Magyar Nemzet, 1941. május (4. évfolyam, 98-123. szám)

1941-05-07 / 103. szám

■SHADA­, 1941 MÁJUS 7.5 _______________________________________Magyar Nemzet___ V­ilágpolitika, világháború és a nagy­hatalmak háborús kiadásai Talán egyetlen háborúra sem illett annyira Montecuccoli híres mon­dása, hogy viseléséhez három dolog kell: pénz, pénz és pénz,­­ mint a jelenlegi világháborúra. Ebben az esetben pénz alatt nem a felhalmo­zott pénztőkéket, a bankok pincéi­ben őrzött aranytartalékokat értjük elsősorban, hanem azoknak az anyagi előfeltételeknek értékki­feje­zőjét, amelyek —­ mint most kétség­­telenü­l látjuk, — eldöntik egy hadjárat sorsát. Hiszen az ember­anyag, amely végeredményben leg­fontosabb tényezője a háborúnak is, csak úgy ér valamit, ha kellő anyagi áldozattal a hadviselők gondoskod­tak tartós és jó kiképzéséről. Minő­ségét pedig nemcsak az emberi hő­siesség, bátorság és katonai lelemé­nyesség dönti el, hanem nagy mér­tékben felszerelése, ruházata, táplá­léka. Ez pedig kizárólag az anyagi erőktől függ, amelyet felhasználunk és amelynek értékét pénzben fejez­tük ki. De épp a mostani háború­ban jutott döntő szerephez az anyag. Repülőgépek, hadihajók, tankok és ágyuk mennyisége és minősége ha­tározza meg leginkább a katonai si­kert vagy kudarcot. Már­pedig az anyagi előfeltételekről — ugyancsak ez a háború bizonyította be legjob­­ban — évekkel előre kell gondos­kodni. Ezért a háborús események teljes megértéséhez feltétlenül is­mernünk kell a háború előtti hadi­kiadások alakulását. Az első és második világháború közötti húszéves „fegyverszünet“ idejét a hadikiadások szempontjából három korszakra oszthatjuk. Az el­sőt­ 1919—1932 között aránylag mérsékelt kiadások jellemzik. A vi­lág akkor még nem tért magá­hoz az első világháború kábulatából. A vesztesek területi megcsonkításuk hatása alatt és a jóvátételek rabsá­gában voltak, mások, a győzők há­borús adósságaik útvesztőjében s a háború politikai és gazdasági követ­kezményeinek rendezésével voltak elfoglalva, amikor még hittek ab­ban, hogy a nemzetközi viszályok békés úton elintéz­hetők. A Népszö­vetség fénykora volt ez. A második korszakot 1933—1935 között a kifejezetten nacionalista ál­lamok fellépése jellemzi. Ezek az új­ból feléledő hatalmak nyíltan kez­dik elvetni a kompromisszumok po­litikáját és törekvéseiket erejük han­goztatásával igyekeznek elérni mint Japán Mandzsúriában és Olasz­ország Abesszíniában —, szakítva a békés alkudozások politikájával. A harmadik periódus a második világháború előkészületeinek kor­szaka, amikor már a nagyhatalmak nagyrészt tisztában voltak hogy a konfliktust legfeljebb azzal, halo­gatni, de elkerülni nem lehet. A leg­több nagyhatalom ekkor már láza­san beleveti magát a fegyverkezési versenybe. Az első világháború győzteseinek legfőbb gondjuk győzelmük mölcseinek biztosítása volt. Ezt gy a­központi hatalmak területi megcson­a­kításával, az érdekeiket képviselő, néhol mesterséges államalakulatok hálózatának megszervezésével, Né­metország lefegyverzésével és Népszövetség intézményével vélték a elérni. Majd nemzetközi szerződésekkel igyekeztek a nagyhatalmak fegyver­kezését korlátozni, először a woahing­­toni tengerészeti egyezmény révén 3­921—1922-ben, amely szabályozta az Egyesült Államok, Anglia, Francia­­ország, Japán és Olaszország llotta­­építkezési programját. Több kibékítő egyezmény után e korszak csúcs­pontját a Briand—Kellogg-paktum jelentette, amely — mily álom! — a háborút akarta kiküszöbölni, mint a nemzetközi viszályok rendezésé­nek eszközét. Végül a huszas évek vége felé a gazdasági prosperitás is elő­segítette ennek a „békekorszak“­­nak az illúzióját, amelyet azonban nem egyszer zavartak kellemetlen in­cidensek. A párizs környéki békék, a Rajnavidék megszállása, az orosz forradalom, a nemzetiségi­ségek problémái, a kelet és kisebb­Afrika népeinek nemzeti mozgalmai és fel­kelései bőven gondoskodtak ilyenek­ről. sági Az 1929-ben bekövetkezett gazda­válság megrendítette a világ­­gazdaság alapjait, kiélezte a keres­kedelmi versenyt, munkanélkülisé­get és vámkorlátozásokat eredmé­nyezett és kiélezte a nemzetközi el­­ellentéteket. 19931-ben Japán megindítja mandzsúriai hadjáratát és két évre rá a militáns nemzeti szocializmus győz Németországban. Újabb két év Az első korszak alatt alig észlel­hető nagyobb emelkedés a hadiki­adások terén. A másodikban ugrás­szerűen emelkednek a számok és a harmadikban mindent felülmúló re­kordszámokat érnek el. Az azóta ki­tört világháború kiadásairól termé­szetesen nincsenek adatok és azok­nak feldolgozása a jövő történetíró­jának lesz a feladata. De méreteiről képet kaphatunk, ha csak a két nem hadviselő nagyhatalom, a Szovjet­unió és az Egyesült Államok ezévi költségvetését vesszük figyelembe. Ehhez minden kommentár felesle­ges! Az utóbbi évek politikai esemé­nyeinek részletes ismertetése sem szükséges. Csak felidézzük a főbb momentumokat, hogy kimutatásunk adataival az összefüggés teljesebb és érthetőbb legyen. A mandzsúriai japán hadjárat után a Szovjetúnió három év alatt több mint ötszörösére emelte hadi­kiadásait. Olaszország az abesszín hadjárat idején két és fél, majd a rákövetkező évben háromszorosára. Ezekben az években Németország már nemzeti jövedelmének 17,1 szá­zalékát költötte fegyverkezésre. A nyugati hatalmak erősen lemarad­tak. Anglia ugyanakkor­­ 1935-ben és Olaszország 1935-ben meghódítja Abesszíniát. Ez a fegyverkezési ver­seny kezdete. A Népszövetség a gya­korlatban megbukik, az európai szövetségek és szerződések egymás­után kudarcot vallanak. Az alábbi táblázat, mint óramu­tató jelzi az események fejlődését: — csak három százalékát költötte nemzeti jövedelmének a háborús előkészületekre. Amerika pedig mindössze ennek a felét, 1,5 százalé­kot. Franciaország, miután több mint tízmilliárd frankot fektetett be a Maginot-vonalba, évekig tartózko­dott minden különleges fegyverke­zési kiadástól. Biztos tudatában an­nak, hogy határai védve vannak . 1930-ban Göbbels kiad­ja híres jelszavát: „vaj helyett ágyukat". A Szovjetúnió tovább fegyverkezik. Németország bejelenti fegyverkezési programját. Ugyanabban az évben megszállják a Rajnavidéket a néme­tek, a locarnói egyezmény érvényét veszíti. 1937-ben kitör a japán-kínai háború, majd ezt követik a spanyol események. A Népszövetség tehetet­len. A többi, Ausztria, Csehszlová­kia esete még élénken előttünk áll. Közben Anglia két év alatt három és félszeresére emeli hadikiadásait, de még mindig csak nemzeti jöve­delmének 16.7 százalékát költi fegy­verre. Franciaország biztonságánál tévhitében teljesen lemarad a ver­senyben­ és alig több mint 10 száza­lékát költi nemzeti jövedelmének fegyverkezésre, Németország pedi­g 44.2 százalékát! Majd a háború kitörése után meg­ SZOVJETUNIÓ (millió rubelben): EGYESÜLT ÁLLAMOK (millió dollárban): " A hadi­kiadások ... a , 1^ A hadi- százalék- A munka­költség- Nemzeti aránya az nélküliek vetés jövedelem: állami nemzeti szánlék­összege: költségre- jövefle. aránya. lés teljes lemhez: összegek­ez: NÉMETORSZÁG (millió birodalmi márkában): 1913 1,8 48.9 45.700 4.1% 1925 465.8 60.000 0.8% 1933 3,000.0 46.600 6.4% 26.3% 1935 10.000.0 58.400 17.1% 11.6% 1938 25.000.0 79.000 31.7% 2.1% 1939 45.000.0 88.000 44.2% ? ANGLIA (millió foul sterlingben): 1913 77.1 2.300 39.1% 3.3% ? 1925 119.3 4.300 14.4% 2.7% ? 1933 107.7 4.000 13.8% 2.7% 19.9% 1938 382.5 5.300 33.6% 7.3% 12.6% 1939 kb. 1000.0 6.000 60.0% 16.7% 10.3% JAPÁN (millió jenben): 1913 199.6 3.000 34.8% 6.6% ? 1929 494.9 11.900 28.5% 4.2% 5.3% 1933 873.0 11.500 38.7% 7.6% 5.6% 1939 6,432.0 22.000 70.7%­ 29.2% 3.0% ban) 1913 718.0 17.300 22.2% 2.4% 1929 1,150.2 28.900 12.5% 4.6% 1933 1,5 47.3 48.500 4.8% 3.2% 1934 5,000.0 55.800 11.0% ? 1938 27.0 44.0 105.000 23.5% ? 1939 41.000.0 ? 26.6% ? 1941 70.865.0 (1040)125.500 32.9% ? (előirányzás) 1913 218.1 35.000 22.7% 0.6% ? 19.29 790.5 81.100­ 20.5% 1.0% 8.2% 1933 791.7 42.300­ 18.3% 1.9% 24.3% 1939 1,207.4 69.400 13.0% 1.7% 10.7% 1941—42 10,811.0 % 61.8%­ VII. 1. VII. 1. (előirányozás OLASZORSZÁG (millió lírában): 1913 1,106.7 35.4% 1925 4.036.2 100.000­­ 23.8% 4.0% 1933 4,823.8 19.7% 1934 5,591.4 26 8% 1935 12,624.2 38.2% 1936 16.537.3 80.000 40.5% 20.7% 1939 30.165.0 125.000 50.0% 24.1% FRANCIAORSZÁG (millió frankban): 1913 1,315.1 36.000 26.0% 3.7% 1925 5,543.6 172.000 16.7% 3.2% 1933 12.324.3 199.000 19.8% 6.2% 1938 27.000.0 267.000 38.6% 10.2 % 1939 97.000.0 X 52.1% indult az amerikai fegyverkezés is, amely csak most kezd kibontakozni s amelynek hatásai csak a jövő év­ben lesznek észlelhetők. Érdekesen nyilvánul meg tábláza­tunkban a munkanélküliség csök­kenése a fegyverkezési verseny fo­kozódásával. 1933-ban Németországnak több mint hat millió munkanélkülije volt, a dolgozók 26,3 százaléka. Számuk 1938-ban két százalékra esett vis­­­sza, ami a gyakorlatban a munka­­nélküliség megszűnését jelenti. Ang­liában ezzel szemben a dolgozóknak több mint tíz százaléka volt munka­­nélkül a háború kitörésekor. Az Egyesült Államokban a fegyverke­zési verseny most kezdi éreztetni hatását a munkapiacon, de még mindig körülbelül hét millió a mun­kanélküliek száma. Mindezek az adatok bizonyítják legjobban, hogy a jelenlegi háborús helyzet alakulása, ha elsősorban ka­tonai akciók eredménye is, de alap­jában véve annak az előkészítő gaz­dasági tevékenységnek az eredmé­nye, amelyek szolgálatába, egyesek, mint Németország és Japán nemzet­gazdaságuk minden erejét befektet­ték, míg mások, Franciaország és '■jjt vő#* « vásár 'Sze* pavillo, Anglia illúziók álomképeiben rin­gatva magukat, nemzeti jövedelmü­ket és gazdaságukat csak elkésve voltak hajlandók és akkor sem a totális háború követelményeinek megfelelően, messzebbmenő politikai céljaik érdekében feláldozni. HOKÖBOL „Horthy admirális nagy leckéje” A magyar probléma visszhangjai a francia sajtóban Vichy, május (A „Magyar Nemzet“ tudósító­já­ főll.) A jugoszláv konfliktussal kap­csolatban a francia sajtó érdeklő­dése igen nagy mértékben Magyar­­ország felé fordult. A cikkek töm­kelegének alaphangja azonos: a hu­szonkét évvel ezelőtt szerteszabdalt Magyarország, lassan-lassan helyre­állítódván, kormányzója politikájá­nak bölcseségét és türelmességét szüreteli most. A kommentárok közül különös érdeklődésre tarthat számot Pierre Dominique- nak, a sajtószolgálat volt főnökének a Journal-ban meg­jelent tanulmánya: Horthy admirá­lis nagy leckéje. — Ezerkilencszáztizennyolcban Magyarországnak volt egy nagy ten­gerésze. ő volt a kettős monarchiá­nak egyetlen férfia, aki a tengeren sikereket ért el. Horthy­nak nevez­ték és ellentengernagy volt. ő az, akit 1941-ben régensként láthatunk Magyarország élén, megteremtvén Magyarország egységét. Huszonkét év a hatalmon. Az eredmények ma­gyarázata ebben keresendő. „A hon­védek bevonultak Jugoszláviába!“ — mondotta a rádió. Igen, bevonul­tak. Amint 1938-ban bevonultak a régi Csehszlovákiába is. S amint néhány hónappal ezelőtt bevonul­tak Erdélybe. Három revans. Össze­fogva, mind a három békés. Horthy kormányzó, a hivatásos katona, nem keresi a katonai dicsőséget. Eredményt akar. E bevezetés után Pierre Domi­nique hosszan méltatja Horthy kor­mányzói működésének állomásait, fejtegetvén, hogy az elcsatolt ma­gyar területeknek az anyaországhoz való visszakerülése a kormányzói politika természetes következménye volt. A cikk így fejeződik be: — A magyarok, lassan-lassan, visszatelepednek a nemzeti tűzhely mellé... Itt tartunk most. E hu­szonkét év történelméből azt kell megjegyeznünk, hogy egy nép soha sincsen legyőzve, amíg hazafiasan ragaszkodik hagyományaihoz amíg képes egy vezért kijelölni és hozzá hű maradni. Horthy értett a magyarok vezetéséhez. A magyarok hívek tudtak maradni Horthyhoz. Közel huszonhárom éve annak, hogy Magyarország vesztett és le­­fegyvereztetett, huszonkét éve an­nak, hogy a trianoni szerződés alá­írására kényszerült. Mindenen át­esett, beleértve a bolsevik­ forrada­lom vér- és sáráradatát. Az az or­szág, amelyet a középkorban a ke­reszténység vadbást vajának nevez­tek, amely oly hosszan harcolt a törökök ellen s amely szembe mert szálban Dzsingisz Kánnal is, a meg­adás helyett inkább a széttaposta­­tást választva, Magyarország min­dent elviselt és mindenből magához tért. Hogyan? Úgy, hogy a szaka­déknak a mélységében egy ember megragadta és lassan — hangsúlyo­zom, hogy lassan — felkapaszko­dott vele a meredélyen. E türelmes admirális lehetővé tette, hogy egy ú­j nemzedék lépjen közbe s ez az uj nemzedék, amely mert a hovatovább * már nem is­történelem­ben elvesző vereséget, ma néhány veterán vezetésével leszáll dél felé, amint hat hónappal ezelőtt neki­indult kelet felé. Mestermű, mond­hatnám. Az intelligencia és a türe­lem mesterműve, nagy politikai lecke, amelyre a história emlékez­tetni fog, hogy a népek és a népek mesterei fel tudják használni. Gróf Teleki Pál tragikus halála inkább csak a meg nem szállott Franciaország sajtóját foglalkoz­tatta. A párizsi lapok mindössze né­hány, javarészt eldugott sorban számoltak be a megrázó fordulat­ról, sőt a Paris-Soir párizsi kiadásé egyáltalában meg sem említette. Ezzel szemben a szabad országrész lapjai élénken méltatták Teleki ál­lamférfiúi és emberi érdemeit. Ray** mond Recouly például a Gringoire hasábjain shakespearei drámának nevezi a miniszterelnök öngyilkos­ságát, amelynek okát a körülmé­nyek okozta lelkiismereti válságban véli felfedezni. — Lelkiismereti dráma játszódott le benne s ennek a megoldását ez a nagyon egyenes, nagyon nemes jellem a halálban találta meg. Raymond Recouly cikkét a követ­kező mondatokkal zárja: — Egyik utazásom alkalmával megismertem és megtanultam be­csülni ezt a magyar nagyurat, aki­nek államférfiúi és tudósi reputá­ciója messze túlhaladta hazájának határait. A kitűnő geográfus, akit az egész világon tiszteltek, akkor fogadott engem, amikor távol állott a hatalomtól, egy térképekkel és könyvekkel túlzsúfolt, kis budapesti lakosztályban. Az államférfiú, aki — miután visszaállította népe régi határainak egy részét — most oly tragikus körülmények között tűnt el, a legritkább és legértékesebb jel­lembeli és szellembeli tulajdonokkal rendelkezett. Ez a hatalmas kultú­rájú férfiú, aki csudálatosan be­szélt franciául, angolul, németül s aki a legválasztékosabb módon fo­gadta látogatóját, ama patrióták közül való, akikre Magyarország a leghívebb emlékezettel gondol vis­­­sza. tavaszi revüje Minden este 9 órától éjjel-S-ig ’iLjjé & pO'jn'nahyJÍ&n TURK BERTA Lugossi György, Vidos Jenő, Husvéth Sisters, Tibi Gró, Ladá­nyi Irén, Horváth Rózsi, Arany Dodó, Papp Jancsi, Blazsy Mária, Nagy Klári felléptével. KÓSA JÓZSEF zeneszerző új s­lágereiTfl. Szénatér 7.,_

Next