úgyis nektek maradt“ Ismét a térképbe néztem, majd a terepre. Ettől a Fusien-től balra tehát az egyik, jobbra a másik páncélos ezredünk tört át, ezek már rég eltűntek a magaslatok mögött, mélyen bent az ellenséges területen. Gyalogságunk alig jutott lépésenként előre, de hogyan is tehetné máskép ebben a géppuskatűzben, amely minden pajta falából kilövel? Láttam, hogy órákon belül tábornokomnak semmi döntőt nem , jelenthetek. Visszafelé mentem tehát, egy hátrafelé haladó utász kocsiján. S homok úr, jelentem alázattal– mondja komora — „páncélosaink lőszerellátása repülőgép útján ezidőszerint lehetetlent, mert ledobó készülékeink nincsenek kéznél!“ Visszahívjuk ? A tábornok sokáig hallgatott, az alezredes, majd az őrnagy arcára tapadt tekintete. „Akkor hát visszahívjuk?" — kérdezte végül. „Nem marad más hátra!“ — mondja az alezredes. — „Azonnal leadom szikrabeszélőn, remélem, mindjárt elérem őket. Két óra múltán beáll az éjszaka.“ „A legbolondabb dolog lesz, amit páncélosaink valaha véghez vittek“ — teszi hozzá az őrnagy, fejét csóválva. — „Csaknem lőszer nélkül még egyszer áttörni az ellenségen, az egész Yeygand-vonalat ezúttal hátulról letaposni ...“ A parancsokat kiadták, megint csend lelt. Elnéztünk egymás mellett, majdnem jól esett, hogy alkonyodni kezdett és nem láttunk jól egymás szemébe. A feszültség lassan kínzó lett. Ha legalább valamilyen kiegyenlítő hír jönne élülről, abból az átkozott St. Fusicnből... Még egy nyomasztó óra múlt el, végre a távbeszélő újból zümmögött és mindjárt beleszólt az alezredes a kagylóba, igazolva a jelentést: „A gépkerékpárosok behatoltak Fusicnbe .. Hirtelen felugrottunk székünkről) körülvettük az asztalt, mindenkinek egyszerre beszélnie kellett. Néhányan egymás kezét rázták, mások ok nélkül nevettek. Az alezredes nyugodtan, jóságosan tekintett a fiatalabbakra. A tábornok is felállt, kipillantott az alkonyaiba és hallhatóan föllélegezve mondta,: „Éppen kapuzárás előtt, így hát holnap tovább megyünk. Most fár csak az hiányzik, hogy páncélosaink épségben visszakerüljenek! Egyébként adja parancsba, holnap délelőtt harci szállásunk St. Fusien...“ Szinte csoda volt az, hogy máris nem akar odamenni. Legtöbbször mindjárt kirobog abba a faluba, amelyikbe az első katona beteszi lábát. Ha nem volna már éjjel, most is megtenné. Hamarosan vacsorához láttunk a futólagosan terített asztalon, amelyről a térképeket félretoltuk. Az angoloktól zsákmányolt utolsó jó falatokat ettük, de közben csak páncélosainkra tudtunk gondolni... Éppen cigarettára gyújtottunk, amikor kívülről zaj hatolt be. A küldöncök felugranak, keményen összeülik sarkukat, ezt halljuk. Valaki hirtelen kinyitja az ajtót — a küszöbön megjelenik — a páncélosok ezredese ... Gyorsan a tábornok elé lép, tiszteleg és nyugodt hangon jelenti: „A páncélosdandár éppen visszaérkezett, — csaknem veszteség nélkül a hátramenetnél!“ A tábornok hirtelen megragadja az ezredes kezét, sokáig rázza, majd mindkét vállára teszi kezét: „És most mesélje el...— mondja végül a meghatódottságtól fojtott hangon... * E cikkből láthatjuk mindenekelőtt, hogy a páncélos seregtesteknek nem sikerült mindenütt oly módon áttörniük az ellenséges arcvonalat, hogy a rést az utánuk jövő erők idejében kiszélesíthessék. Olyan mély áttörés pedig, amely hadseregeket — az angolt és franciát — szétszakított, például Abbevillenál, ritkaság. Igaz ugyan, hogy a Weygandvonal megtámadásánál a német vezetés az előző harcmódtól eltérően nem a páncélos seregtestek előreküldésétől, hanem a rendszeres tüzérségi előkészítéstől és a gyalogság támadásától várta az első sikert. A jelen esetben azonban mégis a páncélos hadosztály tört át először az arcvonalon. Látjuk azt is, hogy a Weygandvonal minden futólagossága dacára komoly akadályt gördített a támadók útjába. A német csapatoknál uralkodó bajtársi szellem kedvesen ragyog ki Dwinger soraiból. dr. Tombor Jenő : Nem gyerekjáték a Weygaud-vonal! ny. ezredes A páncélosoknak elfogyott a lőszerük Amikor észrevétlenül a télikertbe értem, hadtestparancsnokunk éppen megérkezett. Egyik hadosztálytól a másikhoz kocsizott, mert ezen a napon át kellett törnünk. Éppen elszáguldott, amikor a telefon különösen tartósan zümmögött. Az alezredes, mint mindig, nyugodtan levette a kagylót és egy cigarettát keresett. „Páncélosaink éppen most jelentik“, mondta azután a tábornoknak, „hogy 40 kilométerre előretörtek, már Oresmaux előtt állnak, 38 ágyút és 11 páncélost elhárító ágyút megsemmisítettek, emellett 700 foglyot ejtettek.“ „Nagyszerű!“ — mondja a tábornok —, ruganyosan felugrott és ő is cigarettát keresett. Az alezredes néhány pillanatig hallgatott, mintha nem akarta volna egy kis ideig parancsnoka örömét megzavarni, de azután kelletlenül hozzáfűzte: „De most teljesen el vannak vágva, már csaknem semmi lőszerük nincs ...“ „Akkor lőszert oda!“ — mondta a tábornok nyugodtan, csaknem hidegen, mint mindig. „Már csak repülőkkel lesz lehetséges“ — mondta az alezredes elgondolkozva. „Kérem a 2. vezérkari tisztet“ — szólt a tábornok. Hamarosan gyors lépteket hallunk, megjött az őrnagy, akinek tréfás okossága közmondásos volt és lángeszű volt minden utánpótlás megszerzésében. Miután feszülten meghallgatta, miről van, szó, szokásszerűen nyomatékosan mondta: „Azonnal páncélos lőszert rakok fel, kikocsizom a repülőtérre és egy gépet Oresmeaux felé küldök,a hogy a lőszert a páncélosok közé ledobja.“ — „Rendben van!“ — szólt a tábornok. „Kérek azonnal jelentést, hogyan ítéli meg a repülő a lehetőséget!“ Az őrnagy elsietett. Házunk közelében néhány tucatméterre, még mindig gránátok vágódtak be a kertbe és időnként finom földesőhullott a télikert üvegfalaira. „Tulajdonképpen egészen különös biztonságot, nyújtanak a gránátok ellen ennek a szép levelibéka-szekrénynek nagy üvegtáblái!“ — mondta a kis hírszerző-tiszt egy közeli becsapódásnál. Vártunk. A támadás még mindig nem jutott előre, hamarosan besötétedik és az első nap elvész! Szívdobogást kaptunk, homlokunkon kiült a verejték,, amikor páncélosainkra gondoltunk. Mi lesz velük? Most már semmi lőszerük sem lesz! Méghozzá ilyen szép győzelem után! Végre megjött az őrnagy, de nem megszokott vidám ábrázatával. „Tá- saját magát, hanem azonnal vásárolja meg sorsjegyét az osztálysors játék április 5-én kezdődő új játékára. A nyeremények összege: több mint tízmillió pengő ne csallak A „Südostecho“ a nyilas mozgalomról és Szálasiról A bécsi Südostecho budapesti tudósítója, Just, tárgyilagos helyzetképet nyújt olvasóinak a magyar belpolitika mostani állásáról. Cikkében megemlékezik többek között a nyilas mozgalomról is és ezeket írja:• Eszmei tartalomban számos párhuzamos vonal áll fenn az Imrédy-csoport és a nyilaskeresztesek között, amit többször kihangsúlyoztak és ami bizonyos együttműködéshez vezetett. A nyilasok mint egyetlen párt szeretnék megnyerni a maguk számára a tömegeket. Ha szenvedélytelenül szemléljük az általuk elért eredményt, úgy nem állíthatjuk, hogy pártvezérük, Szálasi megnyilatkozásaiban túlságosan szerencsés lett volna. Semmiképp sem tudták még tisztázni az égető kérdéseket, például a népiségi kérdést, formuláik nélkülözik a népies érthetőséget , toborzó erőt. A magyarok különféle keleti tulajdonságai közül hiányzik náluk a miszticizmusra, való hajlam. A magyar messzite menően realisztikus beállítottságú^ A nyilaskeresztes párt népszerűségének csökkenése ebben rejlik* A „Tribuna Ardealului“ a transzilvanizmusról A Kolozsvárott megjelenő Tribuna Ardealului című lapban Gh. Dancus, a lap egyik munkatársa, figyelemreméltó cikket írt a transzilvánizmusról. Megállapítja, hogy az erdélyi románság számára fontos s kívánatos, hogy a transzilanizmus kérdésével minél behatóbban s alaposabban foglalkozzanak. „Gróf Teleki Pál miniszterelnök, aki nemcsak államférfi, hanem tudós és neves geopolitikus is — írja Dancus — s büszkén vallja magát erdélyinek, a transzilván kérdések és realitások legjobb ismerője és leglelkesebb támogatói közé tartozik. A miniszterelnök számtalan beszédet tartott, melyben kategorikus vallomásokat és nyilatkozatokat tett a transzilvanizmus értékéről és jelentőségéről s nemcsak e transzilvanizmus lényegének megőrzéséről nyilatkozott, hanem arról is, hogy lehetőséget kell adni valamennyi nemzetiségnek, hogy szabadon kifejleszthessék és megerősíthessék különleges tulajdonságaikat és etnikai-szellemi értékeiket." Ez után a cikkíró rámutat arra, hogy az elmúlt két évtized alatt magyar újságírók és írók különösképpen sokat foglalkoztak a transzilvanizmussal. Foglalkoztak e kérdéssel a románok is, de most új figyelemmel kell a kérdés felé fordulni. Az arra illetékes román intellektueleknek nem csupán tanulmányozniuk kell a kérdést, hanem a valóságok talaján moszogva, írniuk és beszélniük is kell róla. Megemlíti ez után a lap, hogy a románok közül Ion Chinezu jelenlegi kolozsvári román konzul ismeri legjobban — román—magyar vonatkozásban — a magyar irodalmat és szellemi életet. Chinezu hosszú ideig hirdette is a két szomszéd nép közötti kultúrközeledés szükségességét Cikke végén. Dancus ismételten megállapítja, hogy a jövőben a transzilvanizmus céljaival és lényegével bővebben kell foglalkozni. A politikai kalandorok ellen beszéltek az Országos Gazdakör közgyűlésén Az annak idején még Nagyatádi Szabó István által alapított Országos Gazdakör elnökségének hívására a mezőgazdasági kiállítás alkalmából az ország minden részéből nagy gazdatömegek gyűltek össze az ezévi rendes közgyűlésre. Nagyon jó benyomást keltett, midőn a szentesi és somogyi magyar gazdák barátságos szereidben és megértésben üdvözölték a Soroksárról, Budaörsről és egyéb sváb községekből érkezett kiküldötteket. A gyűlésen Sós Sándor izsáki gazda az ármegállapításokat kifogásolta, mert a jelenlegiek mellett a földműves gazdák nem találják meg számításaikat. Ágocs Sándor szentesi kiküldött a vízitársulatok államosítását követelte. Dr. Kussbach Ferenc a pestkörnyéki gazdák képviseletében örömének adott kifejezést afölött, hogy az Országos Gazdakör tevékenységével megvalósítja a szentistváni nemzeti egységet, mert tagjai távol tartják a gazdaközönséget lelkiismeretlen kalandoroktól„ Követelte a főváros és környéke közti gazdasági szabadforgalom helyreállítását a főváros lakossága élelmezésének feljavítása végett, ugyanezen okokból a HÉV és MÁV tarifáinak szociális csökkentését. Sági János a bortermelés rengeteg sok felügyeleti hatóságát kifogásolta. Kikelt a lelkiismeretlen vidéki politikai kalandorok ellen. STANDARD aaariaandergast; johanes riemam, PAUL HÖRBIGE mMa&mu! THEO UNGEN OMNIA Hernyóenyv)___ Ollavicsi) Húszkilós rendelésnél már bérmentve szállítja TÓZSA LAJOS vegyiüzem, KOLOZSVÁR, Vasút utca 4. 5 Borbély-Maczky főispán az idegen eszmék ellen Miskolcról jelentik: Vitéz Borbély- Maczky Emil, Borsod vármegye főispánja Ózdon beszédet mondott és ennek során a következőket mondotta: — Óva intek mindenkit attól, hogy idegen eszméknek hódoljunk, mert a magyar talajból csak olyan fák virágzanak ki, amelyek magyar rögből sarjadztak és amelyeket nem idegenből plántáltak ide. A nagyhatású beszédért Quirin Leó vezérigazgató, országgyűlési képviselő mondott köszönetet. Jódobrom - konyhasós gyógyfürdő az érelmeszesedés gyógyfürdője. Fürdőidény V. 10—IX. 30-ig. Olcsó előidényárak. Prospektust küld a Fürdőigazgatóság, Csizfürdői (Gömör m.). Gyorsvonaton közvetlen kocsi: Budapest Keleti pályaudvar— Fülek—Csizfürdő, menetidő óra.